Az Öröm a Zene 2023 tehetségkutató-sorozatát közel ezer zenekar közül a Gorg & Benzol csapata nyerte meg. Zeneiségük az igazi ínyenceknek ajánlott, ugyanis nehezen lehet őket kategorizálni. Instrumentális anyagaikban váratlan formában bukkannak fel a fúziós jazz, a progresszív rock, a techno, a funky és még számtalan stílus jegyei. A pörgős időszakot maga mögött tudó csapat nemrégiben kiadta „Trip to Hatland” lemezét, így többek között ezt a korongot érintettük ebben az interjúban. VIGYÁZAT! A srácok folyton humorizálnak… Én szóltam…
Ez az első alkalom, hogy a Music Média Magazin hasábjain találkozhatunk veletek. Így egyből egy klasszikus kérdéssel indítanék: Hogyan érkezett az életetekbe a zene, pontosabban a muzsikálás?
Nedvig Balambér: Úgy érkezett meg, hogy hét éves koromban a bátyám nekem adta karácsonyra a klasszikus gitárját. Négy húr volt rajta, elkezdtem népdalokat tanulni vele emlékezetből. Apukám megkérdezte, hogy nem akarok-e gitártanárhoz járni, én meg mondtam, hogy dehogynem!
Levente: A felmenőim és az én génállományomat kutatva derülhetne ki pontosan, hogy honnan öröklődött át rám a zenei érdeklődés szikrája.
Ádám: A zongorázás egy félkényszer állapot volt, amit tizenhárom évesen leváltott a gitározás, mert szerettem volna menő lenni. Majd megtanultam még más hangszeren is játszani, többek között basszusgitáron, aminek ebben az interjúban tényleg van relevanciája, mert a zenekaron belül is ezt művelem. Meg próbálok villámhárító lenni magam és a többiek között.
És hogy találtatok egymásra?
Bambi: Levivel osztálytársak voltunk gimiben. Máté, a korábbi gitárosunk eggyel felettünk járt. Az ő kezdeményezésére kezdtünk bluest jammelni délutánonként a tantermekben, és később Ádámot is ő hozta a zenekarba. Mátéval azóta elváltak útjaink, de valójában neki köszönhetjük, hogy annak idején elkezdtünk együtt zenélni.
Levente: Bambival zenéltünk együtt más zenekarban is, aztán amikor mi hárman Benkő Mátéval megalapítottuk ennek a Gorg & Benzol demó verzióját, Máté behívta Ádámot basszerozni, így evidens módon, kénytelenek voltunk megismerni egymást.
Ádám: A többiekkel ellentétben, én egyáltalán nem zenéltem a srácokkal a gimnáziumban. Ennek több nyomós oka is van. Egyrészt Sátoraljaújhelyre jártam, ami azért egy elég erős fizikai távolság volt tőlük, másrészt pedig az időnek teljesen más pontján vettem részt a középiskolás tevékenységemben. Röviden afféle tér-idő anomália ez, hogy mégis megtörtént mindezek ellenére. Egyébként, amikor ebbe a zenekarba bekerültem, akkor döntöttem el, hogy ha már itt vagyok, meg kellene tanulnom rendesen basszusgitározni is.
Ha valaki találkozik veletek, annak néhány pillanat után leesik, hogy humorért nem kell a szomszédba mennetek. Amikor az ember ilyen formákkal fut össze, akkor úgy képzeli, hogy amikor magatok vagytok, akkor sem marad kő kövön. Mi az, amit komolyan vesztek?
Bambi: A hangszeres tudást és a biztonságos, szabályszerű közúti közlekedést komolyan vesszük. Mást nem különösebben.
Levente: Például azt, hogy nem kell a szomszédba mennünk, azt elég komolyan vesszük.
Ádám: A közlekedést Levi nem igazán veszi komolyan. Nagyon indokolt körülmények között tudunk csak beférni a felszereléssel együtt egy Opel Corsaba, vagy egy Ford Fiestába, amin sem index, sem hűtővíz, sem olaj nincs.
Nemrégiben nem csak részt vettetek az Öröm a zene versenyén, de meg is nyertétek azt. Hogyan tekintetek vissza erre a megmérettetésre?
Bambi: Meglepő volt, nem számítottunk erre, főleg, hogy előtte két éven keresztül még az előválogatókba se jutottunk be. Mindenesetre ez komoly szakmai visszaigazolás, és felemelő volt látni, hogy a zsűrinek valamiért tényleg tetszik a produkció.
Levente: Ez nem a zenekarhoz illő szituáció volt.
Ádám: Az esélytelenek nyugalmával kezdtünk neki ennek az évnek. Balatonbogláron jól meg is vertük sajátmagunkat, mivel a K-Moringa nyert. A Gorg & Benzol két közös tagot is számlál, az előbb említett együttessel. Ha például a Levi perkás lenne a K-Moringába, akkor konkrétan három tag is egyezne. Ezért úgy tekintünk erre a megmérettetésre, hogy legyőztük magunkat. Elkeseredve, felbuzdulva újra elindultunk. De arra, ami történt, arra nem is mertünk számítani.
A szövegek terén jellemző rátok, hogy magyarul, valamint angolul egyaránt alkottok. Miért?
Bambi: Sosem fektettünk különösebb hangsúlyt a szövegekre, kezdetben könnyebbnek tűnt az angol, azóta pedig a zenekarnak kialakult egy identitása, amely a szövegírói deficitet előnnyé változtatta.
Levente: Ezeken a nyelveken tudunk csak alkotni, de a lengyel nyelv lesz a következő, tervben van a dalaink polskalizálása.
Ádám: Fél instrumentális zenekarként indokolt a nyitás mind a magyar, mind az angol szövegek iránt. De a japán fúziós jazz szerencsére nem kíván japán nyelvet.
Nemrégiben megjelent 8 tracket tartalmazó „Trip to Hatland” lemezetek. Kérlek, térjünk ki a korong minden dalára!
UTÓPIKUS ELŐSZÓ:
Bambi: Ez nem is dal, hanem egy jövőben játszódó monológ, ami kifejti, hogy a lemez milyen hatást tett a világra visszatekintve 150 év távlatából.
Ádám: Ezt a zenét én narráltam.
PHORNE FUNK:
Bambi: Ez a legelső dal, amit elkezdtünk írni, szóval nagy jelentősége van a zenekari hangzás kialakulásának szempontjából, annak ellenére is, hogy 85 százalékban egy akkord az egész dal.
Levente: Nagyon sok különálló témaötlet volt, és azokat összepasszíroztuk ebbe a számba, így lett ez a stenkkavalkád.
Ádám: Egy jelentős mozgóképes műfaj adta az ihletet a dalhoz.
DETECTIVE JOHNSON:
Bambi: Ez a szám egy detektívről szól, aki minden rábízott rejtélyt meg tud oldani, de csak azért, mert mindig ő a gyilkos. A dal legelső változatának grooveja emlékeztetett minket a GTA San Andreas témájára, úgyhogy a főszereplőtől, Carl Johnsontól kölcsönöztük a kétszínű detektív vezetéknevét.
Levente: Személyes kedvencem, nagyon zakatolós, húzós shuffle grooveja van.
Ádám: Mostanában nagy örömünkre szolgál, hogy el tudjuk játszani a saját dalainkat, nem mindig volt ez így. Szóval úgy érzem, hogy egy egészen kellemes korszak köszöntött a zenekarra. Többek között ezt a dalt is el tudjuk játszani.
BEER FLAVOURED KISSES:
Bambi: Ez egy szerelmes dal, kínosan klisés szöveggel, de jó a grooveja és kifejezetten bluesos. Az esszenciáját azonban az üvöltő octafuzz riffek adják.
Levente: Szerintem legbefogadhatóbb rock dalunk, ami még énekelhető is.
Ádám: Basszusgitáron ebben a dalban egy octaver, alsó felső oktáv és egy torzító játszik. Kellemes nyári borozós estékhez ajánljuk ezt a számot, minden szerelmes és nem szerelmes párnak.
LOVEMASTER4:
Bambi: Instrumentális nyálas szerelmes dal, a zenei témák egy párkapcsolat különböző oldalait mutatják meg, a lelki dimenzióktól a testiségen át a gyilkosságig bezárólag.
Levente: Szeretem a saját dobtémámat benne, nekem kézenfekvő a tempója, ezért a sűrűbb ghost-noteos groovot választottam bele.
Ádám: Ezt a számot általában rosszul kezdem, de nagyon érdekes felfedezni benne a párkapcsolati dinamikát.
ZUNKY FIGHT:
Bambi: Egy kicsi, de nagyon erős lila színű űrlényfajról szól, aki megver, ha úgy érzi, hogy fenyegeted a területét.
Ádám: Pontosítanám a definíciót. A 'zunky' a Tracyn bolygón őshonos humanoid hüllőfaj. Testmagassága ~110 cm, tömege ehhez mérten aránytalanul nagy, kifejlett példányoknál eléri a 90 kilogrammot. Lila bőrét csúszós nyálka borítja, nagy hasa és vékony karja ellenére izomereje több mint négyszerese egy átlag férfiemberének. Alapvetően békés űrlény, territóriumának megsértésére azonban nagyon érzékeny. Ilyen esetben feldühödik, bőre színe élénksárgára változik és támadásba lendül. Áldozatát nemes egyszerűséggel agyonveri.
JÓKÉPŰ SRÁC GITÁRRAL:
Bambi: Műfaját tekintve nyitott befejezésű ballada, egy magányos gitáros történetét meséli el, aki egy diszkóban próbál meg csajozni.
Levente: Az első olyan számunk, amiben kacsintgatunk a technos motívumok felé.
Ádám: Sokszor túlmagyarázok. Ez most rövid lesz. Ha megkérdezik ez milyen stílusú dal akkor tudjuk rá mondani, hogy legfőképpen igen.
STENKMESTER2000:
Bambi: Az utolsó dal is egy másik univerzumba repít minket, méghozzá egy olyan világba, ahol nem a drogok illegálisak, hanem a STENK ©. Egy stenkhasználó és egy díler félresikerült megbeszélését meséli el a dal. A végén pedig van egy kamucigányzenei betét a miheztartás végett.
Levente: Crazy zene, ami jellemzi a régi zenei stílusunkat, végtelen gitárszólók, gitárpárbaj.
Ádám: Nekem ez a kedvenc dalom, mert ebben is van basszusgitár, gitár meg dob is.
Nemrégiben bizonyítottatok a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával létrejött MUSIC MOBIL turnén. A műfaji kötöttségek nélkül mozgó kisbuszon Veszprém-Balaton régiós kötődésű, feltörekvő zenekarok kaptak lehetőséget arra, hogy maradandó zenei élményt adjanak az utca emberei számára. Hogy éreztétek magatokat ebben a projektben?
Bambi: Nekem személy szerint az egyik kedvenc zenekaros élményem, nagyon vicces és szürreális egy mozgó kisbuszból kilógó gitárokkal zenélni, ráadásul szerintem ez a szürrealitás kifejezetten illik hozzánk.
Levente: Fura élmény volt, de leginkább a környezetnek lehetett az. Alapvetően mulatságos dolog lehet, hogy egy autó elmegy melletted full hangerőn szóló zenével, majd meglátják, hogy élőben zenél benne három lila-sárga ruhás alak és két variáció között válogatnak, egyszer technot játszanak, aztán bossa novát, majd megint technot, mert ezt lehet megoldani legkönnyebben az ilyen helyzetekben…
Ádám: Jó volt, de én még zenéltem volna még tovább.
Mire számíthatunk tőletek a közeljövőben? Vagy ti mire számítotok?
Bambi: A viccet elővéve: Semmi jóra! A viccet félretéve, nagy dolgok készülnek, új dolgok vannak kilátásban, gőzerővel dolgozunk, hogy valami mást mutassunk nektek. Ki tudja kitalálni, hogy mi lesz az? Stay tuned… BIG THINGS COMING.
Levente: Januártól nagyon izgalmas projektekbe kezdünk bele, megalkotunk három EP-t és ebbe bevonunk több híres személyt is.
Ádám: Levi jól lelőtte a Bambi poénját. A technos részek még technosabbak lesznek, a fúziós részek pedig még fúziósabbak. Ezt vállaljuk és teljes mértékben állítjuk is.
Mit is kívánhatnék nektek srácok… Ilyen tervekkel talán azt, hogy sokan legyenek, akik komolyan veszik a zenei törekvéseiket. Ha mást nem is…
Hatos Niki
2024. február 24. 08:50