Régóta vártam már, hogy a zseniálisra sikerült Kaoss Pad 3-ból mikor lesz egy komolyabb sampler funkciókkal rendelkező új verzió, így amikor tavaly novemberben megláttam az első videókat a Korg Kaoss Replayről, nagyon megörültem. Az első online tesztekben kapott jót, de még több rossz kritikát, ennek ellenére én továbbra is kíváncsian vártam, hogy hogyan tudom majd beilleszteni az élő szettembe a Korg új eszközét.
Én elektronikus zenét játszom élőben, egy hibrid rendszerben: az előre lekevert sávokra illesztem rá a modulárt, és azt patchelem élőben, szekvenciákat gyártok, improvizálok. Az évek során próbáltam megtalálni azt a jó setupot, ami könnyen szállítható, könnyen összerakható, és stabil marad rosszabb színpadi körülmények között is. A kezdetektől fogva küzdök az élőzős elektronikus zenészek problémájával, hogy a laptopot és hangkártyát kiváltsam egy jobb eszközzel. Próbáltam a iPadet, futottam egy jó nagy kört Akai MPC sorozattal, végül a Force-t is eladtam, és visszaraktam a laptopot. Aztán jött a Korg Kaoss Replay, és végre felcsillant a szemem. Az eszköz megfelelően kis méretű, benne vannak a KP3-ból is ismert és szeretett effektek. A sample padokat lehet A/B csoportba osztani és crossfadelni közöttük, van line bemenet és midi ki/be. Az alapötletem az volt, hogy a master tempot a Korg adja, midin kimegy a clock modularba, és ott mindent ehhez szinkronizálok. A dalok alap sávjait felrakom a Korg padjaira, amiket effektezek, és ott a sliderekkel át tudom az egyik dalt keverni a másikba. Erre jön rá a modularból jövő improvizációm, amit a Korg line bemenetén rakok a mixbe, majd a Kaossból megy minden jel együtt a keverőbe. Pár liveact után kijelenthető, hogy hiányosságai ellenére ez az eszköz vált be a legjobban az én setupomba. Nézzük a részleteket!
A gép lelke egy nagyon erős fémházba van bezárva, verekedni is lehet vele. Kapunk egy 5 inches kijelzőt, 16 dinamikus padot, 128 hangmintát projektenként, egy teljes értékű KAOSS PAD-ot 128 effekttel (filterek, delayek, reverbek, looperek, slicerek, vokóderek és egyéb kreatív effektek), line bemenetet, midi ki/be, mikrofon bemenet. Ami fura, hogy a gép AC adaptere egy USB-C csatlakozón keresztül illeszthető, viszont külső akkuval nem működik, csak a saját tápjával, így az erdőben vagy a metrón nehezebb lesz megoldani a gép használatát, pedig a méretéből adódóan simán lehetne. A padok alsó része világít, így sötétben is jól láthatóak, jól triggerelhetőek. Az eszköz használható külső hangkártyaként is, ehhez egy micro USB csatlakozóval kell a laptophoz kötni.
A Korg Kaoss Replay egy micro SD kártyán tárolja a hangmintákat, saját tárhelye nincs, innen, a kártyáról streameli az adatot. A próbák során ennek sebességével nem volt semmiféle probléma, zökkenőmentesen végezte feladatát a stúdióban és a színpadon is. A minták importálása lehetne modernebb és jobban automatizált, illetve jobban kitalált így 2024-ben; nagyobb mennyiségű sample importálásakor sok felesleges kört fut az ember. Ami őrült nagy hiányosság, hogy az importáláskor eltűnik a minta eredeti elnevezése, és ez soha, semmilyen formában nem látjuk viszont. Nálam problémát jelentett, mert a sávok/dalok fájlneveiben sok infót jelölök, pl. a BPM számot, hangnemet, sorrendet. 20-30 dalnál és ezek sávjainál nehéz megjegyezni, hogy melyik rész hova került.
Itt egy megfontolandó ötlet a Korgnak: jó lenne kapni egy saját könytár/sample editor appot, amivel laptopon egyszerűen be lehetne rendezgetni a sávokat, zenéket, hangokat a padokra, loopokat, cue pontokat beállítani.
Miután megvoltam a padok kiosztásával, beállítottam, hogy mely dalok kerüljenek az A/B csoportba, így a dalokat úgy tudom egymásra keverni, mintha egy DJ keverőt használnék megspékelve a KAOSS effektekkel. Apropó effektek: az FX Target menüben be tudjuk állítani, hogy mik kerüljenek be a KAOSS PAD effekt útvonalába. Az alap, hogy mindent effektezünk, de ki/be kapcsolható a sampler rész, a mikrofon, külön külön az A/B csoportba osztott sávok, illetve külön a line bemenet. Mivel nálam a line in fontos szerepet játszik a setupban, azon érkezik a modular rendszerem hangja, őrült hasznos dolog. Ha akarom, csak a modulart effektezem, ha akarom, csak a samplerben lévő sávokat, ha pedig úgy szeretném, akkor mindent egyszerre. További plusz pont, hogy ezeket az effekt összeállításokat rá lehet programozni a 12 gyorsgomb bármelyikére - így könnyen elérhetjük a különböző kombinációkat a megadott KAOSS Effekttel együtt.
Az adott padokon lévő hangmintákat, dalokat jól tudja szinkronizálni a beépített quantize funkcióval, soha nem estek le a sávok egymásról, és a dalok között is tökéletesen át lehet mixelni. Az egyes effektezéseket, effekt mozgásokat be is tudjuk automatizálni a PAD MOTION funkcióval, extrán jó, hogy ezeket el is tudjuk menteni a programmal együtt, így könnyel előhúzható bármikor a szett alatt. A master bpm szabadon állítható, a padokon lévő dalokat, sávokat rá tudja szinkronizálni, viszont 20-30 bpm lassításnál már nagyon csúnyán szólnak a hangok. 2024-ben ennél sokkal előrébb jár már a technológia. Ugyancsak mínusz pont, hogy a tempó állításkor a MIDI-re csatlakoztatott külső eszköz tempóját nem szinkronizálja tökéletesen. Liveactek alatt okozott meglepetést, amikor a modulár tempója lecsúszott a Korg által játszott sávokról. A saját rendszerem miatt jó lenne egy master effekt szekció is a gépbe, ami ha csak egy eq és egy limiter lenne, már elégedett lennék - szerintem szoftveresen simán alkalmas rá a gép.
A kijelző minősége tökéletes, a rendszer is megfelelő sebességgel működik, igazából minden egyszerű, és pár óra gyakorlás után kiismerhető a használat. A kijelzőn -méretéből adódóan- egy kicsit több infó elfért volna, remélem a jövőbeni frissítéssel találnak helyet az aktuálisan leütött pad információjának, nevének megjelenítésére. Élő szettben jól használható funkció, hogy minden egyes padra 12 HOT CUE pontot lehet rögzíteni, viszont a pontok indítását nem lehet a tempóval szinkronizálni - nekem koncertkörnyezetben nem mindig sikerült ezt a kicsi gombot teljesen pontosan megnyomni, így sokszor döccent a szett. Ezen is jó lenne javítani a jövőben. Jó feature, hogy egy gombnyomásra fel lehet venni az egész szettet, ami az eszköz kimenetén megszólal, ez a LIVE REC funkció. Liveact után mehet is fel a Soundcloudra az aznap esti anyag, nem kell hozzá külső hangkártya vagy laptop vagy bármi más eszköz. További szuper funkció lenne, ha az egyes padok indítását automatizálni lehetne úgy, mint az Ableton Live-ban a clipek indítását.
A Korg Kaoss Replayt sokan hasonlítják a Roland SP404 MKII-höz, én ezzel óvatosan bánnék. Míg az SP404 egy hangszer, a Korg Kaoss Replay sokkal inkább egy effekt és egy élőzéshez jól használható zenei eszköz. Nincs benne szekvenszer, limitált a sampler funkciója, viszont nagyon hasznossá válhat egy liveactnél, ahol mint nálam is, egy külső eszközön játszom, amit szinkronizálok a Korg által játszott sávokkal. Ebben a setupban kreatív tudsz lenni, és sokat hozzá tudsz tenni a szetthez, a játékhoz, kapsz egy jókora improvizatív pluszt, ami sokszor hiányzik az élő elektronikus szettekből, ahol a legtöbb dolog HD-ről jön. Én ki tudtam váltani a laptop/hangkártya rémet, gyorsabb lett a színpadi setup, kevesebb az eszköz, könnyebb a turnétáska.
Fodor Máriusz / Superflake
2024. június 24. 08:22