BARACSKAY RITA - „Visszaadja minden önbizalmamat, határozottságomat a színpadon.”
Baracskay Rita ízlése több stílusból építkezik, így a műfajok igen színes palettáján bizonyított már a nagyközönségnek. Éveken át sikerre vitte saját formációját, a WatchMe-t, dolgozott J.LO basszusgitárosával (William Birckhead), jelenleg pedig a 80-as évek hangzását, esztétikáját hazánkban újra reflektorfénybe helyező Quixotic oszlopos tagja.
Ha azt mondom, hogy Nemesgulácsi-Budapest. Mi jut eszedbe?
Nagyon-nagyon szeretek hazamenni vidékre, elengedni azt a stresszt, sok impulzust, ami a városban rám ragad. Kevés dolog tud nekem akkora boldogságot okozni, mint amikor hazamegyek, futok egyet a hegyek között. A Margitszigeten egy idióta mókusnak érzem magam futás közben, a felét sem tudom lefutni annak, ami otthon könnyedén megy. Ugyanakkor otthonnak érzem Budapestet, Olaszországot is. Az igazi otthon érzést valójában az a hely adja, ahol a kutyám, a hangszerem, a barátaim vannak. A kutyámat és a hangszeremet bárhová tudom vinni magammal, a barátaim pedig jöhetnek velem.
Folytassuk egy már egészen biztosan ismerős kérdéssel. Hogy jött az életedbe a zene?
Szerettem volna táncolni, apukám támogatta a táncot, anyukám pedig inkább a zenét preferálta. Anyukám szerint a zene sokkal jobban fejleszthető, sokkal többet használod az agyad közben. Sűrű elnézést kérek ezért a táncosoktól, mára tudom, hogy ez bizonyítottan helytelen állítás. Anyukám cipelt el a zenesuliba felvételire, elkéstünk. Nem maradt hely, csak furulyán, ez 8 éves korom körül volt. A gimnáziumi éveim során pedig már kiemelten fontos volt nekem, hogy zenesuliba járjak. Egyre komolyabb, fontosabb lett a zene számomra, jártam versenyekre, mentem jobbra-balra. Szerettem klasszikust játszani, állítólag jó is voltam benne.
Hogyan jött a szaxofon?
A szaxofon az úgy jött, hogy kirándulni voltunk Prágában. Ahogy mentünk át a Károly hídon, két szaxofonos csávó nyomott egy nagyon flash, blues kört. Az akkor és ott nagyon megtetszett nekem, elraktároztam magamban, senkinek nem mondtam egy ideig. Mindenfélét csináltam, elraktam minden pénzemet, majd egyszer csak leültem a szüleim elé, és közöltem velük, hogy szeretnék egy szaxofont. Azt is mondtam nekik, hogy ne aggódjanak, majd én megveszem magamnak. Egyébként sokáig sokan nem hittek ebben, hiszen pici voltam, termetre is.
Milyen szaxofonod van most jelenleg?
Egy Yanagisawa-m van. Benke Imre bácsival választottuk, lassan 12 éve és nagyon remélem, hogy még legalább ennyi közös évünk lesz. Mindig ez lesz a főhangszerem. Ha egy kicsit is határozatlan vagyok, akkor visszaadja minden önbizalmamat, határozottságomat a színpadon, tényleg hozzám ad. Addig vagyok biztonságban a színpadon, amíg ezt a hangszert tartom a kezemben. A kedvenc fúvókám pedig egy Theo Wanne Mindi Abair, amit az általam nagyra becsült Závodi Attilától sikerült privatizálnom.
Mióta ismerlek, több stílusban, több produkcióban láttalak. Melyik volt az eddigi legmeghatározóbb a mostani Ritára nézve?
Amikor mindenáron saját zenekarra vágytam, létrehoztuk a WatchMe-t. Ez volt az a produkció, amibe a hátteret is beleraktam, hogy létezzen az egész. Ma már nagyon máshogy csinálnám, de egy percig sem bánom. Szenvedélyem volt a WatchMe, gyakorlatilag ott nőttem fel, mint hangszeres zenész. Izgalmas volt, hogy hogyan kell elérni azt, hogy egy gondolatom, gondolatunk felkerüljön a színpadra. Elképesztő energiákat mozgósítottunk meg. Csodálatos kapcsolat volt ez Szelinával, a fiúkkal, mind a színpadon, mind mögötte.
Annyi munkám volt benne, hogy amikor végül külön utakon folytattuk, jó volt session zenészként bizonyítanom. Más energiákat kellett onnantól beletennem a zenélésbe. A session időszakban rengeteg emberrel zenéltem, rengeteg színpadon jártam. Mindenhol más karakterekkel találkoztam, mindenhol mást tanultam. Jó időszak volt ez, mert megfigyeltem például azt, hogy ki mitől működik egy színpadon. Nagyon kellett ez a fiatal énemnek, rám fért, hogy picit hátrébb szorítsam az egómat. Az alázattanulás nem egyszerű feladat, mert benne van a rizikó, hogy az ember mikor veszíti el a személyiségét. Voltak kritikus pontjai ennek a tanulási, fejlődési folyamatnak. Ekkor tanultam meg, hogy csak olyan produkcióba érdemes igazán elmennem, ahol tudják ki vagyok. Hogy van véleményem, vannak gondolataim mind zeneileg, mind a világgal kapcsolatban. Mára alázatosabb, ugyanakkor határozott nő lettem. Mostanság talán kevésbé vagyok aktív, de mindegyik produkciót, amiben benne vagyok, totálisan imádom, magaménak érzem.
A helyeden vagy?
Ha valami nem úgy történik, ahogy én elképzeltem, el tudom fogadni. Az elmúlt 10 évnek köszönhetően ma már tudom, hogy melyik színpadon hogyan tudok jól működni. Nemrégiben volt egy beszélgetés, ahol az volt a téma, hogy ki mire büszke. Én talán arra, hogy bármelyik backstage-be megyek be, tisztelnek engem emberileg, én is tisztelem a többieket. Jó, biztosan sokan gondolják rólam, hogy nem vagyok egyszerű eset, de nem hiszem, hogy reménytelennek tartanának. A színpadon nagyon látszik, hogy jól érzed-e magad. Lehet, hogy az adott közönség nem tudja megmondani, hogy miért vagy fura, de azt látja, hogy fura vagy, el is könyvel annak. Általánosságban szerintem az néz ki jól a színpadon, aki jól van belül is. Jól vagyok, sok mindent tettem le az asztalra, sokat fejlődtem, és szerintem még csak a felénél járok a zenei utamnak.
Az egyik leghatározottabb csajszi vagy, akit ismerek.
Akkor nagy a baj! (Mindketten hosszan nevetünk – szerk.)
Most, hogy kiröhögtük magunkat, mindig ilyen voltál? Honnan ered ez az irdatlan energiád?
Viszonylag fiatalon költöztem el otthonról. Amikor problémáim adódtak, nem hívtam fel a 200 kilométerrel arrébb élő édesanyámat, hogy segítsen. Leültem, végig gondoltam a lehetőségeimet, megoldottam mindent. Egyszerűen nem volt más választásom. Mostanra mivel nagy a rutinom az egyedüli probléma megoldásban, nehéz segítséget kérnem. Most tuti nem egy pszichológus fogja eldobni az újságot, mondván, hogy tuti kattant vagyok, de ki tudom jelenteni, hogy számomra ugyanolyan tanulási folyamat elérni, hogy segítséget kérjek, mint másoknak megtanulni a problémamegoldás művészetét. Nemrégiben komoly meglepődést okozott, hogy nem bírok el egyedül egy konyhapultot. Jelenleg azt kell megtanulnom, hogy igen is vannak helyzetek, amikor segítséget kell kérnem. Sokáig mérlegelem, hogy kit hívjak fel, mert egyszerűen nem szeretek mások idejével, idegeivel játszani.
.jpg)
Szerencsére azért akadnak segítőid. Ilyen például az állandó sminkesed, Dalma (@makeupbydalma).
Igen, Dalma végigkövette az utamat egészen idáig, ami nagyon sokat számít. Ha nem érek oda valahova, ha kapkodok, ha leszakad a fejem, a sminkelésen túl mentálisan is nagyon sokat segít nekem. Jó, hogy pont őt említetted, mert a laikus fül szerintem a mai napig a szemével véleményez elsőként egy koncerten. Nőként meg kell találnunk azt a harmóniát, amikor egyensúlyban van a külsőnk és a színpadi teljesítményünk. Külföldön egyébként sokkal kevésbé stresszelek a megjelenésemen, ott a tapasztalataim szerint a produktum az első.
Mentálisan sokat adnak a gyerekkori-, zenész barátaim is, mert voltak, akik már a kezdetben tudták, hogy a zene nekem nem csak hóbort, játék. Az aktív színpadon létet sokkal könnyebb elengedni, mint megtartani. Sokan végig asszisztálták a pályámat, amiért hálás vagyok.
Nem felejthetjük el a hangmérnököket sem, akiken nagyon sok minden múlik. Ők azok, akik tudják, hogy mikor mire van szükségem. Mára vannak olyan hangmérnökeim, akik zseniális szinten menedzselik az én színpadi létemet. Ők a szívem csücskei. Ha ismeretlen helyre megyek, ahol nem tudom ki lesz a hangmérnök, az nekem nagyon-nagy stressz. Nincsenek eléggé hangsúlyozva ők. Osztrovszky Zsolt, Agárdi Péter, Lugosi Dániel, hatalmas köszönetek!
Mi az, amit szerinted nem gondolnak a szaxofonosokról?
Nem is a szaxofonosokról, hanem a női hangszeresekről sokan nem tudják, hogy hiába nő az illető, neki ugyanúgy össze kell pakolnia a cuccait, a hangszerét, ugyanúgy cipelnie kell, mint a férfiaknak.
Mi az, ami neked a legnehezebb volt hangszeresként?
Szerintem sok hangszeresnek nehéz azt elérni, hogy ne valakihez hasonlítsák. Engem is sokáig hasonlítottak egy női szaxofonoshoz, aki egy csodálatos zenész, de egy idő után szerettem volna kinőni az árnyékából. Időközben szerencsére megtaláltam a saját színpadi megjelenésemet, kommunikációmat, stílusomat, és mondhatom, hogy önmagamért szeret az, aki szeret. Egyébként betegen, vagy másnaposan fújni elég kemény meló! (nevet – szerk.)
.jpg)
Pedig azt mondják, hogy egy gyógyulási forma a színpad.
Ez lelkileg abszolút igaz, mert ott kitombolhatod magad. Jelenleg azon dolgozom, hogy olyan környezetet teremtsek magamnak, amelyben úgy élek, úgy alkotok, hogy minden pillanatban száz százalékosan jól érzem magam. Szerencsére a jelenlegi produkciókra ez már igaz, emberileg is a helyemen vagyok bennük. Miklósy Krisztián, vagyis Quixotic felesége, Era például mindig annyira higgadt. Nagyon megnyugtat. Persze a fiúkat is (Miklósy Krisztián, Czifra Miklós – szerk.) nagyon szeretem, nagyon különböző habitusú emberek vagyunk és valahogy itt ezt hatalmas előnynek érzem. Magam sem értem.
A zenén, a kutyákon kívül közös szenvedélyünk Olaszország is. Miért szereted az olaszokat?
Nagyon szeretem a mentalitásukat. Ott kevésbé érzem magam furcsának, vagy őrültnek, amiért annyira lelkes, pozitív tudok lenni olyan helyzetekben is, amelyek nem túl rózsaszínűek. Ha leszakad az ég, az olaszok azt mondják, hogy ’nem baj, menjünk hajóra’! Én is ilyen vagyok. A habitusuk nagyon él bennem. Gyönyörű, hatalmas az olasz kultúra, nem tudsz olyan helyre lépni, ahol ne lenne történelem. Ha kíváncsi jellem vagy, mindig találsz, tanulsz valami újat náluk, tőlük. Az olasz nőktől tanultam meg azt, hogy hogyan kell éreznem magam, mit kell bevállalnom, mikor kell odaszólnom, hogyan kell az élethez állnom, hogyan kezeljem a problémáimat. Időről-időre vissza kell mennem hozzájuk, hogy rutinná váljanak ezek.
Egyébként a magyar nép nagyon szívós. Itthon is szeretek lenni, sokat bírunk szó nélkül. Büszkék lehetnénk a teherbírásunkra, csak hát sokan észre se vesszük. Tanultam olasz egyetemen is, az tapasztalatom, hogy itthon sokkal keményebb az oktatás, keményebbek az elvárások. Szerintem erősek az egyetemeink, mert sokszor kemény problémaköröket is megoldunk.
Többször fel is léphettél náluk. Más a csizmásoknál zenélni?
Más, mert az energiaszintekben nagy különbségek vannak. Továbbá mivel ott külföldiként kezelnek, ezért izgalmasabbnak tartanak, kíváncsiak rám. A szervezők jobban figyelnek a szerződésekre, a feltételekre, mivel nagyobb rizikót vállalnak ők is.
Itt az ideje, hogy előre tekintsünk. Milyen zenei vágyaid vannak?
Sok olyan stílus van még, ami nagyon izgatja a fantáziámat és ahol elférne a szaxofon. Azokat nagyon kipróbálnám, de nyilván ez nagyban függ attól, hogy mennyire nyitott a hallgatóság. Emellett a covid elvett tőlem turnékat, például Olaszország azon részén, ahol sírva tudok fakadni a gyönyörű tájak látványától. De lett volna egy kis amerikai turnénk is a fiúkkal és sok európai színpad meghívásunkvolt. Ha ezeket a lehetőségeket megélhetném, az csodálatos pont lenne az i-n.
Hatos Niki
2022. december 30. 06:58