MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai - cancel.

A tizenhatodik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2023-2024. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a cancel. zenekarral folytatjuk, ők a Budapesti Fülesbagoly tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

A cancel. projekt 2022-ben indult, Kenny, a projekt irányítója, zenekar vezetője alapította. A munka során csatlakozott a projekthez Zsombor, aki szintetizátoron játszik, Levente, aki basszusgitár játékával emeli a projektet és a legújabb tagunk, Dani, aki dobon virtuózkodik.
A cancel. elsősorban alternatív-, lo-fi hip-hopban utazik. A színpadi jelenlétét kompromisszumot nem ismerő pörgés és energia jellemzi, melyhez csak hozzáad, hogy az éneklésen és szövegelésen kívül, instrumentális oldalát is megmutatja.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

A cancel. által kiadott számok külön-külön is megállják a helyüket, egyben viszont egy teljes képet, történetet alakítanak ki. Semmit sem bíz a csapat a véletlenre, a legapróbb részletekig kidolgozza alkotásainak minden aspektusát. A számok mögött mindig egy mélyebb konnotáció lakozik, amin keresztül rezonál a hallgató lelkével.
A hétköznapi érzelemzivatarban igyekszik a hallgatónak megmutatni: nincs egyedül, más is érez így - még ha ez extrémek is ezek az érzések – és ezáltal tud kapcsolatot teremteni a hallgatóval.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Alapvetően több zenei stílus (hip-hop, lo-fi, jazz, elektronikus zene) keveredése és az mélyebb érzelmi gondolatok fúziója és Kenny színpadi jelenlétének hármasa adja meg a produkció különlegességét és hitelességét.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Egyrészt szeretnénk még jobban megismertetni a magyar hallgatókat a zenénkkel. Éppen a fúziós mivolta miatt nem látunk annyi hasonló együttest, ezért is érezzük, hogy több és több hallgatóval tudjuk megismertetni a cancel. zenéjét. Véleményünk szerint jelenleg több jele is van annak, hogy a magyar zeneipar jó irányba halad, egyre több a lehetőség, a fellépési helyszín, ráadásul COVID óta az embereknek is nagyobb az igényük, hogy személyesen hallgassanak zenét.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

A fentiek alapján mi pozitív trendet látunk, viszont messze van még az, hogy olyan szinten legyen mint más országokban. Azt is meg kell említeni, hogy a külföldi szereplést illetően is jóval több a lehetőség egy környező országból induló produkciónak, ezért ebben is látunk teret fejlődésre.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Azt gondoljuk, hogy a kezdő vagy kicsit ismert zenész nem tud megélni kizárólag zenéből. A közepesnél nagyobb vagy nagyszámú hallgatottsággal és követővel rendelkező zenészek tudnak olyan anyagi biztonsággal rendelkezni, hogy az megengedje csak a zenére való figyelést.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Zenészként látjuk azt, hogy ebben a témában 2007-ben kezdődött egy látványos fordulat, amikor a megújult Petőfi rádió underground együttesek zenéit kezdte el játszani, ezzel megismertetve a közönséget (vagy a közönségnek azt a részét) egy másik világgal, azokkal, akik megtöltötték a klubokat, koncerttermeket. Azóta hullámzó volt ennek alakulása, de a közösségi média és internet teljes letarolása segíti azt, hogy elérjen az emberekhez a hazai zene, undergroundtól a mainstreambe került alternatív együttesekig.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Ma az egyik legkiemelkedőbb zenekar, akinek erre van esélye az a Jazzbois.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

A kisebb tehetségkutatók, mint a Fülesbagoly is, azt gondoljuk komoly esélyt adnak a zenészeknek és valódi zeneipari szakértőkkel ismerteti meg őket.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Mivel könnyebbé, egyszerűbbé vált zenét készíteni, otthoni környezetben is lehet egész jó minőséget előállítani, ezért most nem látjuk azt, hogy gond lenne az utánpótlással. Legalábbis a motiváció meg van a fiatalokban. Kérdés, hogy az ő felkarolásukat, hogyan fogja a plénum egyengetni a továbbiakban.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Nagyon várjuk, hogy fesztivál fellépéseink elinduljanak. Rendkívül színes lett a fesztivál színtér, egyre több kis fesztivál is megjelenik. A verseny egészséges, véleményünk szerint e téren is.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Regionálisan lehetne több klub is, vannak olyan részei például Budapestnek is, ahol nagyon gyér a felhozatal ilyen téren. Ebben is azt tartjuk, hogy az irány jó, csak a sebességen lehetne felfelé változtatni, több klubot, több fellépési lehetőséget biztosítva a kis és közepes zenekaroknak is.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Egyrészt egy tudatosabb támogatási struktúra, másrészt tudatos segítése a zenészeknek-zenekaroknak, minél több megmérettetés, ahol hamar megismerhetik az emberek az újabbnál újabb tehetségeket és jobbnál jobb produkciókat.

Köszönjük a beszélgetést.


2024. június 22. 07:59

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA