JAKE SHIMABUKURO - Az ukulele prófétája
Vannak, akik kissé igazságtanul a szegény ember gitárjának nevezik az ukulelét, miközben az apró négyhúros hangszer avatott kezekben könnyen a gitárral egyenértékű szólisztikus instrumentummá képes válni. A hangszer egyik legnagyobb virtuóza és világszerte elismert nagykövete a hallatlanul izgalmas textúráiról és lenyűgözően szárnyaló szólóiról híres Jake Shimabukuro, aki már jó ideje öregbíti szeretett zeneszerszáma hírnevét. Jake legújabb albuma idén tavasszal jelent meg és az első olyan a sorban, ami már Jake Shimabukuro Trio név alatt készült. A kiváló zenészt Hawaii szigetén lévő otthonában sikerült telefonvégre kapni, a recsegő ropogó vonal túlsó végéről pedig el is mesélt minden lényeges tudnivalót legfrissebb munkájáról.
Nemrég új lemezzel jelentkeztél. Zeneileg hogyan írnád körül ezt az anyagot?
A célom az volt, hogy olyan albumot készítsünk, ami hűen reprodukálja azt a hangzásvilágot, ami élőben, a színpadon jellemez minket. Az összes korábbi lemezem tele volt súlyos dobokkal, mert imádom azt a hangszert, az egyik kedvencem. Ugyanakkor turnékon sosem játszott velünk dobos a korábbiakban, mégpedig azért, mert a dobcucc hurcolása egyik helyszínről a másikra meglehetősen nehézkes. Ezúttal úgy gondoltam, hogy dobok nélkül vesszük fel az új korongot, ahol a basszusgitár, a szólógitár és az ukulele összjátékára helyezzük a hangsúlyt. A dalokat olyasfajta gazdag hangszereléssel láttuk el, hogy a dobok ne hiányozzanak, például sok akusztikus hangszert használtunk ehhez, akusztikus gitárokat és további ukuleléket a háttérszólamokhoz. Persze dobok nélkül így is elég nagy kihívás volt dolgozni, de minden percét élveztem a felvételeknek!
Koncerteken egy looper pedál segítségével állítod elő a jellegzetesen rétegzett textúráidat. Milyen pedált használsz ehhez?
A kedvencem egy Boomerang looper pedál, aminek leginkább a stúdióban veszem hasznát. Koncertekre nem viszem magammal, mert olyan nagy, hogy nem férne el a pedál boardban. Ezért élőben egy kompaktabb BOSS pedál tesz jó szolgálatot, amit egy true bypass-rendszerrel használok. Ezt azért teszem, hogy a hangszerem száraz jelére ne legyen hatással a looper.
A Jake Shimabukuro Trio másik két tagja Nolan Verner basszusgitáros és Dave Preston gitáros. Bemutatnád őket?
Évek óta együtt játszunk, így hárman. Nolan Nashville-be való, ott is találkoztunk először, egy session-munka alkalmával, míg Dave coloradói srác. Vele szintén egy stúdiófelvétel alkalmával jöttem össze Denverben. Elkezdtünk közösen ötletelni, dalokat írni és hangszerelni, aminek az eredménye a 2018-as The Greatest Day lemez lett. Nolan társaságában futottam neki annak az anyagnak, Dave pedig úgy féltávnál kapcsolódott be a folyamatba. Annyira jó élménynek bizonyult az együttműködés, hogy rögtön ezután létrehoztuk a triót, aminek az új kiadvány az első produktuma.
Abból, amit mondasz, arra következtetek, hogy ez a friss korong közös erőfeszítés gyümölcse lehet…
Pontosan így van. Tudod, szeretem, ha másokkal kollaborálhatok a stúdióban, ilyen a mentalitásom. Abból mindig jó dolgok sülnek ki, ha különböző zenészekkel játszhatok és ötletelhetek. Ezúttal is minden saját szerzeményt hármasban raktunk össze. Noha különböző zenei háttérrel rendelkezünk, mégis jól tudunk együtt zenélni. A Morning Blue című új dal például Nolan szerzeménye, az ő basszustémája határozza meg az egész tételt. Én magam mindössze a dallamformálásban vettem itt részt. A másik ilyen a Summer Rain volt, ezt Dave vezetésével alakítottuk ki: egyszer csak leült az akusztikus gitárjával és előállt azzal a fantasztikus akkordmenettel. A feladatom ennél is az volt, hogy kitaláljak olyan ukulele-részeket, melyek harmonizálni képesek az ő témáival. Hasonló dolgok játszódnak le, amikor én dobok fel egy ötletet, amire aztán Nolan és Dave szállnak be. Szerencsések vagyunk, mert valaki mindig elindítja a kreatív folyamatot hármunk közül. Ugyancsak szeretünk kísérletezni különböző hangzásokkal, erre jó példa a második szám a lemezen, a Twelve: a fő motívumként tekinthető kromatikus dallammal én hozakodtam elő, aztán a srácok tonnányi különböző témát játszottak rá, mire elértünk odáig, hogy minden összepasszolt.
Egy Pink Floyd-feldolgozást is feltettetek a lemezre, a Wish You Were Here dalt. miért pont ezt?
Mindig is az egyik legkedvesebb dalom volt ez, a dallamos gitártémák benne egészen ikonikusak. Az egész úgy indult, hogy Dave elkezdte játszogatni a riffet az akusztikus gitárján a stúdióban, én pedig azonnal rácsaptam! Egyből elkezdtünk improvizálni az alaptémára, szabad folyást engedve a gondolatainknak. Nagyon jól sült el a felvétele, mert teljesen más energiákat szabadít fel a dal, mint a többi, különösen a második fele. Egyébként nagyon vicces szituációba keveredtünk a dallal, mert a felvétel közben a fejhallgatóinkban valamiért csak a száraz jeleket hallottuk, miközben az ukulelémen volt space echo meg reverb, valamint Dave gitárjára is rá volt téve az összes fontos sztereó effekt. Totál abban a hitben voltunk, hogy akusztikusan játszunk, szóval amikor végeztünk, egyből mondtam a többieknek, hogy “akkor most fussunk neki élesben is”. Épp a felvételi helységben készülődtem a második körre, amikor Dave bement a kontroll szobába, de egyből vissza is jött: “Srácok gyertek csak ide! Ezt hallgassátok meg! Minden a helyén van!” - mondta. (nevet) Általában az ember mindig hallja az effekteket felvételkor, ami megkönnyíti a procedúrát, itt viszont csak a hangszereinkre támaszkodtunk, ezért is sikerült ennyire különlegesen. Véletlen baleset volt, ami történetesen jól sült el!
A játékod hallatán mindig azt érzem, hogy szólógitárosok is hatottak rád. Jól gondolom?
Természetesen így történt. Gitárosokon nőttem fel, imádtam a elektromos gitáron játszható frazírokat. Annál is inkább, mert amikor gyerekként elkezdtem ukulelén tanulni, egyből feltűnt, hogy a hangok milyen gyorsan elhalnak, szinte nincs hangkitartása a hangszernek. Rájöttem, hogy amennyiben több hangot játszom rajta, némileg ellensúlyozni lehet ezt a jelenséget. Viszont továbbra is bálványoztam az elektromos gitárt, amivel egy hangot teljes ütemek alatt ki lehet tartani. Nagyon vágytam rá, hogy hasonló frazírokat és hosszú hangokat tudjak előcsalogatni az ukuleléből, hogy gitár-szerű dallamformálást valósíthassak meg rajta. Emiatt fogtam különböző effektekkel való kísérletekbe, ami oda vezetett, hogy létrejött ez a gitáros-felfogás nálam. A hegedű volt a másik hangszer, ami támpontot nyújtott a hangzásom felépítésében.
Milyen hangolásokat használsz általában?
A tradicionális hangolást részesítem előnyben, ami önmagában is épp elég érdekes: a C6 akkordot mintázza, az első húr A, a második E, a harmadik egy mély C, míg a negyedik egy magas G. Nagyon egyéni hangolás ez, hiszen az első és a negyedik húr között mindössze egy egész hangnyi távolság van, ráadásul a két magas húr a fogólap két szélén, a két mély pedig ezeken belül helyezkedik el.
Kérlek, mesélj a hangszereidről!
Kamaka ukuleléken játszom, ez a márka a kedvencem. Családi vállalkozásként indult útjára a cég még a múlt század elején, miután a portugáloktól ellesték a minőségi hangszerkészítés rejtelmeit. A legelsők voltak, akik ukulelék építésébe fogtak Hawaii szigetén, már több mint száz éve gyártják ugyanabban a formában a hangszereiket. Gyerekként mindig arról álmodtam, hogy egyszer majd Kamaka ukulelén fogok játszani, hiszen a Kamaka volt az ukulelék Cadillac-je, a legmenőbb hangszer! Tenor ukulelét szerettem volna, mert az nagyobb testű és hangterjedelme is szélesebb. Míg a normál ukulele egy oktávot és egy nagytercet tud, addig a tenor-változat kétoktávos fogólappal bír. Kölyökkoromban mindig ilyenen akartam játszani, mert noha a sztenderd ukulele-darabok eljátszásához nem volt rá szükség, mégis szerettem volna magasabb regiszterekbe is feljutni, de soha nem volt rá módom. Ami a Kamaka ukuleléimet illeti, hihetetlenül expresszív hangszereknek tartom őket. Azt a tónust produkálják, amin felnőttem, az etalon ukulele-hangzást.
Sokan az ukulele nagykövetének tartanak. Mit gondolsz erről?
(Nevet) Nos, roppant megtisztelő ezt hallani. Tudod, én csak szimpla rajongója vagyok ennek a hangszernek, imádom a hangját, imádok játszani rajta és a benne rejlő szépségek után kutatni, és nem utolsó sorban megmutatni embereknek, hogy milyen nagyszerű dolog ezzel az instrumentummal foglalatoskodni. Ugyancsak fontos számomra, hogy Hawaii autentikus kultúrájának egy részét is megismerhetik az emberek e zeneszerszám által. Tudni kell, hogy a modern ukulele gyakorlatilag Hawaii-on született meg és az itteni kulturális életben jelentős szerepet tölt be. Ennek köszönhetően azon emberek számára is tudok adni némi ízelítőt Hawaii-ból, akik sosem jártak még itt és ez nagyon jó dolog!
Az ukulele nem tartozik a legfelkapottabb hangszerek közé. A zenekedvelő emberek szerinted hogyan viszonyulnak hozzá?
Amikor járom a világot, például elmegyek Dél-Amerikába, Brazíliába, arrafelé sok hasonló népi hangszerrel találkozom. Ugyanúgy kisebb gitárnak néznek ki, ugyanúgy négy húrral rendelkeznek, mint az ukulele, valószínűleg ezért is képesek az ott élő emberek könnyen kapcsolódni a hangszeremhez. Ázsiában viszont más a helyzet: amikor Kínában vagy Japánban játszom, azt veszem észre, hogy az emberek nem tudják hova tenni az ukulelét, teljesen idegen számukra. Ilyenkor úgy próbálom áthidalni a köztünk lévő szakadékot, hogy olyan dalokat játszom rajta, amik ismerősen csenghetnek számukra. Lehet, hogy nem tudnak semmit a hangszeremről, de ha eljátszom vele egy tradicionális japán népdalt, akkor megérthetik a lényegét. De lehet akár egy ottani népszerű popdal is, a lényeg, hogy meglegyen a kapcsolódási pont.
Hogyan tekintesz az ukulelére, mit jelent számodra a hangszer?
Az ukulele és vele együtt a zene rengeteg örömöt adott nekem. Négy éves voltam, amikor anyukám elkezdett tanítani ukulelézni. Imádtam és nagyon sok időt töltöttem a hangszerrel. Aztán amikor ötödikes lettem, a szüleim elváltak. Nem volt semmi dráma közöttük, de az, hogy szétmentek, mégis azt eredményezte, hogy anyukámnak attól kezdve sokkal többet kellett dolgoznia az életszínvonalunk fenntartása érdekében. Ebből pedig egyenesen következett az, hogy kevesebb ideje jutott rám, nem tudott már a hangszeres fejlődésemmel foglalkozni annyit. Ezzel nem volt mit tenni, úgyhogy egymagam ástam még mélyebbre a hangszerben, mert az ukulele kicsit anyukámat is jelentette, és amikor játszottam, olyan volt, mintha ő is velem lett volna. Ahogy kamaszodtam, totálisan a szenvedélyemmé vált a hangszerem és ez megóvott az összes bajtól. Mindig a jó dolgokra koncentráltam. Már felnőtt fejjel ébredtem rá, hogy tulajdonképpen az ukulelének köszönhettem, hogy sosem keveredtem rossz társaságba, sosem találkoztam drogokkal, sosem voltak balhéim és így sosem tartóztattak le! (nevet) Amikor gyerekekkel foglalkozom, mindig próbálom megértetni velük, hogy a hangszer képes eldönteni az ember sorsát, ha megleljük benne a szenvedélyt. A zene rendkívül egészséges dolog: stimulálja az agyat, fejleszti a készségeket, bátorrá és nyitottá tesz. Jó érzéssel tölt el, amikor gyerekeket ismertethetek meg ezzel a csodás dologgal, bátoríthatom őket, hogy a megfelelő utat válasszák. Ez nagyon fontos nekem!
Mi a legfontosabb, amikor egy gyerek a kezébe veszi az ukulelét?
Talán az, hogy minden nap játsszon és tanuljon valami újat. Elég egy aprócska dolog is. Két fiam van, az egyik 7, a másik 4 éves. A 7 éves nagyon élvezi az ukulelézést és azt látom rajta, hogy eszméletlenül gyorsan tanul. Napról napra fejlődik, fantasztikus ezt megtapasztalni! Igyekszem konzekvensen tartani magam ahhoz, hogy minden egyes nap mutassak neki valami friss tanulnivalót. Állandóan a kezében van a hangszer. Amikor iskolába viszem, a hátsó ülésen játszik rajta, míg oda nem érünk a sulihoz. Nagyszerű dolog ez az ukulelében: a méretéből adódóan bárhová magaddal viheted és bármikor előveheted! Nem vagy úgy helyhez kötve vele, mint például a zongoránál. Akár a buszmegállóban vagy éppen túrázás közben is előkaphatod! Szintén nagy előny, hogy viszonylag olcsó hangszer, sokkal inkább megfizethető, mint a többi húros rokona. Akár kettőt is vehetsz belőle, egyet otthonra, egyet meg a kocsiba!
Írta: Danev György
2020. október 29. 15:26