MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Klip és dalszemle 2022: 50. hét

Kislemezek, teljes albumok, izgalmas videóklipek... Újszerű megközelítések landoltak az év 50. hetében.

EVERFLASH - ÁLOMVILÁG
Harmadik klipjével jelentkezett a feltörekvő modern metál formáció, a zenei sokszínűséget képviselő EVERFLASH. Az "Álomvilág"-ban számos kiemelkedő zenész bizonyít, többek között Vermes András, Botlik Matyi, valamint Kiss Jocó. A klipet nem mellesleg Koncz Gergelynek és Bálint Tamásnak köszönhetjük.

“A dal maga egyfajta görbe tükör a világunkban élő közösségi média függő réteg felé, ami sajnos sokakat érint. Ami szomorú ebben a jelenségben, hogy a nagy lájkvadászattól torzulhat az emberek énképe, a kapcsolatokhoz való hozzáállása. Nehéz eldönteni, hogy ki az aki valóban barátilag és ki az, aki csak érdekből nyomja a pozitív megerősítést, miközben élőben teljesen másként viszonyul az illetőhöz. Sajnos egy idő után egy-egy ember beleragadhat ebbe az “Álomvilágba”, ahol számára minden tökéletes és mindezt maga is elhiszi. Igyekszik a csillogást, a felsőbbrendű hamis képet fenntartani, amit jobb esetben a körülötte lévők észre is vesznek és segíteni tudnak neki. Ezzel a dallal azt szeretnénk jelezni, hogy mi is észleltünk párszor ilyet és üzenjük, hogy ideje lenne felébredni ebből az Álomvilágból és valódi értéket teremteni, mert az mindenkinek jobban áll.” - árulták el a srácok.


FANNI MAYER - PERFECT TRENCH COAT
November 24-én adta ki első nagylemezét Mayer Fanni, aki ezúttal egy videóval rukkolt elő, amit a korong leglendületesebb anyagához forgatott Lukácsi Liza rendezésével.

„ A Perfect Trench Coat-ot még 18 évesen írtam. Ismerkedtem egy fiúval és menet közben kiderült (amiről persze a srác elfelejtett szólni), hogy egy másik lány is képben van. Ezt egy Twitter bejegyzéséből kellett megtudnom, ami egy fotó volt a lányról, amit new yorki randevújuk alatt lőtt, ezzel a szöveggel: „ She’s so pretty when she roams from field to field…” – emlékszem a lány gyönyörű volt és ballonkabátot viselt… Aztán persze jött a magyarázkodás a fiú részéről. Én meg fogtam magam lenyúltam a képaláírást és írtam egy dalt. Azt hiszem ez a legjobb módja számomra a csalódás feldolgozásnak. Dolly Parton Jolene-ja erősen inspirált, mikor megírtam a szöveget. Ádám Kornél gitáros, dalszerző barátommal bontottuk ki és Kiss Péterrel (The Pontiac), akinek a gitárjátéka hallható a dalban, nyerte el a mostani formáját. Doór Matyi a dal producere és Kovács Máté masterelte. „ - mesélte Fanni.


FRUTY MOOD - TERÁPIA (full album)
Megtalálta tökéletes alkotótársát a Balkán Fanatik egykori tagja, Madár Tamás. Tomi immáron Habentius György oldalán rakott össze egy lemezt "Terápia" címmel. Az album igen pikáns, ironikus, változatos, és prózai lett.


FISH - CSIPSZ ÉS KÓLA
Szapek Gergő az őszi klubturné során ugrott be a FISH! srácaihoz. A közös munka pedig olyan jól sikerült, hogy a tavasszal megjelenő "Régen minden jobb volt" albumukon már ő játszik. A csapat héten publikálta a "Csipsz és kóla"-t, amelyhez a Mad Scientist sörfőzdében forgattak videót.


SZILÁRD - KÖRBEÉR
Áprilisban lepte meg közönségét negyedik nagylemezével Balanyi Szilárd. Az előadó most egy karácsonyi hangulatú anyaggal jelentkezett, amelyen Ott Rezsővel, Lackfi Jánossal dolgozott közösen. Ha ez nem lenne elég, még egy gyermekkórus is bizonyít benne.

“A suli, ahova a nagyobbik fiam jár (Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium), nyitott volt erre a dologra és nagyon büszke is vagyok arra a 26 gyerekre, akik végül bekerültek ebbe a projektbe!” - árulta el Szilárd.


HENRI GONZO ÉS A PAPÍRSÁRKÁNYOK - FARKASKÖVI BARLANGLAKÁSOK
Nyáron debütált Henri Gonzo új formációja, akik azóta kiadták első EP-jüket is, most pedig egy live session-nel rázzák fel az év végét. A felvételekre Farkaskő településén került sor Vadas Géza és Henri rendezői munkálataival.


KAMILKA & PESTI SIKK - MR. BUDAPEST
Jövőre 10 éves a Kamilka & Pesti Sikk. A csapat továbbra is Hollywood tündöklő zenés-filmes világába, és a hazai sikkes, csillogó swing korszakba kalauzolja el a hallgatókat, mindezt abszolút a mai igényekhez igazítva teszik. Kiss Kamilka és Lőrincz Ádám új klippel zárja a 2022-es esztendőt. A "Mr Budapest" dalhoz októberben a Vértes Agorájában forgattak videót Ráth Máté operatőri, valamint Lőrincz Ádám vágó tevékenységével. A dalban a csodás Black Diamond Big Bandet is hallhatjuk.

“Imádom Budapestet és az egész város atmoszféráját. Szerettem volna ezt a lehengerlő, kicsit elérhetetlen, bevehetetlen, szenvedélyes életérzést megszemélyesíteni. Így született a Mr. Budapest dal, ahol a főváros lenyűgöző arcait metaforikusan egy sikkes férfi képére írtam át. Alapvetően egy olyan pulzáló, vibráló ábrázolásra törekedtem, ahol összemosódnak az emberi karaktervonások és a Pesten megtapasztalt életérzések egy nagy impulzussá. Általában amúgy is hajlok a versszerű dalszövegírásra, nagy ikonom Nemes Nagy Ágnes.” - kezdte az NKA által többszörösen támogatott dalszövegíró, énekes, Kamilka. “A dal maga a Kamilka & Pesti Sikk zenekar 5 fős felállására íródott. Amikor megkaptam a dalszöveget, annyira epikusnak, nagy volumenűnek éreztem, hogy egyértelművé vált, ezt egy nagy zenekarral, óriási díszletek között kell felvenni, eljátszani. Amennyire nagy szerelem nekünk a főváros minden arculata, -nem véletlen a zenekarunk névválasztása sem-, annyira biztosnak éreztük, hogy így áll össze a puzzle. Nem lehet operabálba menni sportcipőben, kellett ide is az óriás big-band koncepció. Fantasztikus élmény volt a Black Diamond Big Banddel zenélni. Eleve csoda, amikor a fejedben lévő dallam megszületik, a kottapapíron áll és egyszer csak, varázsütésszerűen életre kel. Hihetetlen hálásak vagyunk. Olyan elképesztő zenészekkel volt szerencsénk kooperálni, mint Ludányi Tamás, Elek István, akik élő legendák a swing/jazz big-band érában.” - tette hozzá a kétszeres Fonogram-díjas zeneszerző, zongorista Ádám.


PÁPAI JOCI - UTOLSÓ TÁNC
Szerelmes anyaggal lepte meg rajongóit Pápai Joci. Az "Utolsó tánc" cím igen találó, hiszen tényleg egy táncolható zenéről beszélünk, köszönhetően az afro, a roma, a modern pop, valamint a rap alkotta kavalkádnak.

„A képivilággal azt az életérzést szerettük volna megjeleníteni, amikor a tánc, a zene és az egymás iránti vágy összekapcsolódik, és az őrületig fokozzák az érzelmeket. A gitár, a piros színvilág és a táncoslány tökéletes vizuális elemek egy hirtelen fellángoló szerelmi kaland megjelenítéséhez.” - avatott be minket az előadó.


NEMAZALÁNY & SOFI - SOHAVISZLÁT (kislemez)
Nemazalány és Sofi kiadta legújabb kislemezét, a "Sohaviszlát"-ot, amelyen a címadó dalon kívül olyanok szerepelnek, mint az "Egyedül", az "Aszú", a "Bond", vagy éppen a "Lift". A lírikus dalokban színes témákat állítottak fókuszba a csajok, foglalkoznak például a megbánással, a párkapcsolatokkal, a barátságokkal, de a szülőkkel való viszonyukkal is.


ANNA AND THE BARBIES - ADJ KIRÁLY KATONÁT (full album)
Három év után nagylemezben gondolkodott az Anna And The Barbies. A korongról már ismerhetjük az "Ez is ti vagytok, ez is én vagyok"-ot, a "Sivatag"-ot, a "Lábon kihordott szerelmek"-et, valamint a "Ha egyszer ennek vége"-t is. Ahogy azt a produkciótól már megszokhattuk, most sem átlagos formában alkottak, ami már csak a dalok címeiben is jól megmutatkozik:  "Adj király katonát, Ég velem, Álmodjunk magunknak világot, GYönyörűszép féreg, VilágTeremtése, Új design". Van bennük spiritusz bőven.


NENE - ÁTLÁTNÉK BELÉD
Orsovai Reni nem csak DENIZ, valamint Rácz Gergő oldalán bizonyít, hiszen 2017-ben megalapította saját zenekarát NENE néven (Boda Evelin - basszusgitár, Vörös Milán - gitár, Márkosi József - billentyű, Varga Szabolcs - dob). A produkció legutóbb olyan dalokkal jött elő, mint az "Örökké", a "Mi lett volna", vagy éppen a "Ha nem vagy itt". Az "Átlátnék beléd" egy szerelmes tematikájú anyag, ami sokak által megélt érzéseket foglal magába.

Összeállította: Hatos Niki



 

2022. december 24. 04:46

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA