MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A PROVE zenekar nyert Pakson

A 23. Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál megrendezésére került sor november 7-én a Csengery Dénes Kulturális Központban. A kistarcsai Prove zenekar nyerte a zenekarok versenyét, amely nagyszerű fellépéseket és új lehetőségeket nyithat meg a tehetséges zenekar számára. A pandémiás helyzet miatt ezúttal online módon láthatták az érdeklődők a fellépőket.

A Művészetekért Egyesület rendkívül következetesen támogatja több, mint két évtizede a feltörekvő zenekarokat. A program kiemelt szakmai támogatója volt idén is az NKA-Hangfoglaló Program és az Öröm a zene program, amely az ország minden megyéjében biztosítja a zenekaroknak a tehetségkutató lehetőségét.

Pakson szakmai zsűri előtt játszottak a jelentkezett csapatok. A zsűri elnöke Berki Tamás jazz énekes, zenetanár volt. A szakmai zsűri tagjai volt még: Papp Gyula – zenész (Skorpió, Mini, P. Mobil, Dinamit), Sárdy Barbara - énekes, szövegíró, Andrásik Remo - gitártanár, a HANOSZ főtitkár, Cserteg István - a Peron Music alapítója, Tóth Viktor - szaxofon művész és Lombos Márton - énekes, dalszövegíró.

A 23. Paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál és tehetségkutató eredménye:
A fesztivál legszínpadképesebb zenekara: HEATLIE zenekar (Budapest)
A fesztivál legígéretesebb zenekara: DORCHIPELAGO zenekar (Budapest)
Újfalusi Gábor díjat kapott: Regián Rékata (INEFFABLE zenekar – Csíkszereda)  
Fellépési lehetőséget nyert a Légrádi Antal tehetségkutatón 2021-ben: SFV zenekar (Győr)
Fellépési lehetőséget nyert a Peron Music tehetségkutatón 2021-ben: HEATLIE (Budapest)

III. helyezett lett a ROCKFLOW zenekar (Budapest)
II. helyezett lett az INEFFABLE zenekar (Csíkszereda)
I. helyezett lett a PROVE zenekar (Kistarcsa)

Andrásik Remo hangsúlyozta, hogy minden zenekar kiemelt teljesítményt nyújtott a tehetségkutatón és éppen ezért a zsűri nehezen hozta meg a végleges sorrendjét. A fellépő zenekarok stílusai igazán színessé tették a rendezvényt, és arra bátorította a résztvevőket, hogy mutassák meg magukat az ország másik 25 tehetségkutató rendezvényén is, így több esélyük van bekerülni az országos döntőbe. 

A tehetségkutató első helyezettje a Prove zenekar lett, akik ezáltal részt vehetnek az 2021. évi októberben megrendezésre kerülő Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol 3 millió forintos fődíjért küzd a Kárpát-medence 26 legtehetségesebb magyar feltörekvő zenekara Budapesten.

https://oromazene.hu/tehetseggondozo/helyszinek


2020. november 8. 12:37

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA