MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Klip-és dalszemle 2022: 33. hét

Igazi stíluskavalkádot kaptunk ezen a héten. Az új szerzemények között akad lírai, rock-blues, metál, de rap anyag is. Az év 33. hetében meglepte közönségét a Sugarloaf, a Tornóczky All Access, Sidd DeVille, Tiah, valamint bemutatkozott a Breakpoint.

SUGARLOAF – POKOLJÁRÓ
Az 1995 óta aktív Sugarloaf pályafutására nem a lassú dalok a jellemzőek. A formáció 10 éve nem rukkolt elő lírai anyaggal, ám most egy valóban mély, érzelmes zenével jelentkeztek. A „Pokoljáró”-t Tóth Szabi egy nehéz időszakában írta meg. Az anyaghoz egy homokbányában forgott klip a Redlight Pictures jóvoltából, Vas András Gergely operatőri munkájával.


TORNÓCZKY ALL ACCESS – KÖZÉP EURÓPAI HOBO BLUES III. CREAM MEDLEY.
Július végén két dallal mutatkozott be a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettese, Tornóczky Ferenc új rock-blues formációja, a Tornóczky All Access (Nagy Ricsi – ének, Temesi Berci – basszusgitár, Zombori Atus – dob). Ezen a héten újabb 2 zenével jelentkeztek, az egyikben pedig Deák Bill Gyula is bizonyít. A dalok felvételei a CSEND STUDIO-ban készültek el Mazán Attilával, a mix, master teendőket Bubenyák Zoli végezte. A videókat Bikali Sándornak, Zsoldos Dávidnak köszönhetjük.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ezt a dalt Deák Bill Gyulával közösen rögzíthettük. Bízunk benne, hogy méltón képviselhetjük azt a stílust, amit Póka Egon is épített. Szeretnénk, ha az igényes, dinamikus, ének dallamokban gazdag, gitárcentrikus blues-rock zene a mai fiatalokhoz is eljutna a Tornóczky All Access köntösében. Többek között ez a dal is képes lehet erre.” – kezdte Temesi Berci a Közép Európai Hobo Blues III. kapcsán. „Számomra hatalmas öröm, hogy ez a formáció megszületett és részese lehetek. Végre igazi zenét játszhatok igazi barátokkal! Amikor felmerült Deák Bill Gyula neve, kibújtam a bőrömből, annyira örültem. Tizenéves koromban láttam őt először élőben, azóta a hideg kiráz, ha csak egy képet látok róla, akkor is. Nagyon nagy élmény volt a stúdiózás vele, biztos vagyok benne, hogy ez az anyag még a fiatalok körében is kiveri a biztosítékot. Persze a legjobb értelemben! A Tornóczky All Acces zenekar úgy érzem, életem egyik legmeghatározóbb formációja.” – mondta el Atus.

„Bill fantasztikus énekes, akinek nagyon sokat köszönhetek. Az ő zenekara volt az, amivel elsőként bejárhattam az országot, nagyon sok fesztiválra, hatalmas koncertekre juthattam el vele. Ebben a produkcióban ismert meg engem a nagy közönség. Nagyon jó a kapcsolatunk, sokat szoktunk beszélgetni telefonon, ezúttal is köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat pár dal erejéig. Elképesztő tehetség, a mai napig korát meghazudtolóan bizonyít a színpadon. Ezzel a dallal a mai fiatalok a mai csatornákon, a televíziós műsorokban, a YouTube-on, a különböző streaming oldalakon nem igazán találkozhattak eddig. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy magyar nyelvű dalokkal is foglalkozzunk, mert a magyar embernek mégiscsak a magyar nyelv esik a legjobban. Ez a szám személyes nagy kedvencem, szeretem azt, ahogy eredetileg feljátszották, szeretem a szövegét.” – csatlakozott Feri. „A másik dalunk, a ’Cream Medley’ története pedig még a Kőbányai Zenei Stúdióhoz nyúlik vissza. 5-6 éve raktuk össze, éneklés szempontjából nagy falatnak, nagy feladatnak tartom. A Zenei Stúdióban hamar kiderült, hogy Ricsi meg tudja ugrani. Vannak dalok, ötletek, amelyek eddig űrt hagytak bennem, amiért nem valósulhattak meg, amiért nem gitározhattam el őket Ebben a zenekarban végre kiélhetem magam, erre bizonyíték ez a medley is.” – tette hozzá még. „Azért szeretem ezt a dalt játszani, mert nagyon nagy energiák szabadulnak fel bennem, amikor énekelem. Elég sok zenekarban megfordultam, sok formációban próbáltam ki magam, de most először érzem azt, hogy a helyemen vagyok! Nagyon jó a srácokkal muzsikálni és én is jobbnak érzem magam köztük.” – árulta el végül a csapat énekese, Ricsi.


BREAKPOINT - DREAMBREAKER
2021 nyarán alakult meg a modern metal, metalcore stílusban gondolkodó, alkotó Breakpoint formáció. A csapatban Czeglédi Gergő (szólógitár), Szabó Bence Zombor (ritmusgitár), Balog Máté (basszusgitár), Varga Márk (dob), Stier Olivér, Balogh Flóra (ének) bizonyítanak. A csapat immáron rögzítette első dalait, a Stray Heart Records-nál, Diószegi Kiki segítségével. Ennek a csomagnak érkezett meg az első darabja a héten, „Dreambreaker” címmel.


SIDD DEVILLE – SWEET CHILD O’MINE
Sidd DeVille (Boda Ákos) zenei karrierjét túlnyomó többségben a hagyományos rock n’ roll tette ki, ám időről-időre más irányba is elindult. Ilyen volt például, amikor 2017-ben M.O.T.R. formációjával modern, technos fűszerrel szórták meg kedvenc muzsikáikat. Májusban pedig saját útjára lépett a Sidd, így alakult ki benne kortárs popzenével fémjelzett, stílusokat átívelő szólókarrierje új iránya is, amely során kizárólag önmagának akar megfelelni. Ezen a héten egy GN’R klasszikot gondolt újra, „Sweet child o’mine” címmel.


TIAH - APHAHÍM
Az előző Klip-és dalszemle részben beszámoltunk Tiah legújabb szakításokat, toxik kapcsolatokat leíró „Búcsú”-járól Hiro oldalán. A maszkos csajszi legfrissebb pikáns, tüzes zenéjében a magukat nagyra tartó, valójában nyújtani semmit nem tudó pasikat állítja fókuszba.

Összeállította: Hatos Niki


2022. augusztus 27. 08:00

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA