A gitárock mesterei – RockMilady (1. rész)
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Sorozatunk következő részében – különlegességként – egy húszas éveinek elején járó, csinos zenész hölgy mesél életéről, hogyan, miért kezdett gitározni, majd énekelni, hol és mekkora sikereket ért el, valamint beszél arról is, hogy miért éppen a nagy rock klasszikus gitárosok lettek a példaképei, kedvencei. Beszélgetésünk során az is kiderül, hogy RockMilady, amellett hogy kiváló gitáros, énekes, mégsem ez a fő foglalkozása, de vallja, hogy fogorvosként az emberek egészségéért tesz, míg a zenével a lelkeket igyekszik gyógyítani.
A magyar zenetörténelemnek már van egy Metal Ladyje, ennek analógiájára lettél RockMilady?
Bíró Icát, azaz Metál Ladyt korábban nem ismertem. 2015 tavaszán került fel az egyik videó megosztóra az első bemutatkozó klipem Csak a csend felel címmel. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, elsőként Bíró Ica gratulált nekem, ami nagyon jól esett. Erre figyelt fel a Bors egyik újságírója, és hozott össze bennünket, amiről egy fantasztikus riport is készült. Az már csak ráadás, hogy ezt látva a TV2 is meghívott bennünket a Mokka című műsorába vendégként. Egyébként tavaly, 2020-ban lett volna egy közös fellépésünk Pécsett, de sajnos a pandémia miatt elmaradt.
Volt valamilyen családi indíttatás, hogy zenetanulásra adtad a fejed? És miért éppen a gitárt választottad?
Igen, a könnyűzene a családomban is jelen volt és van. Tizenkét évesen szüleim javasolták, ha kedvem van, válasszak egy hangszert. Az egy szál gitáros tábortüzes hangulatok miatt választottam a gitárt, amit bárhova vihetek magammal, és adott esetben jó hangulatot lehet vele csinálni.
Az első perctől kezdve magántanárhoz jártam. Apu egyik zenekarának a gitárosa (Ábrahám Tibor) tanított, aki eredetileg trombitán végezte el a konzervatóriumot, gitártanárként dolgozott, de több nagylemezen is közreműködött billentyűsként. Az első években zeneelméletet is tanultam tőle, majd pár év elteltével egy alkalommal kijelentette, úgy ítéli meg, nekem az átalánostól eltérően egy teljesen egyéni tananyagot és oktatási módszert fog kidolgozni. Ennek lényege, hogy a hangsúly az improvizációs játékra került, amelynek a mai napig nagy hasznát veszem. Minden egyes stúdiófelvételemen a gitárszólók improvizációk, amit a koncertekre utólag nyilván megtanulok.
Ábrahám Tibor, pár éve bekövetkezett balesete miatt, sajnos már nincs közöttünk.
Egy tizenéves éves lány miként kerülhet annyira közel a Pink Floyd és az Eagles muzsikájához, hogy gitárt fogjon a kezébe és bevágja, mondjuk, a Comfortable Numb, vagy a Hotel California szólóját?
Visszakanyarodnék ahhoz, hogy eredetileg akusztikus gitáron kezdtem a tanulmányaimat. Két és fél év múlva a tanárom javaslatára megkaptam az első elektromos gitáromat, amellyel új fejezet nyílt az életemben. (Ez egy gyakorló szintű Yamaha gitár volt). Meg kellett szoknom, hogy más a húrok érzékenysége, egy-egy hangot teljesen más technikával lehet megszólaltatni. Ezen kívül sok új technikai elemet kellett elsajátítanom, amit egyébként nagyon élvezetem. Ezek közé tartozik a húrok precíz nyújtása is, így lett az első két tananyagom a Pink Floyd Comfortable Numb, illetve a Dire Straits Sultans of Swing című dala is. (Ez utóbbit feltettem a videó megosztóra is, ahol eddig már tizenhat milliónál is többen tekintették meg)
Ezután kezdtél ismerkedni a klasszikus rock gitárhőseivel? Akik közül nem is egyet példaképednek tekintettél.
Igen, Ritchie Blackmore, Angus Young, Brian May, Santana, Gary Moore, Jimi Hendrix, Andy Scott, Tátrai Tibor, Alapi István, és a sor folytathatnám; csodálatos egyéni megszólalásai új világokat tártak elém. Ezeket tanulva és tanulmányozva kezdtem el ösztönösen keresni a saját világomat is.
Mindemellett persze a mai gitárosokat is tanulmányozom, de mára nagyot változott a zenei világ. A mai rockzenekaroknál már nem feltétlenül a virtuóz gitárszóló megy, inkább csak jelzés értékük van, esetleg pár másodpercben kell megmutatni évtizedek munkáját. Inkább a riffek, érdekes szerkezeti megoldások, bontogatások és hangszínek dominálnak, emellett pedig izgalmas ritmusképletek. A mai rockdalokban sokszor nincs is igazán gitárszóló (például a Foo Fighters, a Red Hot Chili Peppers, a Sunrise Avenue, és még sorolhatnám), viszont ahol van, ott rendesen „odateszik”, mint például a Dream Theater.
A basszusgitárt miképpen tudod hasznosítani fellépésekkor? Vagy csak a stúdióban veszed hasznát?
Tanulmányaim közben másodhangszerként két évig tanultam basszusgitározni is, de utólag megfogalmazva ez inkább valami fantasztikus kaland volt, mert a szívem csak visszahúzott a hat húrhoz. Viszont húgom (BassSister), aki tíz éven keresztül dobolt, másodhangszernek szintén a basszusgitárt választotta, és mára már szinte csak azon gyakorol, ráadásul nagyon ügyes. A közelmúltban a legendás Slade előtti műsoromban be is mutatkozott a közönségnek egy dal erejéig. Sikerrel.
Elmondanád, miként kerültél össze a Slade-del, és mit éreztél, hogy ilyen legendás banda előtt léphetsz fel?
Erre érdekes választ fogok adni. 1995-ben anyukám már állapotos volt velem. Ebben az évben koncertezett a PeCsában a Sweet és a Slade, erre a bulira a szüleim is ellátogattak. Magyarul, már az anyaméhben Slade-t (is) hallgattam. (Szüleim, utólag, nagyon hangosnak találták). Természetesen a sok ezres LP gyűjteményükben az összes Slade lemez is helyet kapott, így régóta, számtalan dalt ismertem tőlük. Most ősszel szülővárosomban, Győrben koncertezett a Slade, így felmerült, hogy előttük én forrósítsam fel a hangulatot. A zenekar menedzsmentje elkérte a koncertre tervezett műsoromat, majd nagy örömömre azonnal igent mondtak. Ilyen módon egy jó, zúzós félórát toltam előttük. Személyesen egyébként nagyon kedvesek, Dave Hill (az eredeti alapító gitáros) még mindig humoros és fiatalos.
Említetted, hogy 2014-ben írtad az első dalodat. Hogyan jutottál el a szerzőségig? Gyakorlás közben jött?
Igen, az első szerzeményem a Csak a csend felel volt. Szeretek néha elvonulni a nagyvilág zajától, és egy ilyen pillanatban íródott a dal. Az alapdallamot mindig akusztikus gitáron írom meg, ott az érzelmek jobban jönnek. A dallam megírásakor fogalmazódik meg bennem a szöveg is, amit az első időkben főképp angolul írtam meg. Ennek talán az is volt az oka, hogy jellemzően az angol nyelvű dalokat hallgatom. Ezek az angol szövegek általában egyszerűek, és ebből készült a végleges magyar verzió. A kezdetekben zenész barátaim segítettek megfogalmazni a magyar szöveget. A Live My Life című dalom angol nyelvű szövegét Halász Péter angol dalszövegíró írta meg, figyelembe véve a saját, eredeti elképzeléseimet is.
A hangszerelést is te csinálod?
A hangszerelésről mindig vannak egyéni elképzeléseim, amelyet a stúdióban megosztok a hangmérnökkel, aki sokszor egy-egy dalom zenei rendezője is. A végleges hangszerelés sokszor a stúdióban alakul ki, hiszen ott derül ki, hogy az eredeti elképzelés mennyire illeszkedik a dal hangulatához, legyen ez egy hangszín, vagy akár egy-egy vokál.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
.jpg)
2021. október 31. 05:04