Árnyéknak lenni, árnyékban lenni
„…A rivaldafény helyett az alázatos háttérmunkát szeretem” – jelentette ki az Ismerős Arcok basszusgitárosa, akit másfél esztendeje a Nemzeti Kulturális Alap Könnyűzene Kollégiuma kuratóriumi tagjának is választottak. A rockzenész beszélt pályájának kezdetéről, sokrétű zenei érdeklődéséről, és arról, hogy társaival együtt miért tart ki a legjobb nemzeti hagyományainkat, értékeinket megőrző és közvetítő csapat mellett immár huszonkét esztendeje. Emellett azt is megtudtuk, milyen vívódásokkal jár a pályázatok elbírálása és mindez miként hat személyiségére. Galambos Nándor az év végén, a Barba Negra színpadán, különleges nagy koncerten zenésztársaival, barátaival ünnepli ötvenedik születésnapját.
Mi az Ismerős Arcok ars poeticája és hol helyezkedik el a magyar zenei palettán? És hol helyezkedik el Galambos Nándor ebben a történetben?
Rögtön leszögezhetjük, hogy az Ismerős Arcok rockzenekar. Méghozzá olyan rockzenekar, amely már tagjai életkorát figyelembe véve is – hiszen többen is az ötödik iksz környékén járunk – tiszteli a nagy elődöket, amely a zenénkben is tetten érhető. Ezen kívül tiszteljük nemzeti hagyományainkat, értékeinket, ez elsősorban a dalszövegeinkben jelenik meg. Ugyanakkor szeretném hinni, hogy mindemellett nyitottak vagyunk az új kor kihívásaira is. Most készülő, új albumunk ugyancsak ennek jegyében születik.
A zenélés előtt mérnökemberként, projektmenedzserként, szervezőként dolgoztam, és e területen komoly tapasztalatokat gyűjtöttem. Mindezt magammal hoztam a zenekarba, és bebizonyosodott, hogy ezeket remekül lehet hasznosítani. Talán ezért is hárult rám a folyamatos megújítás, az innováció feladata. A négy dalszerzőnk közül én vagyok az egyik – egyéniségemből adódóan – a lírikusabb, elmélyültebb, olykor összetettebb dalok köthetők hozzám.
Voltak előzetes zenei tanulmányaid, vagy csupán belecsöppentél a rock and roll- életbe? S ha már itt kötöttél ki, miért épp a basszusgitárt választottad?
Gitárt először a középiskolában fogtam a kezembe. Hozzáteszem, zenei előtanulmányok nélkül, a haveroktól tanulgattam bizonyos fogásokat. Amikor a dolgok kezdtek komolyra fordulni, már céltudatosan a basszusgitár felé orientálódtam, ez érdekelt a legjobban. Meg talán azért is választottam ezt a hangszert, mert a rivaldafény helyett az alázatos háttérmunkát szeretem. Szeretek az árnyékban maradni. Nem véletlenül választottuk december végi koncertünk mottójául egyik sikeres dalunk címét: Árnyéknak lenni.
Visszatérve a basszusgitárra: egyre jobban kezdett érdekelni, olyannyira, hogy műszaki főiskolai tanulmányaim mellett felkerestem egy magántanárt, akinél zeneelméleti, hangszerismereti képzettséget szereztem. Mintegy másfél évnyi tanulást követően beléptem egy klubzenekarba, amelyet úgy hívtak, hogy Stexas és amelyben Nyerges Attila énekelt és írt dalszövegeket. Közben elkezdtem tanítani azt, amit a magántanártól tanultam, de tanítványaimnak köszönhetően is további tapasztalatokat gyűjtöttem. Úgy alakult tehát az életem, hogy hétköznaponként magánórákat adtam, hétvégén pedig klubokban zenéltem.
Később kinyílt a világ, az internet segítségével olyan zenei oktatóanyagok is hozzáférhetőek lettek számomra, amelyeket máshonnan nehezebb lenne begyűjteni. Ezt a fajta ismert szerzési lehetőséget a mai napig kihasználom.
Említetted a Stexas együttest. Ezen kívül milyen zenekarokban játszottál? De arra is kíváncsi lennék, milyen a zenei irányultságod?
Ez volt az első komoly formációm, előtte a középiskolai osztálytársakkal voltak kisebb próbálkozások, majd később, a főiskolás srácokkal is alakítottunk amatőr bandát. A Stexasból rövid kitérőt tettem egy blues-zenekarba, ám hamarosan visszakanyarodtam, onnan már egyenes út vezetett az Ismerős Arcokhoz.
Huszonévesen elsősorban a nemzetközi és a magyar progresszív zenét faltam. Később jött a blues, az aktív zenélés már egyértelművé tette, hogy nagyon bele kell ásnom magam a műfajba. E stílus nem csupán munkát jelentett számomra, de a szeretetet is: a blues, a rhythm and blues, valamint a dzsessz hármas bűvkörében éltem. Igaz, amatőr módon, de dzsessz-zenekarral is próbálkoztam, majd következett az ismerkedés a magyar népzenével. Hogy teljes legyen a paletta, elmozdultam a klasszikus zene irányába is, rajongani kezdtem Chopin, Mozart és Beethoven egyes műveiért, és ez azóta is tart.
Legutóbb új műfajjal ismerkedtem meg, ezt úgy hívják: fado. Nem csupán egzotikuma, de mély őszintesége miatt ragadott meg. Ebbe is beleszerettem.
Az Ismerős Arcok huszonkét esztendeje áll színpadon. Mennyire mondható küzdelmesnek a magatok mögött hagyott időszak?
Már a felütés is jól és félreérthetetlenül példázza mondanivalónkat: 2003-ban megjelent debütáló albumunk címe, Egy a hazánk. Üzenete, hogy itt, a Kárpát-medencében élő magyarok összetartozunk. Ezzel leraktuk az alapokat, egyszersmind kijelöltünk egy utat, melyen azóta is következetesen járunk. Ezen az úton néha nagyobb hangsúlyt fektettünk az aktuális történésekre, máskor meg elengedtük ezeket és átadtuk magunkat a zenélés örömének.
Annak ellenére, hogy mi az elmúlt több mint két évtizedben szinte semmit sem változtunk, a fejünk fölött hullámokat vetett a politika és a kultúrpolitika. Hol balra, hol jobbra, amiből nyilvánvalóan nem lehet teljesen kimaradni. Ugyanakkor, amit a közönségtől, az emberektől kaptunk, az szinte változatlan maradt. A mi mércénk a koncertek látogatottsága, illetve hangulata, továbbá a lemezeladások alakulása. Szerencsére az évek során mindkettő növekvő tendenciát mutatott, illetve minőségileg is javultak.
Az elmúlt időszakban persze megéltük az „elhallgatásokat” is, amelyek nem estek jól; most éppen a napfényesebb oldalon vagyunk, közelebb ahhoz, amit bármely hasonló kvalitású magyar rockzenekar méltán elvárhat. Szerencsére a nehéz időszak mélypontjait sem éltük meg tragédiaként, inkább megerősített minket abban, hogy jó úton járunk. Úgy gondolkodtunk: ha annyira fontos a mondanivalónk, hogy el akarnak bennünket hallgattatni, már csak azért is folytatnunk kell!
A vonatkozó szakirodalom szerint 1999-es megalakulásotok óta azonos felállásban játszotok, tagcserék nélkül, ami önmagában is ritkaság ebben a szakmában. Ennek nyilvánvaló oka van. Tudnád pár szóban jellemezni a tagokat?
A legelső rövid időszakot leszámítva tagcsere valóban nem volt a zenekarban, inkább bővülés. Eredetileg négyen indultunk, Nyerges Attila énekeshez, Práder Vili gitároshoz, Kovacsik Tomi doboshoz, valamint hozzám hamarosan csatlakozott Leczó Szilveszter „Lecsó” billentyűs majd valamivel később Tánczos István „Stevie” szaxofonos. Soha nem merült fel az a kérdés, hogy ebből a csapatból kiesik vagy kiválik valaki.
Éppen ezért Attila balesete 2019-ben komoly problémák elé állított bennünket, a lekötött koncerteket frontember-énekes nélkül kellett lejátszanunk. A közönség nagy része ebben a nehéz helyzetben is kitartott mellettünk, ám olyanok is akadtak, akik otthon maradtak. Az mindenesetre jól látszott, hogy hosszabb távon semmiképpen sem tudtuk volna fenntartani ezt az állapotot. A többiekre egyébként ugyanez vonatkozik: ha valaki kiválna közülünk – más bandákkal ellentétben –, bizony megrengetné a zenekart, de a rajongókat is. Másokhoz képest ránk nem igaz, hogy egy frontember köré gyűlt zenészcsapat áll színpadra, nálunk az a bizonyos hat ember együtt adja meg a zenekar arculatát.
Mindazonáltal a hat zenekari tag más és más egyéniség, a közönség is e felől közelít meg minket. Vili igazi rocker, a jó értelemben vett csibész, aki a legközvetlenebb a rajongókkal. Tomi a Facebook-generáció képviselője, ő ezen keresztül vonzza be a fiatalabbakat. Rajtuk kívül Leczó Szilveszter „Lecsó”-hoz, Tánczos István „Stevie”-hez, és persze dalszövegei által a frontember Nyerges Attilához is utat találnak a zenekar kedvelői. Ezzel szemben így ötvenévesen – és a már említett tulajdonságaimat figyelembe véve – talán én állok legközelebb az életkorban előttünk járó generációhoz. Anélkül, hogy erre a korosztályra szűkíteném magam, az idősebbek sokszor rajtam keresztül kapcsolódnak az Ismerős Arcokhoz. Ilyen módon hat felől gyűjtjük össze a rajongótábort, amely magáénak érzi, amit közvetítünk, így rajtunk keresztül egymással is tudnak kapcsolatot teremteni. Ez a generációk közti hídépítés jelenti a zenekar egyik erősségét.
Többek között ezért tartottam jó kezdeményezésnek az Ismerős Arcok tábort, amely tíz éven keresztül működött a Szombathely melletti Csepregen. Ez volt az a hely, ahol a különböző habitusú és életkorú rajongók találkoztak, és a felhőtlen kikapcsolódás közepette kicserélhették, magukévá tehették egymás gondolatait. Ezzel kialakult az Ismerős Arcok, valamint a köréjük csoportosuló rajongókból álló, mai napig kitartó nagycsalád.
Minden valamire való rockzenekar életében akad egy emblematikus szerzemény, amellyel a közönség azonosítja. Hogyan született a Nélküled, mi a titka az elért frenetikus sikernek, valamint számítottatok-e arra, hogy a dal valósággal berobban a köztudatba és ekkora vihart kavar?
Attila és Lecsó hozta le a próbára, a legtöbb dal így kezdi pályafutását nálunk. Attila akkor egy szál zongorakísérettel énekelte el, és úgy döntöttünk, hogy líraisága miatt maradjon úgy, ahogy először meghallottuk. Ahogy a szerzők általában, úgy mi sem gondoltuk azt, hogy ebből ekkora – ha szabad ezt a szót használnom – „sláger” születik majd.
El kell mondjam, Attila eredetileg a kitartó rajongóinknak szóló köszönetnyilvánításként írta meg a dalszöveget annak kifejezésére, hogy mi a színpadon állunk ugyan, ám attól függetlenül együtt lélegzünk, együvé tartozunk közönségünkkel. Az „ötmillió magyar” említése, valamint az eléggé erős szövegi áthallások lehetővé tették, hogy a Nélküled az egész Kárpát-medencei magyarság, az összetartozás szimbólumává váljék. Nem véletlen tehát, hogy a futballstadionokban, azok közül is elsősorban a határon túliak körében lett rendkívül népszerű, olyannyira, hogy a dunaszerdahelyiek csapathimnuszukká választották. Miképpen az sem véletlen, hogy hazánkban egy-egy nemzeti ünnepen, vagy például kettős állampolgársági eskütétel alkalmával veszik elő. Azóta számos feldolgozást megért, közöttük egy szombathelyi roma zenekar is saját arculatára formálva adja elő; büszkék vagyunk arra, hogy ők is magukénak érzik a dal üzenetét. Persze nem mindenki gondolkodik így, a közelmúltban erre is akadt példa.
Szerintem az ilyen jellegű dalokat, mint a Nélküled, vagy más zenekarok „slágerei”, nem tudatosan komponálják a szerzők. Nem tudhatják előre, hogy koncertjeik végén, mint záró szám fog-e elhangzani; a közönség dönti el, hogy népszerű lesz-e, vagy sem. A Nélküled számunkra egy szerzemény volt a sok közül, nem különbözött a többitől. Sikere ugyanakkor egyfajta csapda is egyben: hiszen e dal miatt sokan el sem jutnak más szerzeményeinkhez. Ugyanez nemcsak a közönségre, de igaz a szervezőkre is: hiába vagyunk rockzenekar, a rockhimnusszal azonosítanak bennünket. Sok esetben olyan rendezvényekre hívnak meg, ahol a Nélküled a legfontosabb és az egyetlen oka a jelenlétünknek.
Nemrég a Nemzeti Kulturális Alap Könnyűzene Kollégiuma kuratóriumi tagjának választottak. A hangszeres zenélés mellett miért vállaltad a megbízatást?
Másfél évvel ezelőtt, 2020 májusában kerültem az NKA-hoz négy esztendőre szóló mandátummal. Ugyanakkor vehette át a zenekar a könnyűzene egyik legrangosabb állami elismerését, a Máté Péter- díjat. Hogy miért jelöltek éppen engem erre a posztra, azt nem tudom, de azt igen, hogy váratlanul ért. Mindenesetre nagy megtiszteltetésnek tartom, és úgy éreztem, hogy olyan szolgálatra kaptam megbízatást, amire nem mondhattam nemet. Hogy mire vállalkoztam, azt csak később tudtam meg – most úgy érzem, rám talált ez a feladat.
Nagy hasznát vettem a már említett sokszínű zenei érdeklődésemnek, hiszen ha nem lennék nyitott a különböző zenei műfajokra, sokkal nehezebben boldogulnék ebben a feladatkörben. Tevékenységünk a teljes könnyűzenei szakmát felöleli, a mulatós muzsikától kezdve a legvadabb dzsesszen keresztül a kortárs zenei műfajig terjed. Látható tehát, hogy sokrétű munkáról beszélünk, amelyben egyszerre vagy szervező, projektmenedzser és persze zenész, hiszen ebben a pozícióban kötelességed ellátni a zenészek érdekképviseletét is. Ugyanakkor felelősségteljes munka, hiszen a pályázatok elbírálását követően nem lesz mindenki elégedett.
Ismerve magam, konfliktuskerülő természet lévén sokszor nehéz döntéseket kell meghoznom, amely az érintetteknek érdeksérelemmel, esetleg csalódással, számomra pedig vívódással jár. Itt az NKA-nál – a számomra evidens őszinteség és becsületesség mellett – meg kellett tanulnom még határozottabbnak lenni, tehát ebből a szempontból ez a feladatkör egyfajta terápiát eredményezett számomra. A határozottságra egyébként az élet minden területén nagy szükség van. Mindazonáltal jól érzem magam ebben a közegben, aztán az évek majd eldöntik, hogy mennyire volt hasznos a tevékenységem.
Óriási hozadéknak tartom, hogy ebbéli minőségemben ismerkedtem meg néhány nagyon neves zenésszel, mint például Póka Egonnal, akit korábban ismertem ugyan, mégis itt kerültünk közelebbi kapcsolatba. Sokat tanultam tőle, és igyekszem a ránk hagyott örökségét képviselni a Könnyűzene Kollégiumában. Mindemellett a teljes könnyűzenei szakmát – az előadókon keresztül a kiadókig, menedzsmentig – megismerhetem, amely ebben a szakmában elengedhetetlen.
Különleges koncertre készültök, hiszen te, mint az Ismerős Arcok basszusgitárosa december 28-án, zenészbarátai körében a színpadon ünnepli ötvenedik születésnapját. Mit tudhatunk a részletekről?
A helyszín a budapesti Barba Negra, ahol a közönség valóban különleges élményben részesül majd. Huszonkét év óta először csatlakozik a zenekarhoz egy háromtagú fúvós szekció, így Stevie-vel együtt már négy fúvós áll majd a színpadon. Ennek megfelelően az aznapi repertoár összes dalát áthangszereltük, amellyel a már megszokott hangzás némiképp megváltozik. Az Arcoknál már hagyomány, amennyiben kerek születésnapot ünnepelünk – közülünk ketten már korábban elérték az ötvenet – az ünnepelt oly módon kerül jobban előtérbe, hogy a zenekar az ő elképzeléseit valósítja meg. Közülünk harmadikként léptem az ötvenesek sorába, most az én kívánságom fog teljesülni.
Emellett két kiváló zenész barátom is elfogadta a meghívásomat: Peck Laci, akivel általános iskolai osztálytársak voltunk, és Galambos-Peck néven két nagyszerű lemezt csináltunk együtt, valamint Papp Gyula kiváló billentyűs, aki nemrég tartotta hetvenéves jubileumi nagy koncertjét az Erkel Színházban. Vele egyébként mindkét projektben nagyszerűen tudtunk együtt dolgozni. Mindkét vendégem komoly hatást gyakorolt zeneiségem alakulására. A koncert az ötvenes születésnapom mellett az Ismerős Arcok évbúcsúztató bulija is lesz egyben, így akinek felkeltettük az érdeklődését, szeretettel várjuk a Barba Negrába!
Hegedűs István
2021. december 27. 06:39