A gitárock mesterei – Tornóczky Ferenc (2. rész)
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Akár ifjabb Tornóczky Ferenc, aki a 2020-ban elhunyt gitáros-tanár édesapjától örökölte tehetségét, amit az amatőr zenekarok után a Codában, a P. Mobilban és a Póka Experience-ben kamatoztatott. Mindemellett a Kőbányai Zenei Stúdió tanáraként, illetve újabban a gitártanszak vezetőjeként önálló zenekart alapított és édesapja emlékére szánt lemezen dolgozik.
Bizonyos dokumentumok szerint a P. Mobilban egy évig (1999-2000) állandó vendég, majd rövid szünet után, 2001-től állandó tag lettél. Mi lehet a magyarázata?
Gondolom, a népstadionos vendégszereplés és az azt megelőző bejátszó bulik jelenthetik az „állandó vendég” titulust, mígnem szóltak, hogy jönnék-e Vili mellé gitárosnak? Egon ugye adott volt, Rudán Joe énekelt és Herpai Sanyi dobolt, akit kicsivel később Németh Gabi váltott. A Mobileumot, amelyre több dalt is írtam, már Baranyi Laci énekessel és Németh Gábor helyén Szakadáti Matyi dobossal adtuk ki. Büszke vagyok a Tunyó emlékére írt A két legnehezebb szó, a Fegyvert veszek, vagy az Ötven éves férfi dalokra, amelyeket én írtam. Rengeteg bulit játszottunk, a zenekarban nagyon jó hangulat, igazi rock and roll feeling uralkodott. Lóránt és Egon között régebb óta szoros barátság alakult ki, én pedig mindenkivel nagyon jóban voltam. Voltak persze problémák, mint mindenütt, ezért történtek a tagcserék.
Az említett jó viszony Vilivel szemben is fennállt? A régi mondásra, a két dudás és a csárda esetére gondolok.
Sosem volt ebből baj. Egyrészt tudtam, miért lépek be a zenekarba és mi az ottani szerepem, másrészt ez folyamatosan alakult is. Vili a régebbi dalok szólóit játszotta, azokat, amitől a P. Mobil hangzása kialakult. Ő igazi vintage gitáros, amely különbözött az én játékomtól, amellyel próbáltuk frissíteni a dalokat, a megszólalást. Abszolút partnerek voltunk. A kétgitáros felállás vastag, tömény hangzást eredményezett, amelyben a régi dolgok éppúgy megszólaltak, mint az újak. Nagyon jól működött ez így.
A városi legenda szerint Sárvári Vilit mégiscsak haza akarták küldeni a Mobileum anyagának stúdiófelvételeiről, mondván Tornóczky Ferike majd felgitározza, amit kell. Meg tudod ezt erősíteni?
Nem tudok róla, de attól még lehet, hogy így volt. Ami tény viszont, hogy Vili nem csupán dalt írt arra a lemezre, de játszik is rajta.
A virtigli mobilosok többsége úgy ítélte, hogy a kétgitáros felállással, billentyű nélkül létrejött egy második Hobo Blues Band. Vagyis a korábbi hard rock vonalat egy más jellegű, rhythm and blues alapú muzsika váltotta. Te hogy látod?
Ez így van. Elkerülhetetlen volt, de magam részéről pozitívumnak gondolom, amelyre Egon személye adta a garanciát. Persze a saját véleményem, lehet, hogy mások ezt másként gondolják, de ezen – kulturáltan – el lehet vitatkozni. Az mindenestre vitathatatlan, ha Egon felmegy a színpadra és megpengeti a basszusgitárt, az út egyenesen a Hobo Blues Band, illetve a Vadászat irányába visz bennünket. Ehhez járul még a rendkívül erős személyisége, amellyel maga körül formálja a dolgokat; mindezt összevetve rögtön világos lesz minden. Annyi bizonyos, hogy a korábbi dalok megszólalásához szükség volt a Hammondra, az újak viszont már egy, illetve két gitárra készültek. Igazság szerint Egon basszusjátéka olyan markáns, hogy nem hiányzott a billentyű. Abban pedig biztos vagyok, hogy ez nem Egon, hanem Lóránt döntése szerint alakult így.
A Kutyából szalonna és a Mobileum album megjelenése között eltelt tizenegy esztendő. Több interjú készült, valamint különböző vélemények hangzottak el, és többféle magyarázat is napvilágot látott ezzel kapcsolatban. De mi a te álláspontod?
Joci és jómagam nagyon szerettünk volna új nagylemezt. Tudtuk, hogy Egon nagyon jó szerző, Lóránt jó szövegíró, és azt is, hogy Egon mindig Laci (Hobo – H.I.) szövegeire írta a zenét és nem fordítva. Lórántnál azonban ez nem így működött, innentől kezdve egymásnak dobálták a labdát, miközben Joci meg hajtotta őket. Egon ráadásul nem annyira szorgalmazta az új dalokat, mondván, a közönség úgyis a régiekre kíváncsi, de valahogy Lóránt sem törte össze magát ez ügyben. Aztán kimozdultunk a holtpontról: Egonnak már megvolt a Hol voltál King-Kong? dala, amelyet ő rakott össze, én pedig följártam Lóránthoz a Verseny utcába és együtt dolgoztunk a már említett nótákon. Végül kialakult egy olyan lemez, amelynek nagy részét én írtam, de Vili és Egon is hozott dallamokat. A szövegek egyértelműen Lóránthoz kötődnek.
Mareczky Totó hazalátogatása alkalmából, 2007-ben, Schuster Lóri koncertsorozatot indított a régi tagokkal, amely végül Tunyogi Péter rosszulléte miatt félbeszakadt. Úgy hírlett, hogy a turné sikerességétől függően, annak befejeztével visszaállhat a nyolcvanas évek klasszikus P. Mobil felállása. Hogyan érzékelted ezt belülről?
A „Régi Mobil” turnéról csupán plakátokról, hirdetésekből értesültem. Nem előzte meg semmilyen zenekari megbeszélés, beszélgetés, Lóránt semmiféle utalást nem tett erre. Furcsának tartottam, hogy P. Mobil néven – velünk – működött egy sikeres, nagyon jól eladható csapat, ugyanakkor a zenekarvezető ugyanazon a néven, ugyanazon dalokkal, de a régi társakkal csinál egy másik produkciót. Amiről mi, az akkori tagság, semmit sem tudtunk. Olyat is hallottam, hogy Lóránt és Egon között igen feszült volt a viszony. Nos, tanúsíthatom, hogy szó sem volt ilyenről; ők olyannyira jó barátok voltak, hogy a zenekartól függetlenül is összejártak. Lóránt gyakori vendég volt Egonék máriahalmi „birtokán”, ahová gyakorta látogatott az akkor még pelenkás kisfiával, Jánoskával.
Lóránt nehezményezte – ahogy fogalmazott –, hogy a „saját szórakoztatásokra” olyan nem odaillő zenei betéteket is applikáltatok az emblematikus szerzeményekbe, amelyek véleménye szerint nem odavalók. Ezt miért találtátok ki?
Valóban volt ilyen. De az Égi lovasok például, amit a Vágtass velem előtt játszottunk, Lóránt ötlete volt. Egon némelyik dalt egyhangúnak tartotta, ezért úgy gondolta, kiszínezi, belejátszott máshonnan vett darabokat, részleteket is. Nekem tetszett, partner voltam ebben. Éreztem, hogy Lóránt viszont nem örül neki, de nem szólt. Ez csak az összeveszés után lett téma. Egon öntörvényű ember, ezt Lóránt is tudta, hiszen nagyon jól ismerte. Barátok voltak. Ha nem tetszett neki, miért nem szólt érte? Kitalálhatta volna, hogy a zenekar csináljon meg akár egy Hendrix-medleyt, aminek azért más hatása lett volna. Ezt kezelni kellett volna. Nekem már volt ehhez hasonló eszmecserém Egonnal, megbeszéltük és megértette.
Két erős egyéniség között létrejött barátságot említettél. Azért, vagy épp annak ellenére mégiscsak bekövetkezett a szakadás, hiszen Póka Egonnal és Szakadáti Matyi dobossal egyszerre hárman is fölálltatok a zenekarból. Mi volt az oka pontosan?
2007-ben, tehát még javában a Mobil-időkben már működött a Póka Experience Egonnal és Matyival. Ilyen módon zenekar voltunk a zenekarban. Az Experince-szel elvállaltunk egy fellépést a Hajógyári Szigeten megtartott „Zene a rasszizmus ellen” című rendezvényen. Lórántnak, aki azokban az időkben eléggé beleásta magát a politikába, nem igazán tetszett, bár ennek nem adott hangot különösképpen. A probléma valójában a Mobileum lemezfelvételei közben adódott, amikor az egyik szerzeményemre írt szövegébe olyan politikai üzenetet helyezett, amit mi nem szerettünk volna. Ez volt a Gyöngyök és disznók. Engem, mint szerzőt válaszút elé állított: ő nem hajlandó változtatni az általa legfontosabbnak tartott sorokon, ha nem tetszik, akkor inkább maradjon le az egész szám a lemezről. Amit szerzőként nekem kellett eldöntenem. Miután nem került föl, ebből lett az összeveszés, onnantól kezdve, csupán SMS-ben kommunikáltunk. A lekötött nyári koncerteket természetesen lejátszottuk – nagyobb részt nélküle, mert ezekre nem volt hajlandó eljönni –, majd 2009 szeptemberében mindhárman kiléptünk a P. Mobilból. Kiírtuk a honlapra, úgy gondoltuk, ezzel tisztességesen elköszönünk a közönségtől.
Itt azonban nincs vége a történetnek. Lóránt elkérte a Bozsik stadionban játszott negyvenéves jubileumi koncert kép- és hangfelvételét (az utómunkák a Kőbányai Zenei Stúdióban készültek), amit a kevert anyag további sorsa után érdeklődve oda is adtam neki. Ezt mindhármunk ellen indított intenzív rágalomhadjárat követte.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2021. augusztus 15. 08:05