A gitárock mesterei – Szász Ferenc – 2.rész
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Idősebbik Szász Ferenc még a nyolcvanas évek végén Erdélyből, Nagyváradról érkezett Magyarországra, fő zenekara ma is az ugyanonnan származó, patinás Metropol. De játszott Deák Bill Gyulával, gitározott többek között a Geasrol Revival Bandben, a Roxérumban, vagy a Kapuzárás Előtti Pánik R&B-formációban, illetve állt a színpadon Komár László mögött is. A kiváló rock és rhythm and blues gitáros – aki a zenét örök hivatásának tekinti – őszintén kifejti véleményét kedvenc műfajainak mai helyzetéről.
Mikor kezdtél zenét írni?
Tulajdonképpen gyerekkorom óta, már akkor próbálkoztam versek megzenésítésével. Többen meglepődtek, amikor kinyitottam egy kötetet és abból elkezdtem a verseket – énekelni. Aztán ezt „sikeresen” elfelejtettem, de évek alatt összejött néhány számom, az Artisjusnál le is védettem ezeket. Most ott tartok, hogy újabb nyolc-tíz dalt le kell adjak nekik. Ebből kettő-három a Metropolé lett, a többi saját felhasználásra készült.
A kétezres évek nem túlzottan kedveztek a rhythm and blues irányzatnak, mintha lecsengett volna ez a jobb sorsra érdemes műfaj. Mihez kezdtél ezekben a nehéz időkben?
Szerencsére mindig akadt valami, ami elfoglaltságot adott. 2002-ben – igaz, mindössze két koncert erejéig – Komár Laci kísérőzenekarának a gitárosa lettem, amit tulajdonképpen a fiamnak köszönhetek. Neki, illetve a zenekarának szólt Laci, hogy a saját kísérőzenekarába kellene még egy gitáros. A Kongresszusi Központban még ugyanabban az évben bemutattuk a Kell a nő című vadonatúj albumát, ezt megelőzően a Fábry Showban szerepeltünk.
Említettem, hogy sokat játszottam, de játszom ma is duóban. Például a fiammal, ifjabb Szász Ferenccel, legújabban Kyruval, de a már említett Bakter Brothers-es Ferenczy Andrissal is gyakran lépek fel akusztikusan. Blues standardokat tartunk műsoron, többek között Eric Claptontól, J.J. Caletől vagy B.B. Kingtől. Ezek akusztikus gitár kísérettel szólalnak meg, én leginkább looperezek. Általában hétköznap, vagy akár hétvégén is, ha úgy alakul; színvonalas blues-, vagy rock kocsmákban játsszuk ezeket a dalokat.
Emellett nekifogtunk a saját zenénknek is, van vagy tizenöt-húsz szerzeményem. Ezek „megmozgatásához” rá kell vegyem az említett társaimat, vagy épp a Metropol együttes énekesét, hogy énekelje el azokat, mert én amolyan „muszáj” énekes vagyok. A cél egyébként az, hogy ezeket a köztudatba vigyem, népszerűsítsem, hiszen épp eleget játszottam a Cocain-t és mások szerzeményeit. A Metropolba egyébként elég sok dalomat be tudtam vinni. Nemrég léptünk fel a debreceni Partium házban trió felállásban – Attila, az énekes Dobos Jocó és én –, így is nagyon jól sikerült a buli.
Sokszor léptetek fel így?
Nem, csak ez alkalommal. Egyébként az egész zenekar színpadra szokott állni. Kivétel volt még egy marosvásárhelyi fellépés, amelyen Orbán Bandi nem tudott megjelenni, mert épp Amerikában tartózkodott. Két okból is nagyon fontos koncert volt az: egyrészt Boros Zoli – aki tudvalevőleg nagyon sokat segített a zenekarnak – születésnapja, másrészt a román televízió magyar adásának negyvenedik évfordulója miatt. Ráadásul piszkos jól sikerült.
Személy szerint milyen kapcsolatod volt Boros Zoltánnal?
Tudvalevő, hogy Zoli a román televízió magyar adásának főszerkesztője volt. Annak idején, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján elküldtem hozzá pár szerzeményemet, sőt a magyar adásban is többször szerepeltem nála. Az egyik country számomat adásba szerkesztette, amely – talán ennek köszönhetően – a marosvásárhelyi rock rádió slágerlistájára is eljutott. De nem csak én számíthattam rá, hanem mint említettem, ugyancsak sokat segített az egész Metropol zenekarnak.
Hogyan képzeljük el, ki lehetne az ő posztjának, személyének magyarországi megfelelője?
Erre a kérdésre nem igazán tudom a megfelelő választ. Zoli kiváló dzsessz billentyűs és zeneértő szakember, aki nem utolsó sorban roppant segítőkész. Mindent megtett az erdélyi magyar zenekarok, előadók érvényesüléséért.
A Metropol történetét ott hagytuk abba, hogy még Ráduly Béla kezdeményezésére megjelentettétek az Égig érhetne az ének című CD-teket, akkor még trió felállásban. Hogyan jött össze végül a teljes zenekar?
’93-ig játszottunk együtt, amikor Béla végzetes autóbalesetet szenvedett. Legközelebb a Metropol 2008-ban állt össze velem, akkor hívtak ismét a zenekarba. Azóta évente két-három bulit játszunk együtt, csináltunk több felvételt, ezek CD-n, DVD-n, illetve vinil lemezen jelentek meg a Moiras Records kiadó jóvoltából. Játszottunk Székelyudvarhelyen a híres Siculus fesztiválon is, ott legutóbb tavalyelőtt léptünk fel.
Ez azért is volt nevezetes, mert a tizenhárom fellépő zenekar mindegyike feladatul kapta egy-egy Metropol szám feldolgozását saját stílusában. Azt kell mondjam, zseniálisan oldották meg a fiatalok. Ott kezdődik, hogy eleve ráismertünk, de volt, amelyik jobban sikerült, mint az eredeti. Meghívtak bennünket a Marosvásárhelyi Fesztiválra is, ahol Rúzsa Magdi is fellépett. A negyvenöt éves szülinapi évfordulót a Nagyváradi Színházban ünnepeltük, azt megelőzően a Szent László Napok alkalmából az Omegával léptünk fel a budai Várban.
Hallgatva a korai vagy későbbi albumaitokat, elgondolkodtam, hogy a Metropol vajon beat-, vagy rockzenekar? Különös tekintettel a kezdeti időszakra.
Ezen én is gondolkodtam. Annyi biztos, hogy ’68-ban beatzenekarként indultak, akkoriban mindenki ezt a műfajt játszotta. Amikor bekerültem a csapatba és megmutatták a fehér albumot, meghallgatva – az is lehet, hogy én éreztem rosszul – valahova a hard rock és a country közé soroltam a zenéjüket. Azt gondolom, hogy a rhythm and blues beállítottságommal, ilyen irányú szerzeményeimmel talán sikerült belevinnem némi keménységet. Itt említeném meg A nőt akarom és az Egy sörre vágyom című számaimat.
Nézzük sorra a Metropol jelenlegi tagságát!
Ráduly Béla helyett már a kilencvenes évek elejétől Trendler József ül a dobok mögött, akiről tudni kell, hogy szimfonikus zenész és dobtanár a Filharmóniánál. Igazán nagyon jó ütőhangszeres. Virányi Attila alapító-basszusgitárost azt hiszem, nem kell bemutatni, ő a zenekar motorja, énekel, vokálozik, mindemellett kiváló hangmérnök. Sokáig tanított Németországban, a freiburgi egyetemen. Orbán András gitározik és énekel – ezen túlmenően alapító tag –, Dobos Jocó a másik énekes, aki az ugyancsak erdélyi Reflex frontembere is volt. Jómagam pedig gitározom.
Hogyan tovább a Metropollal? Vannak terveitek?
Zilahi Csaba a kolozsvári rádió munkatársa, szerkesztő, újságíró, menedzser könyvet írt Erdélyi magyaRock címmel, az augusztus 6-i könyvbemutatóra hivatalosak voltunk. Úgy volt, hogy össze lesz kötve egy nagy fesztivállal, de ebből nem lett semmi. A bemutatót Budapesten is meg szeretné ismételni, ahol természetesen a Metropol is fog játszani.
Jövőre ötvenöt évesek leszünk, arra az alkalomra is szeretnénk egy koncertet. A köztes időkben nemigen lépünk fel, inkább a jubileumokra koncentrálunk.
Még a kétezres éveknél maradva: sokat lehetett látni a Roxérum zenekarral, amely tényleg jó kis rhythm and blues muzsikát hozott.
Tulajdonképpen Berkes Charlie zenekara volt, nagyon szerettem azt a bandát. Amikor odakerültem, trióban léptünk fel: Bazsó Józsi dobolt, Charlie basszusozott, én pedig gitároztam. Korábban Mr. Basary is énekelt velük, csatlakozásomkor mutattak felvételt, amelyben énekesként is számítottak rám. Nagyon gyorsan kiábrándítottam őket, hogy Basary után én egészen biztos, hogy nem vállalom. A kettőnk közötti különbség, hogy ő énekes, én meg nem. Aztán beindult a „mozgás”: másik gitárosnak jött Bari Lajos, dobosnak Bernáth Tibi, később pedig Kalmus Józsi lett az énekes. A Berkesnél készült demo anyagunkat még Bazsó Józsi dobolta fel, azt kell mondjam, hibátlanul; az úgynevezett és a felvételnél nélkülözhetetlen „mankó” nélkül, puszta emlékezetből. A koncerteken rhythm and blues klasszikusokat játszottunk jó kis gitárszólókkal fűszerezve, igazi örömzenekar voltunk. Amikor Berkes külföldre ment játszani, ez is széthullott.
A fiad, ifjabbik Szász Ferenc – és akiről sok szó esett itt – úgyszintén gitáros. Mondhatjuk, hogy az a bizonyos alma nem esett messze a fájától?
Nem, sőt nagyobbat nőtt. Büszkén mondhatom, hogy mostanra, negyvenhárom éves korára nagyon kinőtte magát a srác. Sokat szerepel külföldön: Horvátországban zenéltek, előtte Hollandiában járt. Az egész úgy kezdődött, hogy Vedres Joe pincéjében állt egy gitár, amelyet Hirleman Berci elhozott a fiamnak. Attól kezdve ő is elindult a pályán. Amikor gyakoroltam, figyelt és kérdezett: hogy csináltad? Az is beszédes, hogy nagy példaképe Tátrai Tibusz, akivel többször is együtt játszott. Vele való beszélgetésünkkor egy alkalommal szóba került a fiam: dicsérte az ügyességét, mondta, hogy mint embert is szereti. Amikor megköszöntem a véleménynyilvánítást, közölte: figyelj, megtehetném, hogy rosszat is mondok róla! De – mondta nevetve – nem mondhatok rosszat. Tibusznak készséggel elhiszem, hiszen az ő szavának súlya van.
Feri évek óta Pribojszki Mátyás szájherflis zenekarának a tagja, a korábbi Pribojszki Mátyás Band helyett Jumping Matt & His Combo néven lépnek fel elsősorban külföldön, neves fesztiválokon. Persze bluest játsszanak. Méghozzá olyan bluest, amitől elájultam. Aztán létrehoztak a fiammal egy akusztikus blues formációt Grunting Pigs néven. Látványként, a show kedvéért egy kék, meg egy rózsaszín gumimalacot szólaltatnak meg a számok között.
És, mint említettem, a duók sorában ott a fiam is, aki szívesen játszik velem, aminek nagyon örülök. Úgy érzem, jól kiegészítjük egymást.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2022. augusztus 21. 09:13