A holnap hangjai – Görbe Bögre Zenekar
A tizennegyedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2021-2022. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Görbe Bögre zenekarral folytatjuk, ők a szigetszentmiklósi Roxiget tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.
Bemutatnátok röviden a zenekart?
Mi vagyunk a Görbe Bögre zenekar, az alternatív- progresszív- és pszichedelikus elemekkel babráló rockegyüttes. Tagjaink Gerdesits Pál, a gitárok vadító szelídítője; Kaminszki Szergej a doboknál, aki stílusa miatt a Marlboro Man zenekar keresztségében a „Hentes” nevet kapta; és végül Takáts „Sapi” Márton, az együttes énekese, basszusgitárosa és dalszövegírója. A Görbe Bögre története hosszúra nyúlik vissza, jelenlegi „power trio” felállását 2020-ban nyerte el, ekkor csatlakozott Pali a zenekarhoz.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
Célunk, hogy önmegvalósításunkat ne csak mi élvezzük, hanem a közönség is. A magyar nyelv líraiságát ötvözzük sajátos zenei világunkkal. Szeretnénk kitörni a budapesti underground klubok köréből, az ország – és a külföldön élő magyar nyelvszeretők egyik kedvelt zenekarává válni, állandó névként szerepelni a hazai fesztiválok felhozatalában.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
A zenekar erejét az adja, hogy bár mindhárman más zenei irányzatokból „jövünk”, ezek az alapok jól megférnek egymás mellett a zenénkben. Pali a pszichedelikus, stoneres, folkos zenéket, meg mindenféle kísérleti dolgot hallgat (az egyszerűség kedvéért képzeljünk el egy Comus-Camel-Colour Haze-Radiohead négyszöget), Szergej a régivonalas hard-és progresszív rockot (Deep Purple, Uriah Heep, King Crimson, Yes stb.), míg Sapi a ’90-, 2000-es évek magyar alterjét hozza az együttesbe (Quimby, Kispál/csillag, 30Y és társaik), ezt a masszát gyúrjuk egy egységes, de izgalmas zenei produktummá.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
A jövő egyre fényesebb, az elmúlt fél évben visszavonultunk elkészíteni első kislemezünket, hogy az új felállást egy igazán jó anyaggal tudjuk berobbantani. Ebben nagy segítségünkre van Vitányi Dávid [Sorbonne Sexual], aki nem csupán mint stúdió mérnök vesz részt a munkálatokban, de produceri feladatokat is ellát.
Szerencsére egyre több fellépési lehetőséget kapunk különböző helyekről, de nem szeretnénk elsietni a dolgot. A cél az, hogy a lehető legjobb anyaggal – ha lassan is – rukkoljunk elő, nem az, hogy minél gyorsabban. Lassú víz...
A zeneiparról: fogalmunk sincs, hogy merre tendál a magyar zeneipar, azt azért elég közelről látjuk-tapasztaljuk, hogy nem egy nagyon vidám történet ez. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt sok nehézséggel kell szembenéznie – például hiába vagy budapesti kiszenekar és ismersz egy csomó embert, ha gyakorlatilag 3 klubból tudsz válogatni, ha fel akarsz lépni, mert az élőzenés szórakozóhelyeknek egyszerűen nincs törzsközönsége, és ezért a zenekarokkal akarják megoldani a napi forgalom szinte 100%-át.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Az elmúlt pár évben mintha kirajzolódni látszana a hangszeres zene reneszánsza, nem csak a már nagyobb alter zenekaroknál látszik, hogy megy a szekér, de a kisebb együttesek (már akik túlélték az elmúlt két évet) is sorra hoznak remek bulikat kisebb klubbokban, ahogy egyre több kis fesztivál indul neki nem-elektronikus vonalon is a történetnek. Mintha feltámadt volna az emberekben is az igény, hogy fesztiválmonstrumok helyett kisebb közösségben hallgassanak nem annyira mainstream zenét. A rock nem hal meg csak átalakul.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Nehezen, de meg lehet. Ahhoz mindent rá kell áldozni és akkor is lutri. Kapcsolatok, tudás és könnyen fogyasztható zene kell hozzá vagy megtalálni egy olyan réteget, ami utána – megfelelő gondozás mellett - öngerjesztő folyamatként be tudja indítani a növekedést. Ezek mellett pedig nulla a garancia arra, hogy mindez nem omlik össze egyik percről a másikra. Nyilván ismerünk pozitív és negatív példákat is, nehéz kő a zeneipar.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
„Kár, hogy azokból a régi jó dolgokból nem maradt mára semmi” – ahogy azt már gyerekként megtanultuk. Persze ez nem igaz, de amennyi rálátásunk van, az azért szembetűnő, hogy a mai globalizált információáradatban nehéz kitűnni. A 80-as, 90-es években volt néhány zenekar, akik meg tudták lovagolni a szájhagyomány útját, na meg persze alternatív szórakozási lehetőségek híján sokkal többen is jártak koncertre. Az otthoni streaming világában sokkal nehezebb kirángatni az embereket a kanapé kényelméből vagy rávenni őket arra, hogy végig álljanak egy másfél-két órás koncertet.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Sapi: Magyarországról nehéz kitörni a nagyvilágba. A mi esetünkben mégannyira, mert nagy hangsúlyt fektetünk a dalszövegekre, amelyek egytől egyig magyarul íródtak.
Ha olyan zenekart kéne mondani, aminek látom esélyét, az mondjuk az Ivan and the Parazol ami pont olyan zenét játszik, ami ma már nagyon ritka és azért vannak angol nyelvű számaik.
Pali: Nyilván a dolog ipari dimenzióját nem látom át, de az szerintem nem egy működőképes történet, hogy kicsit megkésve megpróbáljuk a külföldön épp trendi irányvonalra legyártani azt a magyar verziót, ami egyrészt sikeres lesz itthon x ideig és y mértékben, de közben azért felveszi a versenyt a hasonszőrű külföldi bandákkal is. Minden évben kijön a top valamennyi exportképes magyar előadó, meg a Sajó Dávidék is felfedezik az új Bánki-tó headlinert, de őszintén szólva – és ezzel valszeg nem leszek túl népszerű – én nem igazán látom, hogy ezekkel a zenekarokkal bármi maradandót vagy (számomra!) zeneileg értékeset emelnének (?) köztudatba. Nem szeretem ezt a hülyeséget a kicsit sárgább savanyúval, de a citrom is akkor lehet finom, ha nem narancsként esszük. Uff.
Szergej: Nincs.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Csak olyannak látjuk értelmét, ami teljesen élő zenén alapul. Sok tehetségkutatón playback-elnek, azt nem gondoljuk egy legitim formának. Tipikus kereskedelmi csatornákon futó tehetségkutatókra sem vágyunk, habár hívtak párszor, nekünk sokkal fontosabb a zeneiség és az önmegvalósítás, mint az ipari népszórakoztatás. A Roxigetes történet mindhármunknak nagyon pozitív meglepetés volt, és már most látszik (abban, ahogy beszélünk egymás közt a zenekarról), hogy óriási lökést adott. Ettől függetlenül persze sokszor érheti arculcsapásul az embert, ha számára idegen közegben kell megmutatkoznia, ez az a faktor, amivel nehéz számolni.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Zenei utánpótlás van, csak nehezen tör ki a névtelenség tengeréből. Rengeteg jó zenekarral találkoztunk már mi is, ismerünk is sokakat, akikben simán benne van a flow, reméljük mi is ebbe a körbe tartozunk. Az viszont mindenféleképp korán megmutatkozik, hogy a siker tekintetében partikuláris szerepet játszik a zenei képzettség, sok szénné képzett és rendkívül tehetséges zenészt ismerünk, akik végül vér egyszerű popzenekarokkal futnak a pénzük után. Nyilván ebben benne van az is, hogy ki hány lábon áll vagy mennyit mer kockáztatni.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Rengeteg jó élményt köszönhetünk különböző hazai és külföldi fesztiválnak is. Mind játszottunk már fesztiválokon ilyen-olyan felállásokban, de a Görbe Bögre új felállása még nem mérette meg magát ilyen környezetben. Sapi sokszor mondta, hogy akkor fog igazán „révbe érni”, mikor a saját dalait elnyomhatja a Fishing on Orfűn. Persze ez csak vicc, messze nem „csak” ennyivel tervezünk, de reméljük ez is eljön hamarosan.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Ahogy ezt már valamelyik előző kérdésben is mondtuk, sajnos nagyon kevesen járnak klubkoncertre, és tapasztalataink szerint egyre kevesebb az olyan klub, ahol egyáltalán fel lehet lépni. Már Budapest és vonzáskörzetében is nehéz koncertképes klubot találni, vidéken még nehezebb a helyzet. Azt pedig, hogy a feltörekvő zenekarok mennyire kiszolgáltatottak a klubkoncertek kapcsán, már nem is ecsetelnénk. Mi is, mikor elkezdtünk koncertezni, rengeteg olyan szervezőbe/helybe futottunk, akik a csillogó szemű fiatalokból próbálták meg kisajtolni a sörrevalót, amíg a zenekart tapasztalatban és megjelenésben fizették ki.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Sok-sok lehetőség, ahol a kisebb zenekarok megmutathatják magukat, segítőkész helyek, szakemberek és az új zenékre nyitott közönség. Ezekből van, ami inkább adott, mint nem, de mindig van hova fejlődni. Utánpótlás nélkül eltűnnek a hangszeres zenekarok, ahhoz, hogy legyen utánpótlás pedig lehetőségekre van szükség. Nem szabad hagyni, hogy az átlag hallgató zenei kultúrája kimerüljön a szódával higított lakodalmas-mulatós-szemfényvesztős giccshakniban, és ezt nem (csak) magunk miatt, hanem miattuk is mondjuk. A zene – legyen ez a játék vagy annak hallgatása – olyan lelki-érzelmi-intellektuális gazdagsághoz vezető út, amit vétek lenne három dobalapra, kétféle akkordmenetre és olcsó autotune robotnyávogásra szűkíteni.
Köszönjük a beszélgetést.
2022. augusztus 31. 04:48