MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

ÉLETKÉPEK: Kárpáti Levente - Goodbye Forever

Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.

Mivel foglalkozol éppen?

Főfoglalkozású színész lévén, dolgozom szinkronstúdiókban, estleges forgatásokon, ezen felül írjuk az új album dalait és próbálunk ezerrel, hogy naprakészek legyünk bármilyen felkérés érkezik…

Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?

A jelenlegi Covid helyzet miatt nagyon nehéz tervezni, természetesen, amit tudunk, megteszünk, készül az új album, van időnk finomítgatni a dalokat. Senki sem tudja, mikor lehet ismét a megszokott körülmények között koncertezni, pont ezért nehéz akár turnét, akár sima bulit szervezni, de ez van, ezek rajtunk kívülálló tényezők. Annyit tehetünk, hogy folyamatosan dolgozunk, üzemi hőmérsékleten tartjuk a bandát, hogy azonnal tudjunk startolni, ha menni kell.
A logónk egy fém albatroszt formáz, ha jó a szél, felszáll a vasmadár…
Szólótervek? A Goodbye Forever egy rockbanda, együtt csináltuk azt, amit csináltunk és továbbra is együtt fogjuk csinálni. Ez egy társasjáték, pont azért vagyunk együtt így négyen, mert szeretünk együtt dolgozni, meg csak úgy simán bandázni. A csapatot Bereczki Peti barátommal alapítottuk, akivel már a Lili Marleen zenekarban is együtt pusztítottunk a kilencvenes években, aztán volt néhány tagcsere és így csatlakozott hozzánk Jagyugy Sanyi és Bangha Tomi barátunk, és így lett teljes a négyes fogat. Nem akarok szólista lenni, velük szeretek dolgozni. Jó a csapat, jó ez így nekem is…
A bandát egyébként 2015-ben alapítottuk. Dobos és basszusgitáros poszton több tagcsere után alakult ki a mostani felállás. Egy albumunk jelent meg eddig, saját kiadásban, Gyönyörű Éjjel címmel. 2018 óta koncertezünk különböző klubokban, Pesten és vidéken egyaránt. Jelenleg is folyamatos egyeztetésben vagyunk több vidéki klubbal egy tervezett klubturné időpontjai miatt, legutóbb egy off-road fesztivál vendégei voltunk. A szervezés ezekben a járványos időkben, amikor a nagy bandák is sorra lemondják a fellépéseiket, természetesen eléggé esetleges, volt, hogy már kiplakátolt koncertünk maradt el a Dűrerben.  A bulik vagy meglesznek, vagy nem, ez a mindenkori járványhelyzettől  függ.
A stílust, amit játszunk, mi csak romantikus rocknak hívjuk - csak, hogy ne az unalomig ismételt dallamos rockzene kliséjét aggassuk a zenekarra, ami minden próbahely ajtaján fityeg.
A klipjeinket önerőből forgatjuk, de minden esetben kitűnő operatőrök, vágók, néha nagyszerű fiatal színészek segítségével. Három klipünk van fent a Youtubon: Gyönyörű éjjel, Másik Tánc, és Nyár címmel.
A dalszövegek inkább talán líraiak, mintsem nagyon "metalisták", de a zenét azért gyakran jellemzik a zúzós metál riffek, Bereczki Peti jóvoltából. Jelenleg az alkotásra, az új album dalainak írására koncentrálunk.

Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?

Nehéz erre objektív választ adni, nyilván mindenkit meghatároz, az általa művelt, kedvelt zenei stílus, vagy a személyes ízlés, korosztály stb. Én úgy látom, hogy korunkra a kommercializálódás jellemző, és megváltozott mind a zene funkciója, mind a közönség igényszintje.
Woodstockkal kezdődően a zene, különösen a rockzene, egyfajta lázadást, a fennálló rendszer kritikáját, a kötöttségek elleni vélemény-nyilvánítást, a szabadságra való törekvést jelentette. A koncertek pedig közösségi, összetartozási élményt hoztak, kisebbfajta forradalom volt minden buli, a zenészek művészi önkifejezésének pedig mindig fontos része volt a társadalom bírálata. Mindez Magyarországon is megfigyelhető volt, a régi nagy zenekarok mind az akkori rendszer bírálói voltak, a koncertek pedig a közönséggel közösen tett amolyan Függetlenségi nyilatkozatnak számítottak. Ezt a fajta elkötelezettséget napjaink szórakoztató ipara teljesen - vagy legalábbis jórészt- megsemmisítette. Mind a közönség, mind az előadók a szórakozásra, szórakoztatásra törekednek. Teszik ezt sokan igen magas színvonalon, de a gondolatiság, a néha brutálisan kemény véleménynyilvánítások ideje lejárt. Ahogy látom, a közönségnek sincs erre igénye. Hogy ez jó, vagy rossz, azt mindenki döntse el maga! Ha valamennyire még túl lehet látni a mindent elöntő porcukor halmon…

Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?

Nagyon pozitívnak tartom, hogy egyre több kitűnő fiatal zenész tűnik fel, köszönhetően az új iskoláknak. Sok jó zenekart hallok, egyre jobbak a technikai feltételek, az elérhető hangszerek és egyéb felszerelések minősége és mennyisége is bővül. Sok az új stúdió, amelyek egyre jobb minőségű felvételeket készítenek, szóval: haladunk.

Negatívumnak tartom viszont a már fentebb is említett elüzletiesedést, a zenei paletta szűkülését, bizonyos műfajok mostoha sorsát a hazai piacon.

Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?

Én színész vagyok, értelemszerűen ebből élek, a zene mindig csak szerelem volt számomra. Barátaim között azonban sok profi és kiváló zenész van, akikkel beszélgetve úgy látom, a profik élete is elég nehéz. Elsősorban nagyon kicsi a piac, csak a legnépszerűbb előadókat tartja el megfelelő színvonalon és a jelenlegi Covid helyzet sem teszi könnyebbé az életüket.

Az alkotók kezét megköti, hogy mi az, ami eladható, aki ebből él, annak olyan terméket kell gyártania, amire van közönségigény.  Itt nincs mese, a jelenlegi piaci ízlés diktál, hogy az milyen színvonalú napjainkban, azt mindenki döntse el maga!

Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?

A bevételek elsősorban koncertekből származnak, jogdíjakat csak a zeneszerzők, szövegírók kapnak, de ahhoz az elkészült alkotásoknak meg kell jelenni a médiában is. A népszerűség, a megfelelő reklám, a médiahajcihő stb. megint csak a legjobbak játéktere. A sima, mezei zenészek bizony időnként elég alacsony gázsikért nyomják. Elég sok, általam nagyra becsült zenész kolléga kesereg az alacsony gázsik-bérezések miatt. Nem mondok neveket, hiszen így kiszolgáltatnám őket a munkaadóiknak.

Ami pedig a tényleges lemezeladást illeti, az tudomásom szerint az internet megjelenésével gyakorlatilag eltűnt. A tényleges profikat is meg kell erről kérdezni, de szerintem csak egy elég szűk réteg tud megélni a zenéből. Nyilván, ha feladod az alkotói státuszt és elmész lagzizni és még jól is csinálod - ilyen barátom is van-, akkor tisztességesen kaszálhatsz, de elég keményen meg is kell érte dolgozni.

Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?

Itt egy kicsit a saját szakmámról is szót ejtenék, úgy látom, hogy mind a színészek, mind a zenészek, vagy egyéb előadók társadalmi státusza jelentősen zuhant. Afféle „alkalmazott szórakoztatóipar” kezd kialakulni, amikor a közönség nem azért megy el egy előadásra, koncertre, mert egy adott előadóra, előadásra kíváncsi és a színpadon lévő produkció a néző koncentrált figyelmének tárgya, hanem csupán jól akarja érezni magát és ehhez jegyet vesz valahova, ahol ez megvalósulhat. Nyilván itt is kivételt képeznek az igazi sztárok, de többnyire a közönség igényének kiszolgálása a cél, akár valami kommersz színielőadással, akár az unalomig ismert zenék ilyen-olyan feldolgozásával, ami egyre inkább jellemző a hazai zeneiparra, hiszen alig van néhány zenekar, aki saját dalokat, saját gondolatokat fel merne vállalni… Pont az érdeklődés hiánya miatt, hiszen a közönség szinte csak arra mozdul, amit ismer vagy amiről a média elmagyarázza neki, hogy jó.

Nyilván itt is vannak kivételek, vájtfülű zeneértők, az újra is fogékony nézők, művészileg elkötelezett alkotók, de napjaink tömegtermelése egyelőre elég látványosan elárasztja a kulturális piac minden szegmensét. Régen egy zárt rendszer volt. A szocializmus sokáig igyekezett távol tartani az úgynevezett “Nyugati dekadens” kultúrát, ezért a hazai művészek státusza, különösen a zenészeké, akik igyekeztek az új, itthon alig hallható elemeket beépíteni a zenéjükbe, értelemszerűen magasabb volt. Ők voltak a forrás, kultikus alakok voltak-lettek éppen emiatt. A mai tömegtermelési dömping és plafonig emelkedett ingerküszöb mellett ilyesmiről szó sem lehet.

Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Ennek szakmai megítélése az én kompetenciámon messze túlmutat. Itt a személyes adottságokon, tehetségen kívül a legfontosabb a profi művészeti management, azaz először a producerelésnek kell világszínvonalúvá válnia ahhoz, hogy valakit bejuttassanak a világ zenei piacára. Nyilván a producerek erre azt mondják, hogy először egy megfelelő képességekkel rendelkező előadóra van szükség, akit el lehet adni. De ez már innen a tyúk és a tojás esete, ki-ki döntse el, melyiknek kell előbb meglenni!

Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?

A tehetségkutatók jók, mert megmutathatják magukat olyan művészek, művészjelöltek, akiknek amúgy erre nem nagyon lenne lehetőségük. Rosszak, mert elsősorban a műsor szerkesztési alapszabályai, azaz a show eladhatósága fontos ezeknél a televíziós produkcióknál - emiatt gyakran születnek rossz döntések. Amikor pedig véget ér az élő show, a szereplők nagy része eltűnik a süllyesztőben, mert lejárt a számukra kiszabott öt perc hírnév. A művészet mindenkori megítélése szubjektív, ezért az egész verseny az éppen regnáló ítészek és a műsor háttérirányítóinak ízlésén múlik, ilyen módon nagy a tévedések lehetősége, ami gyakran egy-egy jövendőbeli művész sorsát pecsételi meg. Szóval, jó is, meg rossz is…

Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?

Azzal egész jól állunk, vannak jó zenesulik, jó oktatók, örül a lelkem, amikor fiatal srácokat látok gitárral a vállukon szaladgálni az utcákon, csillogó szemmel, nagy tervekkel, komoly alkotói, önkifejezési vággyal. Néhány nagyon kiváló fiatal zenészt ismerek, akik már most kitűnőek és nagy jövő áll előttük.

Mi a véleményed a fesztiválokról?

Tök jó, hogy sok az ember együtt és szól a zene. De utána... Üzlet, üzlet, üzlet, pia, merchandise… Egyre több a vacak zene, ami nyilván ízlés dolga, de akkor is. Persze, ha valami olyan banda jön, aki érdekel, magam is kimegyek meghallgatni. Itt jön be az, hogy kinek mi a jó zene, amin hülyeség vitatkozni, ez teljesen szubjektív, mint ahogy az eddig leírt összes mondatom is. Abszolút igazságok, főleg művészetben, nem léteznek. Ha csíped a tömeget, meg a pofátlanul drága piát, akkor neked találták ki a fesztiválokat, ha meg rühelled, akkor ne menj oda, ennyi.

Mi a véleményed a zenei klubéletről?

A kilencvenes években rengeteg zenei klub volt, dübörgött ez az éra és mindenféle műfajnak volt helye. Napjainkban alig van élőzenés klub, minden sarkon három diszkó üzemel. Nem leszólni akarom ezt, hiszen mindenki maga dönti el, mire akar szórakozni, de szemmel láthatóan alig maradt élőzenés hely. Tőlünk kicsit nyugatabbra ezek a klubok teltházzal mennek, a helyi közönség az ismeretlen produkciókat is megnézi, itthon sajnos ez nem egészen így van. Tudtommal állami, vagy területi támogatásuk ezeknek a helyeknek nincs, bevételt pedig muszáj termelni, különben lehúzhatják a redőnyt. Így aztán marad a gépzene és az olcsó, vagy éppen drága pia. Természetesen vannak megszállott tulajok és jó helyek, de bizony csökken a számuk.

Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Ha én azt most ilyen hirtelen meg tudnám mondani, akkor én lennék a kultuszminiszter, de azt hiszem ahhoz, hogy bármilyen művészet virágozzon, egy anyagilag stabil felvevőpiac szükséges. Ami meg tudja fizetni a művészt és az általa előállított terméket - legyen az zene, színház, képzőművészet, tánc, performance, nyilvános vitustánc gutaütéssel, tökmindegy. Lényeg, hogy az adott társadalomnak legyen annyi tőkéje és érdeklődése, hogy el tudja tartani a művészt. Ez hosszú távú cél és látszólag inkább gazdasági, de a zenészt is a mindenkori közönség érdeklődése és fizetőképessége tarthatja életben. Olyan ötletem, ami most és hirtelen előrántja a nyulat a cilinderből, úgy is mint megoldás, sajnos nincs.

Köszönjük a beszélgetést!

Én köszönöm a válaszadás lehetőségét!


2020. október 26. 09:23

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA