MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Klip és dalszemle 2022: 44. hét

Belassulás, lelki mélységek, finom dallamok. Ezek a hangulatok, jegyek uralták az év 44. hetében megjelent zenei anyagokat.

GRAN CANADA - I II III
Három napos alkotótáborban született meg az alternatív R&B-t játszó GranCanada  legújabb kislemeze, az "I II III". Az EP-n három vendég előadóval bizonyít a formáció,

„Számunkra mindig különlegesek ezek az elvonulások. Néhány napot együtt töltünk, zenélünk és semmi mással nem kell foglalkoznunk. Idén több ilyen alkalomra is sort kerítettünk, nyár elején pedig úgy gondoltuk, hogy kihívás elé állítjuk magunkat. Minden nap egy új dalt kellett összeraknunk, amihez csatlakozott három nagyon kedves alkotó barátunk, BÖBE, Zsüd és Erdei Sára vagyis sara isthatyou. A Nagymaroson töltött napok teljesen szabadok voltak, szándékosan kísérleti jelleggel álltunk neki. Azt mondtuk, hogy ha egy olyan dal sem születik, amit kiadnánk, akkor sem veszítettünk semmit. Ennek a szabadságnak az eredménye három teljesen különböző szám, amiket a klasszikus írási folyamatunk alatt nem valószínű, hogy ilyenre formáltunk volna. Egészen biztos, hogy ezek a dalok nem ilyenek lennének a vendégek nélkül. Mind a három lány hihetetlenül inspiráló volt, nagyon jó volt együtt dolgozni és érdekes, hogy mennyire másfajta megközelítéssel érkezik mindenki a zenéhez. Még a Taszít, ahol öten alkottunk is a zenekar egy másik arcát mutatja. A helyzet lenyomata van rajta, amiből biztos, hogy sokat tanultunk, ráadásul a vendégek is úgy tűnt kifejezetten élvezik.” – mondta el a zenekar.


ALEE - NOIR
Az X-Faktor tizedik évadának győzteséről, Alee-ról nemrégiben írtunk, amikor megjelent az "Aranyásó" dala. A fiatal előadó most ismét újdonsággal jelentkezik, "Noir" címmel, amelyben egy igen sötét, lelkileg mély állapotáról mesél közönségének. A szerzeményen Alee olyanokkal dolgozott közösen, mint Somogyvári Dániell, valamint Farberbeats.


LL JUNIOR, BRENKA, LAZLOCK - MINTHA MELLETTEM JÁRNÁL
Immáron hivatalos, hogy LL. Junior és Brenka valóban egy párt alkotnak. De nem csak a magánéletükben álltak össze, hiszen a minap kijöttek "Mintha mellettem járnál" dalukkal, amiben AZLOCK is feltűnik. A szám tulajdonképpen a gyász folyamatáról mesél, a szerzemény pedig Junior egykori producerének, menedzserének, Lakatos Róbertnek az emlékére íródott.

Összeállította: Hatos Niki


2022. november 13. 07:37

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA