MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Kell egy zongora – De milyen?

Bizonyos élethelyzetekben előkerül ez a kérdés. Zeneiskolába megy a gyerek, régi tanulmányainkat szeretnénk feleleveníteni, vagy csak simán jól mutat a lakásban. Gyakorló szülőként praktikum és felhasználhatósági szempontok szerint ásom bele magam a témába.

Először is oszlassuk el a ködöt. Akusztikus vagy digitális? Amikor zeneiskolás lett a fiam, elmentünk a suli nyílt napjára. Itt minden hangszert ki lehetett próbálni a zenetanárok segítségével, fúvósok, vonósok, pengetősök, amit el tudtok képzelni egy fővárosi zeneiskolában. Minden kipakolva a nagyteremben. Vonulás, beülés, kipróba. Húzás-vonás, fújás mindenféle fúvókával, satöbbi-satöbbi. Élményszámba ment a hangulat és a kedvesség a tanárok részéről. Majd jött a zongora.

Értelem szerűen külön teremben, hiszen egy zongora mozgatása nehézkes. Belépésünk a hangszer szentélyébe erős kontraszt volt a nagyterem zsibongásához képest, már-már patetikus csend honolt. Köszön, bemegy, leül. Innen kacifántos az ügy, hiszen a zenetanárok két csoportja közül azokkal kerültünk szembe, akik szerint csak és kizárólag a zongora a zongora.

Ennél mi sem természetesebb, ideális körülmények között. Indulnék is kedvenc zongoraszalonomba és kiválasztanám a legszebb, a lakásba legjobban illő hangszert, amit kisvártatva a zongoraszállítók kihoznának és egy jól képzett zongorahangoló mester behangolná. Majd jönne 1-2 havonta újra, hiszen elengedhetetlen a rendszeres hangolás.

Ez az ideális helyzet a legritkább esetben áll elő. Főként, ha mondjuk a gyerek most kezdi zenei tanulmányait. Ha ide vesszük azt a tényt, hogy a zeneiskolába felvételt nyertek hány százaléka fejezi be alapfokú zenei tanulmányait idő előtt, akkor árnyaltabb képet kapunk. De egyszerűen mondhatom azt is, hogy nem tudok és nem is akarok egy nagy, nehéz és bitang drága akusztikus hangszert vásárolni a panelba.

Itt jön szóba a digitális zongora. Higgyétek el nekem, a jelenleg a piacon kapható digitális zongorák többsége alkalmas klasszikus zongorázásra. Természetesen, ha kiderül a gyerekről, hogy ő a következő Fischer Anni (még ha fiú is), elengedhetetlen lesz az akusztikus hangszer beszerzése. De addig... Türelmetlenségem végett sikerült bajuszt akasztani a hölgyekkel, akkor és ott nem tudtam Őket meggyőzni a digitális zongorák használhatóságáról. Példám legyen tanulság az utókornak, az itt felsorolt hangszerek pedig képezzék a választható digitális zongorák részhalmazát.

Mik a zongoraválasztás szempontjai, valamint mik az előnyök, esetleges hátrányok?

A zongora milyenségét - legyen ez digitális - alapvetően a hangszín, a billentés és a megszólalás szentháromsága dönti el. Ezek mellé társulnak az egyéb szolgáltatások és a megjelenés, mely tulajdonságok összessége határozza meg a zongora minőségét és árát.

A hangok általában PCM alapúak, itt az alapmodellektől kezdve már sztereó PCM minták vannak a hangszerekben, tehát már a KORG B2 is megfelelő zongorahangot reprodukál. Ahogy haladunk felfelé a típusok között, úgy szólalnak meg további rétegek, melyek az akusztikus hangszerhez még inkább hasonlító megszólalást eredményeznek. Egész addig lehet cizellálni, hogy nagynevű gyárók jellemző megszólalásai jelennek meg, valamint olyan nüanszok, mint a damper rezonancia vagy a „key-off” szimuláció.

A másik fontos tulajdonság a billentés. Fontos, hogy az otthon (tökéletesre) gyakorolt zenemű könnyen reprodukálható legyen egy másik, hagyományos hangszeren. Erre több verzió létezik a nagyvilágban, ezek közül a KORG mindkét megoldása jó. Arról ne beszéljünk, hogy a hangszer menzúrája 88 billentyűs és valamilyen kalapácsmechanikával rendelkezik, ez alapértelmezett. A kalapácsmechanika hivatott az akusztikus hangszer összetett fa mechanikáját a billentés érzete szempontjából modellezni. A KORG hangszerei az úgynevezett természetes súlyozású kalapácsmechanikával vagy a sokadik generációs fejlesztésű RH3 azaz Real Hammer, valódi kalapácsmechanikával vannak szerelve. Mindkettő jól modellezi a mechanikát, de az RH3 érzete közelebb áll a modellezetthez. NH mechanikával szerelik a KORG B2, LP180 variánsokat, valamint az SP280 stage pianot, RH3 dolgozik az LP380, D1, C1 AIR, SV2 és Grandstage hangszerekben, valamint a G1B AIR-ben.

Ezek mellett a hangszórók vagy a hangszórórendszer teszi teljessé a megszólalást. Itt a hangszer tetejébe épített szélessávú hangszórópártól indulva (KORG B2 variánsok, KORG LP180, XE20 és a stage pianok) a hangszer alatt helyt kapó többhangszórós ún. sound bar-on keresztül (KORG LP380 és C1 AIR) a többirányú hangsugárzást biztosító rendszerekig (KORG G1B AIR) terjed a választék.

A fent felsorolt alaptulajdonságok mellett az egyéb kényelmi és oktatást segítő szolgáltatások is fontosak. Ilyenek a metronóm, a több fejhallgató kimenet, a konnektivitás, a hangolhatóság és a felvétel lehetősége. A metronóm a gyakorlásnál elengedhetetlen. A gyerek lehet, hogy nehezen fogadja el az állandó kattogást, de később belátja, hogy előnyére szolgált a használata. Ez saját tapasztalat. A fejhallgató kimenetet nem kell magyaráznom, hiszen áldás a lehetetlen időpontokban való gyakorlás lehetősége, ugyanakkor a családtól való elszigetelődésért is hálát kell adjunk a tervezőknek. A több fejhallgatóval viszont mi vagy a tanár/gyakorlótárs is becsatlakozhat. Ezt a legtöbb hangszerben a partner mód is segíti, ahol a billentyűzet középen ketté osztódik és mindkét oldalon identikus menzúrán haladhat a játék. A konnektivitás, azaz a hangszer valamilyen elektronikai rendszerbe csatolása parádés lehetőség. A hangszer USB vagy MIDI csatlakozóján keresztül összeköthető számítógéppel vagy akár okostelefonnal is. Az ezeken futó oktató alkalmazások segíthetik a zongoratanulást, de különféle felvételi rendszerekbe is könnyedén integrálhatók.

Otthoni hangszerként a digitális zongorák a lakás szerves részét képzik. A fontos helyen való elhelyezés még egy határozott előnyt hordoz magában a C1 AIR és G1B AIR hangszerek esetében. Ez nem más, mint a Bluetooth kapcsolat. Számítógépünket vagy okos eszközünket összekapcsolva a zongorákkal, azok média lejátszóként is működnek. Ez jól jön gyakorláskor, de hamar rájön az ember, hogy boomboxként is kiváló szolgálatot tesznek, hiszen bármelyik telefonon futó zeneszolgáltató app is megszólaltatható.

Akinek mindez nem elég, azoknak a KORG piacra dobta az XE20-at, ami egy furcsa, de szerethető hangszer. Egy kíséretautomatikás szórakoztató billentyűzet és egy digitális zongora hibridje, ahol a zongora típusú hangok mellett temérdek másik hangszín is rendelkezésre áll, nem beszélve a kíséretekről, melyek teljes zenekari arranzsok formájában szólalnak meg úgy, hogy a bal kézzel fogott harmóniák vezetik a kíséretek megszólalását.

Ezen hangszerek közül mindenki megtalálja az igényeinek és pénztárcájának megfelelő zongorát. A hangszerboltok avatott eladói segítenek a választásban személyesen és online. A hangszerek mérete megnehezíti a szállításukat. Ezért és az esetleges garanciális ügyintézés miatt javaslom, hogy hazai forrásból, azaz magyarországi kereskedésből vásároljanak.

Hajdu Zoltán
Audmax


 

2021. január 6. 07:04

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA