MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A többszörös Grammy-díjas hangmérnök, Chris Lord-Alge választása: Audio-Technica AT5047 stúdiómikrofon

A legendás Grammy-díjas hangmérnök, Chris Lord-Alge (Green Day, Muse, Bruce Springsteen) a COVID-19 miatti lezárás alatt is rengeteget alkotott, számos művész projektjét vitte. Amellett, hogy ezeken a felvételeken, mint mindenki által ismert hangmérnök dolgozott, sok esetben vokalistaként is szerepet vállalt. „2020 márciusában a stúdiómban építettem egy rögtönzött vokál állást, amit minden használat után fertőtlenítünk” – magyarázta. „Eredetileg csak egy-két projekthez, ideiglenes megoldásként készült, ám kilenc hónappal később még mindig használatban van, pont úgy, ahogy összeraktuk.”

A siker kulcsa a felvételhez használt kardioid karakterisztikájú kondenzátor studiómikrofon, az Audio-Technica AT5047 volt.

„Az AT5047 sok szempontból egy nagypályás mikrofon” jegyzi meg Chris. „Csináltam például néhány új felvételt Kiefer Sutherlanddel, akinek régebben is kevertem a lemezeit, de az énekhangot nem én rögzítettem. Természetesen már a dalok felvétele előtt is hallottam a hangját, de most, hogy megszereztem az AT5047 mikrofont és ezzel készíthettem el az anyagot, elmondhatom, hogy még soha nem hallottam ilyen jól és ilyen természetesen. Olyan tiszta volt és konkrét, hogy amikor keverni kezdtem, alig kellett csinálni vele valamit. Tisztában vagyok a különböző vokál keverési technikákkal és használom is ezeket, de úgy érzem, hogy óriási előnyt jelentett az, hogy a felvételhez az AT5047 mikrofont használtam.”

Ugyanilyen sikeresek voltak a Tempt és Dorothy rock művészeivel való együttműködések is – mindnyájan nagyra értékelték azt a hihetetlenül gazdag, és tiszta hangot, amelyet az énekesek hangjának felvétele során az eszköz nyújtott. Chris AT5047-re épülő vokál rendszere egy Avantone Pro CLA-200 stúdió referenciaerősítőt, egy Heritage Audio HA73 mikrofon előerősítőt és egy Black Lion Audio CLA Bluey limitert is tartalmaz. „Nagyon elégedettek voltunk ezzel a vokál rendszerrel, így meg is tartjuk ebben a formában!” – teszi hozzá.

Chris különösen az AT5047 mélyfrekvenciáit szereti. „Egy másik művésszel is dolgoztam, -Kurt Deimer- akinek nagyon mély hangja van” –mondja. „Énekének vagy beszédének felvételekor nagyon fontos volt, hogy hangjának mély tónusából adódó hangkaraktere is rögzítve legyen. Hihetetlen, hogy ebben a helyzetben mennyire nélkülözhetetlen volt az AT5047. Kurt vokáljának felvételére nem is látok más lehetőséget.”

Lord-Alge más Audio-Technica termékeket is használ, melyek közé tartozik az ATH-M50x professzionális monitor fejhallgató, a háttérvokálhoz a karakterisztika váltós AT4050 kondenzátor mikrofon,  az akusztikus gitárok hangjának rögzítéséhez a nagy, négyszögmembrános AT5045 kondenzátor mikrofon, és az Audio-Technica dob mikrofonok teljes arzenálja.

Lord-Alge az Audio-Technica termékekkel kapcsolatban kiemeli, hogy számára legfontosabb ezeknek az eszközöknek a megbízhatósága és minősége. „Az egyik dolog, amiben számomra mások, mint a többi professzionális stúdió eszköz, az az, hogy nekem nincs türelmem vagy különösebb vonzódásom a „vintage” berendezésekhez. Úgy értem, ezeknek egészen nagyszerű karaktere tud lenni, de az egységek életkora és elhasználódása miatt működésük bizonytalan és nagy odafigyelést igényel, és számomra ez általában nem éri meg a fáradtságot. Én mindig vadonatúj mikrofonokat, kábeleket és külső eszközöket szeretnék használni.  Az elmúlt évben  tényleg megvolt a lehetőségem arra, hogy az Audio-Technica néhány új fejlesztésű mikrofonjával dolgozhassak, és azt kell mondanom, hogy valóban kiválóan teljesítenek, és ez valami olyasmi, amire igazán számíthatok.”

http://www.audmax.hu


2021. augusztus 4. 07:12

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA