A GROOVE KIRÁLYAI - A MODERN KÖNNYŰZENEI DOBOLÁS KIALAKULÁSA (2. rész – Eric Moore)
Könnyűzenét mindig hallgattunk, legyen az bármilyen stílus is. A 20-as, 30-as évek jazz őrületétől kezdve a szórakozni vágyó emberek alig várták, hogy láthassák a kedvenc előadóikat és kedvenc dalaikra táncolhassanak, szórakozhassanak. Nem volt ez másképp az 50-es, 60-as évek rock&roll korszakában sem, szimbolizálva az akkori kor lázadó életérzését. Valahol itt indult el az a groove dobolás ami a későbbiekben meghatározó lesz a könnyűzenében. De a 80-as, 90-es évek igencsak sokszínű zenei palettája is tömegeket mozgatott meg függetlenül attól, hogy pop vagy rock volt terítéken. Egyre többet hallgattak zenét otthon is, és rengetegen kezdtek el hangszeren játszani. A dob mindig bonyolult feladat volt hiszen hangos, zavarja a szomszédokat, ráadásul cipelni is nehéz. Mégis az a mondás miszerint " Ha rosszul szól a zenekarod, rúgd ki a dobosod" sokat elmond ennek a hangszernek a zenekarban betöltött szerepéről. Ebben a sorozatban azokról a dobosokról szeretnénk írni akik a groove játékukkal, hangzásukkal, személyiségükkel nagyban hozzájárultak a mai modern könnyűzene megszületéséhez. A cikkekhez tartozó videókban pedig néhány, a dobosra, korszakra jellemző megmozdulást mutatunk be kottával kiegészítve.
A mostani cikkben Eric Moore-al fogunk foglalkozni. 2003-ban berobbant a köztudatba miután megnyerte a Guitar Center Drum Off versenyt. A gospel dobolás meghatározó alakja. Virtuóz a hangszerén. Rengeteg stílusban játszik a Suicidal Tendencies-től Eros Ramazotti-ig. Már fiatalon meghatározó szerepe volt a dobolásban, példakép sokak számára. Járjunk kicsit utána, hogy ki is ő valójában. Jó szórakozást!
Eric Moore 1982-ben született Californiában. 2003-ban megnyeri a Guitar Center Drum Off versenyt. Az egyik meghatározó alakja a gospel dobolásnak. Virtuóz a hangszerén. Rengeteg stílusban játszik a Suicidal Tendencies-től Eros Ramazotti-ig. Állandóan mosolyog. Ezt nagyjából tudjuk.
De mi a háttere ennek a karriernek?
Miközben gyűjtöttem az anyagot a cikkhez azon kaptam magam, hogy vigyorogva ülök a gép előtt és nézek egy embert aki úgy dobol, hogy párját ritkítja és elsöprő szenvedéllyel beszél a dobolásról, az életről.
Zenész családba született. Édesanyja a templomi zenekarban énekelt, édesapja pedig ott zongorázott. Két éves kora óta dobol. Elmondása szerint hamarabb értette a dobolást, mint az angol nyelvet. A középiskolában megtanul kottát olvasni és az iskola jazz zenekarában játszik. Innen egyenes út vezetett a Guitar Center Drum Off versenyig, amit meg is nyert 2003-ban. 21 éves volt, itt dőlt el, hogy professzionális dobos lesz belőle.
2004-ben megjelenik a Shed Session videó, ahol rajta kívül többek közt Tony Royster Jr és Thomas Pridgen is szerepel. Ez a videó akkora hatással volt a dobolásra, hogy innentől kezdünk el " Church Drummingról, Gospel Drummingról" beszélni. Ez annyira látványos, virtuóz dobolást jelentett, hogy mindenki így szeretett volna játszani. Ráadásul a mega produkciókban is, pl Justin Timberlake, Jay Z ( Tony Royster Jr), Ariane Grande (Aaron Spears), Prince (John Blackwell) stb... ilyen jellegű dobosok játszottak. Ők lettek az új, aktuálisan mindent elsöprő nevek, az új generáció. Ez a játékstílus a modern dobolásban forradalmi volt.
Itt szeretnék egy alapvető tévedést tisztázni. A gospel drumming úgy alakult ki, hogy a templomi dobosok az Istentisztelet után maguk szórakoztatására játszogattak. Ezt régen úgy hívták, hogy „négyeztek, nyolcaztak”. Válaszolgattak egymásnak. De a dalokban ez csak nyomokban jelenik meg, hiszen ott kísérniük kellett. Ezt igyekszik letisztázni az összes nagy gospel név. Pl Chris Coleman, aki szintén ebből a környezetből jött, nagyon viccesen úgy fogalmaz, hogy ha valaki az összes chops-ot betenné a dalokba akkor a Pásztor azt mondaná neki, hogy Jézus nagyon szeret téged, de erre a dobolásra itt nincs szükség, kérlek menj haza és otthon csináld...
Nehéz a lényeget szem előtt tartani amikor ott a lehetőség, hogy kijátsszuk mindenki szemét. Eric Moore (és persze a többi nagy név) erre is kivàló példa. Moore azt mondja játszunk úgy, hogy a közönség és a zenekar is élvezze. Persze, hogy ebbe mi fér bele az már ízlés és zenei környezet kérdése.
2004-től a legendás Sly and the Family Stone-nal játszik.
2005-ben a Grammy díjas Bobby Brown hívja a zenekarába.
És itt jön egy hirtelen váltás. A funk-metalt játszó Infectious Groove a következő állomás. Ez Mike Muir projektje ahol pl.: Robert Trujillo basszusgitározott a Metallica előtt.
Innen a Suicidal Tendencies-be, Mike Muir anyazenekarába is meghívást kap. 2015-ig dolgoznak együtt. Ebben a csapatban mindig zseniális dobosok voltak. Pl; Jimmy DeGrasso, Brooks Wackerman, Ronald Brunner Jr (aki szintén ufó, ezután pl George Duke csapatát erősítette), most pedig Greyson Nekrutman. ( aki ugye azzal lett népszerű, hogy virtuóz módon játszott jazzt...)
Felmerül a kérdés; nincsenek műfaji határok? Moore szerint nincs olyan, hogy jó zene, rossz zene. Minden stílusnak megvan a maga szépsége. A célja az, hogy minél több stílusban kipróbálja magát. Személy szerint teljesen egyetértek ezzel. Nyitottnak kell lenni, ha van lehetőségünk, próbáljunk ki minél több stílust.
Engedjetek meg egy személyes történetet erről. Egy alkalommal a Das Funk popzenekarral játszottam reggel a tv-ben (szekvenszer, szép öltöző, szép éneklés, stb), majd átutaztam az adott fesztiválra, ahol az Action-al egy brutális hard core koncertet toltunk le. Kismillió ember, fürödtünk az izzadságban. Nekem az a nap így nagyon teljesnek tűnt.
Moore pici gyerekkorától kezdve figyeli a dobosokat. Megint a gondolkodásáról tanúskodik az, hogy John Bonham-et hozta fel példának arra, hogy milyen dobolásra kapta oda a fejét.
A dobolást tartja a közös nyelvnek. A zenei környezet másodlagos. Gyakorolni is úgy gyakorol, hogy vagy dúdol, énekel, vagy zenére játszik lehetőség szerint.
- Hallgass zenét, játssz zenét.
- Kérlek, ne add fel!
Játssz minél többet emberek előtt, mert a garázsban kigyakorolt dolgok nem mindig működnek ha ott a közönség. Dave Mustaine a Megadeth legendásan maximalista gitárosa is azt mondja, jó ha a 80% kijön a koncerten a próbán kigyakorolt dolgaikhoz képest.
Nekem (mint tanár) nagyon szimpatikus az a szemlélet, ahogy Moore megközelíti a dobolást. Először is ő nem mondhatja meg, hogy mit hogyan játssz. Mindannyian mások vagyunk. Mások a fizikai adottságaink, más zenét hallgatunk, máshol kell megfelelnünk. Tanulj meg minél több mindent és válaszd ki a neked legjobbat. Mindenki másmilyen. Használjuk a saját erősségeinket, ettől leszünk egyediek. Persze az alapokat el kell sajátítani. Minél magasabb szinten, annál jobb.
Mindenki a sebességről kérdezi. Egyszerű a képlet, ha bármit tisztán játszol valószínűleg jól fog szólni nagy tempóban. Az építkezéshez viszont idő kell. Hagyj magadnak időt, légy türelmes.
A gyakorlásra nagyon nagy hangsúlyt fektet. „Ha képes vagy meghallani, el tudod játszani”. Nagy igazság, tanuljunk. Neki mindegy, hogy váltott kéz, vagy paradiddle. Nem a MIT játszom, hanem a HOGYAN-t játszom. Értsd ezt jól... mindegy, hogy milyen ütésmódot alkalmaz éppen, az aktuális játékmódját az határozza meg, hogy mit szeretne hallani. Persze ehhez a szabadsághoz elengedhetetlen a nagyon magas szintű technikai képzettség. De sosem téveszti szem elől a lényeget! Groove, kíséret. A többi hab a tortán.
A dobolásnak van egy másik oldala is. A lelki vagy mentális tényezők. Itt is hadd idézzek néhány gondolatot Eric Moore-tól.
- Ne legyél túl komoly. Ez buli!
Gondolom ti is megfigyeltétek magatokon, hogy ha próbán vagy gyakorlás közben elengeditek magatokat akkor csodákra vagyunk képesek. Ez semmi más, csak az adott állapot amiben vagyunk. Minél inkább ebbe a hangulatba tudjuk magunkat hozni a koncerten, stúdióban, annál jobbak leszünk.
Elképesztő szenvedéllyel beszél a dobról. A öccsét hozza fel példának, aki az egyik közös videózás után egy szamba alapot kezdett el játszani. Mindezt 9 hónaposan. Hiszen ez egy külön nyelv, külön dallamvilág. Nem véletlenül a legősibb hangszer a világon. Mindenkiben ott van a ritmus.
Érdemes megnézni a Drumeo-n lévő filmet. Szenvedély, virtuozitás, mosoly, groove, sound. Minden egyben van.
Itt hangzik el az is, hogy imádta a Suicidal-ban eltöltött időt, de örül, hogy vége mert így ki tud próbálni mást is. A koncerteken kívül rengeteg kliniket tart hasonló szeretettel, szenvedéllyel. „Szeretem megosztani az emberekkel a kapott ajándékomat.”
Arra a kérdésre, hogy melyik dobosokat csodálja, az a válasza, hogy azokat akik a dobolás mellett másban is teljes értékűen helyt tudnak állni. Család, apa stb. Azért ez megint elgondolkodtató. Nem csak a dob van a világon. Az egy nagyon jó dolog ha az ember tiszta szívből azt csinálhatja amit szeret, de ezen kívül azért akad még más is az életünkben....
Az utóbbi években még magasabbra ért. Eros Ramazotti hívta a zenekarába. Csak szuperlativuszokban lehet erről beszélni. Teljes alázat a zene iránt, őrületes dinamika, tempó. Elmondása szerint az volt a legnehezebb munkája, amikor Ramazotti azt mondta neki, hogy a dobszólóban csak tizenhatodokig mehet el. Így is lett. Tanulni, tanulni.
Egy Eric Moore idézettel búcsúzom tőletek... amikor megkérdezték tőle, hogy napi 10 órát kell-e gyakorolni, akkor a következőt válaszolta;
„No!! I love drums with all my heart, but I' am a grown man." Mert ugye a doboláson kívül másra is szükségünk van.
Remélem tetszett amit olvastatok. Köszönöm a figyelmet.
A videón egy nagyon hatásos megmozdulását szeretném nektek megmutatni.
Sümeghi Tamás
2024. január 16. 04:22