MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Induló előadók és mentoraik 2021

Idén is nagy hangsúlyt kap a támogatott előadók szakmai felkészítése, népszerűsítése. Összesen 20 előadó és 2 elektronikus producer érdemelte ki a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának támogatását. Az elmúlt évekhez hasonlóan a program 2-2 millió forintos (az elektronikus producerek esetében 1,5 milliós), egy éven át folyósított támogatását lemezkészítésre, videoklipre, kommunikációs anyagok előállítására, turnézásra fordíthatják a kiválasztott előadók.

A szakmai zsűri által kétkörös rendszerben (az előválogatást egy élő meghallgatás követte), 207 jelentkezőből kiválasztott támogatottak nem csak pénzbeli támogatásban részesülnek. A program nagy hangsúlyt fektet a zenekarok láthatóságának növelésére és a szakmai háttértudásuk elmélyítésére is. Ez a szándék a zenekarok mellé kijelölt mentorok munkájában is megjelenik, hiszen minden előadó évadát egy-egy saját szakterületén elismert zeneipari szakember segíti több fronton is.

A mentorok egyfajta jobbkézként nem csak a pályázati anyagokat kísérik figyelemmel, de kapcsolatrendszerüket megmozgatva megbízható szakemberekhez irányítják az induló előadókat. Fontos szerep hárul a mentorokra a még közönségüket kereső zenészek népszerűsítésében is, hiszen a program egyik fő célja, hogy az induló előadók megfelelő mennyiségű és minőségű fellépési lehetőséghez jussanak az évad során, amennyiben ezt a járványhelyzet lehetővé teszi.

A mentor és előadó közötti együttműködés több alkalommal is a programon túlmutató, szorosabb szakmai kapcsolattá fejlődött: előfordult már a korábbi évadok során, hogy a mentor producerként, közreműködőként vagy menedzserként maradt a mentorált zenekar közvetlen közelében. A program folyamatos frissítésének, finomhangolásának jegyében visszatérő mentorok mellett ezúttal is vállalták a programhoz frissen csatlakozó szakemberek, köztük elismert előadók, producerek, programszervezők vagy menedzserek is a feladatot.

A támogatott előadók és mentoraik listája:

Elektronikus producerek és mentoraik:


2021. február 6. 07:38

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA