Hervay Tamás énekes, költő egy igazán színes egyéniség. Nagy örömünk és büszkeségünk, hogy cégünk, a Wolf Bavaria Magyarország-Hang és Tűz Kft. lehetett az, aki nagy álmát megvalósíthatta PhoneStar hanggátló rendszerével. A megálmodott stúdiója születéséréről Hervay Tamás tollából olvashatnak most, sőt, még egy verssel is megajándékozott bennünket...
„2022 decemberében egy internetes játék (írd ide a neved, s megmondom…) azt ígérte, a mikulás megtölti a trezoromat. S lőn! Jelentősebb pénzösszeghez jutottam. És most lépjünk vissza az időben! Világéletemben (jelenleg a 72. évemet töltöm) szerettem énekelni. Népdal, táncdal mindegy, csak énekelhessek! E mellett, mert egy bábcsoportvezetői vizsgát is letettem 1979-ben gyermekvers és mesemondó-ként is működtem a bábozás mellett.
Hosszú évekig azután, mert a munkám mellett másra nem jutott, csak táncházba és rock and rollozni jártam, ott pedig tánc közben énekeltem. Ha nem daloltam, a partnereim hiányolták is. Azután a rock and roll maradt csak mint esti program. 2013-ban, éppen mikor nyugdíjas lettem, egy ismerősöm hívására elmentem egy karaoke klubba, s ettől kezdve rendszeresen jártam -hol ide, hol oda- énekelni. A szomszédaimnak, bár még megjegyzést sem tettek itthoni próbálkozásaimra (több hétig is készültem egy dallal, mire közönség elé vittem) azért csak zavaró lehetett néha tízszer is ugyanazt a dalt (és hát nem a legtökéletesebb előadásomban) hallgatni, és persze itthon azért nem engedhettem ki teljesen a hangom. Kicsit kárpótlásként, kicsit próbaként szeptemberben a házunk udvarán adtam egy kétórás koncertet, mi nagy sikernek bizonyult.
Mindezek arra késztettek, hozzak létre egy stúdiót, ahol kedvemre próbálhatok, énekelhetek, sőt verseimből is felvételt készíthetek. Van vagy 850, s 91-et a kerületi Örmény Önkormányzat is kiadott egy kötetben. A Hang és Tűz Kft. lett a kivitelező, őket találtam legalkalmasabbnak a referenciák alapján, s nem csalódtam.
A kivitelezés folyamán lépésről lépésre követhettem, mint lesz egy szobából először állványerdő, kijelölve a stúdióhelyiség két alapelemét, a feléneklő helyiséget, mely esetemben 2x1,6 m-es, és a technikai előrészt, ahol a felvételek elnyerik végső formájukat. Eztán a hanggátló panenelek, és a közbenső szigetelés beépítése jött, s részben költségkímélés okán is, egy álmennyezet képzése, hol a 3,25 m-es belmagasságot 3 m-esre csökkentették. Természetesen a belső helyiségre egy ajtót is kellett tenni, mit szintén ők építettek be, s egy ablakocskát, mit a Danubius-Ablak kivitelezett, a szoba függőfolyosóra néző ablakával együtt, mely természetesen szintén hangszigetelt.
A Csendlap (másnéven PhoneStar) hanggátló elemek beépítése mellett a dolgozók segítettek a szőnyegpadló lerakásában, amit a két réteg hangszigetelésre kellett teríteni, és a tojástartó profilú hangcsillapító, főként a visszaverődéseket gátló, szivacselemek felragasztásában is.
Így valósult meg egy álom, s remélem sokaknak fogok még örömet szerezni mind zenei, mind prózai felvételeimmel.
Egy kis stúdió valósulására
2022 év decembere.
A Mikulás puttonnyal
Hozza pénzedet!
Egy játék ezt ígérte.
Ha, ha! Nevettem,
Ám korán, mert
Mégis így leend.
Hang és Tűz kft. által
Álmomnak formája lett.
Állványerdőből stúdió,
Csendlappal szigetelt,
Tojástartó-szivaccsal
Borított, kerekedett.
Nem kergetve szomszédot
Most már őrületbe,
Énekelhetek, mint szeretnék,
Készen a felvételre.
Sokak örömére tán,
Eztán így lehet!
Köszönöm Égieknek,
S nektek, kik építettétek!
Hervay Tamás
https://www.facebook.com/PhoneStarHangszigeteles
2023. július 3. 07:48