MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

IRON MAIDEN – Visszatért a Vasszűz!

Szeptember 3-án új Iron Maiden-album jelent meg Senjutsu címmel. Minden idők egyik leghatalmasabb metálcsapata 6 év szünetet követően szánta rá magát a lemezkészítésre, mi pedig úgy gondoltuk, a jeles alkalomból ideje visszaforgatni az idő kerekét és mérleget vonni, mi minden történt a legendás csapattal az elmúlt 45 évben. 

1976: Az előző év utolsó napjaiban Steve Harris megalakítja zenekarát, amellyel a korábbi évek nagy hard rock alakulatainak nyomdokain kíván haladni, szakítva ugyanakkor a felesleges sallangokkal. A tagság folyamatos fluktuációban van, ám Dave Murray gitáros személyében megérkezik a fedélzetre az első fix társ.

1977/1978: Folyamatos koncertezés folyamatosan változó felállásokban. Végül letisztul az ábra: Paul Di’Anno énekes leigazolásával megérkezik a harmadik betonbiztos játékos Harris és Murray mellé, a zenekar pedig egyre nagyobb rohamléptekkel mászik fel a klubok ranglétráján. A korabeli brit kritikusok ugyanakkor egyáltalán nem értik, mit akar a zenekar: gyakran a punkmozgalomhoz kötik őket, ugyanakkor mindenáron kényszert éreznek rá, hogy ott rúgjanak beléjük, ahol csak tudnak.

1979: Megjelenik az Iron Maiden első kislemeze, a három dalt - Iron Maiden, Invasion, Prowler - rejtő The Soundhouse Tapes, amelyből ötezer példányt nyomnak, ez azonban alig pár hét alatt elfogy. Az év végén Dennis Stratton gitáros és Clive Burr dobos belépésével stabilizálódik a felállás, a zenekar pedig leigazol az EMI kiadóhoz.

1980: Áprilisban megjelenik az Iron Maiden első nagylemeze. A korabeli kritika továbbra sem tud mit kezdeni az albummal, a közönség azonban keblére öleli a friss hangot képviselő zenekart, a mániákus élő koncertek révén pedig egyre magasabb státuszban dolgoznak. Az Iron Maiden híre kezd kijutni Nagy-Britanniából is a KISS európai turnéján való részvételnek köszönhetően,, és ugyan még nem egyértelmű mindenki számára, de a NWOBHM-mozgalom hívei már tudják: számolni kell velük a jövőre nézve.

1981: A Killers albummal a zenekar végleg leteszi névjegyét, és erejük teljében mutatják meg, mi van bennük. A lemez hatalmas sikert arat, és kora egyik emblematikus alkotásává válik olyan dalai révén, mint a Wrathchild, a Murders In The Rue Morgue vagy a Purgatory. A 126 állomásos Killers turné a világ tizenöt országán és négy kontinensén dübörögkeresztül, és a csapat ekkorra már Európában, Japánban és Ausztráliában főattrakcióként is simán megtölti a párezres csarnokokat. Észak-Amerikába is most jutnak el először, itt az akkor még nagyobb névnek számító Judas Priesthez társulnak be júniustól nyitószámként. Még ez sem jelent azonban állandóságot: Di’Anno hozzáállása már nem megfelelő ehhez a magasabb szinthez, így az év őszén szívbaj nélkül lecserélik a Samson frontemberére, a gyökeresen más iskolát képviselő Bruce Dickinsonra.

1982: A tavasszal kiadott The Number Of The Beast a brit lista első helyére kerül. Dickinson Maiden-beli debütálása világszerte óriási siker, és valóságos sztárzenekarrá teszi az Iron Maident: a lemez kapcsán tíz hónap alatt összesen 179 koncertet adnak négy kontinensen, ezek során több mint egymillióan látják őket. Ekkor ragad rájuk a máig használatos Beast szinonima is, hiszen az anyag turnéja The Beast On The Road néven fut. Az Iron Maidennel együtt a heavy metal műfaj is végleg révbe érkezik, hiszen csak egy ilyen zseniális lemezre – párhuzamosan a Judas Priest anyagi csúcsát jelentő Screaming For Vengeance-szel – volt szükség ahhoz, hogy a NWOBHM mozgalom áttörjön minden határt, és tényleg elárassza az egész világot. Az év végén azonban a szintén túl sokat partizó Burrnek is távoznia kell, az új dobos Nicko McBrain.

1983: A májusban megjelentetett Piece Of Mind nagylemezzel folytatódik a sikerszéria. Az album kiadását újabb grandiózus világturné követi, amelynek betetőzéseként már főattrakcióként is megtöltik a New York-i Madison Square Gardent - vagyis a zenekar végérvényesen bekerült a világsztárok sorába.

1984: Az év minimális pihenéssel indul, majd az ősszel kiadott Powerslave albummal minden korábbinál jobban felpörög a gépezet, és néhány héttel korábban máris karrierje leghatalmasabb turnéjára indul a zenekar. Ezúttal ráadásul a Vasfüggöny mögött kezdenek, és első ízben eljutnak Magyarországra is, ahol augusztus 17-én, a Budapest Sportcsarnok parkolójában játszanak.

1985: Az év a Rock In Rio fesztivállal startol, ahol addigi karrierjük leghatalmasabb közönsége, több mint 300 ezer ember előtt lépnek fel. A következő hónapok szintén a World Slavery turné jegyében telnek, amelynek során 187 koncerten összesen mintegy 3,5 millió ember nézi meg a csapatot. Ezután aligha akad ember a földkerekségen, aki megkérdőjelezné, hogy a heavy metal színtér vezető erejét Iron Maidennek hívják. A kört a Live After Death koncertlemez megjelenése zárja.

1986: Bruce Dickinson kreatív energiái teljesen lemerülnek, így kevésbé folyik bele a következő lemez, az ősszel kiadott Somewhere In Time munkálataiba, ám minden korábbinál nagyobb szerepet kap a dalszerzésben Adrian Smith. A Somewhere On Tour névre keresztelt kör kicsivel a lemez megjelenése előtt startol ismét a Vasfüggöny keleti felén: a Powerslave-turnés buli után 1986. szeptember 17-én Budapesten, az MTK Stadionban is ismét fellép a csapat.

1987: Koncertezés koncertezés hátán, brutális tömegek előtt és brutális sikerrel. A zenekar státusza kikezdhetetlen, és ugyan lemezfronton akadnak náluk népszerűbb bandák a rockszíntéren, a turné látogatottsága tekintetében a Somewhere On Tour egyértelműen bebetonozza őket a leghatalmasabb előadók között. 

1988: A tavasszal megjelent Seventh Son Of A Seventh Son az Iron Maiden történetének második brit listavezető nagylemeze lesz. A zenekar minden bizonnyal ekkoriban ér fel karrierje csúcsára, amelyet a legplasztikusabban a doningtoni Monsters Of Rock fesztiválon adott főzenekari koncert fémjelez mintegy százezer néző előtt. Augusztus 31-én ismét Budapesten, az MTK Stadionban koncerteznek.

1989: Szünetet tartanak, ami rájuk fér, ám valami érezhetően nem kerek. Noha a sajtóban először Dickinson távozásának híre rebben fel - azzal kiegészítve, hogy az énekes helyét a Helloween torka, Michael Kiske veszi majd át -, valójában először Adrian Smith keres új utakat ASAP nevű szólóprojektjével. Igaz, párhuzamosan Dickinson is dolgozik első szólólemezén, amely Tattooed Millionaire címmel lát napvilágot..

1990: Az év elején Smith távozik a zenekarból, elsősorban azért, mert nem elégedett a nyersebb, alapra vettebb új dalok megközelítésével. Utódja Janick Gers lesz, az ősszel kiadott No Prayer For The Dying album pedig némiképp megosztja a kritikát. A zenekar státusza azonban a jelek szerint nem változott, sőt, a Bring Your Daughter To The Slaughter dallal első ízben kerülnek fel a brit kislemezlista első helyére.

1991: Ismét turné turné hátán. Guns N’ Roses ide, Metallica oda, az év végén berobbanó grunge-cunami amoda, a Maiden kétmilliós koncertlátogatottsággal zárja a No Prayer For The Dying-érát.

1992: A tavasszal megjelenő Fear Of The Dark ismét brit listavezető album lesz, a csapat pedig ismét headlinerként lép fel Doningtonban. Mindez csattanós válasz azoknak, akik szerint Seattle korszakában már senkit sem érdekel az Iron Maiden. A zenekaron belül azonban egyre erősödnek a nézeteltérések, az énekes nem elégedett a zenei irányvonallal és a hangulattal sem,

1993: Bruce Dickinson bejelenti távozását az Iron Maiden kötelékéből. Kissé skizofrén helyzetben lefolytatott koncertekkel köszön el a nézőktől, a korszakot pedig egy kettős koncertlemez, az A Real Live One és az A Real Dead One zárja.

1994: Legjobb metál-előadás kategóriában történetük során először Grammy-díjra jelölik az zenekart. Közben zajlik a potenciális énekes-jelöltek kiszűrése, több száz jelentkező bemutatkozó szalagját hallgatják meg. Végül az a Blaze Bayley lesz a befutó, aki Wolfsbane nevű zenekarával már fellépett a Maiden előtt 1990-ben, Steve Harris választottját azonban nem fogadja kitörő lelkesedéssel a rajongótábor. Közben Bruce Dickinson elkészíti második szólóalbumát Balls To Picasso címmel, a Tears Of The Dragon a nagy sláger rajta.

1995: Megkezdődik a munka a tizedik lemezen, ezúttal már Dickinson és Martin Birch nélkül. A Hugh Syme borítójába csomagolt The X Factor ősszel jelenik meg és egy magába roskadt Iron Maident mutat. A fogadtatás a kritika és a rajongók részéről is jórészt negatív.

1996: A The X Factor a Killers óta a leggyengébb eladási mutatókat produkálja. Európában és Amerikában egyre kisebb helyszíneken játszanak, miközben a világ többi részén - elsősorban Dél-Amerikában - továbbra is óriási az érdeklődés irántuk. Dickinson előáll a bátor, ám a maga idejében félreértett Skunkworks lemezzel.   

1997: A zenekar elkezdi összerakni az ötleteket a következő stúdióanyaghoz, majd elindulnak a felvételek. A másik oldalon Dickinson és Adrian Smith újra együtt kezdenek dolgozni, minek eredménye a gyilkos Accident Of Birth album. 

1998: Megjelenik a Virtual XI, amit tematikájában a nyári labdarúgó világbajnoksághoz igazítanak, ám igazi visszhangot nem tud kiváltani. A lemez elődjéhez hasonlóan leginkább negatív fogadtatásban részesül, ami nem csoda, hiszen jottányival sem mutat több vitalitást, mint a The X Factor. A listás helyezések és az eladások kiábrándítóak, az Iron Maiden márkanév egyre kevésbé cseng jól. Egyre kétségbeejtőbb helyzetüket jól jellemzi, hogy szeptemberben Budapesten az E-Klubban néhány száz néző előtt lépnek fel. Mindeközben Dickinson és Smith is kijön egy újabb közös anyaggal az énekes neve alatt: a Chemical Wedding még korszerűbb heavy metalt rejt, mint elődje. A Maiden évtizednyi lemaradásban van mögöttük.

1999: Rod Smallwood menedzser meggyőzi Steve Harrist, hogy vegye vissza Bruce Dickinsont. Harris némi hezitálást követően rábólint, majd visszahívja Adrian Smith-t is. Ed Hunter címmel megjelenik egy videójátékkal összekötött válogatáslemez, minek apropóján elindul az újjáalakult Maiden első turnéja. Janick Gers is marad a bandában, ettől kezdve három szólógitárral játszanak.

2000: Megjelenik a Brave New World névre keresztelt visszatérő album, mely újra egy ereje és kreativitása teljében lévő zenekart mutat. A lemez és a turné is óriási siker, záporoznak az aranylemezek. Júniusban a Kisstadionban adnak fergeteges koncertet, immáron több ezer ember előtt.

2001: Befejeződik a mindenütt nagy érdeklődésre számot tartó világkörüli turné, csúcspontja a Rock In Rio III fesztivál Brazíliában, ahol 250 ezren nézik meg őket. A The Wicker Man dalt két kategóriában is Grammy-díjra jelölik, de mindkettőt elbukja.

2002: Kihozzák a Rock In Rio koncertanyagot CD-n és DVD-n, majd pihenőre vonulnak. Az év elején azért még lejátszanak pár koncertet Brixtonban.

2003: Ráfordulnak a tizenharmadik lemezre, ami a Dance Of Death címet kapja és a Brave New World irányvonalát viszi tovább. Az anyag masszív siker, minek révén a zenekar pozíciója végérvényesen megszilárdul. A megjelenés előtt Európában és Amerikában is koncerteznek, júniusban újra megtöltik a Kisstadiont. Az őszi lemezmegjelenést követően már az új anyaggal turnéznak, októberben visszatérnek Magyarországra egy újabb buli erejéig, ezúttal Debrecen a helyszín. Kijön a Vision Of The Beast DVD is.

2004: Zajlik a világkörüli turné, majd megjelenik a The History of Iron Maiden – Part 1: The Early Days dokumentum-DVD.

2005: Az előző évi dokumentumfilm az apropója az aktuális koncertkörútnak, ami májustól szeptemberig tart. Amerikában az Ozzfesten játszanak, esténként átlagban 30 ezer ember előtt. Közben Dickinson újra szólóalbumot készít, ami Tyranny Of Souls címmel lát napvilágot. Az év utolsó hónapjaiban a csapat elkezdi írni a következő Maiden-anyagot.

2006: A Matter Of Life And Death a címe a tizennegyedik Maiden-műnek, ami az addigi legnagyobb léptékű alkotásuk. A hosszú, progresszív dalokból álló lemezanyag árnyaltsága ellenére őrületes számokat produkál, amivel történetük során először kerülnek be a Billboard 200-as listáján a top 10-be. Még a lemez előtt Death On The Road címmel érkezik a következő koncert-DVD, az anyagot a 2004-es turné dortmundi állomásán rögzítették. 

2007: Az év első felében folytatják a lemezbemutató turnét, majd kicsit kifújják magukat.

2008: Végre kiadják DVD-n a legendás Live After Death koncertanyagot, majd elindul az első retrós tematikájú világkörüli turné Somewhere Back In Time néven. A műsor kizárólag a régi klasszikusokra épül és a Szigeten is eljátsszák augusztusban. A turné célállomásai között saját Ed Force One nevű Boeing 757-es utasszállító repülőgépükkel közlekednek, melyet a hivatásos kapitányi engedéllyel rendelkező Bruce Dickinson vezet.  

2009: Véget ér a Somewhere Back In Time körútja, aminek az Iron Maiden: Flight 666 címet viselő dokumentumfilmmel állítanak emléket.

2010: Elkészül a The Final Frontier, a tizenötödik stúdióalbum. Felröppennek a találgatások, hogy ez lesz-e az utolsó Maiden album, ám a zenekari tagok cáfolják a pletykát. Mindenesetre a lemez a csapat addigi legnagyobb kereskedelmi sikerét hozza: 28 országban vezeti a listákat, míg a Billboardon a szintén rekordot jelentő 4. helyig kúsznak fel. Természetesen indul az újabb világkörüli koncertkörút is.

2011: Szinte végigkoncertezik az évet, összesen több mint 2 millió néző látta őket a The Final Frontier turnén. Az El Dorado dallal végre elhozzák a Grammy-díjat.

2012: En Vivo! címmel kijön a sokadik koncert-DVD, majd friss lemez híján újabb tematikus turné veszi kezdetét, ezúttal az 1988-as Maiden England koncertvideó anyagát állítják ismét színpadra. Közben Adrian Smith és Steve Harris is saját lemezt készít: előbbi a Primal Rock Rebellion nevű bandájával hoz ki egy modern hangvételű metálalbumot, míg utóbbi megmarad a tradicionális vonalnál a British Lionnal.

2013: A Maiden England megjelenik DVD-n, a turné pedig folytatódik. A Robinsons Brewery sörfőzdével karöltve piacra dobják Trooper Ale névre keresztelt saját sörüket. Újabb Grammy-jelölés érkezik, ezúttal a Blood Brothers koncertverziójáért.

2014: Még mindig a Maiden England köreit gyűrik, júniusban az Anthrax társaságában újabb budapesti koncert kerül megrendezésre. Ősszel felveszik a következő lemezt, majd decemberben feje tetejére áll a világ: Dickinson nyelvében valószínűleg HPV-vírus okozta rákos daganatot találnak.

2015: Az év első felében az énekes kemoterápiás kezelése zajlik, ami sikeresnek bizonyul, orvosai májusban nyilvánítják gyógyulttá. Szeptemberben 5 év kihagyást követően megjelenik az újabb Maiden korong, a minden korábbinál nagyobb lélegzetvételű The Book Of Souls. A 92 perces dupla album gigászi eposzok gyűjteménye, ám ennek ellenére ugyanakkora siker, mint elődje volt. Turné nincs, Dickinson még gyűjti az erejét.

2016: Megkezdődik a lemezbemutató turné és valóra válik Bruce Dickinson álma: ettől kezdve az Air France légitársaságtól megvásárolt Boeing 747-400 típusú négy sugárhajtóműves óriásgépre kerül az Ed Force One festés. A pilótaszékben természetesen Dickinson kapitány ül.

2017: Júliusban zárul a turné, minek a The Book Of Souls: Live Chapter koncertlemez állít emléket, igaz, kizárólag digitális formában. A körút mérlege: 117 koncert, 2,5 millió látogató.

2018: A csapat nem képes ülni a fenekén, Legacy Of The Beast néven új világkörüli turnét szerveznek, melynek európai részét bonyolítják. Ezúttal nincs különösebb tematika, a műsor javát azonban inkább a ‘80-as évek legendás darabjai adják. Júniusban a Volt fesztiválon, Sopronban lépnek fel. 

2019: Következik a Legacy Of The Beast amerikai köre, ami ősszel ér véget.

2020: A Covid-járvány miatt elmaradnak a tervezett koncertek. A kényszerpihenőt Steve Harris egy újabb British Lion-anyag kiadására használja fel, de Adrian Smith is töri a fejét valamiben. A Maiden egy Nights of the Dead, Legacy of the Beast: Live in Mexico City című koncertkiadvánnyal jelentkezik.

2021: Adrian Smith Richie Kotzennel jelentet meg közös lemezt. Nagy a csend a zenekar háza táján, majd nyár közepén robban a bomba: kész az új lemez! Az album Senjutsu címmel jön ki szeptemberben és letarolja a listákat. Amerikában minden idők legjobb Maiden-helyezését produkálja, a Billboard 200-as albumlistáján a 3. helyet kaparintja meg. A Vasszűz megállíthatatlan.

www.ironmaiden.com

IRON MAIDEN diszkográfia

IRON MAIDEN
Megjelenés ideje: 1980. április 14.
Producer: Will Malone
Kiadó: EMI

A klasszikus debüt, amely utólag visszaásva garantáltan sokakat meglepett, hiszen a korai Iron Maiden azért némiképp másmilyen volt, mint akár a két-három-négy évvel későbbi. Steve Harris ebben a korszakban természetesen tűzzel-vassal igyekezett kiirtani a fejekből azon beidegződéseket, amelyek szerint zenekarának bármi köze is van a punkhoz, de utólag visszatekintve egyértelműek a párhuzamok és a hasonlóságok - mint ahogy a különbségek is. A lemez felvételei szűk két hét alatt történtek, és Will Malone producer gyakorlatilag magára hagyta a csapatot a feladattal, ami hallatszik is: a megszólalás messze van az ideálistól, bár a kor általános viszonyaihoz képest vállalható volt. Maga a zene pedig sistereg az erőtől és az energiától, még ha kezdetleges is a maga módján a későbbi Maiden-alapművekhez képest. Emellett ez az egyetlen lemezük, amelyen Dennis Stratton játéka hallható, aki saját bevallása szerint jóval nagyobb befolyással bírt a hangzás kialakításában, mint azt a többiek később elismerték. Ez persze több mint négy évtized távlatából mellékes: az Iron Maiden letette névjegyét az olyan alapdalokkal, mint a Prowler, a Remember Tomorrow, a Running Free vagy az Iron Maiden, és Harrisnek abban is igaza volt, hogy egyetlen korabeli punkbanda sem játszott olyan kiérlelt instrumentális tételeket, mint a Transylvania.

KILLERS
Megjelenés ideje: 1981. február 2.
Producer: Martin Birch
Kiadó: EMI

Mivel a korai Iron Maiden-stílus már a bemutatkozó lemezen kialakult, a kőkeményre vett második korongnál mindössze annyi feladata volt a zenekarnak, hogy az apróbb gyermekbetegségeket kiküszöbölje. Az egyik ilyen a hangzás kérdése volt, minek rendbetételére Martin Birch hangmérnököt kérték fel, aki sok egyéb mellett a klasszikus Deep Purple-albumok megszólalásáért volt felelős a ‘70-es évek első felében. Birch nagyon értette a dolgát, a segítségével szintet lépett a Maiden, ráadásul jól megértette magát velük,, minek következtében gyümölcsöző együttműködés vette kezdetét közöttük. Még egy változás történt, Dennis Stratton gitáros posztján ekkor mutatkozott be Adrian Smith, kinek csatlakozásával egy kiváló dalszerzőt is nyert a csapat, de ezt csak később derült ki. A sajátos felépítésű témák zömét ezúttal is egymaga írta Steve Harris és éppúgy meg lehetett találni közöttük a direkt heavy metalt, mint az árnyaltabb módon megfogalmazott darabokat. Ebből a csokorból a címadó mellett elsősorban a Harris ikonikus basszusgitár-riffjére épülő és a koncertprogramból máig kirobbanthatatlan Wrathchild lett ismert, valamint az Edgar Allan Poe azonos című novellája után született Murders In The Rue Morgue, de a többi szerzemény is hozta a színvonalat, még messzebbre víve ezáltal a zenekar hírnevét. A Killers volt az első Maiden-album, ami feljutott a Billboard 200-as toplistájára, megalapozva ezzel a Maiden amerikai jelenlétét.

THE NUMBER OF THE BEAST
Megjelenés ideje: 1982. március 22.
Producer: Martin Birch
Kiadó: EMI

A vízválasztó, Bruce Dickinson bemutatkozása, és a lemez, amellyel csúcsra járt a Brit Heavy Metal Új Hulláma. Talán azt sem túlzás megkockáztatni, hogy a The Number Of The Beast megjelenésével és a brit lista élére kerülésével kezdődött a heavy metal tényleges aranykora, ha azonban nem akarunk mindenáron szimbolikus mérföldköveket kötni hozzá, annyi akkor is bizonyos: két erős alapozó anyag után végérvényesen sztárcsapattá tette a zenekart. Bruce csatasorba állítása természetesen alapvető változásokat hozott: a zenekar előtti pálya kitágult, sokkal több lehetőséget tudtak vele megvalósítani, mint az egydimenziósabb Paul Di’Annóval, maguk a dalok pedig tökéletes terepet biztosítottak a légisziréna-hangú új versenyzőnek a kibontakozásra. A címadó dal, a Run To The Hills vagy a Hallowed Be Thy Name a mai napig a zenekar legikonikusabb és legközkedveltebb szerzeményei közé tartoznak, de a Children Of The Damned, a The Prisoner vagy a 22 Acacia Avenue is megkerülhetetlenek a repertoárban. A The Number Of The Beast nélkül tényleg meg sem történtek volna a ‘80-as évek - nem mellesleg mára ez a Maiden legnagyobb példányszámban elkelt albuma is a maga világviszonylatban becsült 6-7 milliós eladásával.

PIECE OF MIND
Megjelenés ideje: 1983. május 16.
Producer: Martin Birch
Kiadó: EMI

A The Number Of The Beast kirobbanó sikere nyomán a Maiden tagjai teljesen más dimenzióban találták magukat, mint amiben azelőtt voltak, így a negyedik albumra már a heavy metal valódi sztárcsapataként fordulhattak rá. Nem csupán a klasszikus felállás kristályosodott ki ennél a lemeznél, miután Clive Burr átadta helyét a dobok mögött Nicko McBrainnek, hanem az etalon Maiden-stílus is ekkor érte le végleges formáját, ami tulajdonképpen egy később rendkívül jó szolgálatot tevő, érdekes kétpólusú dalszerzési metódusnak volt köszönhető. Az egyik oldalon Harris állt a maga nehezen játszható és emészthető epikus dalaival, akit a Smith/Dickinson-páros ellensúlyozott a rövidebb, lényegretörőbb, mondhatni slágeresebb szerzeményekkel. A két világ találkozásából pedig olyan hatalmas albumok születtek, mint a Piece Of Mind, ami a zenekar első rádiós sikerdalát, a Flight Of Icarust is rejtette, továbbá olyan örökzöldeket, mint a kultikus The Trooper, a közönségkedvenc Die With Your Boots On, a Revelations és a nagyszabású To Tame A Land. A Piece Of Mind volt az a lemez, amin a dickinsonos Maiden-hangzás esszenciája végérvényesen és visszavonhatatlanul manifesztálódott.

POWERSLAVE
Megjelenés ideje: 1984. szeptember 3.
Producer: Martin Birch
Kiadó: EMI

A Powerslave mind zeneileg, mind az élő show tekintetében új szintekre juttatta el az Iron Maident, és noha nem itt szerepeltek az első epikus dalaik, az sem kérdés, hogy a címadó dal és a Rime Of The Ancient Mariner új szintre léptették őket a kifejtős nagyeposzok terén. Maga a lemez ezzel együtt is elsősorban kísérletezősebb, kalandozósabb hangulatairól ismert, és épp e sajátos, néhol szinte meseszerű atmoszférájától akkora kedvenc a rajongók körében. Érdekesség ugyanakkor, hogy miközben Dickinsonnak bevallottan ez az egyik kedvence, Harris például nem annyira lelkes miatta ma már, mondván, nem egységesen erősek a dalok, és a két említett darab mellett az Aces High, illetve a 2 Minutes To Midnight slágerbombái viszik el a hátukon. Az ilyesmi alapvetően ízlése dolga, de az egyiptomi tematika tökéletesen passzolt a csapat képi és zenei világához, és hiába nem maradt meg a koncertrepertoárban tartósan a Flash Of The Blade vagy a Back In The Village, ezek is a korszak jellegzetes darabjai. A koncertturné látványosságai mindent felülmúltak a maguk korában, maga a lemez pedig napjainkig közel 5 millió példányban kelt el, így a Maiden legsikeresebb anyagai közé tartozik. 

SOMEWHERE IN TIME
Megjelenés ideje: 1986. szeptember 29.
Producer: Martin Birch
Kiadó: EMI

A Powerslave egyiptomi tematikáját követően a Maiden új játszóteret keresett magának, amit a sci-fi műfajában talált meg. És ha már megtalálta, akkor nem csupán vizuálisan, hanem konceptuálisan is hozzákapcsolódott: a dalszövegekben a korábbi történelmi és irodalmi alapú témák átadták a helyüket a futurisztikusságnak, míg zeneileg egy korszerűbb textúrákat felvonultató irányba fordultak, melyben hangsúlyos szerepet kaptak a gitárszintetizátorok által létrehozott hangszínek. Persze ettől függetlenül a Maiden megmaradt annak, ami volt, nem vált a hangzása szintetikussá, csupán a saját jól körülhatárolt keretein belül tett egy nagyobb lépést előre a banda. A dalszerzést ezúttal Steve Harris és Adrian Smith tartották kézben, mindketten megírták a maguk jellemző témáit, melyek egy, a korábbiaknál még slágeresebb albumot eredményeztek. A Wasted Years, a Heaven Can Wait, a Sea Of Madness vagy a Stranger In a Strange Land a tekintélyes Maiden-katalógus legjobb darabjai közé tartoznak, ahogy a bátor hangvételű Somewhere In Time album is előkelő helyet foglal el a legelitebb és minden ízében perfekt Maiden-lemezek panteonjában.

SEVENTH SON OF A SEVENTH SON
Megjelenés: 1988. április 11.
Producer: Martin Birch
Kiadó: EMI

Az első csúcskorszak záróakkordja egy grandiózus konceptalbum lett, zeneileg a Somewhere In Time space-esebb, slágeresebb, sci-fisebb hangulatait kiteljesítő, még jobban kiterjesztő módon. A Seventh Son Of A Seventh Son a zenekar ‘80-as évekbeli munkásságának betetőzését jelentette olyan daiai révén, mint az Infinite Dreams, a Can U Play With Madness, a The Evil That Men Do vagy a The Clairvoyant, és nem mellesleg a maga idejében anyagi szempontból is a csúcsok csúcsát hozta elődjével egyetemben. Ez volt a banda második nagylemeze a The Number Of The Beast után, amely felkerült a brit eladási listák első helyére, a csapat rekordtömegű néző előtt koncertezett főattrakcióként a doningtoni Monsters Of Rockon, majd az azt követő fesztiválturnén szerte Európában, és minden fronton learatták az elmúlt évek gyümölcseit. Éppen ezért érte a turnék lezárulta után hidegzuhanyként a tábort Adrian Smith távozása, amely szimbolikusan is az Iron Maiden fénykorának végét jelentette. A státusz megmaradt, de a korábbi éra mágiája soha többé nem tért már vissza. 

NO PRAYER FOR THE DYING
Megjelenés ideje: 1990. október 1.
Producer: Martin Birch
Kiadó: EMI

A Seventh Son Of A Seventh Son minden szinten a csúcsok csúcsára emelte az Iron  Maident, a lemez tökéletes mivolta azonban azt is jelentette, hogy korszakhatárhoz érkezett az ötös. Adrian Smith kilépése komoly vérveszteséget okozott a kreatív oldalon, ami a No Prayer For The Dying albumon erőteljesen éreztette hatását. Utódja, Janick Gers eleinte nem tudta betölteni az általa hagyott űrt, de a zenekar magja is úgy érezhette, hogy a Seventh Son előremutató progresszivitása után ideje behúzni a kéziféket. A hátraarc egy kevésbé jó lemezt eredményezett, melynek nyers és korszerűtlen hangzásával akadtak elsősorban problémák, de dalok tekintetében sem állt olyan fényesen. Akadtak rajta jól elcsípett szerzemények, mint a sikerre vitt Bring Your Daughter To The Slaughter, ami a Maiden egyetlen listavezető dala volt Angliában, de összességében a No Prayer határozott visszalépést és komoly csalódást jelentett a Seventh Son után.

FEAR OF THE DARK
Megjelenés ideje: 1992. május 11.
Producer: Martin Birch
Kiadó: EMI

A hangzáson volt mit dolgozni a No Prayer For The Dyinghoz képest, a nyersebb, alapra vett zenei irány azonban mind a zenekar, mind a közönség ízlésével találkozott, így megtartották. A Fear Of The Dark minden tekintetben rávert néhány kört közvetlen elődjére: a Be Quick Or Be Dead, a From Here To Eternity, a Wasting Love vagy maga a Fear Of The Dark bebizonyította, hogy a Maidennek bőven van még mondanivalója a ‘90-es években is, és akadtak a lemezen olyan kevésbé nyilvánvaló, kísérletezősebb darabok is, mint az Afraid To Shoot Strangers vagy a Fear Is The Key. A tábor lelkesen fogadta az albumot: ismét a brit lista élére kerültek, ismét headlinerként léptek fel Doningtonban, Bruce Dickinson azonban egyre kevésbé volt elégedett a zenei irányvonallal, egyre nehezebben viselte a betonfejű Harris konokságát, és úgy gondolta, lehetne ezt kicsit másképp is. A nézeteltérések végül kenyértöréshez vezettek: az énekes tíz év után bejelentette, hogy távozik a fedélzetről. Valami végérvényesen véget ért.

THE X FACTOR
Megjelenés ideje: 1995. október 2.
Producer: Steve Harris, Nigel Green
Kiadó: EMI

Mit tehet egy zenekar, ha elhagyja az énekese, aki történetesen egy egész műfaj meghatározó alakja? Sokat többet nem, mint megpróbál helyettest találni. Bruce Dickinson szólópályára lépése következtében ebbe a helyzetbe került a Maiden és nem is tudott jól kijönni belőle. Ugyan bevették a zenekarba az egykori Wolfsbane-énekes Blaze Bayleyt, ám neki egyértelműen nem voltak meg a képességei az eleve hálátlan feladat teljesítéséhez. Az első vele készült lemezt, az erőtlen hangzású és ötlettelen The X Factort ízekre szedte a korabeli rocksajtó, belengetve a Maiden idő előtti elhalálozását. Annyira forrón persze nem ették a kását, de tény, hogy a Sign Of The Cross dalt leszámítva a lemez nem hagyott mély nyomokat az emberekben, amihez persze pocsék eladások társultak, megindítva a Maiden szekerét azon a lejtőn, aminek még igencsak messze volt a vége.

VIRTUAL XI
Megjelenés ideje: 1998. március 23.
Producer: Steve Harris, Nigel Green
Kiadó: EMI

A Blaze-éra második nekifutása hangzás tekintetében hozott némi előrelépést, még ha az ideálistól továbbra is messze jártak. A zenei anyag stílusa nem tért el nagyban az elődtől, bár ezúttal talán kicsit több megjegyezhető dalt írtak, a problémák azonban megmaradtak a túlhúzottságtól kezdve a lapos énekdallamokig. Noha Harris a korabeli interjúkban elszántan és szenvedélyesen védte a mundért és nyilvánvalóan rossz döntését Bayley kapcsán, egyértelmű volt: ennek így nem lesz jó vége. Teljesen persze ezt az anyagot sem lehetett leírni: a The Clansman még Blaze-zel a mikrofonnál is a ‘90-es évek egyik legjobb Maiden-dala, mint ahogy a Lightning Strikes Twice-ba vagy a The Educated Foolba is szorult ráció, de összességében elértek a falig a zsákutcában. Az album kereskedelmi szempontból ráadásul alulteljesítette a The X Factort is.

BRAVE NEW WORLD
Megjelenés ideje: 2000. május 29.
Producer: Kevin Shirley
Kiadó: EMI

Két jócskán várakozáson alul teljesító lemezt követően Steve Harris előtt két út állt: vagy hagyja az egykor szebb napokat látott Iron Maiden nevét végérvényesen elhomályosulni, vagy véget vet a méltatlan helyzetnek és békejobbot nyújt Bruce Dickinsonnak, valamint Adrian Smithnek. Utóbbit választotta, amivel új időszámítás vette kezdetét a brit metál-legenda intézményében. A megtépázott hírnevet már rögtön az újjá- és hattagúvá alakulást követő első lemezzel sikerült maradéktalanul helyreállítani: a Brave New World friss erőtől duzzadó kiváló dalaival és kompetens megszólalásával hallatlan ovációt váltott ki szerte a világon. A legszebb Maiden-hagyományokat új alapokra helyező lemez azonnal visszatette a csapatot az őt megillető helyre, a többszörösét adták el belőle, mint az előző két lemezből együttvéve, majd a megjelenést követő turnén is learatták a babérokat. A koncertvideóval megörökített riói fellépésen 250 ezer néző előtt játszottak, ami egyértelműsítette, hogy új sikerkorszak kezdődött.

DANCE OF DEATH
Megjelenés ideje: 2003. szeptember 2.
Producer: Kevin Shirley
Kiadó: EMI

Borítóját azóta sem érti senki, de a Dance Of Death megbízható színvonalon vitte tovább a Brave New Worldön megkezdett irányvonalat, és egy minden téren megacélozott zenekart mutatott. Az epikus, hosszú dalok dominanciája nem változott: noha a Wildest Dreams vagy a Rainmaker megmutatta, hogy tudnak röviden is fogalmazni, ha kell, a hangzásában is közvetlen elődjével rokon Dance Of Death központi darabjai az olyan grandiózus szerzemények, mint a címadó vagy a Paschendale, de a Journeymannel például azt bizonyították be, hogy még mindig találnak korábban zeneileg be nem járt mezsgyéket. A közönség jól fogadta a lemezt, bár ekkorra a Maiden egyértelműen belépett abba a ligába, ahol voltaképpen keveset számít az aktuális album jellege és színvonala, a turnékon úgyis tízezrek nézik meg a zenekart minden egyes állomáson. A Dance Of Death ugyanakkor ezzel együtt is a 21. századi éra egyik kiemelkedő darabja tőlük.

A MATTER OF LIFE AND DEATH
Megjelenés ideje: 2006. augusztus 25.
Producer: Kevin Shirley
Kiadó: EMI

A Maiden gépezete az újjáalakulást követően ezzel az albummal érte el csúcsformáját. Az előző két anyagon érzékelhető törekvés, vagyis a hosszú, kifejtős dalokra való támaszkodás itt még összetettebb kompozíciók formájában realizálódott, amihez minden korábbinál gazdagabb hangszerelési megoldások társultak. A Matter Of Life And Death a Maiden progresszív rocklemeze lett, amiről ennek értelmében ugyan hiányoztak az Aces High- vagy Can I Play With Madness?-típusú, instant módon ható slágerek, viszont a zenekar legkoherensebb teljesítményét dokumentálta a Seventh Son Of A Seventh Son óta. A szerteágazóan kalandos, ám ezzel együtt is végtelenül emlékezetes dalok, a páratlan egyéni megmozdulások, valamint Kevin Shirley kiegyensúlyozott produceri munkájának elegye modernkori Maiden-klasszikust eredményezett. Érdekesség, hogy a lemezanyagot nem maszterizálták a minél élőbb hangzás elérése érdekében, amin eleinte sokan megütköztek, a végeredmény azonban mindenképpen igazolta az ötlet létjogosultságát.

THE FINAL FRONTIER
Megjelenés ideje: 2010. augusztus 13.
Producer: Kevin Shirley
Kiadó: EMI

Ha van megfelelője a 21. századi Maiden-albumok között a Somewhere In Time és a Seventh Son Of A Seventh Son lemezeknek, hát a The Final Frontier az - bár a párhuzam természetesen sántít, hiszen a Harris-féle kifejtősebb megközelítés, amely a ‘90-es években gyökeredzett, továbbra is megmaradt. Ugyanakkor egyes konkrét dallamok, hangszínek, megszólalásbeli apróságok hallatán is egyértelműen visszaköszönnek a '80-as évek második felének progosabb, kísérletezőbb anyagainak hangulatai, vagyis kissé olyan a végeredmény, mintha az említett éra és későbbi, epikusabb Iron Maiden csapna össze rajta. A zenekart ekkoriban már rendszerint bírálatként érte, hogy képtelenek röviden fogalmazni, de nem zavartatták magukat: a tíz dalból hét játékideje is meghaladja a hat percet, a lemez második felét pedig zsinórban öt monstrum követi egymást, amelyek közül a legrövidebb is csaknem nyolc perc. Vagyis bőven van mit megemészteni. Érdemes megjegyezni, hogy 1992 óta ez volt a Maiden első nagylemeze, amely felkerült a brit listák első helyére.

THE BOOK OF SOULS
Megjelenés ideje: 2015. szeptember 4.
Producer: Kevin Shirley
Kiadó: Parlophone

Egyértelmű, hogy az epikus dalokról szőtt álmokkal a The Book Of Souls albumnál elvetették a sulykot. A Maiden korábban sem spórolt a hangokkal, ám ez a 92 perces dupla lemez egyértelműen túlméretezettre sikeredett. Míg korábban mindig törekedtek az egyensúlyra, addig ebben az esetben kicsit “belehaltak a szépségbe”, mintha elsősorban saját maguknak készítették volna ezt a szerfelett ambiciózus anyagot. A lemez gerincét képező szövevényes és minden korábbinál nagyobb terjedelmű eposzok igencsak próbára tették a hallgatóság figyelmét, de mentségükre váljék, hogy a minőség sütött ebből a sok hallgatást és odafigyelést igénylő kollekcióból is. Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy még a zongorára épülő és ezáltal a Maiden új arcát láttató 18 perces Empire Of The Clouds, a 13 perces The Red And The Black és 10 perces címadó darab is tele vannak elragadó pillanatokkal, nem is beszélve a Tears Of The Clown üdén ható perceiről. Persze ami tény, az tény, a korong monstre mivolta törvényszerűen hozta magával, hogy akadtak olyan dalok is, amelyek nem tudták egyenletesen fenntartani az érdeklődést. A régi bölcsességet, miszerint a kevesebb néha több, talán ebben az esetben sem ártott volna szem előtt tartani. 

SENJUTSU
Megjelenés: 2021. szeptember 3.
Producer: Kevin Shirley
Kiadó: Parlophone

Az album, amely két éven át pihent dobozban a koronavírus-világjárvány miatt, és létét ugyan mindenki sejtette, senki sem beszélt róla. Zeneileg még talán korai végleges mérleget vonni róla, ugyanakkor annyi már néhány héttel a kiadása után is látszik, hogy kritikusok ide, rajongói bírálatok oda, a Maiden továbbra sem hajlandó szakítani az elmúlt bő két évtized dalszerzési metódusaival, és mindenképpen hosszadalmas, kifejtős eposzokban gondolkodnak. Az ismét dupla formátumúra hízott végeredmény ebben az esetben talán nem annyira átütő, mint a The Book Of Souls csúcsdalainál, de nem lehet panasz rá így sem. Vagyis a következő évekig is bőven lesz mivel ismerkedni: a három, egyenként is tíz perc fölé kúszó zárótrió, a Death Of The Celts, a The Parchment és a Hell On Earth mindenképpen ilyenek.

Írta: Danev György és Draveczki-Ury Ádám


2021. december 24. 05:46

Minden jog fenntartva. 2022 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA