MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Kalapács és az Akusztika: Válaszúton

A Kalapács és az Akusztika zenekar Kalapács József akusztikus életműestjeinek kíséretére alakult trió formájában 2009-ben, ám az évek során folyamatosan alakulva mára már klasszikus rockzenekarrá bővült, de mai napig szívesen játszik akusztikus feldolgozásokat. Talán éppen ezért is az eddig megjelent két nagylemez (2011 – Akusztikum Hungarikum, 2014 – Autentikum) után most elgondolkodtató és sokat sejtető címmel jelent meg a formáció harmadik nagylemeze. A 'Válaszúton' albumon egy kisebb koncepcióváltás érhető tetten, nevezetesen, ezúttal hat saját szerzemény is képviselteti magát az eddig megszokott feldolgozások mellett, illetve a hangzásvilág is karcosabb, hardrock-osabb, mint az előző két anyagon.

Kalapács és az Akusztika: Válaszúton - album ízelítő

Kalapács József összefoglalója a lemezről:
„Nem akartam még egy ‘csak’ feldolgozós albumot. Eddig lényegében az volt a dolog koncepciója, hogy átiratokat csináltam közösen Závoti Zolival, amiben az addigi munkásságom volt érintve, illetve egy-két olyan rockoperai dal, ami közel állt a szívemhez. Aztán most volt egy olyan affinitás, hogy belekerüljenek olyan dalok is más irányból, amiket más előadóktól kedveltem. Ezen kívül született még jó pár új saját is. A feldolgozásoknál megmaradt az akusztikus hangszerelés, ami pedig saját… Hát, igazándiból sosem kerestem ezeket a skatulyákat, nem nagyon tudnám besorolni. Talán hard rockosnak mondanám, de lehet még azt sem."

Dallista:
01. Ez az út a pokolba tart
02. Keresztút
03. A szabadság jegyében
04. A haza nem eladó
05. Gyönyörűségek völgye
06. A korona hatalma
07. A kard ereje
08. Ami a szívemen...
09. Rocker vagyok
10. Lassan ébredő
11. Szelíd metálosok

Közreműködők:
Kalapács József - ének
Závoti Zoltán - gitár
Tempfli Erik - billentyű
Talabér László - basszusgitár
Fehér Lili - vokál
Hegedűs Bori - ének, vokál

A CD+kiadvány már minden Relay / Inmedio árusítóhelyen kapható, a jobb lemezboltokban, és az előadók koncertjein megvásárolható.

Természetesen online is megrendelhető, több más merchandise termékkel együtt a https://kalapacsjozsef.hmusic.hu/ oldalról.

https://songwhip.com/kalapacsesazakusztika/valaszuton


 

2023. február 3. 07:22

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA