MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Klip és dalszemle 2022: 43. hét

Az ősz sokak számára a visszavonulás, a kreativitás, az alkotás időszaka, ez pedig meglátszik zenei megjelenések számán is. Az év 43. hetében olyan előadók lepték meg közönségüket új dallal, mint a Godfater., a Ganxsta Zolee és a Kartel, a New Level Empire, a Konyha, a Compact Disco, a Space Wolk, a Teddy Queen, valamint Henri Gonzo, Szilárd, Alee.

COMPACT DISCO – A MÚLTUNK NEM FELEJT
Új dallal jelentkezett a 2008-ban alakult, elektronikus jegyekkel dolgozó Compact Disco. Walkó Csabi ezúttal olyanokkal alkotott közösen, mint Csöndör László (zene), Pál Gábor (zene), valamint Hujber Szabolcs (szöveg). A zene animációs videót kapott, amit Száraz Tamás vezetésével a Schola Europa Akadémia Mozgókép és animációkészítő szakos tanulói készítettek.


HENRI GONZO, A PAPÍRSÁRKÁNYOK – A TENGER ARCA
Idén kelt életre a Fran Palermo zenekar egyik motorjának, Henri Gonzonak a magyar nyelvű projektje, amelyben eleinte versek megzenésítésével foglalkozott, majd megszületett sajátos szövegvilága. A héten megjelent

„A tenger arca” szerzeménye, amely Csoóri Sándor „Játék a tenger” verséből ered. “Rövid kutatás után bukkantam erre a versre, és azonnal megragadott a hangulata, a képi világa. Ritka, hogy valaki ilyen szépen - mintha Marquezt olvasnék - ír körül egy tengerparti élményt és szerelmes állapotot. A dalt első olvasásra akkordozással kísértem. A végleges verzió pedig pontosan az lett, amit az első nekifutásra rádúdóltam, csak meghangszerelve.” – mondta el Gonzo.


GODFATER - ÁLMOK HÁZA
Idén több szupergroup alakult meg, az egyik legerősebb kétségtelenül a Tátra Tibor fémjelezte godfater, amelyben olyanok a társai, mint Szebényi Dani, Borlai Gergő, Gotthárd Misi és Kéri Samu. Legújabb anyagukat az „Álmok háza” jelenti, ami tulajdonképpen több mint 10 éves szerzemény, Szebényi Dani és Gotthárd Misi álmodta meg. A dalhoz Parádi Freskóban forgott klip.

“Születése miatt ez a dal mindig egy kellemes visszaemlékezés a múltba, gyermeki éveinkbe, amikor a felhőtlen muzsikálás és a zene öröme töltötte ki 100%-ban az életünket. És csodás érzés, szinte hihetetlen sok évvel később gyermekkori példaképeinkkel felöltözteni ünneplőbe ezt a szerzeményt” – árulta el Szebényi Dani.


SPACE WOLK – MONSTERS
Elkészült a Space Wolk új nagylemeze, amelyről négy dalt már ismerhet a közönség, a napokban pedig előrukkoltak egy szövegorientált ötödik anyaggal.

“Az élet egy játék, amiben rengeteg negatív karakterrel találjuk szembe magunkat, és a külső hatások által mi is számtalanszor hozhatunk és hozunk is rossz döntéseket. Mindenki a saját valóságában él, mindenkinek megvan a maga igazsága. Mindannyian különböző értékrendet hozunk magunkkal, ugyanakkor vannak személyek, akiknek a döntései több ezer vagy akár millió emberre vannak hatással. Ha csak a közvetlen környezetünket nézzük, elég csak a közösségi oldalakra fellátogatni, amik által egy teljesen torz képet kapunk. Influencerek FaceApp és PhotoShop segítségével adnak életmód tanácsokat és szembesítik a követőiket a tökéletes életükkel. A kirakat mögé nézve nagy általánosságban üres, érzelmileg kiégett és komplexusokkal küzdő lelkeket találnánk. De ez nem eladható, ez nem fancy és különben is, kit érdekel.” – mesélte Yan.


KONYHA – SZABADSÁG HÍD
Visszatért a kezdeti fogásokhoz a Konyha. A formáció az elmúlt évek slágereihez képest ismét vintage rockos, kócosabb dallal jelentkezett, ami egyfajta előfutára a készülő hatodik nagylemezüknek. A „Szabadság híd” szerzemény hangképét Toldi Miklós kreálta, hammond orgonán és más billentyűs hangszereken Premecz Mátyás, vokálon pedig Kiss Flóra, Szebényi Dániel erősítette a csapatot.

"Ha el tudnám magyarázni miről szólnak pontosan a dalaink, felesleges lenne megírni őket. Azt a sokaknak ismerős életérzést igyekeztem körbejárni, amikor a fájdalmaink elől a mindennapos bulizásba menekülünk ahelyett hogy szembenéznénk velük. Persze ezeknek az időszakoknak / helyzeteknek is van varázsa, különben nem csinálnánk, ez a keserédes hangulat is megjelenik a dalban." – mondta Szepesi Mátyás.


GANXSTA ZOLEE ÉS A KARTEL – A BOHÓC
Ősszel megjelent Ganxsta Zolee és a Kartelnek a 13. lemeze, „A bohóc”. Az album címadó dalához, ami 50 fős vonóskarral, 13 fős rézkarral és 3 ütőssel készült el, most klipet is készítettek a srácok. A Takács-Koltay Anna rendezésével zajló forgatás igen komoly munka volt, így a végeredményben láthatjuk Nagy Ferót, Árpa Attilát, Decsi Editet, Dobos Evelint, Keresztény Tamást, de pirotechnikus is hozzátette a szükséges pluszt.


NEW LEVEL EMPIRE, DRAFT – FELHŐK ALATT
Újra feldolgozásban gondolkodott a New Level Empire. Zoláék ezúttal a DRAFT klub klasszikusát, a „Dombok felett” című anyagát öltöztették új köntösbe. Az eredeti szerzeménynek nem csak a refrénjét emelte át a formáció, de Földváry Dóri hangja is felcsendül a kollabban. Ha pedig a klip is ismerős érzést nyújt, nem véletlen, hiszen a „Dombok felett” videó helyszínén készült.


TEDDY QUEEN – HAJNALBAN
Márton László rendezésével, a What’s in the box Productions álmodta meg a Teddy Queen új klipjét. A „Hajnalban” dal az újrakezdés, a megújulás témáját járja körbe.

“Mondhatni az egész dal hamar összeállt. Könnyen jött a dalszöveg és a zenét is nagyjából napok alatt összeraktuk a zenekarral. Egy nagyszerű folyamat volt ami alatt új hangzásokkal kísérleteztünk, így különösen fontos lett számunkra.” - mesélte a zenekar frontembere, Fodor László.


SZILÁRD – Ó, TE DRÁGA GÖMB
„Na, ez az!” címmel még áprilisban jelent meg Balanyi Szilárd 4. nagylemeze. A napokban megérkezett az album második klipje, amit két napon át forgattak a B32-ben.

“2015-ben Luxembourg-ban koncerteztünk a Quimby-vel és a délutáni hangbeálláson, a zongora beállítása közben eljátszottam egy dallamot, miközben a felettem lógó óriási tükörgömböt bámultam és azt énekeltem, hogy “Ó, te drága gömb!”. A dallam pedig a dal kezdő riffje volt. Eltelt 7 év és 2021 decemberében megmutattam Siminek a már továbbgondolt ötletet, ő pedig segített rendbe rakni a refrént. A szöveget Grecsó Krisztián írta, akitől azt kérdeztem, maradhat e ez az egy sor. Megmaradt. Összeállt egy nagyon lendületes zene, ami engem mindig az európai császkálásainkra emlékeztet. Krisztián persze, nem a tükörgömbre asszociált, hanem a nőiesség mindenféle aspektusára, de a dolgok már csak ilyenek… Ez a dal nekem egyértelműen egy újabb kiskapu a zenei szabadságom végtelen mezejére. Ezeket nyitogatom az utóbbi években. És tetszik…” – mesélte Szilárd.


ALEE – ARANYÁSÓ
Az X-Faktor hétvégi élő adásában mutatta be új anyagát a tehetségkutató tizedik évadának győztese, Alee. Az „Aranyásó” dal megalkotásában Alee-t Somogyvári Dániel támogatta, a hozzá forgott klipet Rádli Bence csapata pakolta össze. A Gold Record gondozta dalban Alee ismét a rosszul sikerül kapcsolatokról, a félreismert, törtető csajokról mesél.

Összeállította: Hatos Niki



 

2022. november 6. 04:30

Minden jog fenntartva. 2022 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA