A GROOVE KIRÁLYAI – A MODERN KÖNNYŰZENEI DOBOLÁS KIALAKULÁSA (1. rész – Steve Gadd)
Könnyűzenét mindig hallgattunk, legyen az bármilyen stílusú is. A 20-as, 30-as évek jazz őrületétől kezdve a szórakozni vágyó emberek alig várták, hogy láthassák a kedvenc előadóikat és kedvenc dalaikra táncolhassanak, szórakozhassanak. Nem volt ez másképp az 50-es, 60-as évek rock&roll korszakában sem, szimbolizálva az akkori kor lázadó életérzését. Valahol itt indult el az a groove dobolás, ami a későbbiekben meghatározó lesz a könnyűzenében. De a 80-as, 90-es évek igencsak sokszínű zenei palettája is tömegeket mozgatott meg függetlenül attól, hogy pop vagy rock volt terítéken. Egyre többet hallgattak zenét otthon is, és rengetegen kezdtek el hangszeren játszani. A dob mindig bonyolult feladat volt hiszen hangos, zavarja a szomszédokat, ráadásul cipelni is nehéz. Mégis az a mondás, miszerint „Ha rosszul szól a zenekarod, rúgd ki a dobosod” sokat elmond ennek a hangszernek a zenekarban betöltött szerepéről. Ebben a sorozatban azokról a dobosokról szeretnénk írni, akik a groove játékukkal, hangzásukkal, személyiségükkel nagyban hozzájárultak a mai modern könnyűzene megszületéséhez. A cikkekhez tartozó videókban pedig néhány, a dobosra, korszakra jellemző megmozdulást mutatunk be kottával kiegészítve.
Kezdjünk Steve Gadd-el. A groove dobolás Keresztapja címtől, a Legnagyobb hatással bíró dobos titulusig sok mindent hallhatunk róla. A hír igaz, ez mind így van. Gadd megkerülhetetlen, a mai modern dobosok és egyéb hangszeresek etalonként tekintenek rá. Közel 60 év zenei pályáról beszélünk, a könnyűzenei klasszikusok java része hozzá köthető. Megszámlálhatatlan előadó, stílus. És egy végtelen érdekes, tanulságos életpálya. Jó szórakozást!
Steve Gadd 1945. április 9-én Irondequoitban született. 1984-ben beválasztották a Modern Drummer hall of fame-be. 2017-ben tiszteletbeli doktori címet kapott. Ő valószínűleg az egyik legtöbb felvételen hallható dobos. Az egyik legismertebb session és stúdiódobos. Sokak szerint a legnagyobb hatással bíró dobos a világon. A diszkográfiája vetekszik a Háború és béke hosszával. Néhány név messze a teljesség igénye nélkül: Chick Corea, Paul Simon, Eric Clapton, Steele Dan, James Taylor, Al Jarreau, Paul McCartney.... Számtalan ikonikus megmozdulás köthető hozzá.
Ezt nagyjából mind tudjuk róla, de ez hogy alakult ki?
New York melletti kisvárosban született, ahol a zenei élet kiemelkedő volt. A helyi klubokban olyan számára meghatározó embereket látott játszani, mint Gene Krupa, Max Roach, Art Blakey, Papa Jo Jones, Dizzy Gillespie. A legnagyobb tanulás számára saját bevallása szerint az volt, hogy ezeket az embereket közvetlen közelről láthatta játszani. Nem csak a technikát leste el tőlük, hanem azt a fajta játékstílust is magába tudta szívni, amit csak közvetlen közelről lehet ellesni. Adta magát a helyzet, hogy már nagyon fiatalon Tony Levinnel, egy olyan zenekarban játszottak, ahol hét estéből hatszor léptek fel. Elmondása szerint ez volt az egyik legcsodálatosabb időszak az életében. Ebben a zenekarban játszott Chick Corea is. Saját dalokat játszottak és természetesen sztenderdeket is. A zenekar neve Midnighter volt.
Az akkori zenei világ egészére hatalmas hatást gyakorolt Miles Davis és az aktuális csapata ahol pl. Tony Williams is dobolt, így Steve Gadd és zenekara is abszolút etalonként tekintett Davisékre. Érdekes, hogy az egyik legnagyobb vízválasztó Gadd dobolásában az volt, amikor Corea leült a dobhoz játszani, hozta a kettő négyeket lábcinen és közben végtelen nagy szabadsággal játszott, de mégis bennmaradt a formulában. Nem úgy gondolkozott mint egy dobos, hanem mint egy zeneszerző. Itt álltak össze a puzzle darabok. Ebben az időszakban Corea-val rengeteget dolgoztak együtt.
További javasolt linkek:
CHICK COREA - The Sun 1970 [full album] / Jazz Focus
https://www.youtube.com/watch?v=DQLdZljeA2A
Chick Corea (1978) FIRST RECORDING [HUMPTY DUMPTY] / JGC History
https://www.youtube.com/watch?v=HxBUmBXI-j0
Amikor Gadd bevonult katonának más dobolt a zenekarban. Megnézte őket és teljesen letaglózta az a fajta brazilos beütés, ahogy játszották a dalokat. Ez is hatalmas hatással volt rá. A katonaság után ismét együtt játszottak, de ekkor már Al Di Meola is a zenekar tagja volt. Ebben az időszakban kezdődött az első nagy kényszerpálya Gadd életében, hiszen döntenie kellett, hogy a családja mellett marad az újszülött kisbabája és felesége mellett, vagy turnézni megy a zenekarral. A család mellett döntött, de ez nem volt hatással a kapcsolatukra Coreaval. Rengeteget dolgoztak együtt a későbbiekben is. A húszas éveiben járt és irtózatosan ki volt éhezve a zenére. A katonazenekarban és a főiskolán olyan kottaolvasási és gyakorlati rutinra tett szert, hogy bármit el tudott olvasni, játszani. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a felvételeken az összes cintányér állványon, falakon, tőle jobbra-balra kottaállványokon kották voltak kirakva és így játszották a dalokat. Ekkor még általában úgy működtek a stúdiófelvételek, hogy a zenekarok együtt játszottak. Érdemes meghallgatni ezeket a felvételeket, itt olyan éhség, tűz, együtt játszás van, ami párját ritkítja. Aki dolgozik stúdióban tudja, hogy ez egy másik dimenzió. A köztük kialakult kohézió évtizedekkel később is megmaradt.
Az új zenekarok iránt állandó izgatottságot érzett. Ilyen volt például az is amikor Breckerrel, Eddie Gomezzel és Anthony Jacksonnal készítettek lemezeket. Ebben az időszakban olyan felvételeket készítettek, ahol a modern jazz találkozott a rockosabb felfogással. Ehhez persze kellettek azok az emberek akik nyitottak voltak és értették a különböző stílusokat. Számomra a legnagyobb tanítása ennek az időszaknak a Steele Dan Aja című dala (1977). Vagy ahol Wayne Shorter és Steve Gadd egyszerre játszanak szólót a zenekari részben. Na, ha valahol meg kellett érteni, hogy mit jelent a hangszerelés, az itt van. Érdemes meghallgatni.
Túl azon hogy perfekt módon olvasott kottát, folyamatosan gyakorolt. Ez egyébként a mai napig így van. Rengeteg új dolgot talál ki, illetve épít be a játékába. Egyszerűen számára ez egy izgalmas játék. Számomra nagyon tanulságos az, hogy az a Steve Gadd aki az egyik legmeghatározóbb dobos a világon az összes cikkben és interjújában elmondja, hogy hihetetlen szerencséje volt mert jókor volt jó helyen. Számára megtisztelő és szerencsés, hogy ilyen emberekkel játszhat...
Gadd karrierjében nehéz kiemelni előadókat, hiszen ha megnézzük a diszkográfiáját, gyakorlatilag a klasszikusnak mondható produkciók nagy részében részt vett.
Íme egy történet arról hogy alakult ki az 1975-ös Paul Simon lemezen halható legendás "50 ways to leave your lover" intrója...
Valami unikálisat akartak a dal elejére. A bridge refrén groove-ja kész volt, de valami ettől különbözőt kerestek. Gadd elment gyakorolni és különböző lineáris gyakorlatokat játszott egymás után és gyakorlás közben rátalált a később legendássá vált groove-ra. Mikor ezt meghallották, a producer berontott Paul Simonnal: „Ez az! Így kezdődjön!” A többi már történelem.
Az egyik Eric Clapton studio session videón van egy végtelen aranyos jelenet, ahol realizálják azt, hogy azt a bizonyos dalt bizony nem fogják tudni ott és akkor eljátszani. Ha jól emlékszem Nathan East a basszusgitáros. Nekifutnak kétszer, de nem akar összejönni. Majd egymásra néznek és Clapton a következőt mondja: „Tudjuk mi ezt ennél jobban is. Tartsunk szünetet, majd később visszatérünk rá.” Tettszik érteni...? Clapton, Gadd, East és a többiek. Ők, akik a zenei mindenség meghatározó definíciói hangszeresen, s mégsem derogál számukra beismerni, hogy nem mehet minden elsőre. Mosolyognak, haladnak... hiszen ez egy jó társasjáték is. Tanuljunk ebből.
A hetvenes években létrehozták a Stuff zenekart ahol Gadd mellett Chris Parker dobolt. Az akkori „legnagyobbak” egymás között: Richard Tee, Eric Gale, Cornel Dupree. Joe Belushi konferálta be őket úgy, hogy New York legjobbjai.
A nyolcvanas években The Gadd Gang néven létrehozta a saját zenekarát, melyhez Eddie Gomez és Ronnie Cuber csatlakozott a Stuff zenekarból ismert tagokhoz. (Minden hang arany.)
Van persze ennek a lenyűgöző karriernek egy másik oldala is. A problémák elől menekülés a zenébe. Ahogy a családja bővült, próbált egyensúlyozni a család és a munka között. Ebben az időszakban három napot dolgozott New Yorkban, majd visszament a családjához. Ebben a feszített munkatempóban szokott rá a kokainra, ami először ahhoz kellett, hogy bírja a munkát, később pedig már azért, hogy egyáltalán működni tudjon. Megállás nélkül dolgozott egyszerűen azért, mert szerette ezt csinálni és ugyanúgy mint bárki más bízott abban, hogy ajánlani fogják más produkciókba is.
Egy idő után kipróbálta magát Los Angelesben is, ahol természetesen szintén óriási sikereket aratott. Amikor megkérdezik tőle, milyen érzés az, hogy világsztárokkal dolgozik együtt és hogyan jöttek létre az ikonikus megmozdulásai, kb. mindig ugyanaz a válasza: „Lucky day for me.” Hát még nekünk mennyire szerencsés...
A folyamatos megújulásról, gyakorlásáról ejtettünk már szót. Pl.: dupla pedált a 80-as évek vége óta használ. Először csak azért, hogy a dalok végén hangosabb legyen a hangszer. Aztán persze mesterfokon beépült a játékába is.
Néhány gondolat és megfigyelhető tapasztalat Steve Gadd-től:
- Amikor játszik, (főleg a nagyokkal) mindig figyel és tanul valamit.
- „Ha valamit addig gyakorolsz míg megérted, magabiztos leszel.” Szerintem ezt is megfogadhatjuk tanácsként. Mint tanár mondom, hogy ehhez nyitottnak kell lennünk.
- Pandémia: ki, hogy éli meg. Gadd pl.: rengeteg olyan dolgot tudott kigyakorolni, kipróbálni, amire addig nem volt ideje. Nyitottság, alkalmazkodás... ezt mindannyian beépíthetjük a mindennapjainkba. Hiszen ez egy jó játék (is).
- A Crazy Army, illetve a Gaddiments gyűjtemény egyértelműen bizonyítja azt, hogy technikailag az egyik legszebben játszó dobos. Számomra a Buddy Rich emlékkoncerten (1989) érhető tetten a Gadd esszencia. Dave Weckl, Vinnie Colaiuta és középen Steve Gadd. Lenyűgöző technikai könnyedség, dinamika, dallamok. Ám egyszer csak megszólalt a mindent elsöprő Gadd groove...
A felszerelése is folyamatosan változott, mire kitalálta azt a setupot, ami a mai felállásnak megfelel. Persze ő már bebizonyította az In Session, Up Close videóján, ahol elhangzik a legendás paradiddle groove szólója is, hogy gyakorlatilag egy darab papírdobozon is képes a csodára. Mindenkinek javaslom mind a két anyagot. Ráadásul Will Lee és Richard Tee is hallható a dalokban.
Yamaha dobokat használt 10-12-13-14 tamokkal. Persze ez nincs kőbe vésve. A lábdobbal volt neki alapvetően problémája, túl hosszú volt a test és számára nem elég gyorsan érkezett vissza a hang. Végül is a 22 x 16-os méretnél maradt.
Steve Gadd pályájából nekem az a tanulságos, hogy ugyanolyan problémákkal küzdött mint bármelyikünk. Összeegyeztetni a családot a zenével, hogy tudunk úgy gyakorolni, hogy azt be is tudjuk építeni a zenébe, melyik zenésztől mit tudunk tanulni és, hogy mennyit és mit kell ahhoz játszanunk, hogy ajánljanak máshova is. Ezt az egészet végtelen nagy érdeklődéssel, szeretettel nyitottsággal csinálja körülbelül 60 éve. A végeredmény magáért beszél.
A videón szeretném két ikonikus megmozdulását megmutatni.
Remélem tetszett amit olvastatok.
Sümeghi Tamás
2024. január 9. 08:14