A gitárock mesterei – Szűcs Norbert – 4. rész
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Szűcs Norbert, maximalista beállítottságának köszönhetően kezdetekkor kifejezetten az igényes zene előadása mellett kötelezte el magát. Életpályája két, párhuzamos vonalon fut: egyfelől az intenzív gyakorlás eredményeképpen a virtuóz gitáros, későbbiekben a zeneszerző, a producer, a hangszerelő, vagy éppen a hangmérnök képe bontakozik ki előttünk. Zenei sokszínűségének, tanulmányainak köszönhetően az egyetemes zene szinte minden területén maradandót alkotott. Filozófiája: lehet ugyan alkut kötni az ördöggel, ám a munkát minden körülmények között igényesen, precízen kell végezni.
Az eddigiekkel párhuzamosan az ezredfordulótól datálódnak nemzetközi sikereid. Hogy sikerült megkapaszkodnod?
Az Artisjus díj átvételekor gondoltam arra, hogy a kitüntetést megpróbálom külföldre exportálni. 2012-ben beneveztem a Nemzetközi Zeneszerző Versenyre, ahol nem rock, de több más stíluskategóriában második helyezett lettem. A jutalom nem pénzről, hangszerről, vagy annak valamely kiegészítő berendezéséről szólt, hanem arról, hogy kiajánlanak a legmenőbb Los Angeles-i közvetítő ügynökségnek. Nem fűztem sok reményt az ügy folytatásához, legnagyobb meglepetésemre azonban e-mailben jelentkeztek. Egy zenegyártó cégtől kaptam ajánlatot az ő HBO és más, hasonló televíziós csatornának dolgozó csapatának tagságára.
Lassanként kezdtem felfelé haladni ebben a hierarchiában. Ám előtte komoly megméretésnek számított, hogy átjussak annak a kilenctagú független bizottságnak a szűrőjén, amely elbírálja a beküldött dalokat. A kilencből nyolc tag pozitív döntése kellett ahhoz, hogy továbbküldjék a megrendelő televíziónak. Ezen túljutva jöttek a megrendelések. Méghozzá mára már olyan mennyiségben, hogy képtelen vagyok teljesíteni azokat.
E csatornán keresztül megismerkedtem művészekkel, előadókkal, kiadókkal, míg 2014 körül eljutottam arra a szintre, hogy koordináljam, összekössem a dolgokat. Példa erre, hogy létezik egy nagyon jó szakmai felkészültségű magyar zenekar, akit egy amerikai énekessel összekötve el lehet adni Nyugaton, vagy épp Amerikában. A felvételeket odakint készítettük, amelyhez mindenki hozzátette a magáét, értsd, támogatókat is tudtak hozni a projekthez. Ez a három kontinensen átívelő Mr. Zsolt produkció.
Elindult a projekt. Kiadtunk lemezeket, szerveztünk magyarországi koncertet, előkészítettük a tízállomásos amerikait is, amelyet aztán elsöpört a Covid. Melodikus hard rockról beszélünk, amely a nyolcvanas-kilencvenes évek brutálisan jó zenéjének egyfajta olvasztótégelye ének, szólógitár, basszusgitár, szintetizátor, dob felállásban.
Rengeteget dolgozom külföldi megrendelésre, a világ minden tájáról megkeresnek. Több jogdíjam érkezik külföldről, mint Magyarországról.
Visszatérve a gitárra: milyen típusú hangszert, illetve felszerelést használsz?
A gitárokat sorolnom kell: Ibanez a kedvenc márkám, ebből van egy PGM 500 Paul Gilbert Signature, egy JEM7-BSB Steve Vai Signature valamint egy JEM77 Steve Vai Signature Floral Pattern 2. Emellett a Fenderből egy Richie Kotzen Telecaster MN BSB is a gyűjteményem része, akár a Gibson Custom Murphy Lab, vagy a Les Paul Standard Reissue Light Aged.
És akkor nézzük az erősítőket: 2 Vox AC30/6 TB 3-Channel 30-Watt 2x12 Greenback, Celestion Blue Bulldog.
Ami a pedálokat illeti, az analógok közül az MXR Distortion, MXR compressor, Tech 21 SansAmp PSA-1 Rare Red Face Plate Limited Editionezt rack, Digitech vocalist II típusokat említeném. A digitális pedálok: Kemper Profiler Rack, Fractal Audio Systems Axe Fx II, Axe Fx III, Floorboard: Kemper Profiler Remote, Fractal Audio Mfc101, FC-6 Mark II. és minden szoftveresen fellelhető plugin.
Miután a legtöbb stílusban otthon vagy, nyilván nem idegen tőled a modern, tappingelős gitárhangzás, a virgázás, az arpeggiozás. Mi a véleményed erről, szemben az old schoolos, hagyományos gitártechnikával?
A hibrid megoldás híve vagyok, ami azt jelenti, hogy nem csupán pengetővel, de az ujjaimmal is besegítek a húrok megszólaltatásában. A két általad említett technikát vegyítem, úgy, ahogy a zene megkívánja.
Mint beszéltünk róla, legfőképp Ibanez gitárt használok, ami régebben „szitokszó” volt. Csupán a Fendert, vagy a Gibsont ismerték el. Ugyanez volt a helyzet a „tekeréssel” is, amiből két fajtát különböztetünk meg: az egyik a sulis, az iskolás, ami tulajdonképpen egyenruhának felel meg. A másik az úgynevezett mitology, vagy mítosz, amikor a gyerekek alkalmatlanok a színpadi megjelenésre. Akkor vagy jó gitáros, ha ezek mellől ellépve megpróbálsz saját magad lenni. Nekem megvannak saját futamaim, amelyeket én hoztam létre. Ezeket rajtam kívül senki sem játssza, ez különböztet meg a többiektől.
A másik kritérium a sound, amely három, vagy spirituálisan inkább öt összetevőből áll: az agy, a szív, az ujjak, a pengető, és csak a legvégén maga a hangszer. Ez utóbbinak, a gitárnak túlzott jelentőséget tulajdonítanak, miközben a korábban felsoroltakon sokkal több múlik. Például minden pengető másképpen szól.
Ilyen zenei pedigrével, amivel rendelkezel, kíváncsi vagyok a véleményedre: hol tart ma és mi lehet a jövője a könnyűnek tartott műfajnak?
Hadd hozzak egy amerikai példát: amikor 2019-ben kint jártam, a repülőtéren Van Halen zenéje szólt. Mi, akik itt élünk Magyarországon, hajlamosak vagyunk a mi regionális jelenségünket rávetíteni a globális világra, pedig csupán annyi történik, hogy hazánk olykor a germán diszkó, máskor meg a germán metál hatása alá kerül. Ismét egy hasonlattal élve: „ha nem tudsz úszni, arról nem a víz tehet…”. Vagyis nem a közönség tehet arról, hogy ezt kapja, ezt kell ennie. Ez a zeneipari háttérhatalom „áldásos” tevékenysége miatt alakult így.
Ha szerzőként írsz egy igényes, minőségi darabot, nem tudsz vele mit kezdeni. Nem tudod elvinni egyik rádióba sem, szóba sem állnak veled, nem fogják lejátszani. A médiumok vezetői, zenei szerkesztői tudomást sem vesznek a nem érdekkörükbe tartozó zenei anyagokról. Arról nem beszélve, hogy óriási a merítés, és ebben a dömpingben jó, ha csak egyszer rád kerül a sor. Az a cél, hogy ennek az óriási, felhalmozott nemzetközi repertoárnak megtörténjen az értékesítése.
Egyébként, ha már ennyit beszéltünk a gitározásról, engedd meg, hogy felhívjam a figyelmed egy fura jelenségre, amelyet nekünk, magyaroknak sikerült ismét rosszul átvennünk! A YouTube csatornán megtekinthetők a nemzetközi gitárosokkal foglalkozó külföldi magazin műsorok, vagy pusztán műsorvezetők, akik hírt adnak újdonságokról. Ezzel nincs is baj, hiszen erre szükség van.
Aztán egy gitáros kitalálta, hogy ezt Magyarországra importálja úgy, hogy egy hasonló műsorban bemutatja a magyar gitáros kultúrát, amelyben a saját haveri körét szerepelteti. Számomra értelmezhetetlen és ízléstelen a műsorban szereplő gitáros kollégák iránti rajongás: túlzottan manírosnak találom, az pedig egyenesen érthetetlen, miképpen lehetséges egy középszerű, szinte ismeretlen gitárost „Isten” jelzővel illetni. Ráadásul minden egyes résznek a „gitáros” műsorvezető a csattanója, ahol meg kell hallgatni, hogyan nem tud lejátszani valamit… Jó lenne észhez térni, hiszen a belterjesség már eddig is sokat ártott a hazai zeneiparnak; hihetetlen zenei torzuláson esünk át az ilyen és ehhez hasonló attitűdöknek köszönhetően! Nem véletlen, hogy az országnak nincs nemzetközi jelenléte a könnyűzenei életben.
Van kiút innen?
Mindezt megfejelve a mesterséges intelligenciával, szerintem nem sok esélyünk maradt. Kivéve, ha majd a sok zenei szeméttel telítődnek és csalódnak benne az emberek. És nagyon remélem, hogy csalódni fognak! Miként abban is reménykedem, hogy az igényes muzsika, műfaj utat tör majd magának! Ugyanakkor fontos, hogy a szemétdombon kapirgáló zeneipari kakas háttérhatalmak mielőbb távozzanak a piacról!
A jelenlegi helyzetre van egy mottóm: „Nem választhatod meg, mit kapsz, de azt igen, hogyan reagálsz”. Én így reagáltam.
Hegedűs István
.jpg)
2023. augusztus 24. 07:47