MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

GHOST - Kilátás a slágerlisták tetejéről

A Tobias Forge énekes vezette okkult vonalon indult Grammy-díjas svéd brigád ma már a rockműfaj legnagyobb sztárcsapatai közé tartozik, amit fényesen bizonyít legújabb albumuk, a március 11-én megjelent Impera hallatlan sikere: a lemez a 2022-es év legkomolyabb első heti eladását produkálta Amerikában, amivel a mindenható Billboard Top 200-as albumlistáján a második helyen nyitott, de az összes jelentős lemezpiacon tarolt Angliától Németországig, Svédországtól Ausztráliáig. A zeneileg minden eddiginél slágeresebb, ugyanakkor nagyobb szabású anyag és a hozzá kapcsolódó világkörüli turné okán a zenekar teljhatalmú ura, Tobias Forge Barcelonából jelentkezve adott telefonos villáminterjút lapunknak.

A Ghost története Tobias Forge története. Az 1981-es születésű svéd zenész bátyja lemezei révén korán kapcsolatba került a heavy metallal, majd tinédzserként a svéd black metal mozgalom gyakorolt rá nagy hatást. Első bandái, az Absurdum/Superior és a későbbi Watain-zenész Ynas “Mörk” Lindskoggal közösen létrehozott Malign ebben a világban mozogtak, igazán komolyra azonban akkor fordultak a dolgok, amikor megalapította a death metalos Repugnant zenekart. A stockholmi illetőségű csapattal egyetlen nagylemezig jutott, ám ez a bizonyos 2002-ben rögzített Epitome Of Darkness album, valamint korabeli demóik és split-kiadványaik a mai napig egyaránt óriási kultusszal bírnak az undergroundban. A Mary Goore művésznéven futó Tobias akkoriban gitározott a punkrocker Onkel Kånkel soraiban és nyakig benne volt egy másik kultbanda, a svéd glam/sleaze-vonal 2000 körüli újrafazonírozásában tevékeny részt vállalt Crashdïet megalapításában, ám továbbra is bízva abban, hogy a Repugnant szekere beindulhat, 2002-től kizárólag saját bandájára kívánt koncentrálni. Ahogy teltek az évek, nem úgy tűnt, hogy az énekes/gitáros jó lóra tett, lévén a Repugnant továbbra is egy helyben topogott, miközben a Crashdïet híre egyre messzebbre szállt. Ha nehéz szívvel, de a helyzet tarthatatlanságát megelégelve Tobias végleg elengedte death metalos álmait, de akkor már ott volt a kanyarban valami más.

Az alternatív popzenét zászlajára tűző Subvision zenekart a Ghost előfutáraként szokás emlegetni, hiszen zenésztársai itt már későbbi Ghost-tagok, nevezetesen Martin Persner és Gustaf Lindström voltak. Ezzel párhuzamosan egy másik hasonszőrű társulás, a Magna Carta Cartel ügyeit is vitték, ám üzletileg egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Forge számára egyetlen lehetőség maradt: ha lapot húz 19-re. Meg is tette és végre a szerencse is mellé állt. A névtelenségbe burkolózott Ghost okosan kitalált, sejtelmesen teátrális okkult imázsa és szándékosan zavaros módon megfogalmazott ideológiája a mindenki kíváncsiságát felkeltő látványos külsőségekkel, tehát a fordított keresztekkel és nem utolsó sorban a rezignált sátánista pápa alakjának középpontba állításával azonnal telitalálatnak bizonyult. A fehérre meszelt arcú, szuggesztív tekintetű, füstölőt lóbáló Papa Emeritus és csuhába bújtatott Névtelen Kísértetei híre futótűzként kezdett terjedni a rockvilágban. Az Opus Eponymous című 2010-es bemutatkozó album jó érzékkel lovagolta meg az éppen éledező retro-hullámot, melynek rövid idő alatt zászlóvivőjévé vált Papa Emeritus alakulata. Ekkor már olyan nehézsúlyú rajongókat mondhatott magáénak a Ghost, mint Dave Grohl, a Foo Fighters főnöke, vagy éppen a Metallica-frontember James Hetfield, aki felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtott Tobiasnak azzal, hogy kvázi a Metallica állandó vendégzenekarává tette a Ghostot. Ironikus módon az is óriási hasznára vált Forgénak, hogy a mélyen vallásos amerikai katolikus közösségek kis túlzással háborút hirdettek a zenekar ellen. Régóta köztudott, hogy a tiltott gyümölcs a legédesebb és ennek megfelelően az Egyesült Államokban is komoly rajongótábora alakult ki a Infestissumam lemezzel egyedi stílusát egyre inkább kikristályosító brigádnak. A hosszútávú sikerhez persze ennél jóval többre volt szükség: leginkább kiemelkedően jó dalokra, amiből a remek dalszerzői vénával rendelkező Tobiasnak szerencsére éppen elég volt a tarsolyában. Az áttörés a 2015-ös Meliorával jött el, amikor a Cirice dallal besöpörték a legjobb metál előadás Grammy-díját. Az eredendően széles közönségsikerre ítéltetett Ghost ekkor már megállíthatatlannak bizonyult: habár az énekest korábbi zenésztársai beperelték 2017-ben, minek következtében szertefoszlott az anonimitás mítosza, a 2018-ban kiadott Prequelle nagylemez ABBA-hatású felhangjaival, illetve a következő évben megjelent Seven Inches Of Satanic Panic EP-vel Tobias még tovább szélesítette táborát. Már akkor lehetett érezni, hogy az igazi babérokat majd az ötödik nagylemezzel arathatja le az állhatatos frontember, ami az Impera stadionrockjával sikerült is. A minden eddiginél letisztultabb lemezanyag a ‘80-as évek azon időszakába repítette vissza a hallgatóságot, amikor a Def Leppard, a Bon Jovi, a Europe, a Van Halen és Alice Cooper uralták a listákat, a rajongók pedig világszerte egy emberként ölelték keblükre a Papa Emeritus IV néven újjászületett Forge friss művét. Nem kétséges, hogy mára a Ghost az elmúlt évtized legnagyobb és legizgalmasabb rockszenzációjává nőtte ki magát, az út pedig még mindig bőven felfelé vezet Tobias számára.

Gondoltad volna, hogy az Impera ekkora sikert fog aratni?

Tobias Forge: Sejtettem, hogy nem lesz vele gond és jól fog muzsikálni az eladások tekintetében, de ekkora sikerre, bevallom, nem számítottam. De ezt sosem lehet előre látni. Olyan ez, mint a szerencsejáték: vagy bejön, vagy nem. Pontosan ezért van, hogy általában nem fogalmazok meg különösebb elvárásokat egy-egy újabb albummal szemben. Az Impera esetében is az volt a helyzet, hogy volt bennem egy jó előérzet, mert úgy gondoltam, remek anyagot készítettünk, ugyanakkor a múltban számos olyan óriási lemez látott úgy napvilágot, hogy az előadók végül nem jutottak vele semmire. Attól még, hogy egy album jó, nem feltétlenül fog jól fogyni. Rengeteg faktornak kell stimmelnie ahhoz, hogy a siker beüssön. Az Impera láthatóan szép eredményeket produkál, úgyhogy most az a feladatunk, hogy ezt a teljesítményt fenntartsuk, ehhez pedig annyi koncertet kell adnunk, amennyit csak tudunk.

Hogy látod, az Imperával elértél egy olyan szélesebb közönségréteget, amely eddig nem feltétlenül hallgatta a Ghost lemezeit?

Tobias: Nem is tudom… Remélem, hogy így van. Eddig minden egyes Ghost-albummal sikerült előre lépni és mind kicsit jobban megy, mint az azt megelőző. Szerintem jó dolog új embereket elérni egy új anyaggal, de az is igaz, hogy az Impera esetében még korai ilyesmiről beszélni. Éppen csak elkezdődött a lemez promóciójának első fázisa és ezért még rengeteg munka van előttünk, amit el kell végeznünk.

Milyen elképzelésekkel vágtál neki az Imperia megírásának, mik voltak az előzetes célkitűzéseid?

Tobias: Elsősorban egy bizonyos tematika köré akartam rendezni az ötleteket, továbbá ezeket olyan dalok formájába kívántam önteni, amelyek egy jelentőségteljes új fejezetet nyithatnak a Ghost életművében. Tudod, aki lemezeket készít, előbb vagy utóbb eljut arra a pontra, amikor egy új album megjelenése már nem igazán számít. Nagyon sok zenekarnál ez a helyzet, főleg azoknál, akik már hosszú évtizedek óta üzik ezt az iparágat. Nekik nincs is okvetlen szükségük arra, hogy újabb lemezeket készítsenek, mert a közönség nem feltétlenül várja ezt el, hiszen úgyis csak a régi slágerekre kíváncsiak, azért mennek el a koncertekre. A magam részéről abszolút tiszteletben tartom ezt, mi viszont még nem tartunk ott és nálunk igenis komoly jelentősége van annak, hogy egy új anyag miként sikerül. Nem engedhetjük meg magunknak a középszerűséget, az új daloknak erősnek és meghatározónak kell lenniük, mivel a koncertprogramban is központi szerep hárul rájuk. Ahogy haladunk előre a turnéval, egyre több dalt veszünk elő az Imperáról és ez a jövőben még inkább így lesz: azt látom, hogy a közönségünk kimondottan érdeklődő és lelkes az új lemez anyaga iránt, ami nagyon jó jel…

Zeneileg az Impera komoly előrelépésnek tűnik, hiszen minden tekintetben elvittétek rajta a falig a Ghost koncepcióját: minden eddiginél fogósabbak a refrének, összetettebbek a hangszerelések és nagyobb a produkció, tehát egyáltalán nem meglepő, hogy minden kritika a ‘80-as évek arénarockjával és hajmetáljával rokonítja. Mit szólsz ehhez?

Tobias: Értem, hogy az emberek miért mondják ezt, el is tudom fogadni, én viszont kicsit másképp látom ezt. Az új lemeznél sem dolgoztam másképp, mint a Meliora és a Prequelle készítésekor, egyszerűen úgy alakult, hogy ennyire fülbemászó dallamok születtek. Ami miatt persze egyből arénarockos érzete lett számos dalnak és ezért emlegeti a lemezzel kapcsolatban mindenki az akkor idők nagy bandáit. Viszont hidd el, ebben semmi tudatosság nem volt. Nem úgy álltam neki az anyagnak, hogy “akkor most készítek egy ‘80-as évekre szabott albumot”. Ne érts félre, nincs azzal semmi baj, hogy az Impera ilyen lett. A baj az lett volna, ha eleve egy Van Halen-típusú korongot akartam volna kreálni.

A lemez tematikája a birodalmak felemelkedése és bukása körül forog, ami kimondottan ironikus annak tükrében, hogy mi zajlik jelenleg Európában, nem?

Tobias: Teljesen őszinte leszek: egészen biztos vagyok abban, hogy mindössze egyetlen ember szerint jó dolog, ami most Ukrajnában zajlik és komolyan elgondolkodtató, hogy egyetlen ember a döntéseivel mekkora bajt tud hozni mindannyiunk fejére. Nem is igazán tudom, mit is mondhatnék még ezzel kapcsolatban, annyira nyilvánvaló, ami történik. Egy biztos: addig nem érezhetjük magunkat biztonságban, amíg a probléma forrása meg nem szűnik. Majd, amikor erre sor kerül és a birodalom romjain egy új létesül, remélhetőleg olyasvalaki fogja vezetni, aki ésszerűbb módon cselekszik és inkább a világ egyensúlyát tartja szem előtt. Nagyon reménykedem benne, hogy eljön ez az idő, a béke ideje, amikor is a nyugat és az orosz nép konszenzusa megvalósul. Mert egy dolgot nem szabad elfelejteni, még ha ez a saját véleményem is: ezt a háborút egy diktátorral szemben vívja a világ, nem az orosz nép, az ártatlan orosz emberek ellen. És ez nagyon jó, mert eleve táptalajt ad a jövőbeli kiegyezésnek.

A Ghost korábban nem a végletekig kidolgozott, virtuóz gitárszólókról volt híres, most azonban komoly előrelépés történt ezügyben: a szólókat ezúttal egy kultikus svéd gitárhős, Fredrik Åkesson (Opeth, Talisman, Krux, stb.) játszotta fel a stúdióban, az eredmény pedig egészen elképesztő lett. Milyen okból kifolyólag gyúrtatok rá ennyire a szólógitárra?

Tobias: Úgy alakult, hogy az általam feljátszott demókhoz rengeteg gitársávot vettem fel különböző helyeken és időpontokban, ezért azt éreztem, hogy az egységességnek nem ártana, ha újra felvennénk mindet. Viszont csak hat hét stúdióidőnk volt és baromi nagy mennyiségű munkát kellett elvégeznem: Klas Åhlunddal közösen vittük a hátunkon a produkciós feladatokat, aztán ott volt a hangszerelés, ki kellett találni, milyen legyen a dob és a basszus, és még fel is kellett énekelnem az összes dalt. Amikor tudatosult bennem, hogy a gitárok felvétele ezúttal nem fog beleférni nekem, beláttam, hogy nincs más választásom, szereznem kell egy nagyon jó gitárost, hogy időre készen legyünk. Fredriknek nem okozott gondot, hogy napi nyolc órát kellett gitároznia, a munkabírása pedig lehetővé tette, hogy a szólók mellett a ritmusgitársávokat is feljátssza. Amúgy nincs problémám a gitározással, stúdiós körülmények közepette különösen hatékony és magabiztos vagyok, persze a mai stúdiótechnika csodáinak segítségével már szinte bárki képes profi minőségű felvételt készíteni. Fredrik viszont nyilvánvalóan sokkal jobb gitáros, mint én, így örültem, hogy levette ezt a terhet a vállamról és ilyen kiváló teljesítményt nyújtott. Ez egy kísérlet volt részemről és nagyon jól sült el!

Mennyire volt Fredriknek lehetősége belevinni a kreativitását a szólókba? Szabad kezet kapott vagy mindent előre meghatároztál neki?

Tobias: Sajnálom, de szó sem lehetett arról, hogy szabad kezet kapjon! (nevet) Határozott elképzeléseim vannak minden egyes hangról, ami egy Ghost-lemezre felkerül és ez alól a gitárszólók sem képeznek kivételt. Eléggé szőrszálhasogató vagyok, amihez Fredriknek is alkalmazkodnia kellett, de rendkívüli türelemmel viszonyult a kéréseimhez és a  magyarázataimhoz: mindig megértő volt, ha azt kértem tőle, hogy ne játssza túl az adott dalt, de azért akadt olyan helyzet is, amikor igazán elereszthette az ujjait. Szeretem, ha egy szóló az adott dalon belül önállóan is képes megállni a helyét. A legjobb példa erre Kee Marcello játéka a Europe Out Of This World lemezén, ahol tényleg földöntúli gitárszólókat hallani. Azt mondtam Fredriknek, hogy pont akkora horderejű szólókat akarok az albumra, mint amilyeneket Kee játszott annak idején, ő pedig nagyvonalúan eleget tett ennek a vágyamnak.

A színház és a musical világa sosem állt messze tőled, ez leginkább a Twenties című dalban mutatkozik meg az új lemezen. Gondoltál már arra, mi lenne, ha a Ghost egyszer beköltözne a Broadwayre?

Tobias: Ez olyasmi, amit egészen biztosan imádnék, mindazonáltal azzal is tisztában vagyok, mennyire bonyolult dolog megírni egy komplett musicalt. Pontosan ezért hatalmas tiszteletet érzek minden olyan komponista iránt, aki musicalt képes szerezni. A musical legsarkalatosabb pontja a sztori: kell egy bődületesen jó történet, mert másképp nem áll meg a lábán, és akkor még nem is beszéltem arról, micsoda kooperációk zajlanak egy ilyen mű hátterében. Ez nem olyasvalami, ami egy szombat délután kipattan az ember fejéből. Egy musical felépítésének volumene külön projektszervezetet igényel, össze sem lehet hasonlítani egy normál rocklemez elkészítésével. Talán egyszer eljutok oda, hogy átgondoljam egy Ghost-musical lehetőségét, de még egyszer mondom, sokkal jobban tisztelem ezt a műfajt annál, hogy csak úgy fejest ugorjak egy ilyen kalandba.

Talán nem én vagyok az egyedüli, akiben hiányérzet munkálkodik, amiért még soha nem jelent meg hivatalos Ghost DVD. Látsz rá esélyt, hogy esetleg erről a turnéról készüljön egy ilyesfajta koncertanyag?

Tobias: Tényleg nem vagy egyedül ezzel a kívánsággal, mert számomra is bakancslistás a dolog. Évek óta tervbe van véve egy DVD kiadása, de eddig valamiért sosem jutottunk el a megvalósításig. Nagyon bízom benne, hogy ezúttal másképp lesz…

Talán már fel is vettetek bulikat a nyersanyaghoz?

Tobias: Nem szeretnék erről többet mondani, legyen elég annyi, hogy a nem túl távoli jövőben valószínűleg ezt az ügyet is kipipálhatjuk!


Ghost-diszkográfia

Opus Eponymous (2010)

Amivel minden elkezdődött. A debütalbum retrósan doom-os, pszichedelikus zenéjével a Ghost épp jókor volt jó helyen, és noha a Ritual dal kivételével mára kezd ködbe veszni az anyag, az ősrajongók körében még mindig nagy népszerűségnek örvend. Érdekesség, hogy Tobias Forge eredetileg kizárólag gitáros/dalszerzőként képzelte el magát a bandában, ám miután minden általa felkeresett énekes (többek között Mats Levén, illetve Messiah Marcolin a Candlemassből) visszautasította az ajánlatát, kénytelen volt maga ellátni a frontemberi feladatokat. A többi, ahogy mondani szokták, már történelem…

Infestissumam (2013)

Az elődjénél jóval komolyabb büdzséből kigazdálkodott kettes album felvételeit már az akkori idők legfelkapottabb rockzenei producere, Nick Raskulinecz irányította, ami a hangzásra éppúgy rányomta bélyegét, mint a kompakt módon megfogalmazott, de még mindig Mercyful Fate-hatásokat mutató dalokra. Az olyan hatalmas témák, mint a mai napig a koncertek egyik csúcspontjának számító Year Zero, a nagyszabású Zombie Queen és a morbid szövegvilág ellenére végtelenül slágeres Body & Blood mind azt mutatták, hogy Forge szerzői kvalitásaiban órási potenciál rejlik, csak ki kell aknázni…

Meliora (2015)

A harmadik lemezhez az énekes a mainstream pop világából választott nehézsúlyú zenei rendezőt és szerzőtársat, alaposan meglepve ezzel híveit: Klas Åhlund korábban Madonna, Britney Spears, Kylie Minogue és a Sugababes produkcióit felügyelte, mindez azonban nem számított, mert Forgéval jó értelemben vett rocksláger-hegyeket hordtak össze a Meliorára: a keménykötésű Cirice Grammy-díjat nyert, de a He Is csodálatos lírája idővel éppúgy a Ghost-repertoár klasszikusává nemesedett, mint a legszebb svéd hagyományokat felelevenítő From The Pinnacle To The Pit modern dallamrockja, a vészjósló Mummy Dust mindent elsöprő energiájáról nem is beszélve.

Prequelle (2018)

A minden korábbinál szerteágazóbb jellegű és ambiciózusabb Prequelle a Ghost zeneiségének kiterjesztését dokumentálta, teljes sikerrel. Forge a dalszerzést tekintve mindent megengedett magának, egyrészt nem rejtette véka alá ABBA-rajongását (a Dance Macabre tulajdonképpen modern diszkósláger volt), másrészt a Miasma és a Helvetesfönster gradiózus instrumentális kompozíciói egészen új oldaláról mutatták meg a benne rejlő művészt. Mindeközben a Rats, a Faith és a Life Eternal hozta a jól ismert, sötétebb Ghost-stílust, tökéletes egyensúlyt teremtve ezzel az album dalai között. A középkori járványok tematikáját koncepciózusan körüljáró Prequelle változatossága és érett mivolta okán mind a rajongók, mind a kritikusok kedvencének számít, joggal.

Impera (2022)

Az új évtized új Ghostot hozott, ám nem kevésbé izgalmasat: hangszerelését és a hangszeres játékot tekintve vitán felül áll, hogy az Impera a Ghost eddigi leginvenciózusabb műve, dalközpontúságából fakadóan pedig az egyik legkidolgozottabb is. Forge szerzőtársaival, a visszatért Klas Åhlunddal és a pazar gitárszólókért felelős Opeth-zenész Fredrik Åkessonnal karöltve ismét magasabb szintre emelte a Ghost hangzását, megalkotva az évtized arénarock-albumát és végérvényesen bebiztosítva a zenekar helyét az igazán nagy formátumú előadók elit klubjában. Ez a hibátlan album a ‘80-as évek végén is a legkiemelkedőbb lemezek közé tartozott volna.

ghost-official.com

Írta: Danev György
Fotó: Jimmy Hubbard


2022. szeptember 15. 14:38

Minden jog fenntartva. 2022 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA