MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

d&b audiotechnik hangsugárzókkal került bemutatásra Nagy Ákos – Lineaments Volume 1. című lemeze.

Nagy Ákos kortárs zeneszerző Lineaments Volume 1. című lemezén az akusztikus hangszerek és elektronika egyszerre szólalnak meg. Az alkotó gyermekkora óta mély kapcsolatot ápol a színekkel, jellemző rá a szinesztéziás látásmód, a lemez anyagát pedig általános értelemben véve nevezhetjük hangfestésnek is. A bemutatóhoz használt hangrendszer kiválasztásánál alapvető fontosságú volt a pontos hangvisszaadás, így esett a választás a d&b audiotechnik E széria hangsugárzóira.

A lemez anyagát Mark Rothko festő és Henri Michaux költő művei ihlették. „Amikor felmerült az ötlet, hogy Ákos anyagából DSD lemezt készítsünk, szembesültünk egy problémával. Az anyag nagy része már rögzítésre és mixelésre került PCM formátumban. A DSD-ben történő újbóli felvétel szinte lehetetlennek tűnt, hiszen néhány anyag több, mint 200 különálló sávból állt, ráadásul mindkét akusztikát ötvözve, a határokig feszített hangszerekkel, valamint a szintek és effektek számos rétegével. Tehát nagyon meg kellett gondolni, hogyan lehet mindezt DSD formátumba átvinni, hiszen az egyszerű PCM-ről DSD-re történő átalakítás teljesen tönkretette volna a végeredményt.

Az ötlet az volt, hogy valami módon újra akusztikussá tesszük a zenét, és így rögzítjük, ekkor vettük fontolóra a Re-Amping ötletét. Re-Amping szempontjából a gitárerősítőknek ebben az esetben semmi értelme nem lett volna, mivel a forrásanyagot torz masszává változtatták volna, így teljesen tönkretéve azt. Tehát gitárerősítők helyett elindultunk megtalálni egy olyan hangsugárzó párt, amely nem színezi a jelet, széles lesugárzási szöggel, gyors tranziensekkel és lapos frekvenciaspektrummal rendelkezik. A terv az volt, hogy ha sikerül találnunk ilyen hangsugárzót, elhelyezzük a stúdióban, mikrofont helyezünk elé és rögzítjük Ákos anyagát DSD formátumban.

Szerencsére, körülbelül ugyanabban az időben, amikor a hangosítás megvalósításán gondolkodtam, ellátogattam egy eseményre, ahol d&b audiotechnik hangsugárzókat használtak. Teljesen magával ragadott, hogy ezek a hangsugárzók mennyire pontos hangvisszaadással rendelkeznek. A magyarországi forgalmazó, az INTERTON Group volt olyan kedves és egy demó alkalmával bemutatta ezeket az eszközöket. Magától értetődő volt, hogy a d&b audiotechnik E széria hangsugárzói ideálisak a feladatra.” -mondja Halász Gábor, a produkció hangmérnöke.

Bali János Liszt Ferenc-díjas furulya- és fuvolaművész, karmester, zeneszerző, pedagógus, matematikus írt előszót a muzsikákhoz, ebből idézünk: „Ködös zaj, zajos csend, csendes köd. És a ködből állandóan új és új formák bomlanak ki: fogalmam sincs, hogy létezők-e, vagy csak látomások. A lemez olyan, mintha egyetlen egy darab lenne – vannak tényleg trackek? Rothko és Michaux figurája talán felismerhető(…) Tekerőlant, viola da gamba, szerpent – valóban vannak, vagy csak képzeljük? Voltak egyáltalán valaha ilyen hangszerek? Fuvola? Van olyan?

(…) Hol vannak a határok? Vannak? Vagy csak képzeljük? Hatalmasra nagyított granulár-szintézis: minden valahonnan fade in, és valahogy fade out. Mint a szentek a prágai középkori órán, elő az árnyékból és vissza az árnyékba: de mit művelhetnek ott hátul, ahonnan elővonulnak homályosan? És tényleg óránként jönnek? Lehet, hogy már nem is jönnek.

A köd mögött talán város van, ha van: épületek sejlenek fel, sok emelet. Állandóan lefelé gravitáló kvintek – nem látni a mélyét: van esetleg metró? Talán esti köd, talán reggeli. Talán egy városszéli réten, talán egy forgalom nélküli autópályán, talán a Duna vize felett. A város talán romos, talán új. Talán lakják még, talán már elköltöztek onnan.”

Örömmel vettünk részt ebben a különleges projektben, az alkotóknak pedig külön köszönjük, hogy a lemez kiskönyvében is megemlítették az INTERTON Group-ot!

A d&b audiotechnik eszközeit 2012 óta, kizárólagos joggal forgalmazza Magyarországon az INTERTON Group.


2021. július 10. 11:34

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA