MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Készen a jövőre - Roland V-160HD

Már mindenki nagyon szívesen maga mögött hagyná a 2020-as és 21-es évet meghatározó vírushullámok időszakát. Sokunk szokásai megváltoztak az elmúlt másfél évben az egészségügyi és utazási korlátozások miatt. Ugyanakkor, az utóbbi hónapok megmutatták azt is, hogy melyik irányba fejlődhet tovább a rendezvény- és médiaipar. Ezekben az embert próbáló időkben kiderült, mekkora potenciál rejlik az online közvetítés világában, amit felhasználók egyre szélesebb köre kezdett el használni, nem csak szórakozásához, de a munkájához is. A streamelt tartalmak térhódításával az influenszerek körében egyre inkább elterjedt a VR-1HD streaming videópult, melyet a Roland nagyobb keverőiből merítve fejlesztett ki direkt az online közösségnek. Azonban ez a fejlődés a rendezvények eddig megszokott rutinját nem söpri el maradéktalanul, hanem kiegészíti azt és a személyes részvétel mellett igyekszik a virtuális térben is összekötni a résztvevőket. A Roland Professional AV ehhez készítette el legújabb zászlóshajóját, a V-160HD streaming videókeverőt.

Első ránézésre úgy érezhetjük, mintha több ismerős pult elemei lennének összelegózva rajta. És tényleg! A korábbi streaming keverőktől megszokott módon itt is rendelkezünk egy audio keverővel, ami jelen esetben 40 csatornát szabadít ránk, videóforrásaink hangjai mellett pedig lehetőségünk van mikrofonok és vonalszintű bejátszók csatlakoztatására is. Ugyan a fizikai kezelőfelületnek csak kis hányadát kapta meg a hang részleg, de a független hangforrások és kimenetek természetesen dedikált potméterekkel rendelkeznek, minden más aprólékosan testre szabható a menüből. A V-8HD-ből ismerős nyolc HDMI bemenet és három szabadon konfigurálható HDMI kimenet ugyan ebben az elrendezésben kapott helyett a keverő hátulján, csupán meg lettek spékelve SDI csatlakozókkal is. Ezzel tizenhat forrásra elegendő csatlakozót kaptunk, és bár azonos csatornán SDI és HDMI bemenet közti váltás tartogat némi kihívást, vannak a pultnak olyan kicsit sem rejtett képességei, melyek segítenek nekünk ezeket gyorsan megoldani. Rendkívül praktikus és lassan már nélkülözhetetlen az ilyen kaliberű keverőkön a színes kijelző, amin négy féle megjelenítési mód közül választhatjuk ki, hogy a szokásos Multi-view nézetet, avagy SDI és HDMI bemeneteink jelét, mentett állóképeinket, esetleg a főkimeneten futó programot szeretnénk látni, mindezt egy gombnyomással. Néhányan azt gondolhatják, hogy ez egy kicsit már túlzás, de akinek kellett már rendezvény közben improvizálnia a pultra ragasztott jegyzetei alapján, az tudja mekkora segítség ez. Szintén megtaláljuk még a Picture-in-Picture, Key és DSK feliratokat a panelen. E téren annyi változás történt, hogy a lehetőségek számát sokszorozta meg a gyártó. Nem sajnálták tőlünk és DSK kulcsolásból kettő adatott, míg PinP & Key funkcióból mindjárt négyet is kaptunk, természetesen külön-külön pozícionálhatóan. Ezek az effektek összesen 8 rétegben halmozhatóak egymásra. A képátúszások operálására a régóta ismerős Cut és Auto gombokat tartották meg az elnyűhetetlen T-bar társaságában. Program és Preview forrásválasztó gombok feletti kisebb Aux/Memory gombokkal már találkozhattunk akár a V-40HD vagy a V-600UHD fedélzetén is, melyekkel Aux forrásunkat választhatjuk ki, illetve programunk képösszeállításait tudjuk összesen 30 memóriahelyre elmenteni. Pár másodperc elteltével azonban feltűnik, hogy egy új Macro felirat is szerepel a repertoárban és itt jönnek az újdonságok. Ezzel a funkcióval végre lehetséges összefűzni több memóriába lementett összeállítást, így új távlatok nyílnak meg a felhasználó előtt. Összesen 100 Macro-listát hozhatunk létre akár menet közben történő forrásváltással SDI és HDMI között, eltérő képátúszási időkkel, Kép-a-Képben és DSK funkciókkal vagy osztott képernyős megjelenítéssel. Ehhez ráadásul forrásaink hangjának szintjeit is tudjuk változtatni. Egy ilyen listánk akár 10 lépésből is állhat, ennyi elegendő egy bonyolultabb, több forrásos átváltáshoz is. Az első tíz Macrót szintén egyetlen gombnyomással aktiválhatjuk, a maradék 90 pedig menüből hívható elő. Már ez is képes biztosítani a felhasználó számára egy rendezvény hang és képi világának akadásmentes lebonyolítását, de ennél még egyel tovább léptek a Roland szakemberei és megalkották a Sequencer-t.

A klasszikus forrásváltó kar jobb oldalán kapott helyet az a gombsor, amellyel komplett rendezvénynapunk menetét le tudjuk előre programozni. És ez nem semmi kényelmet ígér! Ugyebár forrásaink és funkcióink közti váltásainkat el tudtuk menteni a Memory bankjainkba. Bonyolultabbak esetén, ahol már lépések sorozatáról beszélünk, arra megoldás a Macro használata. Itt viszont mindezeket egymás után sorba állíthatjuk és tetszőlegesen előre megadott időközönként vagy a Next gomb nyomkodásával léptethetjük végig a programot. Menet közben persze jöhetnek változások, amiket a technikusnak le kell követnie, de szerencsére ezt a menüben elérhető Sequencer listán kényelmesen meg lehet tenni. Ez a lista nem kevesebb mint 1000 lépést tartalmazhat, ami azt gondolom bőségesen elég bármelyik rendezvény legsűrűbb napjának lefedésére. Az újdonságok sora viszont még ezzel sem ért véget! A kijelző mellett találunk egy User részleget is, ahol gyárilag kiosztott funkciók gombjait találjuk. Itt érhető el a kameráink irányítására a Camera Control, külső rögzítő eszközök szinkronizált indítására a Rec Control, az Auto Switching és a régóta imádott Freeze is, illetve kiválasztott forrásunk pillanatnyi képének elmentésére a Capture Image is végre saját gombot kapott. Aki valamilyen más funkciót használna ezeknél sűrűbben mindennapi munkája során, annak se menjen el a kedve mert vélhetően a ’na még egy lapáttal’ elvet követve ezek a gombkiosztások is átvariálhatóak, így például az automatikus képátúszás helyére könnyedén be tudjuk illeszteni audio főkimenetünk némítását vagy akár egyik lementett állóképünk előhívását is. Hihetetlen mennyire magunkra és a rendezvényre tudjuk formálni ezt a gépezetet. Lassan ipari standard lesz, így USB-C csatlakozót kapott a keverő a közvetíteni kívánt anyagunk streameléséhez, ezzel biztosított a gyors adatforgalom a pult és laptopunk között. Távoli eléréshez LAN csatlakozás áll rendelkezésünkre, ráadás pedig a Bluetooth, amivel például telefonunkról tudunk zenét bejátszani vezeték nélkül. A felsorolásnak mintha sosem lenne vége, a fejlesztők lehetővé tették két lábkapcsoló csatlakoztatását is, amikkel előre programozott funkciókat kapcsolhatunk be. Ez például kamerakép váltásához lehet hasznos több kamerás közvetítésnél. Rengeteg hab van már a tortánkon és a tetejére kerülő cseresznye végül a szinkron órajel kiválasztása. Itt már SDI bemeneteink bármelyikét tudjuk referenciaként használni, ha épp nem keverőnk belső órajele diktál. Rengeteg lehetőség rejlik a pultban csak győzzük mindet kiismerni és használni.

A V-160HD kezelőfelületén tengernyi gombot és potmétert helyeztek el, mégis megtaláljuk pillanatok alatt a számunkra szükségeset mert a Rolandtól megszokott rendezettség így is könnyedén vezeti a tekintetünket. Ha George Lucas most rendezne háborút a csillagokkal, egyik űrhajójának vezérlőjében biztosan szembe találkoznánk a V-160HD-val. Leggyorsabban azonban az Audmax bemutatótermében lehet kipróbálni ezt a keverőt, keressetek hát minket bizalommal!

Zagyva Tamás
Audmax Kft.


 

2021. november 13. 15:53

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA