MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Átadták az Öröm a Zene díjakat

Idén is átadta a Hangszeresek Országos Szövetsége az Öröm a Zene díjakat 10 kategóriában, elsősorban zeneipari háttérembereknek. Az A38 Hajón tartott eseményen megtartották az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagy döntőjét is, amit a Kontraszt nyert. 

A Hangszeresek Országos Szövetsége 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára – az NKA Hangfoglaló Program hathatós támogatásával – a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált. Összesen 26 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, 6 határon túli (erdélyi, vajdasági és felvidéki).

Az elmúlt hétvégén e tehetségkutatók nyertesei mérték össze tudásukat Budapesten, az A38 Hajón. Az együtteseket egy nyolctagú zsűri véleményezte, nevezetesen Andrásik Remo (zenész, gitártanár, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a Zene sorozat szervezője), Horváth Gergely (rádiós szakember, az NKA Hangfoglaló Program szakmai kollégiumának tagja), Lombos Márton (dalszövegíró, a Hangfoglaló Program mentora), Nagy Szabolcs (kommunikációs szakember, a Hangfoglaló Program mentora) valamint a tavalyi nyertes Antares zenekar tagjai, azaz Dér Dávid, Kolosai Ferenc, Kovács Botond és Pap Dávid.

A grémium végül a Kontraszt zenekarnak adta a fődíjat – ők a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatóról jutottak be -, akik így a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kapnak hangtechnikai berendezést, és 2 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program. 

Döntőben előadott produkciójuk:

Az Öröm a Zene nagyszabású döntője a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) támogatásával jött létre. A kétnapos rendezvény végén a HANOSZ kiosztotta az Öröm a Zene szakmai Díjakat is 10 kategóriában. Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket kívánta elismerni.

A díjátadó az alábbi videón tekinthető meg:

Az Öröm a zene döntőjének (2020. október 10-11) fellépései az alábbi linkeken tekinthető meg:

OKTÓBER 10
10:00 Zajnal: https://youtu.be/PjknzEYvuyE
10:30 Feed The Mogul: https://youtu.be/sPSjivdoPSU
11:00 Pardon ME: https://youtu.be/rHd_dpBzqX8
11:30 MUDI: https://youtu.be/mo4UYY4A5YE
12:00 Grabovski: https://youtu.be/nMd75R58V8c
12:15 Szintaxis: https://youtu.be/OAdJRV7EeqE
12:30 Deskavaary: https://youtu.be/NqHYCkRy3cM
13:00 Woodstock Barbie: https://youtu.be/zgw1IgndOjM
13:30 Sexnuggets: https://youtu.be/ixzGTA-cWI8
14:00 KONTRASZT: https://youtu.be/xwK84GAw0bI
14:30 Bad Acrobats: https://youtu.be/kIffYdpwMt8
15:00 Ten Big Toys: https://youtu.be/mwnFTFR6KqA
OKTÓBER 11
11:00 Too Far https://youtu.be/3IGnfX1lwXU
11:30 Ullie https://youtu.be/buwSe3lQtT8
12:00 Doggos https://youtu.be/4zB18jCs9qM
12:30 Éjfény https://youtu.be/lUEpwK0qgBA
13:00 Bagatell https://youtu.be/mlsJBQ_p6BQ
13:15 Kalandor: https://youtu.be/Xikn1rWaKuM
13:30 Kvab: https://youtu.be/XgKrJbecZ2I
14:00 estenden: https://youtu.be/WASTKIexYOU
14:30 Gidnim’Rém: https://youtu.be/inzXRHPK6bE
15:00 Atrox Trauma: https://youtu.be/YZ0oN3KojSA
15:30 Quack: https://youtu.be/A0_cbAH_VWo
16:00 FILC: https://youtu.be/3PA2s3651No
16:30 Kétszemközt: https://youtu.be/VNoCJP7o0SE
17:00 G.R.B.: https://youtu.be/tnAbg7iQJfA


 

2020. október 12. 10:56

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA