Hittel és megszállottsággal – Ne állj meg soha már! - 1. rész
„A közönséget nem lehet becsapni. A zeneértő és szerető emberek pontosan tudják, érzékelik, hogy a színpadi szereplők szándéka őszinte-e” – vallja a Korál Tribute Band alapítója, motorja, gitárosa, aki Felvidékről, Komáromból szervezte meg a Balázs Fecó, illetve a Korál zenei örökségét tovább vivő csapatát. A Covid- járvány ugyan kis időre visszavetette a formációt, ám az alapító zenész elhivatottsága, kitartó munkája mára meghozta gyümölcsét. A „nagy” Korál együttes gitárosát, Fischer Lászlót példaképének tekintő, nyomdokain haladó Lakatos Sándor „Alex” beszélt a tribute zenekar megalakulásának körülményeiről, valamint arról is, mára meddig jutottak ismertségben, népszerűségben.
Mi vonzott a Korál zenéjéhez?
Tizenkét éves koromban fedeztem fel magamnak a Korált. Ugyanis kaptam egy kazettás magnót, benne egy másolt kazettával, a Korál 1980-ban megjelent első nagylemezének hanganyagával. Más lehetőségem nem lévén ezt az egyet nyúztam, de már az első alkalmakkor valamilyen megmagyarázhatatlan furcsa érzés kerített hatalmába. Olyan, amilyet még soha sem éreztem. Természetesen annak előtte is hallgattam többféle zenét, de az teljesen más volt, nem érintett meg ennyire.
Mint minden háztartásban, nálunk is volt zenelejátszó eszköz, egy beépített lemezjátszó. Voltak hozzá lemezek is, időnként feltetettem egyet-egyet közülük, de hatástalanok maradtak számomra.
A Korál- dalok meglehetősen billentyű dominanciájúak, te mégis a gitár mellett döntöttél.
’69-ben születtem, a szüleim hatévesen beírattak egy zeneiskolába, zongora szakra. A szintetizátorhoz még nehezen lehetett hozzájutni, a hagyományos akusztikus zongora pedig nagyon drága volt. Az iskola ebből a meggondolásból két hónap próbaidőt adott a gyerekeknek, illetve a szülőknek, ami számomra épp elég volt ahhoz, hogy rájöjjek: a zongorát bizony nem nekem találták ki. Főként a szolmizálással akadtak gondjaim, meg is buktattak belőle, úgyhogy sírva hagytam el az iskolát.
Aztán tizennégy éves koromban jött szembe velem a gitár. Főként Fischer Laci, a Korál szólógitárosa által megmérgeződtem a torzított hangzással, és persze magával a hangszerrel, amelynek alapfogásait aztán az egyik – sajnos világtalan, de óriási zenei érzékkel bíró – unokatestvérem segítségével tudtam elsajátítani.
Fischer Laci lett a példakép?
Mindenféleképpen. Sőt egy legenda, egy ikon. Az ő egyedi játéka erősen elütött a többi kortárs gitárostól, élesen kivált közülük. Kitartott hangjai, a nyújtások, és egyáltalán a lefogott akkordok, szólók, mind az ő lelkivilágát tükrözik. A technika, illetve az egy perc alatt lejátszott sok hang megtanulható, de a lélekből jövő gitárjáték nem. Hát ez fogott meg benne, ezért nézek fel rá, annak ellenére, hogy személyesen az életben nem találkoztunk, csupán telefonon érintkeztünk. Egy kedves embert ismertem meg benne, olyat, aki nem csupán a szememben, de mások felé is barátságosan, szeretettel nyilvánul meg irányomban, és az egész zenekart illetően. Ez olyan elismerés, amelyet pénzzel, sőt sok pénzzel sem lehet kiváltani. Azt gondolom, Laci érzi a szándékomat: nem a hátán szeretnék felkapaszkodni, csupán zenélni szeretnék!
Boldog vagyok, és sokat dolgoztam azért, hogy sikerüljön a játékához hasonló érzésvilágot teremteni azoknak az embereknek, akik ezen a zenén nőttek fel, vagy rajonganak érte. Sok év kihagyás és mindössze két hónap felkészülést követően kemény feladat volt számomra színpadra állni, és egy a Laci által kidolgozott rock gitárhangzást visszaadni úgy, hogy az hiteles és a közönség által elfogadható legyen. Nem is mindig sikerül, de erősen törekszem rá. És remélem, nem hangzik szerénytelenül, a vele való beszélgetések alapján azt gondolom, hogy valahol az én lírai-rock beállítású lelkületem is olyan, mint az övé.
Visszatérve a kezdetekhez: a tinédzserkori zenekari őrület, gondolom, téged sem került el.
Sokáig csak a gitározásra koncentráltam, aminek aztán meglett az eredménye: egy év alatt annyit fejlődtem, hogy már komplett dalokat le tudtam játszani. Énekeltem is hozzá, de rá kellett jönnöm, hogy nem sok keresnivalóm van ezen a területen. Ez idő alatt ötven-nyolcvan dalt tanultam meg elejétől a végéig.
Tizenhat és fél éves koromban kerültem be a Team elnevezésű zenekarba, amely nem rockot, hanem afféle sramli, vagy pop zenét játszott. Ez bizonyult elérhetőnek számunkra különböző hanghordozókon, hiszen a nyolcvanas évek közepén nálunk, Felvidéken (Komárom szlovákiai részén) nehéz volt hozzájutni az aktuális pop-rock zenékhez. A rádióműsorokra hagyatkozhattunk, onnan kagylóztuk le a különböző dalokat. Egyikünk megfigyelte és megtanulta a szöveg egy részét, a másikunk kiegészítette, így gyakorolgattunk.
Mi a Korál Tribute Band megalakulásának a története? Hogyan találtatok egymásra egykori menedzseretekkel, Csernák Andrással?
Igazából 2019 tavaszán alakultunk, ám előtte egy fél évvel is voltak ez irányú próbálkozásaink. Az akkori kollégák, zenésztársak hozzáállása, a nem akarás és a hit hiánya azonban bedöntötte a zenekar alapítási szándékom.
Andrissal csak ezután találkoztunk. Tudomást szerezve létezésünkről ellátogatott az egyik koncertünkre, amiről írt egy kritikát. Az akkori énekesünkkel szemben voltak fenntartásai, amit őszintén feltárt. Hozzáteszem, nem fogalmazta meg bántó módon. Fekete János Johnny egyébként zseniális énekhanggal rendelkezik, és minden tartományban megállja a helyét – nem is ezzel volt a baj. Hanem azzal, hogy nem tanulta meg a dalszövegeket, hanem papírról olvasta. Amit Andris észrevett persze, és joggal nehezményezte. Az a véleményem, hogy az olvasott szöveg sosem tud annyi érzelemmel telítődni, amennyit a dal megkíván. Szóval ebből adódott némi nézeteltérés, amit megpróbáltam kezelni: kettejük között közvetítve írtam egy pár békítő jellegű mondatot a Facebookra. Ezt követően ismeretlenül felhívtam Andrist, és a közöttünk kialakult jó hangulatú beszélgetés már előrevetítette az ígéretes jövőt. Elmondta, ő nem hivatásos menedzser, hanem taxizásból él, ám ettől függetlenül menedzsel egy Lord tribute zenekart, a Vándort. Ehhez kapcsolódva a Korál Tribute Bandnek is felajánlotta segítségét. Boldogan fogadtam az ajánlatot, hiszen akkor, ötvenévesen ez volt az első komoly zenekarom, így ezen a téren semmiféle tapasztalattal nem rendelkeztem. Andris segített az első lépések megtételében, sokat köszönhetek, illetve köszönhetünk neki. Sajnos a Covid elvitte, amit kollégaként és barátként egyaránt nagyon sajnálok.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2024. május 20. 07:34