Csányi Rita: „Azért vagyunk itt, hogy boldogok legyünk.”
Januárban megjelent a dark R&B-ben, pazar popban utazó The Anahit legújabb, terápiás nagylemeze. A 10 dalt tartalmazó „#VÁLSÁGPOP” egy igazi érzelmi hullámvasút, hiszen a formáció számai nagy nyomást, nehézségeket jelentő, mégis hétköznapi témákról mesélnek. Teszik mindezt felemelően. Iróniájuknak, öniróniájuknak, humoruknak, játékosságuknak köszönhetően a korong hallgatása során ténylegesen fellélegezhetünk, hiába a vállainkat sújtó teher. Ha valaki mostanság nem unatkozik, akkor az egészen biztosan a beszélgetőpartneremet jelentő Csányi Rita, aki idén bizonyít A Dal című műsorban, illetve májusban a WMMD delegációjának tagjaként képviselni fogja a zenekart a The Great Escape Fesztiválon. is.
Mivel most találkozunk először, kérlek engedd meg, hogy egy klasszik kérdéssel nyissam beszélgetésünket. A te családodban milyen hagyományokról tudhatunk a zenélést illetően? Hogyan jött az életedbe a zene?
A családomban semmilyen művészember nem volt, nincs. Az az érdekesség, hogy a zenekarban a srácoknak sincs, így borzasztóan örültek a szüleink, amikor bejelentettük, hogy zenészek leszünk. Az én családom legalábbis egészen biztosan sokkot kapott. Még úgy is, hogy a zene szeretetét a szüleimtől kaptam, édesapám és édesanyám is gyűjtötték például a CD-ket, rengeteg koncertre elmentek. Általános iskolában zenetagozatos osztályba jártam, ahol főleg népdalokat énekeltünk. Később a szüleim komolyzenei oktatásra is beírattak, mondván, hogy nagyon jól fejleszti az agy legkülönbözőbb területeit. Fuvoláztam, jártam szolfézsra is. Egyszer elindultam egy népdaléneklési versenyen, ahol konkrétan utolsó helyezett lettem. Nagyon megviselt, mert tudtam, hogy tudok énekelni. A zenélés iránti komolyabb érdeklődés azonban 14-15 évesen jött el, amikor a gimiben szerelmes voltam egy fiúba. Ő persze azt sem tudta, hogy a világon vagyok, nem érdekeltem, nagyon összetörte a szívem. Most visszatekintve persze nevetek az egészen, de akkoriban ez nagy törés, fájdalom volt. Zongorázni kezdtem, valamint elkezdtem szövegeket, ének dallamokat írni. Most sem tudok tökéletesen zongorázni, de azért lekísérgetem magam, amikor például dalt szerzek. Szóval, ahogy írtam, rájöttem, hogy mennyire jó, hogy ki tudom adni az érzéseimet. Segített kimászni ebből a melankolikus, depis állapotból. Úgy tekintettem, tekintek azóta is a dalszerzésre, mint egy legjobb barátra, aki előtt teljesen lecsupaszíthatom magam, kiadhatok minden érzést. Elkezdtem énektanárhoz járni, 16 évesen pedig szóltam anyáméknak, hogy külföldre fogok menni tanulni. Kinéztem egy zenesulit Londonban, ahova szerettem volna bekerülni. Bár a szüleim is ódzkodtak, végül anyukám az egész családot meggyőzte arról, hogy jó lesz ez nekem. Hogy jó lesz, ha hagyják, hogy járjam az utamat. Bízott abban, hogy elég okos vagyok ahhoz, hogy hazajöjjek, ha rájövök, nem ez az én pályám. Innentől pedig nem volt B tervem, csak a dalírás, az éneklés szerepelt az első és az utolsó helyen egyaránt.
A The Anahit szóló projektként indult, ám londoni tanulmányaid (Songwriting - ICMP London - The Institute of Contemporary Music Performance) befejeztével hazaköltöztél, és a produkciódból zenekar lett. Miért alakult ez így?
Londonban dalszerző képzésre jártam. Az egyik vizsgamunkánk során kislemezt, vagy nagylemezt kellett készítünk. Én egy nyolc dalos albumban gondolkodtam, ami pont a kettő határán volt. A nyolcas egyébként a szerencseszámom, úgyhogy bíztam benne, hogy most is segít. Ehhez a projekthez kellett egy név, mivel Angliában a Csányit nem tudják kimondani, még a Ritát csak-csak. Valami máson kezdtem el gondolkozni, és mivel a családomnak vannak örmény gyökerei, erre a névre esett a választás. Anahita az örmény mitológiában a bölcsesség, a víz istennője, tetszett ez a jelentés, tudok hozzá kapcsolódni. Sőt, a termékenység istennője is, és mivel termékeny szerző vagyok, így végkép úgy éreztem, hogy illik rám ez a név. A lemezen szinte mindent én csináltam, és ha már benne volt annyi időm, energiám, szerettem volna kiadni. Ma már sok mindent jobban meg tudnánk csinálni, de a két legnépszerűbb dalunk azóta is az „In The Dark” korongról származik. Hazaköltözésem után pár nappal megismertem Cséri Zolit, akivel akkor egy közös projekten dolgoztunk. Zoli mondta, hogy van egy tanítványa, Soma, akivel bemutatott minket egymásnak. Egy szép júniusi délutánon találkoztunk egy Ráday utcai kávézóban, egyből megtaláltuk a közös hangot, megalakult a duónk. A dobosunk, Dani 2019-ben csatlakozott hozzánk, így Somával sokáig dolgoztunk duóban, akivel csodás kis kreatív közeget építettünk fel. Sokkal jobbak vagyunk együtt, ezt az egyetemen megtanították nekem. Én mindig zenekarban gondolkodtam, egy nem túl nagy zenekarban.
Egy nem túl nagy zenekarban? Mire gondolsz?
Amikor hazaköltöztem, és Somával elkezdtünk duózni, tökre azt éreztem, hogy ez így teljesen jó. Aztán egy tehetségkutatón megkaptuk, hogy ez a formáció, ebben a formában maximum egy szoba koncertre elég. Nem sokkal később ugyanezzel a felállással sikerült fellépnünk a Sziget fesztiválon, így rájöttünk, hogy mégsem kell beérnünk a szoba koncertekkel. A mostani hármas felállásunkkal tényleg elégedett vagyok, hárman nagyszerűen egymásra tudtunk hangolódni. Hasonló a munkamorálunk, a hozzáállásunk, hosszú távon nehéz lehet felvenni az energiáinkat, a lendületünket. Ha sokan lennénk, akkor több lenne a bonyodalom, nehezebb lenne összeegyeztetnünk a dolgokat. A menedzserünk még az, aki nagyon velünk él, teljesen egyenértékű tagunk, csak ő nincsen a színpadon. A mostani felállással nyitottak vagyunk a kollaborációkra, amikor a koncerteken vannak vendégeink, teljes mértékben be tudnak illeszkedni közénk. Ezt most így tényleg tökéletesnek érzem.
Ha valaki megtudja, hogy Londonban tanultál, biztosan kíváncsi arra, hogy milyen tapasztalataid vannak az oktatás terén. Mivel lettél több az ott eltöltött évek alatt?
18 éves voltam, amikor teljesen egyedül kiköltöztem Londonba, se unokatestvérem, se nagyim, se barátok nem éltek ott. Egy teljesen más kultúrába kellett beilleszkednem, már ez hatalmas tanulás volt számomra a szakmától függetlenül. Minden nehézség ellenére azt javaslom, hogy akinek lehetősége van rá, az legalább egy Erasmusra menjen külföldre. Én is izgultam a reptéren, vagy amikor anyukámék ott hagytak egyedül, de csodálatos tapasztalatot jelent. Pár napig gyomorgörcsöm volt, de miután megszoktam a környezetváltozást, rájöttem, hogy meg tudom csinálni. Mindenkit bátorítok, hogy menjen, tanuljon, ha pedig valamiért nem jön össze, hát könnyedén hazatérhetünk.
Főleg manapság, amikor az online platformoknak hála még könnyebb felvenni a kapcsolatot az otthoniakkal.
Pontosan! A zenei részt tekintve megtanultam, hogy hogyan működik egy professzionális nyugat-európai zeneipar. Hogy mennyire fontos a hozzáállás, a profizmus, a precizitás. Most, hogy komolyabban mozgunk az itthoni zenei iparban, mindig azt a visszajelzést kapom, hogy mennyire profik vagyunk.
Ez így igaz, sok zenéteken nem a hazai íz köszön vissza, van a hangzásotokban egy plusz fűszer.
Ezt nagyon jó hallani, köszönöm. Mindig igyekszem fejleszteni magam, mindig tanulok valami újat a dalszerzés terén. Ez egy állandó folyamat, nem állok le vele soha. Sok mindent kipróbálok, aztán eldöntöm, hogy hozzá tesz-e a zenekar hangzásához. Sok helyen, például a mai tehetségkutatókban is látjuk, hogy a tehetség nem elég. Odakint megtanították, hogy nagyon kitartónak kell lenni. Kapcsolatokat kell építeni, mindig időben kell megjelenni, nem szabad késni, pláne nem fél órákat. A suli nagyon gyakorlatias volt, nem álltunk meg a zeneelmélet szintjén. Felhívták a figyelmet arra, hogy hogyan beszéljünk jól az interjúk során, a social média felületeinken. Arra is felkészítettek bennünket, hogy ha komolyan gondoljuk a zenélést, napi 8 óra munka mellett nem fog menni, keressünk alternatív megoldásokat. Tanítsunk például éneket, írjunk dalokat másoknak, és még sorolhatnám.
Most magamból fogok kiindulni. Időnként visszaolvasom a sok éves cikkeimet, és nagyon örülök, hogy látom fejlődésem. Ha a mai tudásoddal indítanád útnak a The Anahit produkciót, mit tennél másként?
Először azt mondanám, hogy nem csinálnék másként semmit, mert most pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Szerintem mi jó ütemben fejlődtünk, változtunk, váltottunk. Ha valamit máshogy tennék, akkor az az, hogy sokkal hamarabb elkezdtem volna ezt a mostani nagyon erős social media jelenlétet. Az egy dolog, hogy ennek láthatóan van eredménye, de még élvezem is ezeknek a tartalmaknak a készítését. Imádom. Az elmúlt öt évben rengeteget változtam, sokkal nyitottabb lettem, jól vagyok. Korábban valószínűleg nem lettem volna képes azokra, amikre most igen.
Ahogy elmélyedtem a tevékenységedben, láttam, hogy elképesztő munkamorállal pörögsz. Mi volt az történés, pillanat, amikor azt érezted, hogy „Megérte ez a sok meló, hogy most a helyén van a produkció”?
Szerencsére most is ezt tudom mondani, megérte az a sok munka, a sok fejfájás. A februári A38-as koncertünk abszolút ilyen élmény volt, egy durva csúcspont, ami elképesztő. Hatalmas volt a vigyorunk az egész koncert alatt, minden percét élvezve dolgoztunk. Konkrétan fél év alatt megtripláztuk a közönségünket, rengetegen velünk voltak, imádták a koncertet. Ez egy brutális eredmény a számunkra. Láttuk, hogy online sokan követnek minket, de féltünk attól, hogy a koncertre nem jönnek el, ami örökös problémája a zenészek többségének.
Hatalmas élmény volt még nekünk a két Arénás koncert is, amit a Halott Pénz előtt adhattunk. Óriási tanulás volt egy akkora tömeget megmozgatni. De ott vannak a teltházas varsói bulik is, amelyeknek rengeteg lengyel Spotify, Insta követőt köszönhetünk. Azért jó, hogy a dalaink egy része angol nyelvű, mert így a külföldi közönséghez is közelebb tudunk kerülni.
Amikor sikerült elérnem egy régen kitűzött célt, nehéz volt jól megélnem, elhinnem. Nagyon furcsa ez az állapot. Nálad is fellépett már ez a jelenség?
Persze, például az A38-as bulin. Játszottunk már sokkal több ember előtt, de az nem a saját közönségünk volt. Más feeling, amikor kifejezetten miattad jön el annyi ember. Amikor több százan éneklik a saját dalaidat, olyannyira, hogy a hangtechnikusodnak fel kell hangosítania téged, mert egyes daloknál akkora az őrület. Az tényleg megrészegítő pillanat. A közönségből sokan küldtek nekünk videókat, fenomenális ezeken a felvételeken is hallani, hogy torkuk szakadtából énekelnek velünk angolul, magyarul egyaránt. Azóta is ezeket a videókat nézegetem, vannak esték, amikor zokogok boldogságomban. Amikor az ember benne van egy ilyen pillanatban, attól fél, hogy egy filmet lát, és hamar vége szakad. Igen, ez egy furcsa állapot, de jó megélni őket. Az is segített, hogy most két napon keresztül csináltam Instán egy kérdezz-feleleket, ahol ugyancsak sokat beszélgettünk erről a koncertről.
Új lemezeteket, a „#VÁLSÁGPOP”-ot némi túlzással a TikToknak köszönhetjük, hiszen egy kihívással állítottad szembe saját magad ezen a platformon, applikáción. Mesélj erről a challengeről!
Amikor vége lett a nyári koncert szezonnak, akkor úgy éreztem, hogy rá kell feküdnöm a social media aktivitásunkra. Eleinte viccből kezdtem el videókat készíteni, például egy kosár nadrágban, amit még tiniként hordtam. Írtam egy dalt a gázszámlákról, mert akkoriban mindenki attól félt, hogy mennyit kell majd fizetnünk. A számot hatalmas poénnak gondoltam, a videón elkezdtem táncolni, mint egy bohóc. Amikor visszanéztem, megállapítottam magamról, hogy nem vagyok normális. A dal sikere nagy meglepetés volt, körülbelül 15.000 követőt kaptunk ennek a videónak köszönhetően. Őrületesen pörgött ez a poszt, úgyhogy arra gondoltam, hogy nem kellene elengedni ezt a vonalat, így létrejött egy sorozat, amikor minden héten írtam egy dalt az aktualitások kapcsán. Nekem egyébként ez egyáltalán nem volt megerőltető, alapvetően is sokat írok, csak kamerák nélkül. Az egyetemen heti három dalt kellett készítenünk, így ehhez vagyok hozzászokva. A kihívás igazából az volt, hogy szokatlan témákkal is foglalkozzam. Egyébként a szakmában is éreztem a TikTokos aktivitásunk hatását, mert egy Budapest Parkos rendezvényen például Lábas Viki ugrott a nyakamba, hogy milyen jó videókat csinálunk. Őrület!
Tényleg egyszer sem érezted azt, hogy fáradt vagy, túl sok a dolgod, nem lesz erőd erre a kihívásra ezen a héten?
A videók általában csütörtökön jönnek ki, és volt egyszer egy olyan, hogy aznap reggel kilenckor még nem volt egy betűm sem leírva. Leültem, megírtam a „Monsterrr”-t, felvettem, összetákoltam, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy 50.000-en látták. Most az albumunkon van a főhangsúly, de azóta is dolgozom videókon egy másik koncepcióval. A kollaborációk idejét éljük, így arra gondolkodtam, hogy például Csides Kata, illetve Bari Rozália ikonikus mondataiból, jeleneteiből indulok ki, szerzek ihletet. Videók terén is szeretnék kicsit változtatni, nagyobb volumenű dolgokat tervezek, például új helyszíneken fogok forgatni.
Van olyan téma, amivel soha nem foglalkoznál dal, vagy akár online jelenlét formájában?
Kaptam magam már azon, hogy valamit drasztikusan kijelentettem, aztán később teljesen máshogy történt. Ilyen volt, amikor a karrierem elején azt nyilatkoztam, hogy soha nem fogok magyarul dalokat írni. Legalább 30 interjúban elmondtam. Aztán eljött a 2020-as év, kijött az első magyar dalunk, szóval most már nem zárok ki semmit. A social media során az a főcélom, hogy mindig aktuális legyek. Ha valamit mégis ki kellene zárnom, akkor nem hiszem, hogy túlságosan belemélyednék a politikába. Foglalkoztat, hogy mi történik a világban, a családommal, a barátokkal beszélgetünk is róla, de én leginkább szórakoztatni szeretnék. Ha valami nagy hatással lesz rám, és azt érzem, hogy írnom kell róla, akkor meg fog történni. Már tudom, hogy bármi megtörténhet bármikor.
2021-ben az egyik barátnőmmel kitaláltunk magunk között egy kihívást, amikor azon „versengtünk”, hogy melyikünk olvas el több könyvet az év folyamán. Minden kiadvány „kivégzése” után jó diáknak éreztem magam, aki ezt a leckét is megcsinálta. Ez a kihívás nálad nem nyújtott hasonló érzést?
Jaj, dehogynem! A produktivitás megérdemli, hogy vállon veregessük magunkat érte! Én akkor vagyok boldog, amikor elmondhatom magamról, hogy csináltam valami újat, lehet az akár egy 20 másodperces szöveg is, a semminél mindenképpen több. Egyébként a TikTok előtt nekem nagyobb hangulatingadozásaim voltak, amit a környezetem meg tudna erősíteni. Több volt bennem a szomorúság, meg voltam rekedve. Alapvetően vidám, vicces ember vagyok, de esténként fejbe csapott az az érzés, hogy nem csinálom elég jól azt, amit csinálok. Ha létrehozok valamit, akkor várakozással tölt el, hogy hogyan fog lecsapódni. Ha egy 17 másodperces videóval feldobom egy olyan ember napját, akinek egyébként az egész héttel tele van a puttonya, már megérte. Ilyenkor kiegyensúlyozottnak érzem magam én is.
Meghallgatását követően röviden-tömören azt mondanám, hogy a #VÁLSÁGPOP újraéleszt! Térjünk ki egyenként a korong dalaira!
Bills (Oh no): Szerintem fontos, hogy jól felhúzzuk a lemezt, így a „#VÁLSÁGPOP” is egy introval indult. Ezt követi a húzóslágerünket jelentő „Bills”, ami egy végtelenül természetes, munkafolyamat eredménye. Pillanatok alatt megszületett, hatalmasat buliztam, buliztunk a fiúkkal az alkotás közben. A számok általában úgy készülnek, hogy én írok egy fél dalt, majd közösen csiszoljuk készre a srácokkal. Koncerteken is szeretjük játszani, nagyon működik, a lengyelek is imádják.
Fekete szívem: Ez a dal azért extra, mert három nyelven is énekelek benne. Nem ez az első több nyelvű dalunk, de ebben magyarul, angolul, és spanyolul is vannak sorok. A „Wednesday” sorozat körül hatalmas volt az őrület, így én is megnéztem. A főhős karakterét imádtam, zseniális színésznő alakítja. A TikTokon nagyon terjedt a sorozatban is látható tánca, így úgy döntöttem írok róla egy dalt. Az Adams Familynek van egy latin vonatkozása, így kitaláltam, hogy spanyolul is írok sorokat. Gimiben négy évig tanultam spanyolt, egyébként anyanyelvi szinten beszélek románul, ami által az összes latin nyelv könnyen rám ragad. A spanyolt a jövőben többet szeretném használni a dalírások terén is.
Bírom még: Nagyon váratlan volt számomra, hogy ennyire felpörgött a TikTokon ez a dalunk, azt hittem gyengébb eredményt produkál majd. Nem csak a megtekintések száma volt magas, hanem rengetegen használták is ezt a hangot. A koncerteken mindenki ismeri az első betűtől az utolsóig. A 2023-as „A Dal” című műsorban ezzel a számunkkal szállunk versenybe, aminek nagyon örülök, mert szerintem erős az üzenete.
Monsterrr: Ennek a dalnak az az érdekessége, hogy a refrén magyarul, a verzék pedig angolul szólnak. Elsősorban a nőket érinti meg, hiszen a nőkkel kapcsolatban rengeteg a sztereotípia. Ilyen az, hogy egyes kultúrák szerint még mindig a konyhában a helyünk, ugyanakkor egy énekesnőből nem nézik ki, hogy baromi jól tud főzni. Ez a dal ezekről az ellentmondásokról is szól, persze némi humorral, iróniával megfűszerezve. Én nem akarok senkinek sem minden áron megfelelni, csak saját magamnak. Ettől a számtól rendszerint megőrülök, a koncerteken nagyon élem, de a fiúkat is nagyon tudja húzni magával.
Nekem ez jár: Érzelmes szerzemény, nagy szerepe van benne az instrumentálnak, amiben nagyon húz magával a gitár. Eleged van mindenből, mindenkiből, és szíved szerint felgyújtanád a világot? Ezt a mélypontot járja körül a szöveg. Amikor Soma és Dani által végleg elkészült a dal, éreztem, hogy minden fájdalmam elmúlt, lelket öntött belém.
Túlélem: Ez volt az első magyar nyelvű zenénk a TikTokon. Tudtam, hogy szeretnék egy magyar nyelvű számot, de nem tudtam, hogy pontosan milyen témáról írjak. Hasonló a hangulata, mint a „Nekem ez jár”, valamint a „Bírom még” dalainknak. Gyerekkorom óta úgy érzem, hogy nekem százszor többet kell dolgoznom, mint másoknak. Engem soha senki nem lökött be sehova, és ez az érzés nem csak egyénileg, de zenekarilag is jellemző. Így jött ez a kissé beletörődő dal, hiszen valójában jól dolgozunk, zseniálisak a családjaink, a barátaink, szóval mindent is túlélünk. Szerintem ez egy olyan szám, ami bármilyen élethelyzetben bárkinek erőt, reményt adhat.
Tesco Chips: A válságról, konkrétan az árnövekedésről szól. A kommentek közül az egyik kedvencem az volt, amikor azt írták, hogy még sosem tálalták ilyen jókedvűen, hogy éhen fogunk halni. Jót nevettem ezen. Igyekeztem kifigurázni a helyzetet, de jó nagy adag őszinteséget is tartalmaz, hiszen sokan tényleg gyomorgörccsel indulnak el bevásárolni. Nagyon megérintett, felhúzott a gondolat, hogy akinek eddig is nehéz volt, akkor az most mihez fog kezdeni, hogy fogja megoldani?
Goddess & Goddess 2: Ez a két szerzemény valójában egy szám. Legalábbis a témát tekintve mindenképp. Ha valaki egymás után hallgatja meg őket, akkor érzi, hogy az egyik átvezet a másikba. Ez egy igazi girlpower anyag, ami úgy rajzolódik ki a szemeim előtt, hogy sok-sok csaj egymásba karolva, vagy égbe emelt kezekkel vonul egy széles úton azt skandálva, hogy „mi vagyunk a legjobbak”. Abszolút egy pörgős, táncos, energikus világ jelenik meg előttem. A koncerten nagyon működött, rengetegen ugráltak rá. A „Goddess” első részében még rosszul érezzük magunkat, de aztán rájövünk, hogy nem szabad hagyni, hogy lehúzzanak minket, hogy azt higgyük kevesek vagyunk, egyedül vagyunk. Szerettem volna, ha a lemez ilyen „úszósan” záródik le, hiszen eleve úgy is indult. Szerintem így nagyon kalandos íve lett az egésznek, be lehet vele pörögni, de szépen lassan el is lehet engedni, le is lehet lazulni vele.
Alá tudom támasztani, hogy a zenehallgatás során valóban egyfajta feloldozást kaphatunk. Ahogy volt már róla szó, február 11-én az A38 hajón mutattátok be az albumot. Mit kapott a közönség tőletek, mivel készültetek?
Készültünk extrákkal, de nem tűzkarikákkal, és egyéb ilyen költséges elemekkel. Kitaláltunk a fiúkkal közös mozdulatokat, amik emelték a show élményét, olyannyira, hogy a közönség is átvette őket. Átöltöztünk, pénzt szórtunk a közönségbe, amire a mi képünk volt rányomtatva. Aztán volt olyan is, hogy egy elsötétedést követően Dani egy menetelő pergődobbal érkezett meg a közönség soraiba, míg Soma a színpadon csatlakozott hozzá a dobon. Eközben én pánikszerűen átöltöztem, kaptam egy másik sminket is, de szerencsére időben végeztünk. Olyan is volt, hogy egyszerre hárman doboltunk, illetve két vendégelőadó csatlakozott hozzánk a koncert egy-egy pontján Muck Éva és Berényi Eszti személyében. Az egész műsor ívét úgy építettük fel, hogy a sötétségből a világosságba, hatalmas buliba érkezzünk meg. Erre a ruhaválasztásunkkal is igyekeztünk ráerősíteni, például azzal, hogy egy fekete lepelben kezdtem el az estét.
Ha már show elemek. Van, akire feltekintesz ebből a szempontból, vagy mint frontember?
Dua Lipa abszolút ilyen, a Szigeten hatalmas showt adott. Aznap léptünk fel mi is, a galériáról néztük végig a koncertet tátott szájjal. Nagyon ki van találva nála minden, frontemberként, énekesnőként, szerzőként is zseniális. Ezen a téren is szeretnénk fejleszteni magunkat, minél magasabb szintre jutni a színpadi látványvilág tekintetében. Frontemberként itthon Beton.Hofi az, aki elképesztően vagány, érezni a dalain, hogy a valóságban születtek, gyönyörűen vannak megfogalmazva. Amikor a „Playbánia” lemezét meghallgattam, lefagyott az arcom. Kellett öt perc, hogy újra induljon bennem az élet, annyira lenyűgözött, hogy valaki ilyen csodálatosan használja a magyar nyelvet. Számomra ő abszolút favorit jelenleg.
Tudjuk, hogy sok zenekar van, aki nehezen építi fel a közönségét. Van olyan feltörekvő formáció, akire szívesen hívnád fel a figyelmet?
Ha valaki péntek este unatkozik, akkor bátran keressen rá a Flanger Kids csapatra. Zseniálisan zenélnek, tiszta Nyugat-Európa, amit ők csinálnak. Fantasztikusak.
Tavaly kétszer is teltházas klubkoncertet adtatok Lengyelországban két helyi sztárénekes (Zalia és Daria Zawialow) előtt. Hogy jött képbe egyáltalán ez az ország?
Különböző forrásokból tudtuk, hogy a lengyel zeneipar nagyon-nagyon jó, Nyugat-Európai mintára épült. Nagyon nyitottak mindenre, pont, mint a német közönség. Szerettünk volna külföldre is kacsintgatni, de semmilyen kapcsolatunk nem volt, úgyhogy elkezdtem fejben manifesztálni. Egy ideig ennyiben maradt a dolog. Aztán felléptünk a Sziget fesztivál Európa Színpadán, ahol az egyik szponzor az Ibis Hotellánc volt. Fantasztikus programjaik vannak, többek között az Ibis Music, amelynek keretében feltörekvő előadókat hívnak európai városokba fellépni. Arról is gondoskodnak, hogy jól szóljon a koncert, őrület, hogy mennyire profik. Minket Varsóba hívtak meg és előttünk egy ismert lengyel énekesnő játszott, aki behozta, behúzta az embereket. Fantasztikus már eleve ez a gondolkodás is. A lengyel közönség imádnivaló, ők nem mennek haza a koncert végén, hanem odajönnek beszélgetni, a hotelben megtalálható flyereket, illetve tizenéves fiúk pólóit írtam alá Varsóban. Összebarátkoztunk a lengyel szervezőkkel, akik elégedettek voltak velünk. A szervezésről még annyit, hogy fantasztikus kiszolgálásban volt részünk, hotelben szálltunk meg zseniális elláttással, valamint anyagilag sem volt okunk panaszra. A másik buli pedig úgy jött, hogy bekerültünk a HEMI Music programba, ami által meghívtak minket a Klub Stodolába fellépni. Ez a koncert azonban a covid miatt elmaradt, de nagy örömünkre tavaly pótolni tudtuk. Egy csodálatos lengyel előadó előtt melegíthettük be a színpadot, a koncert után Instagramon sokan kezdtek el követni minket a közönségből, valamint írtak is nekünk. Iszonyatosan jó fej a lengyel közönség, úgyhogy igyekszünk minél előbb visszatérni oda is.
Nem mehetünk el amellett, hogy nem csak zeneileg, de a szövegek terén is színes a repertoárotok, ahogy már említetted magyarul, angolul, spanyolul énekelsz. Téged nem zavar meg, amikor egy verze közben nyelvet kell váltanod akár többször is?
Édesanyám román, amikor Magyarországra költözött, akkor tanult meg magyarul. Én és az öcsém is anyanyelvi szinten beszélünk románul, magyarul, illetve édesapám is tud mindkét nyelven. Az egyik nagymamám azonban csak románul tud, így mi mindig is keverten beszéltünk a családban. Nekünk könnyen megy a váltás, teljesen természetes. Nem is gondolkodtam még ezen, de amikor memorizálom a szöveget, egy picit tényleg jobban odafigyelek, mert ugye a kiejtések között nagy különbségek vannak. Máshogy ejtünk egy magyar, egy angol, egy spanyol szót. Előfordult már, hogy megharcoltam egy picit ezzel, de könnyen belerázódom.
Időről-időre közreműködésekben gondolkodtok. Mit adnak számodra ezek az alkalmak?
Mindig nagyon jó új emberekkel dolgozni. Iszonyatosan élvezem ezeket az együttműködéseket, olyankor sokkal jobban pörgök, mert nagyon szeretem, hogy ezek az emberek új ízt adnak hozzám, a közös munkánkhoz. Sosem voltam az a szerző, aki bezárja a saját fiókjába a dalait. Jó néha lefaragni a saját elképzelésekből, hogy közösen valami még jobbat hozzunk létre. Bízom benne, hogy a jövőben sokan kedvet kapnak a velünk való kollaborációhoz. Jelenleg is sok ötletem van, bízom benne, hogy sokan igent fognak mondani a közös munkára. Imádom egyébként, amikor két-három énekhang összecsendül egy dalban.
Amikor te kérsz fel valakit együttműködésre, akkor teljesen a nulláról indultok közösen, vagy valamilyen alappal próbálod rábírni arra, hogy dolgozzon veled?
Is-is, mindkettő előfordult már, de a legjellemzőbb az, hogy elkezdek dolgozni egy dalon, és menetközben jut róla eszembe valaki. Egyetlen dolgot nem szeretek, az pedig a tétovázás, amikor nem tudunk elindulni. Mindig van egy ötletem, egy irány, amerre mennék. Amikor pedig engem keresnek meg, akkor igyekszem felmérni a másik lelkiállapotát. Szerintem jól kommunikálok az emberekkel, mindig ki tudok csalogatni valamit a mélységükből, a magasságukból. Ha semmi ötletük nincs, akkor zenéket szoktam tőlük kérni, amiket gyakran hallgatnak, nagyon szeretnek. Ezzel kapok egy támpontot, el tudok kezdeni dolgozni.
Mi a legnagyobb bók, dicséret, amit valaha kaptál?
Amikor kimentem Angliába, a család, a barátok szkeptikusak voltak, féltek attól, hogy nem jön be az éneklés. Az indulásnál ez hatalmas nyomás volt, mert tudtam, hogy most bizonyítanom kell. Az első évem végén, amikor megszereztem a vokál diplomám, kiosztottak a végzősöknek különböző díjakat is, például legjobb gitáros, legjobb énekes kategóriában. Ott azért mindenki leénekelte a csillagos eget… Soha nem nyertem korábban, még egy tombolán sem, de akkor az évfolyam legjobb énekesnője díját nekem adták. Küldtem egy fotót a családnak, akik ekkor rájöttek, hogy mégis csak jó úton járok. Egyébként ebben a suliban főleg a britek kapták meg ezeket a díjakat, úgyhogy sokat jelentett, hogy ezúttal rám esett a választás.
Van, amit nem gondolnak rólad az emberek?
Sokan azt mondják, hogy nagyon határozottnak tűnök. Ami legtöbbször valóban igaz, de ugyanakkor megannyi kérdés tud gyötörni, sok bennem a bizonytalanság. Szerintem, ez a határozottság időnként csak egy védekező mechanizmus, iszonyatosan könnyen el tudok érzékenyülni, bármikor elsírom magam.
Úgy tudom, hogy új korong ide-oda, nem álltatok le, máris készülnek az új számok. Mit várhatunk tőletek a közeljövőben?
Sok-sok dallal készülök, készülünk, amelyekkel főleg a változatosságra törekszünk. Egy kis R’n’B, egy kis rap, egy kis pop, egy kis elektronika, minden, amit hoz az Anahita. Bízunk benne, hogy nagyon erős lesz a fesztivál szezonunk, illetve az év végén szeretnénk egy nagyobb The Anahit koncertet.
Hogyan látod a jövőt, a jövőd?
Világszinten vannak aggasztó tényezők, de ha a saját karrieremet, a saját életem nézem, jelenleg jól érzem magam. A legjobb úton járok. Próbálom egy idő után elengedni azokat a dolgokat, amiket nem tudok kontroll alatt tartani, mert ezekkel csak magamat csinálom ki. Igyekszem fényesen látni a jövőt, szerencsére a csapatomnak pozitív a hozzáállása az élethez. Azért vagyunk itt, hogy boldogok legyünk. Ne rettegjünk folyamatosan, mindent túlélünk!
Ha valaki nem ismeri a The Anahit munkásságát. Mit szeretnél, melyik dallal kezdje el az ismerkedést?
A „Bírom még”-gel kezdje, mert ez a dal a két hangzásunk, világunk között van. Benne van az erős pumpálás, lehet rá bulizni, közben pedig ott a melankólia, ami végig kíséri a The Anahit zenéjét valamilyen formában. Erős a szövege, azt üzeni, hogy bármi történik velünk, mindent kibírunk. Szedjük össze magunkat, indulunk el, csináljuk végig, előbb-utóbb minden rendben lesz!
Azt hiszem ez egy csodálatos végszó. Rita, nagyon jól éreztem magam veled az első beszélgetésünk során. Remélem sokszor lesz még rá lehetőségem, Anahita legyen veled!
Hatos Niki
.jpg)
2023. július 20. 10:21