DOWN FOR WHATEVER: „Tudatosan kezdtünk el építkezni.”
Egészen a 2021-es Campus fesztiválig teljesen elképzelhetetlen volt számomra, hogy a metál műfaj egyszer majd ilyen mély boldogsággal tölt el... Pedig így lett, köszönhetően a 2015-ben alakult Down For Whatever formáció bulijának (Diószegi Kiki - ének, Császár Róbert - gitár, Zsoldos Dávid - dob és Czink Zsombor - basszusgitár). Az alapjaiban metalcore-t, modern metált játszó csapat izgalmas fűszerezettségét az adja, hogy nem zárják be magukat egyetlen műfaj keretei közé, mindent megadnak egy jó dalnak, ha az kell, akkor például elektronikus jegyekkel dolgoznak. Színes, univerzális zenéjük mellett a szövegek is széles skálán mozognak: régebben angolul, a második lemez óta magyarul csendülnek fel dalok, a témákat pedig a lázadás, a társadalomkritika mellett személyes lelkiállapotok, vágyak, célok, fájdalmak, vívódások is ihletik. Nem csak munkásságukkal, de első közös beszélgetésünk során is pillanatok alatt lopták be magukat a szívembe. A srácok a színpadon túl is igen lendületesek, valószínűleg fel sem tűnik nekik, hogy mennyire könnyedén veszik át egymástól a szót. Egyek lettek. Amikor az interjúban nem tüntetem fel nevüket, tudja a kedves olvasó, hogy Kiki, Robi, Dávid és Zsombi együttesen, egymást kiegészítve avat be minket közös történetükbe.
Biztosan rengetegszer elmondtátok már, de szeretném, ha a Music Média Magazin olvasóinak is mesélnétek arról, hogy hogyan jött az életetekbe a zene? Mikor kezdtétek el érezni, hogy nem csak hallgatni, de csinálni is szeretnétek?
Kiki: Gyerekkorom óta foglalkozom a zenével, nagyon hamar rájöttem, hogy ezt szeretném csinálni. Alapvetően nem énekes voltam, eleinte gitáron kezdtem el tanulni, de nem volt hozzá elég motivációm. Voltak amatőr zenekarok, amelyek által fejlődtem, volt, ahol gitároztam, volt, ahol énekeltem, majd elvégeztem a Kőbányai Zenei Stúdió ének szakát. Az első komolyabb zenekarom a Down For Whatever, amellyel tudatosan kezdtünk el építkezni, amivel valóban elkezdtem előre gondolkodni, tervezni vállalkozás szinten is.
Robi: 16 éves koromban kezdtem el gitározni, kezdetben csak hobbi szinten, önszórakoztatás céljából. Önfejűen mentem az aktuális impulzus után, ami éppen ért, de leginkább a kedvenc dalaimat tanultam meg. Valahogy sosem viseltem jól a kötelezettségeket, vagy hogy valaki más mondja meg, hogy mit csináljak, így autodidakta módon tanultam, tanulok folyamatosan. Aztán komolyabban is elkezdett érdekelni a zenekarozás, de sok kudarc ért, például az állandó tagcserékkel, emberi nehézségekkel. Ezeknél a próbálkozásoknál sosem éreztem azt, hogy komolyan vehetőek lennének, így sosem jutottunk el odáig, hogy felmerjük vállalni a zenekart. Le is tettem egy időre a dologról, kihagytam körülbelül másfél évet. Persze hiányozni kezdett, hogy csináljak valamit, míg végül egy bulin megismertem Kikit és megalakult a zenekar.
Dávid: Körülbelül 8 éves koromban a szüleim beírattak egy zenesuliba, zongorára. A tesóm is zongorázott, nálunk ez volt evidens. 14 éves korom környékén kezdett el igazán érdekelni a dobolás, középsuliban már volt pár zenekarom, például garázs-punk stílusban játszottunk. Ezután jelentkeztem a Kőbányaira. Itt is próbálkoztunk több zenekarral, de a Down For Whatever az első komolyabb formáció, amit már tudatosan kezdtünk el építeni az első próba után.
Zsombi: A családomban senki nem volt zenész, de a zenét sokan szerették mindig is. Kiskoromtól rock, metal kedvelő voltam. Körülbelül 12 éves lehettem, amikor megláttam egy Manson plakátot, és akkor jöttem rá végérvényesen, hogy ez a stílus a kedvenc, szerelem volt első hallásra, a vad hangzás, a zord gitárok. Szerettem a Tankcsapdát, a Depressziót, a Metallicát, szépen burjánzott a lista. A nyolcadikos ballagásomra kaptam egy akusztikus gitárt, onnantól kezdtem el magam is zenélni. A gitáron túl szerettem a dobot is, de az annyira hátul van. Szeretek elől lenni. (Mindenki nevet – szerzői megjegyzés*)
A zenekarban basszusgitáron játszol.
Zsombi: Igen-igen. Gitáron kezdtem, de aztán áttértem a basszusra. Valamilyen szinten mindkettőn tudok játszani.
Hogyan foglalnátok össze az első két lemezetek (White Light - 2017, Zuhanás 2020) anyagát?
Kiki: Amikor friss, fiatal zenekarként megpróbáltuk összerakni a produkciónkat, azokból a zenekarokból indultunk ki, akiket alapvetően hallgattunk. Ezek mind nemzetközi előadók voltak, úgyhogy nem volt kérdés számunkra, hogy angol nyelven szólunk majd, az első lemezünk anyaga ennek a gerincén haladva született meg. Nagyon szerettem ezt a lemezt, ezen az anyagon éreztük először, hogy a Down For Whatever komoly próbálkozás lesz a részünkről. A “White Light” nagyon jó tanuló iskola volt mindannyiunk számára, amikor még kísérleteztünk, kerestük a hangzásunkat. Aztán jött a “Nincs helyed” című dalunk, ami végül hozta magával a “Zuhanás” lemezt is. Ezen az albumon már célirányosabban dolgoztunk, így jött az is, hogy magyarul kezdtünk el írni. Ez a lemez egy kiforrottabb anyag lett, amit a közönség is jobban befogadott, sokkal jobban összekötött minket a magyar nyelv. Eleinte nem albumokban gondolkodtunk, hanem dalokban, úgy gondoltuk, hogy ami kész, az kerüljön is ki. Viszont tervező zenekarként szeretjük látni, hogy mi lesz a jövőben, hogy pontosan hogyan jutunk el A-ból B-be, aztán a B-ből meg a C-be. Mindenkinek elég sűrű az élete a zenekar mellett, így tudnunk kell jó előre, mikor tudunk próbálni, dalt írni, klipet forgatni, vagy lebonyolítani egy fotózást. Tehát mindent, ami az aktuális célt szolgálja 1-1 turné között. A munkák kilencven százalékát magunknál tartjuk, a kreatív része abszolút megmaradt nálunk, például Robi és Dávid is videózással foglalkozik, én pedig hangfelvétellel. Valamint időközben magunkra szedtünk olyan tudásokat is, amiket kifejezetten a zenekar miatt tartottunk fontosnak, ilyen például az online marketing, a social média promóció. Eleinte nem akartunk segítséget kérni, de most már szerencsére vannak körülöttünk olyan fantasztikus emberek, csapattagok, akik segítenek, mert akadnak dolgok, amiket nem tudnánk már megcsinálni, mert nincs rá energiánk, vagy időnk.
Az első DFW lemez szerzői kiadásban jött ki.
Kiki: Eleinte egyáltalán nem volt kapcsolatunk sehová, így nem volt kérdés, hogy magunk adjuk ki a lemezünket. Új előadóként még nem érdekelt egy-egy kiadó abban, hogy publikálja egy induló banda lemezét. Ma már másért érdemes egy kiadónál lenni, mint mondjuk a nyolcvanas, kilencvenes években, de sokat segítenek a fizikális disztribúcióban és a lemezeladás stratégiájában.
Olyan külföldi zenekarokkal turnézhattatok, mint az Eskimo Callboy, a We came as romans, a Helia, az Ignite. Mit tanultatok tőlük? Volt számotokra meglepetés akár emberileg, akár szakmailag?
Érdekesek voltak ezek a lehetőségek, mert akadt például olyan formáció, akikkel semmilyen kapcsolatunk nem volt, teljesen el voltunk szeparálva egymástól. Megértettük, amikor egy csapat rettenetesen hosszú turnén járt, láttuk rajtuk, hogy elképesztően fáradtak. Az Eskimo Callboy viszont nagyon barátságos, közvetlen volt, a beállás során is ment a spanolás, és volt is olyan magyarországi koncertjük, ahova elhívtak minket, hogy ugorjunk be kicsit dumálgatni velük a buli előtt-után.
Több hazai formációval turnéztatok már közösen. Közülük melyek azok, akikre nem csak szakmailag, de emberileg is felnéztek?
Robi: Nehéz egyet kiemelni, mert eddig mindenki barátsággal fogadott minket, de ha választani kell, akkor számomra a ROAD volt az etalon ilyen szempontból. Egyszerűen, szavak nélkül érződik rajtuk, hogy nem csak az ölükbe hullott a siker. Sok mindenen kellett átvergődniük magukat, hogy ma ott tarthassanak, ahol tartanak, és emellett mindvégig alázatosak maradtak. A jó dalok mellett ez az, amit szerintem érez a közönség is, akik iszonyat lojálisak, töretlenül ott vannak velük buliról-bulira. Szóval ők mindenképpen igazi követendő példát jelentenek.
Dávid: Én általános suli óta hallgattam a Depressziót, így nekem nagyon jó élmény volt velük turnézni. Nemrégiben Nagy Dávidtól, a dobosuktól kértem segítséget, mert egy vasárnapon, ami ráadásul ünnepnap volt, szükségem volt egy pergőbőrre. Felhívtam, és azt mondta, hogy fél óra múlva találkozzunk a termüknél, válasszak egyet, aztán majd viszek helyette egy másikat. Nagyon pozitív, baráti élmény volt ez is.
Kiki: Akiket felsoroltak a srácok, mindannyian remek példák előttünk. Én kiemelném még a Hooliganst is, a közös koncert előtt az új lemezüknél segédkeztem, vokáloztam és ez egy óriási megtiszteltetés volt. Gyerekkori barátaim alkotják az AWS-t, az ő vendégükként járhattuk be első ízben az országot annak idején. Hatalmas élmény, emlék marad. De feltörekvő formációk közül is többeket kedvelünk, ilyen például A Király halott, vagy éppen a Lovecrose.
Zsombi: Depressziót gyerekként nagyon sokat hallgattam, így órási élmény volt velük találkozni. Az egyik állomáson kissé illuminált állapotban ecseteltem is nekik, hogy mennyire kedvelem őket, hogy rajtuk nőttem fel, és hogy órási dolog számomra ez az egész. Nagyon aranyosan fogadták, minden alkalommal jó fejek voltak velünk.
Nálatok nagyon feltűnő a merch termékek prémium minősége. Hogyan pakoljátok össze?
Amikor megjelenik egy dalunk, általában készítünk egy olyan grafikájú pulcsit és/vagy pólót is, ami valóban kapcsolódik az adott számhoz. Az esetek többségében kiemelünk egy tétel mondatot, amit idézünk rajta. Arra is próbálunk törekedni, hogy ne csak felsők legyenek, hanem egy picit divatosabb irányba is mozogjunk, mindenki meg tudja találni azt a merch terméket, ami által jól érzi magát. Van shortunk vagy croptopunk például, amiket Dávid dobott be, mint ötletet. Ebben sokszor ő ad irányt, amit aztán megbeszélünk közösen. Visszaforgatjuk az ezekből befolyó bevételt, hogy folyamatosan fejlődhessünk a zenekar minden szintjén, így a webshop terén is. Ez egy fontos lábat jelent a zenekar számára.
Megjelent a “Mondd el” című, harmadik nagylemezetek, ami nem csak a témákat tekintve, de zeneileg is izgalmas kínálatot jelent, a metal keretein túl elektronikus, rap, rock jegyekkel is dolgoztatok. A dalok legjava sötét hangulatban íródott, olyan érzetekkel, mint a csalódottság, a káosz, az őrület, a fájdalom. Kérlek, meséljetek a dalok születéséről!
Porszemek a fényben: Ez volt az első dal, ami megszületett még singleként. November 17-én volt egy éve, hogy megjelent, ami olyan szempontból nagy dolog, hogy azóta összehoztunk egy nagylemezt is. Általában lassabbak vagyunk. Amikor megírtuk, egy válság közepén éreztük magunkat, tele az igazságtalanság érzésével. Ezzel a dallal új irányba indultunk el, amit a koncertekről már egy ideje ismerhetett a közönségünk. Az album Introja egyébként ennek a számnak a hanghatásaiból épült fel, ami mind az albumon, mind a koncerteken jól működik.
Mondd el: Ezt a számot Robi hozta, elkezdtünk rajta dolgozni, aztán egy időre félreraktuk. Nehezen állt össze, de utána annyira elkapott minket, hogy egyből éreztük, hogy ennek kell a címadó dalnak lennie. A szöveg része egy délután alatt kicsúszott, egy gyerekkori baráthoz köthető. Egy időre megszakadt a kapcsolatunk, mert az élet, a függőségek, az ezt kísérő depresszió magával ragadta. Elutasított minden baráti segítséget. Nemrégiben segítséghez fordult, már jó úton van.
Voltam/Leszek: Először az elektronikus részek születtek meg, aztán pedig felkerültek rá az élőhangszerek. Amikor ezzel elkészültünk, egyből éreztük, hogy közreműködésnek kellene lennie, utána pedig beúszott Pásztor Anna arca a szöveg, a feeling miatt. Annával korábban egyszer találkoztunk személyesen egy fesztiválon. Felvettük vele a kapcsolatot, elküldtük a demót, nagy örömünkre egyből megtetszett neki. Anna soha nem énekelt metált, de pont akkoriban egy hasonló témájú szövegen gondolkozott, úgy érezte, hogy szívesen részt venne egy ilyen dalban. Ez a zenei kitekintés hatalmas löketet, hangulatot adott a számnak.
Mindent ugyanígy: Akartunk egy olyan dalt is, ami a minket körülvevő, a bennünk lévő zenész életvitelről szól. A koncerteken mindig nagyot megy, talán a könnyedebb, lazább hatása miatt.
Messze még a vége: Az egész szám olyan elemi energiával bír, hogy nem lehet benne finomkodni. Ha már a zene ilyen, akkor a szövegben sem akartunk lazáskodni, egy erőteljes társadalomkritika lett belőle. A koncerteken mindig brutálisan működik.
Ez a város: A szöveg egy mély pillanatról szól, amikor egy társaságban, egy bulin egyedül érzi magát az ember. Egy konkrét élmény ihlette évekkel ezelőtt az A38 hajón, a Dunával, a város látványával.
Táncolj!: Az “Ez a város” végén van egy bemondás, hogy "Táncolj!". Éreztük, hogy ennek kell egy olyan lezárás, ami a budapesti éjszakai élet hangulatát adja vissza és összeköti ezt a két dalt.
Szakíts szét: A második megjelenésünk volt ez a szám, amit tök sokan máshogy értelmeztek, mint ahogy írtuk. Azt hiszik, hogy ez egy párkacsolati történet, pedig nem, az emberben lévő szorongásokat fogjuk meg vele. Azt a lelki kettősséget, amely folyamatosan harcol bennünk. Kvázi egy belső párbeszéd ez a szerzemény.
Újra élek: Ez a dal megnyugvás, egy pozitívabb szöveg, hangulat, amely mindenkinek a hozzá legközelebb álló szeretteit juttatja eszébe. Valamint azt, hogy vannak olyan elementáris erők, kapcsok emberek között, amelyek téren és időn túl is léteznek.
A csönd lennénk: Szerettünk volna egy olyan dalt, ami a minket körülvevő közösségről, hogy úgy mondjuk, a testvériségünkról szól. Számunkra ez egy olyan tétel, amely átadja azt az atmoszférát, amiben a koncerteken élünk. Hogy tényleg közösségi dal legyen, vannak benne utalások, sorok más számainkból. Visszacsatolunk például a “Visszaútra”, valamint a “Porszemek a fényben”-re.
Mögötted állok: Egy akusztikus számot is terveztünk, ez lett a “Mögötted állok”. Számunkra kétségkívül a lemez egyik legérzelemdúsabb darabja.
Kiki, hozzád köthető a Stray Heart Records, ahol hangmérnökként, producerként támogatod a hozzád érkezőket. Ez az irány hogy jött be az életedbe?
Kiki: Már fiatalon imádtam a számítógépek világát, sokat gondolkodtam azon, hogy az audio, vagy a vizuális dolgok érdekelnek-e jobban. Aztán a zene miatt az audio maradt. A saját stúdió ötletét pedig egy elképesztően rossz stúdió élményem adta. Olyan megalázóan éreztem magam, hogy amikor kijöttem, azt mondtam, hogy soha többé nem énekelek stúdióban. Vettem egy hangkártyát, egyéb eszközöket, és eleinte a saját magam szórakoztatására tanultam. Később tanfolyamokat végeztem el, ahol megtanultam a programok, a hardverek kezelését. A mai napig azt mondom, hogy nem vagyok egy szó szoros értelemben vett hangmérnök, mert aki eljön hozzám, annak inkább produceri szempontból tudok segíteni a felvételen, az editáláson túl. Amikor jött a zenekar, akkor jöttem rá arra, hogy én alapvetően is szeretem ezt csinálni. A zenekarral pedig nem vagyunk megkötve, nem függünk senkitől, semmitől, bármikor alkothatunk.
Volt olyan előadó, aki meglepetésként ért, amikor felhívott, hogy szeretne a Stray Heart Records falai között alkotni, dolgozni?
Kiki: Nagyon megtisztelő volt, amikor a Hooligans jelentkezett be, illetve Szakács Gergő, Járai Márk, Szivák Zsolt Pilvakeres munkájának, az “Altató”-nak is nagyon örültem. A Király Halott is gyakran jár felém. Hála az égnek sokan voltak már itt, sokan járnak hozzám.
Nem akárhogy búcsúztattátok el a 2022-es évet, hiszen Szilveszter estéjén a Barba Negrában léptetek színpadra. Utólag hogy tekintetek vissza erre a rendkívülinek tűnő bulira?
Kiki: Ez volt az első szilveszteri bulink, amit valaha megcsinátunk. Nem is tudtuk, hogy hogyan kellene ehhez hozzáállnunk, hogy máshogy kell-e fellépnünk a színpadra, mint a már jól megszokott koncerteken. Igazából nem gondoltuk túl, ugyanazt az energiát raktuk bele, amit más koncerteken szoktunk. Felemelő élmény volt így zárni, nyitni egy évet.
Januárban volt 8 éve, hogy megalakultatok. A közösségi oldalon azt írtátok, hogy annyi minden történt veletek azóta, hogy kicsit elszédültök, ha belegondoltok. Mi volt az az esemény, történés, amikor először éreztétek, hogy „Na igen. Ez már valaminek, eredménynek számít...”
Kiki: Ilyen volt például a Volt fesztivál, ami nagyon beivódott az emlékezetembe. Mi nyitottunk a színpadot, korai időpontban, 17 órakor volt a kezdés. Óriási volt a hőség. Bár bíztunk benne, hogy lesznek emberek, akik kíváncsiak ránk, de arra nem számítottunk, hogy ilyen sokan velünk tartanak. Az egy őrületes koncert volt, amikor elhittük, hogy rendben vagyunk, van létjogosultsága annak, amit csinálunk.
Beszélgetésünk hetében a „Rock 'N' Metal Turné"-t járjátok a Rómeó vérzik zenekarral.
Kiki: A Rómeó Vérzikkel mi tavaly találkoztunk először, amikor három állomásra, Pécsen, Székesfehérváron, Budapesten csatlakoztak hozzánk a turnén. Az első pillanatban megtaláltuk velük a közös hangot, nagyon összekovácsolódtunk velük, így tudtuk, hogy szeretnénk majd egy hosszabb folytatást. Ezen a mostani turnén is nagyon jól érezzük magukat, imádjuk a srácokat, bár más stílusú zenét játszunk, az életérzés, az érzelemvilág ugyanaz.
Ráadásul Backstage Túrát is szerveztek a legszerencsésebbeknek.
Kiki: A Backstage túra feltétele, hogy a részvevők elővételes jegyet váltsanak, amit el kell küldeniük nekünk emailben. Akit kisorsolunk, az a kapunyitás előtt bejöhet, megmutatjuk neki az öltözőt, a színpadot, koccintunk vele. Felteheti azokat a kérdéseit nekünk, amiket korábban nem tudott. Mi alapvetően is próbálunk közeli kapcsolatot ápolni a közönségünkkel, így nem érezzük magunkat feszélyezve ezeken az alkalmakon. Örülünk, hogy szeretnek minket, és hogy vannak emberek, akiket érdekelnek ezek a lehetőségek.
Jelenlegi legfrissebb megjelenéseteket a kopott, archív felvételeket tartalmazó "Ez A Város" videótok jelenti. Miért ezzel a dallal, klippel nyitottátok az évet? Ki segített benneteket ebben a munkában?
Kiki: Sas Márk egy nagyon király rendező barátunk, aki még a „Hogy lesz tovább” című klipünknél segédkezett nekünk. Amikor megjelent a „Mondd el” lemezünk, mondta nekünk, hogy ha lenne rá lehetősége, szívesen csinálna nekünk egy újabb klipet. Elmondtuk neki, hogy az „Ez a város”-on gondolkodunk. Hogy szeretnénk hozzá vizuális anyagot, mert a koncerteken valamiért extrán jól működik ez a dalunk. Ennek Márk nagyon megörült, mert időközben rengeteg archivált felvételt gyűjtött össze Budapestről, ami így teljesen kapóra jött nekünk. Elmentünk egyik nap a városba, sétálgattunk, a Keleti pályaudvarról indultunk ki. A forgatás során többek között hátulról videózott engem, ahogy sétálok a városban, majd felmentünk egy háztetőre is. Ez egyébként jó móka volt, mert Zsombi tériszonyos.
Zsombi: Fuu, igen, borzasztó.
Kiki: Igazából lehet igaza van, mert egy ideig én sem élném át azt a stresszt a tetőn, ráadásul tök kevés látszik belőle a klipben. Egyébként a forgatás napján baromi hideg volt, de megérte minden. Elégedettek vagyunk a végeredménnyel.
Ha olvasónk nem ismeri a DFW munkásságát, mit szeretnétek, melyik dalotokkal kezdje a megismerkedést?
A “Zuhanás”-sal kezdje, mert az volt az első dalunk, ami minden tekintetben Down For Whatever, abszolút minket tükröz. Az idő sok mindent megváltoztat, ahogy fejlődünk, ahogy fejlődnek a dalok bennünk, a közönségünkben, de jelen pillanatban a “Zuhanás” az, amihez a legtöbb emlékünk kötődik.
Mire számíthatunk tőletek a közeljövőben?
Kiki: Mindenképpen szeretnénk alaposan kipörgetni a “Mondd el” lemezünket, nagyon benne vagyunk a feelingjében. Utána biztosan kihozunk új dalokat, klipeket, de ezeket per pillanat még nem tudjuk pontosan megmondani. Vannak ötleteink, viszont az elmúlt időszakban rengeteget terveztünk, most szeretnénk egy picit kiélvezni a gyümölcsét.
Legyen így srácok! Köszönöm a beszélgetést, az időtálló zenei élményeket!
Hatos Niki
.jpg)
2023. június 29. 07:22