MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

FILC - Lebontjuk a jazz köré épült falakat

Ha létezik eklektikus zene Magyarországon, akkor a FILC muzsikája biztosan az. Alapvetően fúziós jazz-t játszanak, de alig van stílus, amihez nem nyúlnának hozzá. A zenekar szerint a jazz-re az elmúlt évszázadban rárakódott egyfajta sznobizmus. Missziójuknak tekintik, hogy lebontsák a műfaj köré épült falakat, és mindenki számára élvezhetővé tegyék. A FILC a martonvásári Fülesbagoly Tehetségkutató megnyerésével tavaly bejutott az Öröm a Zene nagydöntőbe, az együttes ott tett minket visszavonhatatlanul rajongóvá. Végre interjú is készült velük, a kérdésekre Etlinger Misi basszusgitáros és Pilári Áron dobos válaszolt.

Mennyire koncepciózus és mennyire ösztönből jövő a zenekar felállása?

Etlinger Misi (bass): 2016-ban kettesben kezdtünk el zenélni Áronnal (dobok), és annyiban koncepciózus módon álltunk a zenekar összetételéhez, hogy az elsődleges szempont az volt, hogy aki csatlakozik a FILC-hez, hasonló lelkesedéssel álljon az ügy mellé. Emiatt nagyon lassan bővültünk ki, 2020-ra lettünk öttagúak.
Pilári Áron (dobok): Több próbálkozásunk volt más zenészekkel is, de a jelenlegi felállást és hangzást érezzük a leginkább természetesnek, sajátunknak. Mindannyian más zenekarokból, szubkultúrákból érkeztünk, és ez is arra sarkallt bennünket, hogy szakadjunk el a korábbi prekoncepcióinktól, és kerüljük a zenei kliséket, kompromisszumokat. Emiatt viszont a zenénket inkább érezzük ösztönösnek és szabadnak, és ebből egy saját közös koncepciót tudtunk kialakítani.

Milyen hatásokból áll össze a FILC zenéje?

Misi: Talán a legtalálóbb jelző a zenénkre a fúziós jazz, ami persze egy nagyon tág fogalom, sok minden belefér. Mivel mindannyian más-más zenei szférából és előképzettséggel jövünk, a táptalajunk emiatt egészen sokféle. Belecsempészünk a zenénkbe rockos, afro beates, hip-hopos, grunge-os elemeket. Ami viszont minden zenénkre jellemző, hogy olyan groove-okra építkezünk, amelyek mozgásban tartanak minket és a hallgatóinkat is. Nálunk minden a groove-ból születik.
Áron: Rettentő széles palettán mozog a zenei ízlésünk, a népzenétől a surf zenén át egészen a trapig. Ezek között egyszerre csak a jazz képes hidat képezni. A közös zenélésben a különböző műfajokat így a jazz szűrőjén keresztül tudjuk leginkább értelmezni és beépíteni. Például előszeretettel használunk kelet-európai páratlan ritmusokat is, amelyeket úgy dolgozzuk bele a groove-jainkba, hogy mégis természetesnek hassanak a nyugati zenén szocializálódott füleknek. Mióta teljes lett a zenekar, kevésbé figyeljük a viszonylatokat és a hasonlóságokat másokkal, hagyjuk organikusan kialakulni a számainkat.

Misi, egyszer azt nyilatkoztad, hogy szeretnétek lehámozni a jazz-re telepedett elitizmust. Ezt hogyan képzeljem el?

Misi: A jazz egy sok szempontból terhelt fogalom. Egyszerre jelent mindent és semmit is, egyszerre szitokszó és dicséret. Általában egy hagyományos jazzkoncert közlésmódja egyirányú, a közönség nem tud alakítója lenni, nem feltétlenül alakul ki párbeszéd. A saját korábbi tapasztalataink alapján úgy látjuk, hogy jazzkoncerteken a legritkább esetben lehet megtáncoltatni a közönséget. A FILC-ek az egyik legfontosabb célja, hogy minden hallgatóját be tudja vonni a koncertek alkalmával, és úgy látjuk, hogy ez működik. Naiv elképzelésünk volt, mi sem számítottunk arra, hogy ez ennyire egyszerű. Folyamatos a kapcsolattartás a hallgatósággal, és azt látjuk, hogy ha mi a színpadon elengedjük magunkat és bulizunk, az törvényszerűen átragad a közönségre.
Áron: A jazzre az elmúlt évszázadban rárakódott egyfajta sznobizmus. Missziónknak tekintjük, hogy azok számára, akik a jazzt emiatt nem érzik közel magukhoz, lebontsuk a műfaj köré épült falakat, és mindenki számára élvezhetővé tegyük. A jazz fogyasztása nem egy kiváltságos dolog, ahogy annak játszása sem.

A Special Providence szintén instrumentális, agyas zenét játszik. Időnként kikacsintanak a vokális zenére, volt már a vendégük Tanka Balázs és Csongor Bálint is. Ti ilyesmiben nem gondolkodtok?

Áron: Nagyon jó látni, hogy egyre több remek énekes tűnik fel az ország határain innen és túl, figyelemmel kísérjük őket. Úgy érezzük, hogy a FILC jelenlegi felállása és hangzása teljes, szívesen kísérletezünk az instrumentalitás adta lehetőségekkel, és leginkább a zene nyelvén szeretünk kommunikálni. A vokális zene velejárója a dalszöveg is, amely sokszor leszűkíti az értelmezési lehetőségeket.
Misi: Már a zenekar indulásánál sokat próbáltunk különböző énekesekkel, de akkoriban jobban érdekelt minket a hangszeres zene, amellyel szabadabban tudtuk magunkat kifejezni. Természetesen nincsen kőbe vésve, hogy nem lehet énekesünk, számtalan csodás együttműködés lehetőségtől fosztanánk meg magunkat. A jövőben tervezünk együtt dolgozni énekesekkel, MC-kkel egy-egy közös szám vagy album erejéig.

Milyen jelenleg a pécsi zenei élet? Ti hol helyezkedtek el benne?

Áron: Nagyon jó látni, hogy Pécsett is egyre több, egyre tehetségesebb és egyre fiatalabb zenekarok tűnnek fel. A stílusokon, zenekarokon átívelő kapcsolatok miatt egy nagyon összetartó közegről van szó. Folyamatos figyelemmel követjük a helyi zenekarokat, és közös koncertek során egyre inkább el tudnak mélyülni ezek a kapcsolatok. Mi is ugyanúgy elmegyünk egy HC koncertre, mint egy rendes rocker egy FILC koncertre.
Misi: Sajnos azonban a pécsi klubélet lehetőségei leszűkültek az elmúlt kb. 10 évben. Kevés olyan hely van, amely koncertre egyáltalán alkalmas, és az újonnan épített koncerttermek sem pécsi zenekarokkal vannak kibélelve. Ennek ellenére nagyon tiszteljük azt a néhány klubot, ahol figyelmet fordítanak arra, hogy pécsi zenekarok koncertlehetőséghez jussanak. Ezt a helyzetet árnyalja az is, hogy egy induló vidéki zenekarnak a helyi koncerteken túl nincs sokkal több lehetősége arra, hogy megismerhessék. A FILC-cel szerencsére szinte az összes lehetséges pécsi klubban játszottunk/játszunk, általában meg is töltjük ezeket. Most az az időszak van, amikor a városhatáron túlra kell jobban koncentrálnunk.

2022-ben nagylemezzel jöttök ki. Mit érdemes tudni róla?

Misi: A lemez egy nagyobb időszakot fed le a zenekar életében. A 2019-es EP környékén szerzett számoktól egészen a friss dalokig sokféle zene megtalálható a lemezen. Ezeket a számokat az élő fellépések alkalmával csiszoltuk véglegessé, egyben is rögzítettük őket. Vendégzenészek is szerepelnek majd rajta, sokszínű és izgalmas anyag lesz. A felvételen kiegészülünk fúvósokkal, ütőhangszerekkel, és DJ R-NoLD karcol néhány számban.

Áron: Az albumról már megjelent single és klip formájában a WEATHER REPORT című számunk, decemberben pedig még egy dalt megszellőztetünk. Ehhez is készül videoklip, érdemes lesz ránk figyelni.

Pretz Niki


2022. január 29. 06:01

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA