CéAnne: „Tudom, hogy nem leszek soha mainstream, de tisztában vagyok az értékeimmel”
A zenei életben mozogva sok mindenért szoktam nap mint nap hálát adni. Az egyik ilyen, hogy CéAnne, avagy Szélinger Anna tehetségét, energiáit, munkásságát megismerhettem. Jómagam 2017-ben, a Hősök által találtam rá, de sokan a reggae szcénában figyelhettek fel nem hétköznapi adottságaira. Az ukulele hazai nagyköveteként is számon tartott énekesnővel elmerültünk a múltban, beszélgettünk zenekaros munkáiról, de egyéni útjáról is.
Kezdjünk egy már egészen biztosan ismerős kérdéssel. Hogy jött az életedbe a zene? Hogyan érkeztél meg te a zenei életbe, kikkel dolgoztál eddig együtt?
Általános iskolában lehetőségünk volt hangszert választani, és mivel volt a családunkban egy pianínó, így evidens volt, hogy zongorázni kezdek. Sajnos nem sok maradt meg a tudásomból, de gyakorolni például akkor tanultam meg. Gimiben egy darabig színész szerettem volna lenni. Valaki egyszer azt mondta, hogy ahhoz jól kell tudni énekelni is. Ez picit beragadt, így a zongora után magánénekre váltottam, majd ott is maradtam. Az első zenei hatásaim apukámtól jöttek, ő nagy metálos volt, sőt ma is az. Ha kicsit mélyebben bele akarok ásni az életembe, akkor a zenélésnek, meg úgy önmagában az előadásnak, színpadon levésnek terápiás céljai is voltak bőven. Az első mérföldkövem talán az volt, amikor megnyertem a Ladánybene 27 Judah Riddim versenyét. Ennek az volt a lényege, hogy a „Color Dem A Judah” daluk alapjára kellett saját verziót készíteni. Nem feldolgozást, hanem különálló dalt, saját szöveggel. Ez volt a „Rootless Tree”. Óriási dolog volt nekem 19 évesen velük dolgozni, felkerülni a lemezükre és persze a videoklipbe. Ezután sok reggae zenekarral dolgoztam együtt, rendszeresen vendégeskedtem a PASO-nál is, ami szintén nagy élmény volt. Felléptem a nagy magyar fesztiválokon, de turnéztam külföldön is.
Nem ragaszkodom mindenáron ahhoz, hogy valakit elhelyezzünk egy boxba, egy kategóriába. Pár stílusban kipróbáltad magad, akad itt a már említett reggae, de hiphop, soul, blues is… Melyik stílust, irányt miért szereted?
Ez időszakosan változik nálam, de azért az a zene, amit legjobban szeretek általában, az r’n’b, soul alapú, lüktetésű. Nagyon nagyon szeretem a mai neo-soul-r’n’b énekesnőket, mint Jorja Smith, Joy Crookes, Pip Millett, Mahalia. Nálam sokáig be tud akadni egy-egy lemez vagy dal, ha az nagyon megtetszik. Főleg, ha jó a dob-basszus, ha karakteres az ének. Sokkal több csajt hallgatok, mint férfit, persze az is akad bőven, de valamiért mégis sokkal kevesebb. Valahogy a reggae-ből is az újhullámos csajok fogtak meg hosszú távon, mint Lila Iké, Jaz Elise.
Sok hip-hop formáció vokalistáján, énekesnőjén azt érzem, hogy nem kedvelik a műfajt, nem igazán hitelesek a színpadon. Nálad viszont már az első pillanattól kezdve pozitív energiákat éreztem. Mit tanultál a Hősökkel közös úton?
Nagyon-nagyon sok mindent, de főleg a csapatban létezést. Nagyon szeretem az egész együttlétünket, és hogy egy ilyen jó match vagyunk. Mert ez tényleg az, már négy éve tart. Alázatot, szakmaiságot, türelmet is tanultam, sokat. Különbözünk, de valahogy mégis működik. Mostanra már azt érzem, hogy száz százalékig megbíznak bennem, az ízlésemben, a döntéseimben, és ez nagyon jó érzés.
Nem csak kiválóan énekelsz, de hangszeren is játszol. Gitárral kezdtél, aztán áttértél az ukulelére, egy ideje pedig újra szorosabb a kapcsolatod a gitárral is. Mesélj erről a történetről!
Mindig is nagyon tetszettek a singer-songwriter csajok, így 20 évesen arra gondoltam, hogy gitározni kezdek magamtól, mert milyen egyszerű is az... Karácsonyra kaptam egy olcsó, vastag nyakú klasszikus gitárt a nagyszüleimtől, és egyből jó nehéz barré akkordokkal próbálkoztam, amikhez az egész nyakat le kell tudnod fogni egy ujjaddal. Hát mit ne mondjak, nem volt túl nagy sikerélményem, így le is tettem hosszú időre a hangszerezést. Viszont nagyon szerettem volna dalokat írni, amihez nem árt egy kicsit érteni is, hogy mit csinálsz. Jó pár évvel később elvittem az akkor 10 éves húgomat moziba, és a film alatt ukulele szólt. Valahogy az ott nagyon beakadt, gyorsan be is szereztem egyet. Fun Fact, hogy az első ukulelémet Vaterán vettem egy veszprémi hangszer kereskedőtől, és Máté, a Hősök dobosa hozta el nekem, amikor még bőven nem voltam a Hősök tagja. Van is kép erről a Hősök próbaterme előtt.
Ukulelén gyorsan jött a sikerélmény, minden nap gyakoroltam nagyon sokáig. Jó pár hónappal később voltam egy pubban, ahol ki voltak pakolva hangszerek kipróbálásra, ott azt éreztem, hogy lehetséges, hogy most már menni fog a gitár... Azóta nagyon megszerettem a gitározást is.
Mindig csodáltam azokat, akik egyszerre több mindennel is képesek foglalkozni (akár a színpadon). Érdekelne, hogy mennyire nehéz átállnod egyik hangszerről a másikra? Ha sokáig ukulelézel, nem zavarodsz össze egy kicsit, amikor gitárhoz nyúlsz?
Már nem hál’istennek. Hasonlóak a fogások, gyorsan adaptálok. Nem mondom, hogy a transzponálás is ilyen gyorsan megy, de ha nem is én vagyok a világ legjobb ukulelése meg gitárosa, akkor is sokat fejlődtem az elmúlt pár évben, ennek pedig nagyon örülök.
Amilyen erős a hangod, annyira törékeny csajszinak tűnsz külsőleg. A hangszerek esetében pontosan mit preferálsz (anyag, méret, húrok)?
Nejlonhúros gitáron játszom. Régen könnyebb volt erre váltani a nehéznek tűnő fémhúros után, de lehet ma már menne az is, csak valahogy rajta maradtam a nejlonhúrokon. Az ukulelém mangófából készült, nagyon szeretem. Szeretnék kicsit az elektromos gitárokkal is ismerkedni, ez kimaradt még, bár pár éve megvettem Kéri Kolos, a Hősök basszusgitárosának egyik elég menő gitárját, mostanában azzal demózok otthon. Szerintem a nyáron a színpadon is kipróbálom. Ha enyém lesz a világ pénze, tuti veszek valami drága Telecastert, vagy valami nagyon vintage gitárt. Például Lianne La Havas nagyon sokáig egy vintage Danelectro-Silvertone gitáron játszott, az ilyesmi dolgok kifejezetten mozgatnak, de érteni nem igazán értek hozzá.
Hozzád kapcsolódik az #UKULELEPERCEK” videós sorozat, amelyet az Ortegával karöltve készíthettél el. Mi volt a cél ezzel a projekttel? Honnan jött az alapötlet, milyen volt a munkafolyamat?
Mindig hiányérzetem volt a magyar nyelvű ukulelés videós tartalmak miatt. Ezt tapasztalom azóta is, mióta tanítok, nincsenek jó minőségű, kezdőknek való ukulelés videók magyarul. Angol nyelven kimeríthetetlen a kínálat, de aki nem beszél angolul, az eleve hátránnyal indul emiatt. Szerettem volna a tapasztalataimat röviden átadni. Ukulelés Youtube csatornát például egyedül nincs kapacitásom csinálni, így egyelőre ez a sorozat lett belőle. Idén jön egyébként a második évad!
Aki nem ismeri a szóló munkásságod, annak mesélj az eddig megjelent anyagaidról. Melyiket miért szereted, kiknek ajánlod?
Find Da One: Ez volt az első szóló dalom, ami a mostani CéAnne projekt indulását is jelentette. Szeretem, mert szerintem jó fúziót alkot a régi „reggae-s” vonal és az az irány, amerre éppen tartok.
They Don't Know: Ez a dal egy ars poetica jellegű dolog lehetne, a zenéléssel való kapcsolatom ihlette. Néha ilyen on-off kapcsolatban vagyunk, vannak periódusok, amikor egyáltalán nem érzem magam jónak, és vannak, amikor kifejezetten azt érzem, hogy a hangomnál vagyok. Tudom, hogy nem leszek soha mainstream, de tisztában vagyok az értékeimmel. Szeretem, ahogy a dal dinamikus uptempos húzása alátámasztja ezt.
RedGoldGreen: Ez talán a kedvenc saját dalom, legalábbis sokszor így érzem. Foglalkoztat a klímaválság, a tudatosság, így ezek köré épült fel a szövege. A címben szereplő színek pedig mind valami ezzel kapcsolatos dologra utalnak a vér, a természet, a pénz, a reggae-s, az Etióp zászlós metaforán keresztül.
Varázs: A „Varázs” egy just-for-fun projekt volt. Nagyon szeretek a karácsonyi időszakban cozy angol karácsonyi dalokat hallgatni, de magyar kedvenceim nem igazán vannak, bár ez idén a Blahalouisiana óta megváltozott a részemről. Szóval akkoriban gondoltam egyet: miért ne próbálhatnék meg írni egyet én? Kicsit „vicces”, hogy még a pandémia előtt írtam egy olyan sort, hogy „Utálom a tömeget a Vörösmarty téren”…
Homemade: 2020-ban ez volt az egyetlen dal, amit írtam. Nagyon szeretem. Egy igazi self-made project volt, Ádám Peti, aki állandó alkotótársam, ő hangszerelte, mixelte, masterelte, ezen kívül mindent én csináltam. Ez az első dalom, aminek a felvételén gitározom is, a klipet is én készítettem el, ami igaz, hogy csak egy home-videó, de ezt éreztem autentikusnak a dalhoz. Valahogy úgy érzem, hogy az egész egyben van, szép dalszöveget sikerült alkotni hozzá.
Nem egy ukulele covert publikáltál már a YouTube-on. Melyik az, amelyikre a legbüszkébb vagy jelenleg?
Mindegyik más miatt volt kaland. Amit kiemelnék, az nem is a szakszerű ukulelézés miatt a kedvencem, hanem mert nagyon kedves emlékek fűznek hozzá, ez pedig a „Santa Baby” coverünk Bardon Ivettel, aki a legjobb barátnőm.
Van egy olyan közreműködésed, amelyre szerintem indokolatlanul kevés figyelem irányult. Ez a Little G Weevil zeneszerzővel, énekessel, blues gitárossal közös „Love”. Ez a zseniálisan megkomponált dal egy olyan könnyed, mégis mély szerelemről szól, amelynél elképzelni sem lehet szebbet. Mi volt az első gondolatod, amikor megkaptad ezt a felkérést? Hogyan érzel a végeredménnyel kapcsolatban?
Nem igazán tudtam elképzelni, hogy milyen lesz egy olyan projektben részt vennem, ahol egy sort sem írtam a dalban. Aztán a „Love” úgy megfogott elsőre, hogy öröm volt az egész folyamat. Nagyon örülök, hogy összesodort minket az élet, fantasztikus volt a MÜPA színpadán is bemutatni. Amúgy az egész lemez zseni!
Az elmúlt 1 évben azt láttam, hogy egyre jobban nyílsz ki a színpadon, egyre bátrabb vagy. Mi ennek az oka? Tudom, hogy nehéz kedvenceket mondani, ahhoz túl színes, hamar változó a világ, de melyek voltak azok a fellépések, koncertek, amelyek az eddigi top bulikat jelentik számodra?
Van a TikTokon egy olyan viral video, aminek a szövege körülbelül annyi, hogy „Mi a különbség a harmincas és a húszas éveid között? Hogy most már leszarod.” Na, valahogy így. Persze nem a szakmaiságot, vagy hogy milyen vagyok a színpadon, hanem azokat a felesleges elvárásokat tettem félre, amiket talán nem is feltétlen támasztanak felém mások, mégis gúzsba kötöttek. Az egyik kedvenc bulim a tavaly szeptemberi Hősök volt a Budapest Parkban, a Halott Pénz előtt. Nagyon nem voltam jól akkor, terápia volt nekem az a koncert. Nagyon jól is sikerült, szerintem az egész szezonban akkor voltam a legjobb. Ha a másik oldalról közelítem meg a témát, akkor nagyon boldog voltam, amikor láthattam Lianne La Havast Londonban, a Royal Albert Hallban. Csodás volt látni az egyik legnagyobb inspirációmat a világ egyik leghíresebb koncerthelyszínén.
Azt is szeretem benned, hogy bár haladsz a korral, nyitott vagy az újra, de azért egy picit mégis ott van benned egy analóg lány. Ha jól emlékszem, 2017-ben jelent meg „Ukesteady” kazettád, ami valljuk be, már akkor sem volt divat. Honnan jött ez a projekt? Továbbá, aki követ téged Instán, az láthatja azt is, hogy imádod a bakeliteket. Mit szeretsz ezekben a hanglemezekben? Van esetleg kedvenced?
A kazetta-projekt teljesen véletlenül jött, amikor elkezdtem ukulelézni. Mindig kiraktam egy-egy videót arról, ha megtanultam így-úgy valamit. A chicagói Jump Up Records meglátta ezt, ismertük egymást már egy korábbi zenekaromon keresztül, és megkérdezték, nem lenne-e kedvem csinálni velük egy ukulele-kazettát. Bár nem voltam még egészen felkészülve, ilyesmire azért nem mond nemet az ember.
Egészen más minőség bakeliten zenét hallgatni, mint a laptopodról, a telefonodról. Azt is szeretem, hogy támogathatom a kedvenceimet, illetve nem csak dalokat pörgetek, hanem egész lemezeket, koncepciókat hallgatok végig. Szeretem gyűjteni őket, nagyon sok favoritom van. Két kedvenc lemezem mostanában Jorja Smithtől a „Be Right Back”, Joy Crookestól a „Skin”, így őket megszereztem bakeliten is. Tavasszal pedig újra kiadják Aaliyah összes lemezét, úgyhogy már készítem a nem létező pénzem!
Tudom rólad, hogy számodra az egyik kikapcsolódást a sminkelés jelenti. Itt is megvan a sajátos világod, jó ízléssel vagy merész. Mennyire szoktál az új trendekkel foglalkozni, honnan inspirálódsz? Vannak kedvenc termékeid, márkáid?
Most egy kicsit visszavettem, de valószínűleg azért, mert nincs túl sok esemény, amire kifesthetném magam. Próbálok kifejezetten az egyensúlyra törekedni. Megvan az, amikor nem tetszik a saját arcod, mert minden nap sminkelsz? Ha így érzem magam, szünetet tartok, de egész rendben vagyok a saját arcommal. Nem vagyok egy Miss Mood, ő brutál profi szinten sminkel. Ha sminkelek, azt szeretem, ha minél színesebb. Ez csak festék, le lehet mosni a nap végén, szóval tényleg bármit lehet! Próbálok állatkísérlet-mentes termékeket használni, van 1-2 high-end termékem, ami nem felel meg ennek, de a cuccaim kilencven százaléka igen. Szeretem a Revolution termékeket, nem azt, amit itthon a drogériákban felpakolnak, hanem ami az oldalukon van, főleg a Tammi Clarke-kal készített kollekciókat.
Szintén a közösségi oldaladon láthatjuk, hogy te is belekóstoltál az URBEX világba. Mit gondolsz róla?
Nagyon izgi volt a portugál tripünk Menthával és Curtával! Igazából, véletlenül keveredtem bele. Nyár végén nagyon éreztem, hogy jót fog tenni, ha elmegyek itthonról kicsit, és megneszeltem, hogy a srácok Portugáliába készülnek, úgyhogy lecsaptam az alkalomra. Még sosem Urbexeltem, nagyon izgalmas volt, csoda helyeken jártunk.
Szépen elkalandoztunk a múltban, de most itt az ideje, hogy előre tekintsünk. Lemezre készülsz…
Eddig minden negyedévben elhatároztam, hogy összehozok egy néhány dalos EP-t, hogy ne mindig csak különálló számok jelenjenek meg tőlem. Hiszek a koncepcionális dolgokban, kifejezetten szeretek egész nagylemezeket végighallgatni, plusz volt is a fiókban pár dalkezdeményem már. Nekiálltam írni, majd végig az motoszkált bennem, hogy mi lenne, ha belevágnék, és csinálnék egy egész albumot? Sok dalt írtam ősszel, elkezdett kialakulni a fejemben egy kerek egészet alkotó valami. Az egész picit terápiás dolog is számomra, sok minden történt velem az elmúlt időszakban, és a dalokon való munkálkodás, az írás, az ötletelés, a hangszerelés, az éneklés abszolút gyógyító hatással van rám. Még nagyon nagyon sok meló hátra van, mert viszonylag sok dolgot szeretnék, ha élőben tudna megszólalni. Hiszek benne, hogy valami vagány, Annás dolgot tudok alkotni. Jelenleg 9 demóm van, amit épp csinosítgatunk, kitaláltam a címét, elkezdtem felkérni a zenészeket. Néha szoktam az Instára kis dalrészleteket felpakolgatni, szerintem érdekes lehet a folyamatba belelátni. Nagyon izgalmas, egyben ijesztő egyelőre ez a dolog, de mindenképpen meg fogom csinálni ezt a lemezt.
Hatos Niki
2022. július 8. 11:05