GLENN HUGHES & DOUG ALDRICH - “Megszokott dolog, hogy a Dead Daisiesben jönnek és mennek a zenészek”
Túlzás nélkül állítható, hogy új időszámítás vette kezdetét a Dead Daisies soraiban, amikor a nemzetközi szupercsapat 2019-ben leigazolta frontembernek Glenn Hughest. Noha a brigádban addig sem izzadós kezű amatőrök játszottak - elég csak John Corabi (Mötley Crüe, The Scream, Union), Marco Mendoza (Thin Lizzy, Whitesnake), Deen Castronovo (Journey), Dizzy Reed és Richard Fortus (mindketten Guns N’Roses) nevét említeni -, a Rock Hangja összehasonlíthatatlanul komolyabbá és konzisztensebbé tette a Daisies lazulós rock & rollját a tavaly kiadott Holy Ground albumon. A koronavírus-járvány persze az ő terveiket is alaposan keresztülhúzta, de a brigád újdonsült lendülete mellett részben talán ennek is köszönhető, hogy szeptember 30-án Radiance címmel már itt is a folytatás, az újabb Daisies-mű Glenn Hughes-zal a mikrofonnál. A kiválónak ígérkező albumról a júliusi budapesti Daisies-koncert előtt nyílt lehetőségem kikérdezni a legendás frontembert, a kötetlen beszélgetéshez pedig a másik fő dalszerző, Doug Aldrich gitáros is csatlakozott.
Éppen a Dead Daisies nyári európai turnéját bonyolítjátok. Hogy érzitek magatokat?
Glenn Hughes: Remekül vagyunk, eddig minden a legnagyobb rendben van!
Doug Aldrich: Óriási érzés két év szünet után újra színpadon állni, minden percét élvezzük!
Glenn, ez az első turnéd a Dead Daisies tagjaként. Hogyan kerültél a zenekar látókörébe 2019-ben?
Glenn: David Lowyval Los Angelesben találkoztam, meghívott ebédre. Érdeklődött, hogy írnék-e pár számot velük a következő lemezhez. Éppen akkoriban fejeztem be a két és fél évig elhúzódott Deep Purple emlékturnémat és pont valami új feladatra vágytam, úgyhogy belevágtam. Ez 2019 nyarán történt és annyira jól éreztük magunkat együtt, hogy úgy döntöttünk, készítünk egy közös albumot. Ez lett a Holy Ground.
Doug, jól érzem, hogy a Daisies újjászületett Glenn csatlakozásával?
Doug: Abszolút így van! Glenn hatalmas változást hozott a zenekar életébe, de akik eddig is követték a történetet, azok számára ez megszokott dolog: a Dead Daisiesben jönnek és mennek a zenészek. Míg a legtöbb banda a tagcseréket krízisként éli meg, addig ránk kimondottan pozitívan hat, ha időről időre új emberekkel vehetjük körül magunkat. Azt is mondhatnám, hogy a tagcserék frissen tartják a Daisiest. Persze nem mindegy, hogy kik csatlakoznak, akárkivel nem lehet új lendületet venni, Glenn azonban pont ez a kaliber!
Glenn: Régóta ismerem Dougot, korábban már dolgoztunk is együtt. Tudtam, hogy jól kijönnék vele egy zenekarban és azzal is tisztában voltam, hogy zeneileg azonos hullámhosszon vagyunk, tehát nagy kockázatot nem kellett vállalnom.
Doug: Glenn beszállásával megkezdődött a Daisies harmadik fejezete, úgy is mondhatnám, hogy ez most a Mark III korszak. Eddig is kiváló felállások váltogatták egymást, a két korábbi énekes tényleg remek munkát végzett. Igazából már akkor nagyon együtt volt a banda, mielőtt a részévé váltam volna, aztán beköszöntött egy nagy váltás, amikor John Corabi megjelent a színen. Nem sokkal azután beszálltam én is és elkészítettük a Make Some Noise korongot. Ezúttal pedig Glenn pumpált friss vért a Daisies testébe, ami személy szerint engem roppant boldoggá tett. Csodás az a kémia, ami működik közöttünk a színpadon és a stúdióban. Azt persze nem merem kijelenteni, hogy ez a Daisies végső formája, mert ki tudja, mit hoz a jövő, a jelent mindenesetre rendkívül élvezzük mindannyian! Glenn a legjobb barátaim egyike, szóval egyszerűen jó érzés, hogy itt van velünk.
Glenn: Úgy gondolom, hogy az új album dalai különösen jól fognak működni élőben. A Radiance-t már játsszuk a bulikon, és most a Shine On is terítékre kerül. Éppen tegnap beszélgettünk Douggal arról, hogy koncerten mennyire életre tudnak kelni ezek a témák. Jól szólnak az albumon is, de élőben egyszerűen más dimenzióba kerülnek.
Doug: Ez tényleg így van és baromi érdekes, hogy a koncerthangzásunkat valamiért eddig nem sikerült lemezen reprodukálni. Nem tudom, mi ennek az oka…
Zeneileg is más lett a Daisies, komolyabbak ezek a újabb dalok, mint a régiek, nem?
Glenn: Szerintem a mostani Dead Daisies sokkal inkább a ‘70-es években gyökerezik, mint az előzőek és ez a tény alapjaiban határozza meg a zene jellegét és hangulatát.
Mindemellett a hangzás pedig súlyosabbá vált…
Doug: Igen, de azért vannak árnyalatok, igyekeztünk mindent megmutatni, ami jó a jelenlegi Dead Daisiesben.
Glenn, ismét zenekari közegben dolgozol, holott 2016-ban egy egészen kiváló anyaggal, a Resonate albummal indítottad újra a szólópályádat. Aminek így most megint vége szakadt…
Glenn: Nem is tudom, hányadik alkalommal kezdtem újra szólóban, már tényleg nem számolom… (nevet)
Másként állsz hozzá a dalszerzéshez zenekar tagként, mint szólóművészként?
Glenn: Teljes mértékben különbözik a két szituáció: amikor szólóban játszom vagy készítek lemezeket, az kizárólag rólam szól. A Dead Daisiest viszont négy ember alkotja és a tehetségével mindenki hozzájárul a végső kép kialakításához. Arról nem is beszélve, hogy négy zenész energiáinak összértéke messze meghaladja a szólóban megtapasztalható szintet. A zenekari lét a kölcsönhatásokról szól elsősorban, amit nagyon szeretünk. Nyilvánvaló, hogy ennek is vannak fokozatai, zenekar és zenekar között lehet különbség, hiszen míg a Daisies négyünk gyermeke, addig például a Black Country Communion leginkább engem és Joe Bonamassát láttatta. Persze szólóelőadónak lenni is különleges élmény, megvan a varázsa. Szerencsés vagyok, hogy mindkét életformát megtapasztalhattam.
A Radiance mindössze másfél évvel követi a Holy Groundot. Emiatt olyan érzésem van, mintha visszahoztátok volna a régi időket, amikor a zenekarok minden évben előálltak egy új albummal…
Doug: Ebben azért szerepet játszott a pandémia, nem ez volt az eredeti terv. Glenn és én a Holy Ground után sem álltunk le a dalszerzéssel, és amikor kiderült, hogy a turnéinkat el kell halasztani a lezárások miatt, úgy döntöttünk, hogy akkor inkább összerakjuk a következő lemezt.
Glenn: Rengeteg fel nem használt témánk maradt a Holy Ground idejéből. Amikor 2019 nyarán összejöttünk, sokkal több ötletet dolgoztunk ki, mint amennyi végül felkerült a lemezre, majd amikor felmerült az újabb stúdiózás lehetősége, tartottunk még egy dalszerzős időszakot. Óriási mennyiségű anyag jött így össze, tehát volt miből merítenünk az albumhoz. Habár a címadó Radiance erre a második korongra került fel, az volt a legelső dal, amit írtunk együtt. Tulajdonképpen az a szerzemény jelentette az együttműködésünk kiindulópontját.
Egyelőre csak az album előzetes kópiáját hallottam, de úgy tűnik, ezúttal nem találni feldolgozást a dalok között…
Doug: Kizárólag saját szerzemények fognak szerepelni ezen a lemezen. Való igaz, hogy korábban minden anyagunkon lehetett másoktól átvett témákkal találkozni, de őszintén szólva, egy ilyen dalszerzővel a fedélzeten, mint amilyen Glenn, vétek lenne feldolgozásokra pazarolni a helyet és az időt. Ahogy Glenn is megjegyezte, nagyon sok dalunk állt készen, elsődlegesen azokat akartuk használni. Amúgy nincs bajom a feldolgozásokkal, jó móka régi klasszikusokat elővenni, de nem ez az elsődleges feladatunk.
A felvételeket hogyan tudtátok megszervezni?
Doug: Ezúttal az tűnt célszerűnek, ha Los Angelesben maradunk, hiszen Glenn és én magam is ott élünk, egymástól úgy másfél órányira.
Glenn: Rengeteget bíbelődtünk a dalokkal, többféle változatot készítettünk mindhez, utána pedig elkezdődött a stúdiózás, ami örökkévalóságnak tűnt: három hónapon keresztül folyamatosan dolgoztunk, ami elképesztően hosszú idő. Rengeteg munkát öltünk bele a lemezbe és utólag azt mondom, hogy lehetett volna rövidíteni rajta. Ezt a lemezt meg kellett volna csinálnunk három hét alatt…
Melyek a kedvenc dalok a lemezről?
Doug: A címadó Radiance és a Kiss The Sun a favoritom jelenleg, de az összeset szeretem, mind a saját gyermekünk.
Glenn: Nálam mindig azok a kedvencek, ahol a legjelentősebb a mondanivaló: a Hypnotize Yourself ebből a szempontból nagyon erősnek mondható, ahogy a Roll On című darab is, ami jelentősen eltér a többi daltól.
A szövegeket ezúttal milyen tematika köré csoportosítottad?
Glenn: Mióta változtattam az életvitelemen, a szövegeim is új irányt vettek. Ezúttal olyan témákat boncolgattam, mint a gyógyulás, az ébredés, az elfogadás, a félelem leküzdése. Utóbbi különösen súlyos kérdés, az albumot nyitó Face Your Fear rögtön ezzel foglalkozik.
Roppant frissen, természetesen szól a lemez…
Glenn: Te vagy az első, akinek elárulom az okát: a Douggal kettesben készített első demóink olyan minőségűek lettek, hogy közülük jó pár egy az egyben rákerült az albumra. Már akkor megmondtam Doug-nak, hogy minden dalt csak egyszer vagyok hajlandó felénekelni, mert csinálhatjuk akárhányszor, úgyis az első nekifutás lesz az igazi. Ismerünk olyan énekeseket - nem mondjuk ki a nevüket -, akik napokat, mi több, heteket töltenek el egyetlen dal feléneklésével. Én egy teljes albumot felénekelek két nap alatt.
Doug: Az az igazság, hogy a tempó nem mindig kizárólag rajtunk múlik. Alkalmazkodni kell a producer időbeosztásához is. Igaz, hogy most eléggé elhúzódott a stúdiózás, de naponta alig pár órát töltöttünk a felvételekkel. A Holy Ground elkészült három hét alatt, de akkor minden egyes nap tíz órát voltunk odabent, ebben a tekintetben az egy sokkal intenzívebb időszak volt. Akárhogy is alakult, a lényeg, hogy végül lehetőségünk nyílt ismét új dalokkal jelentkezni.
Glenn: Így igaz. Minden zenekarnak létfontosságú kellene legyen az új dalok kérdése, hogy ne csak ugyanazokat a régi cuccokat játsszák állandóan. A Radiance albumon van legalább hat vagy hét olyan dal, amelyek egészen fantasztikusan szólnak élőben…
Doug: Legszívesebben az egész lemezt eljátszanánk a koncerteken, elejétől a végéig!
Glenn: Alapvetően semmi bajom azzal, hogy a régebbi dalokat is játsszuk koncerteken, mindamellett a közösen írt újabb témák annyira erősek, hogy érdemes főként ezekre fókuszálni a színpadon, mert látjuk, hogy sok új rajongót hoznak. Ezeket az Isten is arra teremtette, hogy megszólaljanak élőben!
Doug: Én magam a Holy Groundról is annyit játszanék, amennyit csak bírnék, de három órát csak nem lehetünk minden este színpadon! (nevet)
Glenn: Az egyensúlyt meg kell tartanunk, ezért azt gondolom, hogy hosszú távon az új lemezről is négy dalt fogunk beilleszteni a programba, leginkább a single formátumban is kihozott számokat.
Glenn, imént említetted az éneklést. Hogyan lehetséges, hogy a hangodban még mindig ugyanaz a döbbenetes erő lakozik, mint évtizedekkel ezelőtt?
Glenn: Egyfelől szerencsés vagyok, ez valamiféle természetes adottság, ugyanakkor teszek is érte, hogy így legyen és ezt Doug is tanúsíthatja: harminc éve nem iszom alkoholt, soha életemben nem dohányoztam, valamint igyekszem annyit aludni, amennyit csak lehet. Továbbá minden koncert előtt harminc perc beénekléssel kezdek. Doug leül velem és kísér, miközben énekelek. Ez rettentő sokat számít és meg is van az eredménye, úgyhogy a lehető legszigorúbban veszem, soha nem maradhat el.
Doug: Tudod, Glenn, tegnap, amikor lementem a konditerembe, a Run For Cover albumot vittem magammal Gary Moore-tól, és pont ugyanezen tűnődtem: hogy lehet, hogy ma is ugyanaz a tónust hallom a hangodban, mint azon az 1985-ös lemezen?!
Glenn: Az emberek mindig azt mondogatják, hogy “Glenn hangjában még mindig ugyanaz a tónus, mint a Deep Purple Burn albumán”. Tényleg nem tudom megmagyarázni, csak azt mondhatom, hogy szerencsés fickó vagyok. Elmondhatatlanul hálás vagyok a sorsnak, hogy megajándékozott ezzel a képességgel. Mindenki tudja, hogy a ‘70-es, ‘80-as években nem éltem józan életet, azonban három évtizede tiszta vagyok és úgy érzem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy meg tudtam őrizni a hangomat. Ki tudja, talán még jobban is énekelek most, mint régen.
Doug: Szerintem jobban énekelsz. Elég csak meghallgatni a Roll On dalt…
Vagy éppen a Shine On dallamait…
Glenn: Ezt nem tudom megítélni. Nagyon közel vannak hozzám az új album dalai, nem telt el még elég idő, meg amúgy sem tisztem saját magamat minősíteni. Egyszerűen boldog vagyok, hogy továbbra is ennyi embernek tetszik, amit csinálok.
Volt valaha olyan, hogy le kellett mondanod koncertet?
Glenn: Egyetlen alkalommal: négy évvel ezelőtt Brazíliában turnéztunk, méghozzá a dzsungel közepén. Elkaptam valamit, elég beteg lettem és teljesen elment a hangom, szóval nem volt más választásom. Viszont sem azelőtt, sem azóta nem került sor ilyesmire, és remélem, hogy soha többé nem is fog! A biztonság kedvéért azért lekopogom az asztal lapján! (nevet)
thedeaddaisies.com
Írta: Danev György
2023. január 3. 07:07