A tizenötödik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2022-2023. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a THE 02S (ótúz) zenekarral folytatjuk, ők az Éter Plusz Tehetségre Hangolva tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.
Bemutatnátok röviden a zenekart?
Szép jónapot kívánunk! Természetesen, Szolnoki Balázs – ének és ritmusgitár, Felber Dominik – szólógitár, Gonzalez Moreira Mario – dobok, Szolnoki Péter – basszusgitár.
Mi a Balázzsal már gimiben 16 éves korunk óta együtt zenélünk. Több zenekarunk is volt azóta de most ez a végleges formáció nagyjából kettő éve létezik. Mario tavaly 2021 őszén csatlakozott hozzánk, Peti pedig nem olyan rég nagyjából 3 hónapja zenélünk együtt. A régi klasszikus rockzene iránti szeretet az, ami összehozta így a csapatot és nyilván a közös sörözések.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
Tulajdonképpen, ami nekünk nagyon fontos, hogy az instrumentális zenének a népszerűségét vissza hozzuk a köztudatba. Azt látjuk, hogy kezdd azért visszajönni ez a gitáros dobolós, zenekarozós dolog, de még van hova fejlődni.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Főleg a zenénk, ezt értjük úgy, hogy mi a 80-as évekbeli igazi rock and roll-t ötvözzük a mai rap-esebb hangzásokkal. Nem mehetünk mi sem el az mellett, hogy hova fejlődött a zene a technika. De, ami igazán különleges bennünk, az az energia. Az a tűz, amivel színpadra állunk amivel egy showt lenyomunk, Én azt látom a legkülönlegesebbnek magunkban. Nyilván ha nem olyan dalaink lennének, amik robbannak akkor nehezebb dolgunk lenne.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Szerintünk az emberek egyre nyitottabbak az előzene varázsára, nekünk is egyre könnyebb dolgunk van a közönséggel, múltkor már pogo-ig eljutottunk!
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Pozitívnak mindenképpen az előbbit mondanánk, lényegében tényleg haladunk az élőzene irányába. Negatívnak viszont az, hogy hozzászoktunk nagyon a buli zenéhez, hódít most a techno zene is, amit mi is szeretünk, néha még hallgatjuk is de nyilván egy teljesen más irány, más feeling. És néha koncerteken az egyszerűbb dallamokra áll rá az emberek füle ez miatt és nehéz egy bonyolultabb melódiát megkedveltetni a közönséggel.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Mindenképp, ha valaki komolyan gondolja meg tud belőle élni az biztos, az eltérő, hogy hogyan, itt már természetesen vannak eltérések de megélni ha valaki ebből szeretne meg tud. Kell hozzá kurázsi de meglehet.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Nem mondanánk azt, hogy régen minden jobb volt :D. A megítélés teljesen rendben van, mindenki azt a zenei műfajt képviseli, amit szeretne, amivel tudja saját magát képviselni és azt az üzenetet közvetíti, amivel ő tud azonosulni. Igen, van, hogy ez az üzenet néha egyszerű és az alap fizikai szükségleteken nem tekint túl de ettől független teljesen rendben van.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Peeersze, belőlünk!
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Általában nem szeretjük, szeretünk mindent a magunk útján intézni, főleg van egy kettő tv műsor, amivel nem értünk egyet, de egyébként nagyon jó lehetőség feltörekvő zenészeknek. Mondhatni egy ilyen gyorsítósávra lehet kerülni ezáltal, amiért Mi mindenképpen hálásak vagyunk, hogy egyáltalán vannak ilyen lehetőségek.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Kifejezetten jó! Akikkel az Éter fesztiválon is találkoztunk, ők is mindenki nagyon szuper zenészek voltak, mindenki tök jó kis saját muzsikákkal készült.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Nagyon szeretjük, nem járunk egyébként gyakran. Főleg akkor megyünk ha fellépünk, egyébként inkább koncertekre járunk, de egyre kevesebbre jutunk el sajnos más koncertekre is. Fesztiválokon nagyon szeretünk fellépni mert olyan jó közösségi hangulat van egy-egy ilyen fesztiválon, hogy már csak azért is jó. Utána a koncertjeink is sokkal oldottabbak.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Mivel közel lakunk a belvároshoz, gyakran találkozunk ezzel. Ide még ritkábban jutunk el, viszont egyre több koncert meghívásunk van. Ennek egészen más hangulata van, ez inkább egy estés bulizásról szól, amit mindenki ki akar maxolni és ilyen érzésünk is van általában nekünk is.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Igazából ha mindenki, aki zenél hangszert ragadna a DJ pult helyett. Nagyon sok pozitív változás lehetne. Nyilván az is kell mi is szeretjük, csak nem ekkora mértékben, hogy mindenhova DJ van hívva, értjük nyilván egyszerűbb 1 embert megfizetni, aki 1 bőrönddel oda tud menni és 3-4 órás bulit is simán lenyom. De ennek azért a zenei kultúrában vannak káros hatásai.
Köszönjük a beszélgetést.
Hát mi köszönjük a lehetőséget!
2023. augusztus 7. 08:27