MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium nyílt pályázati felhívása

A Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet a Hangfoglaló Program Előzenekari Alprogramja keretében olyan könnyűzenei műfajba besorolható, élőzenét játszó együttesek/előadók számára, akik koncertjeiken vagy turnéikon könnyűzenei és jazz műfajba besorolható, élőzenét játszó előzenekarokat (előadókat) léptetnének fel, illetve minimum hat hónapon keresztül vállalják, hogy az általuk kiválasztott előzenekaroknak, az ismertségük növekedését célzó mentori támogatást nyújtanak.

A Hangfoglaló Program Kollégium célja a megújuló és ettől az évtől Előzenekari Mentori Pályázattal, hogy a korábbiaknál szorosabbra fűzze a pályázó főzenekarok és az általuk választott előzenekarok kapcsolatát annak érdekében, hogy az együttműködésük túlmutasson a közös koncertezésen. A Kollégium azt várja a felelősen pályázó főzenekarok tagjaitól és menedzsmentjétől, hogy az általuk kiválasztott előzenekarok ismertségének növelésében, közönséghez történő eljuttatásában (nemcsak koncerteken, de különböző kommunikációs felületeken keresztül is) saját ismertségüket, közönségüket használva segítik a feltörekvő formációkat.

A Hangfoglaló Program Kollégiuma az Előzenekari Mentori Pályázatot egyfajta edukációs tevékenységnek, a pályájukon előbbre járó generációk felelős gondolkodásának, a követk

Bővebb információ...


2022. október 3. 13:09

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA