Keresztes Steve: Takarásban vagyok, nem akarásban
Keresztes Steve a hazai zenei élet legendás egyénisége. Évtizedek óta a pályán van, minden zenész ismeri, pedig nem hajszolja a népszerűséget, a rá jellemző humorral úgy fogalmaz magáról, hogy „ő a szakma szürke epilepsziása”. Kiapadhatatlan energiával gitározik, dobol, zenét szerez, szöveget ír, tanít a Rytmix Stúdióban és otthonában, lányával, az egyéni hangú Keresztes Krisztinával a Face Bang zenekart terelgetik. Mélyen hívő, vallásos ember, de nem a tolakodó, térítő típusból. Apával és lányával Rozsonits Tamás beszélgetett. Fotók: Preisz Tivadar és Keresztes Steve archivuma
Mikor születtél?
’19-ben, amikor még itt voltak az oroszok.
Mikor és mitől lett számodra fontos a beat-pop-rock?
Úgy indult, hogy végig zenei suliba jártam.
A szüleidnek köszönhetően?
Nem.
Te kopogtál be?
Fordítva, behívtak: úgy hívták az urat, hogy Tari László, a Hunyadi László Általános Iskola igazgatóhelyettese volt Zuglóban. Abból a suliból nagyon sok zenész indult. Oda iratkoztam be és a suli zenekarában tubás voltam. Mindig érdekeltek az unikális dolgok.
Ezért választottad? Az egy nagydarab hangszer…
Azon belül is van még nagyobb. Az A és B helikon. Én lettem a B helikon. Trombitálni szerettem volna, mert mindenképp a zene közelében akartam létezni. Érdekelt, hogy egy-egy hangszer mitől szól úgy, ahogy. Napközis voltam és ott próbált a fúvószenekar. Fociztunk az udvaron, kiszűrődtek onnan a hangok, bekopogtam és kérdeztem, hogy csatlakozhatok-e. Tari Laci bácsi közelebb hívott, nézegetett, vizsgálgatott és kijelentette: szerinte tuba. Később az István gimnáziumban megint más hangszer következett, közben folyamatosan zeneiskola. Megtanultam blattolni, ott nincs tréfa, ott csak abszolút kottaismerőként tudsz dolgozni. Érdekelt a zene matematikai oldala is: mit, mivel és hogyan lehet összerakni?
A szolfézs az matek…
Pontosan! A hangszeres játék és az elméleti háttere izgalmat váltott ki bennem. Aztán a baráti társaságokból kiszűrődött más zene is, ami szintén nagyon elkezdett érdekelni. Folyamatosan értek impulzusok, de soha nem volt idolom. Zenei megközelítések, új hangzások érdekeltek, nem zenekarok.
Mint Jon Lord, aki ráküldte a Hammondot a 100-as Marshall gitárfejre?
Pontosan. Ő kitalálta a torzítást. Ez fogott meg. Az izgalmat ebben a kihívás jelentette. Mint Ritchie Blackmore gitárjátéka. Ezek az egyéniségek tudtak engem izgalomba hozni: hogy csinálják ezt?
A tuba után a gitár érdekelt? Játszol egy csomó hangszeren, miért a gitár az, amiről mindenki beazonosít?
Furcsa dolog ez… végül is nem szabadott volna, hogy engem gitárosként ismerjenek meg. Nem szerencsés.
Miért?
Mert nem érdekelt annyira. A zeneszerzés és a szövegírás sokkal inkább. Sok hangszeren játszom: tuba, ütősök, mégis gitárosként ismernek. Ütősként sok ismert névnek mutattam ezt-azt.
Például?
Galántai Zsolti, Zana Zoli… a dobolást mindig komolyan vettem.
Te kitől tanultál dobolni?
Merczel András (Liversing, Olympia), Veszelinov András (Syrius), tőlük, aztán saját magam kezdtem el guberálni ezt-azt.
És a zongora?
Életem örökkön-örökké kielégítetlen vágya, hogy nem tudok zongorázni. Megbüdösödök, annyira szeretnék, de egyszerűen nem megy. Pedig mindennek az alapja.
Mikor vetted fel először a gitárt?
Hetedikes voltam, a legendás szovjet hét húros akusztikus gitárt. Sokan kezdték ezen itthon. A XIV. kerületi úttörőházban léptem fel először gitárral a kezemben, a Sétáló csizmák című Nancy Sinatra dalt adtam elő. Ott történt meg először az orgazmus. Ünnepelt mindenki, mint az állat, nagy volt a katarzis, piros nyakkendővel a nyakamban én meg arra gondoltam, hogy ez nekem kevés. Hogy ez engem nem tud felizgatni. Attól kezdve jött a minden irányú érdeklődés, így keveredtem bele: napi nyolc és fél órát gyakoroltam.
Egy komplett gyári műszak, ebédidővel…
Az. Már kamaszodtunk, a többiek csajoztak, egyedül én voltam olyan színű, mint a fal, mert strandolás helyett állandóan gyakoroltam. Áttettem gitárra mindazt, amit addig a fúvósoknál megtanultam: nézzük csak, hogy néz ki ezen a hangszeren? A környezetem úgy nézett rám, mint egy hülyére én meg azt gondoltam: fogalmatok sincs arról, hogy én miket tudok! Nem büszkén, mert szégyenlős gyerek voltam. Otthonülő, állandóan gyakorló, földgömb-fejű gyerek lettem, akit semmi más nem érdekelt a világból, de a világot sem érdekeltem én. Aki alázatban van, azt nem lehet megalázni. Válsághelyzet volt: vagy zseni lesz belőlem, vagy egy kalap szar. Ez utóbbit választottam.
Na ne…
De. Az érdekelt, hogy dobon vagy gitáron mit, hogy és hol lehet elhelyezni, ami izgat engem. Amitől felállt! Mit is játszott az a citerás? Hogyan lehetne azt átültetni gitárra? Meg Brahms V. magyar tánca – az a Deep Purple-t is megfogta. Na, ilyenek. Nem is a klasszikus útvonalon találtam ezekre. Gyönyörű hangulatok, mindegy, milyen műfajban születtek. Na, ezektől felállt. Kinyitották a világomat és elindították a fantáziámat. Mit lehetne oda még? Milyen ritmusok férnének bele? Mint Liszt Ferenc: improvizatív módon. Miközben láttam, mi zajlik a társadalomban: Poór Péter, Aradszky László, táncdalfesztiválok. Arra gondoltam, ők miféle banalitásokról beszélnek? Miről szólnak ezek a dalok? Hát én nem! Mert nekem igenis van impresszióm róluk is, a társadalomról is, önmagamról is, ezeket mind ki kellene valahogy fejezni! Így került előtérbe a szöveg, jött a versírás.
Megmutattad valakinek, vagy a fiókban maradtak?
Sokat megmutattam, mindenki leájult tőlük.
Miért nem lettél több kötetes költő?
Mert nincs türelmem hozzá.
Koncertekre jártál már akkoriban?
Igen, de borzasztóan csalódtam, mert nem az jött át, amit az én agyam befogadni képes. Hanem a banalitások. Angyalföldi születésű vagyok, aztán Újpestre kerültünk, majd Zuglóba. Ez utóbbiban, a Rózsavölgyi Kertmoziban hallottam az Omegát. Tetszett, de nem tudott tartósan lekötni. Eleinte, kissrácként be sem mehettem, idősebb barátaim vittek be, például a Budai Ifjúsági Parkba. Ott teljesen leájultam a felszerelésektől. Selmer, Marshall és Laney oszlopok voltak, később WEM. Ezt néztem szájtátva, nem azt, hogy pl. Fenyő Miklós mit énekel. Vagy a Bergendy.
Ezek szerint te nem voltál rajongó?
Nem. Sosem voltak idoljaim. Talán egyszer, Felkai Miki, nála megfogott valami. Nem a Gibson Flying V meg a tűzijáték, hanem az: hát így is lehet gitározni?
A Color volt már, vagy még az Apostol?
Mindkettő. Később Mikivel nagyon sokat beszélgettünk, aztán arra gondoltam, be kéne adni a bizományiba a hangszert, mert mellette nincs értelme gitározni. Még egy gitáros van, aki ekkora hatással van rám: Madarász Gabi, Madi. Nála is felfedeztem azt a különleges rezonanciát, amit én megérzek valakiben. Ő is egy alkotó ember, dalszerző és a gitározáshoz való viszonya fogott meg.
Ha a suliban megkérdezték, mi akarsz lenni, mit mondtál?
Soha nem tudtam, így van ez a mai napig. Sokáig jártam ökölvívó edzésekre is, a Dózsába. Az első szakmám amúgy ékszertok-készítő asztalos. Családi hagyományként. A múlt rendszerben az összes állami kitüntetés fa dobozatit a családom készítette.
Kriszti: Apám szerénykedik, számos szakmát elsajátított a zeneiskolán kívül a gépészettől az állattartásig. Minden érdekli. Volt mozigépész is. Sőt: lelkész is.
Hogyan alakult az első zenekarod?
Gyakoroltam, mint a hülyék és lekeveredtem egy zenekar próbájára Budaörsön, 1968-ban. Úgy fogadtak, mint egy csodagyereket. Az énekesnek hatalmas szőke haja volt és fehér naciban, félmeztelenül nyomta, a dobos pont úgy, csak feketében. Creedence-t játszottak. Éreztem, hogy adtam nekik egy lendületet, de irigyeltek is. Elkezdtem bomlasztani a csapatot, hozam új embereket és új dalokat, megjelent a Black Night például. Az Ipari Szerelvény és Gépgyárban játszottunk, tudtuk, hogy amúgy fegyvereket gyártanak ott. Érdekes volt, amikor a sok sláger mellett megjelent a Deep Purple. Aztán a dobos összepaktált a szintén budaörsi Vikidál Gyulával és megalapították a Watt együttest. Oda nem fértem be, de jött egy újabb detektor és mentem Pátyra. Alapítottam ott egy triót és rengetegen jártak a bulijainkra. Kemény zenét játszottunk, Black Sabbath, Deep Purple..
Kriszti: Azért egy kis Bee Gees is becsúszott… anyám akkor szeretett beléd!
Persze, volt az is. Meg egy-két saját dal is. Akkor már kezdett bizseregni a maki. Ezekre még táncoltak az emberek azokban a bulikban. Aztán jött egy újabb zenekar Zsámbékról. Az ottani Birka Csárda egy centrum volt, a hatalmas tömeget ott tudták csak fogadni, a kultúrházban nem. Özönlöttek az emberek. Így kezdem elmerülni a zenében és egyre jobban érdekelt az, hogy ebben sokkal több van, mint a tánczene. Zenében, szövegben. De mit kezdjek ezzel, mikor a nép meg táncolni kíván? Mint ahogy ma a tribute zenekarokat eszik. Ha kidugod a fejedet ebből és saját dalokat írsz, annyi a népszerűségednek. Itt a nagy összefüggés Sipeki Pipi és köztem, ezért vagyunk mi” ikrek”: nem az fontos, hogy én ki vagyok, hanem az: mit csinálok!
Jól lehetett keresni akkoriban ezzel?
A budaörsi zsíros rugó volt, de még aznap el is taxiztam, mert hullafáradt lettem a buli végére. Soha nem érdekeltek az anyagiak. Máig sem.
Hol folytattad?
Jött a Hipnózis zenekar. Egy megfáradt időszakukban találkoztunk, kirúgták az addigi gitárost és jöttem én, de ragaszkodtam Konorót Jánoshoz, az előző gitároshoz. Nem akartam, hogy miattam repüljön. Legyen inkább két gitáros!
Kriszti: Steve-nek mindig az emberi tartás volt a legfontosabb. Emlékszel Vertig Jocira?
Persze!
Úgy került Miskolcról Budapestre, hogy a fater akkori zenekarának a Sybille-nek a basszusgitáros csaja, Phaid felfedezte az utcán. Jocinak az volt a szokása, hogy tökre nem érdekelte, hol van, felnyomta a walkmanjének hangerejét és mindenhol hangosan énekelt. Éppen a Nyugatinál tolta, (kb. előtte öt perccel szállt le a vonatról), összehaverkodtak és Phaid elhozta a faterhoz, hogy ő biztos tud segíteni neki. Tehát az első budapesti útja a faterhoz vezetett a Szent István körút 30-ba. Összebarátkoztak, a fater mindenhova cipelte magával és mindenkinek bemutatta.
Steve: Azt mondta Joci, ő lenne az új énekes a Sybille-ben, mire én: nem, mert már van, Mr. Basary. Mire ő: rúgd ki! Imádtam a pofátlanságát! Én meg: figyelj, én nem szoktam kirugdosni embereket. Maradjunk ennyiben. És én tarom a szavamat. Erre ő elment a Tátrai Bandbe, később a Griffbe. Az első lemezük felvételénél az én piros Marshallom és a két Ibanez Artist gitárom szól Balassa Pisti kezében. Hallgassa meg bárki ma is azt a soundot. Czverencz Ákos Pepegu meg akarta venni, csak mondtam neki: nem eladó.
Hogyan találtad ki a hangzásodat?
Megvan a saját soundom a mai napig. Nézd meg ezt az öreg gitárt. Látod a potméter mellett azt a pöttyöt? Ennyi. Ez örökös bütykölés eredménye. Koncerten nem látsz egy óráig tartó guberálást, hanem gitározol és csak kapcsolsz egyet. Ez minden egyes hangszeremnél így van. Ebben benne van az egész életem.
Nyilván a hangszer és az erősítő megválasztása is. Néztél fotókat, hogy ki mit használ?
Nem. Engem Keresztes Steve-nek hívnak. Ahogy Slasht Slashnek. Leszarom, hogy ki milyen AC30-at használ… nekem is volt négy ládás piros Marshall tornyom, kettő JMP 100-as fejjel…
Hol vetted?
A Tanács körúton, a hangszerbizományiban. Az ottani becsüsnek voltam a haverja. Ha már Marshall, akkor legyen piros. Örökkön-örökké azt a kérdést kaptam, hogy mit használok? A soundom miatt. Szoktam mondani erre: LFS 100-ast használok, vagyis LóFasz a Seggedbe! Egyszer az FMH-ban játszottunk és jöttek a szakértők, hogy na, a Steve ma milyen hangzással jön elő? Volt egy régi, döntött falú, toló potméteres NDK Vermona cuccom, azt tettem a frontra. Elájultak.
Kriszti: A faternak valójában a kezében van a tudománya, amit más mindenféle kütyükkel szeretne elérni.
Steve: Volt, aki megvette egy-az-egyben Gary Moore cuccát és nem szólt úgy. Igen, mert Gary Moore kezében és a szívében van a hangzása. Te azt sosem fogod megtudni. Mindig is jártam a bolhapiacokat. Elképesztő dolgokra lehet találni. Sosem a divat érdekelt. Előfordult, hogy hangszerboltokban dugdosták előlem a hangszereket, mert tudták, hogy értek hozzá. „Ez nem eladó, Steve!” Vagy véletlenül egy kevésbé ismert márkájú hangszerre találtam, ami sokkal jobb, mint például egy Gibson. Azonnal megvettem. Így került hozzám a svéd Hagström gitár. Azt már nem adják és nem veszik. Egyszerűen: nincsen! Trezorban tarják, ami megmaradt. Az ABBA gitárosának van még egy ilyen. Nézz végig az öreg cuccaimon. Ezekért már annyi mindent ajánlottak! Ha valaki jön és bekapcsolom, mindig ez a reakció: ez hogy? Nem akarom fényezni magamat, ez a Keresztes István sound. Kell, hogy legyen valami rám jellemző. Sok Tamás és sok István van, de belőled és belőlem is csak ez az egy.
Azt hogyan kerülted el, hogy soha nem léptél be egy esetleg nagyon neves zenekarba, amit amúgy nem éreztél volna a magadénak?
Úgy, hogy rólam köztudott volt, hogy nem megyek.
Nagyon fontos számodra az alkotás. Az kevésbé, hogy a dalaid minél több emberhez eljussanak?
Szeretném, de a propaganda nem az erősségem. Marad a szájról-szájra módszer. Naivitás, ugye? Ám én ebben bízom. Hogy ami értéket letettem, az érdekel másokat is. Más ambícióm nincsen.
Melyik bandád a legkedvesebb neked?
Az összes. Mind az. Mindegyik az aktuális kor lenyomata volt.
Lemezfelkérésetek akadt?
Egyszer, a Ring Kiadótól. Bálint Péter, Ámon Laci… belebuktak a kiadósdiba és a mi lemezkiadásunk is elmaradt. A Ring Kiadó kérésére felvettünk két nótát, de fogalmam sincs, mi lett velük. Később is készítettünk felvételeket Murányi Istvánnal, de abból sem született kiadvány. Őszinte leszek: nem is bánom. Nem az én dalaimat fogják fütyülni a festők a létrán.
Könnyen írsz?
Nagyon könnyen. Nagyon érdekelnek az emberi sorsok, habitusok, egzisztenciális dolgok, ezeknek a lenyomatait írtam le. 1994 óta megélem az abszolút empátiát. Soha nem én voltam a központ, tapsolják, dicsérjék inkább a zenészkollégáimat, ez számomra a fontos. Ötven éves pályafutásom során egy dal akad, ami rólam szól:
„Én nem szálltam el még a zenémtől,
és nem vagyok nagy költő sem,
bokából nem jön az ötlet, nem-nem,
sőt, a Grammyt sem én nyertem el.”
Nem a műveim érdekelnek, hanem amilyen hatást kiváltanak. Ha ráismersz, hogy: „basszus, mindig ezt kerestem!” – akkor megérte valamit csinálni. Úgy tekintem magunkat Krisztivel, mint a pincéreket: a legjobb ételt kínáljuk a legszebb tálban. És jó étvágyat kívánunk! Amit tudunk, azt odaadjuk.
https://www.facebook.com/FaceBangBand
https://youtube.com/@facebangofficial148
Rozsonits Tamás
2023. október 30. 08:23