A gitárock mesterei – Petruska András – 3. rész
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Petruska András gyerekkorától az akusztikus gitár szerelmese, huszonévesen már a virtuóza, aki hangszere segítségével a basszust és a dobot is képes helyettesíteni. Előadóként és dalszerzőként előkelő helyezést ért el a 2016- os eurovíziós válogató Dal című versenyén, azóta öt saját lemezen bontakoztatta ki tehetségét. Számos nagysikerű koncert után is úgy érzi, fontos az útkeresés és a megújulás.
A Reláció című albumod hangulatában, stilisztikában mintha a Kapunyitóval megkezdett munkát folytatná. Te hogy látod ezt?
Ennek előtte, a Mák és dió után a Híd című maxi CD következett, amely úgy is mondhatnám, hogy „önfeldolgozó” lemez, de én csak „kézműves remix”-nek hívom. Úgymond büntetlenül nyúltam hozzá régebbi dalaimhoz; ahol lehetett, akkordokat cseréltem, játszottam a formával. Erre került rá az Illéstől Az utcán, amelyet Szederrel együtt dolgoztunk fel és moll hangnemben adunk elő; ettől teljesen más jelentősége lett. Azért lett Híd a címe, mert némi időt szerettem volna nyerni a következő munkámig, vagyis a Relációig.
Ezen az albumon már zenekar tagokkal dolgozom. Mégpedig azért, mert egy szál gitárra írtam a nótákat, amitől dejavu érzésem támadt. Nem szeretem ismételni önmagamat, az tartom szem előtt, hogyan tudok tovább lépni. Alapvetően nem lehet meggyanúsítani azzal, hogy trendi muzsikát játszanék, viszont formai szempontból érdekelnek a modern popzenei megoldások. Ami izgalmas számomra, hogy a mai könnyedebb muzsikából eltűntek a durva akkordkörök, helyüket átvette a monotonitás. Ugyanaz a két ütem, négy akkord megy körbe. Ennek kapcsán kezdett foglalkoztatni, hogy lehet-e igazán jó dalt írni monoton akkordkörre? Eszembe jutott, hogy pont ilyenek az afrikai tánczenék. Emellett előkerült Paul Simon Graceland világa, s e kettő hatására kezdtem el dolgozni az új stílus kialakításán. Ezt viszont zenekari felállással tudtam megvalósítani.
Hogy zajlanak a koncertjeid? Milyen közönségréteget lehet bevonzani ezzel a zenével?
Télen klubokban, nyáron, fesztiválokon, városi rendezvényeken lépek fel. A Covid nyilván átrendezte az egész zenei, vagy inkább a kulturális életet, eléggé képlékeny, bizonytalan most a helyzet. Annak ellenére, hogy ezt a fajta muzsikát némelyek rétegzenének csúfolják, a nagy, populáris televíziós megjelenések is hoztak ismertséget, ennek köszönhetően sikerült belőni azt a közeget, amelyik érti a zene lényegét.
Azt látom, hogy a közönség részéről nem feltétlenül az érdeklődés meglétével, vagy éppen hiányával van a gond, hanem a kommunikációval. Vagyis azzal, miként jut el hozzá. Viszont azt is látom, akihez eljut, az szereti ezt a zenét. A blues közegben is megállja a helyét, erre bizonyság a Benkő Zsoltival történő közös fellépések.
Akusztikus gitárosként – noha nem éppen a szokványos, de virtuóz módon használod a hangszered – téged nem érint ugyan, a véleményed viszont akár zenészként, akár oktatóként, fontos: a hagyományos, régi iskolás gitártechnika, vagy éppen a modern, „tekerős” gitározás áll hozzád közelebb?
Akusztikus gitárosként nem találkoztam ilyesfajta kategorizálással, ezért nehéz válaszolnom a kérdésre. Azt mindenesetre kijelenthetem, hogy nem vonz a tizenhatodolás, a „tekerés”. Ám, ha valakinek ez az autentikus, tehát valahonnan a mélyből ez a kifejezési mód jön ki belőle, és nem pozőrködésből csinálja, akkor el tudom ismerni. Lényeges az autentikusság megtalálása. Az is lényeges, hogy mindezt egy érett személyiség tegye, aki nem csupán egy elé tárt mintát követ, hanem egy kapott tananyag segítségével fejben rendezi az elképzeléseit, vágyait.
Nyaranta egy Békés megyei gitártáborban tanítok, az a célom, hogy az adott tanítvány megtalálja az őt érdeklő stílust, hangulatot, amelyben el tud merülni. Elvem, hogy sosem erőltetek rá semmit. Saját technikámat tekintve én egészen kifordított csuklóból pengetek, azért, mert olyan az adottságom. Olyan szögben érintem a húrt és úgy szólalnak meg a hangok, ahogy azt belső hallásomra hagyatkozva érzem. Nem kell mindent a hangszerre bízni! Lehet, hogy többet segítek magamon, ha nem nyúlok a gitárhoz és a fülemre bízom magam, mert úgy jobban meghallom, hogy mi az, amit meg szeretnék valósítani. Nyitott füllel és szemmel kell járni a világban és megtalálni önmagunkat; ennyi az egész.
Milyen gitárokat, alapokat használsz?
Főként két gitárt használok: az egyik egy nekem készített Erhard Handmade Instruments típusú; elképzeléseim alapján személyre szabottan készült, Gulyás Erhard hangszerkészítő munkája. Otthoni gyakorlásra és stúdiómunkákra egyaránt alkalmas. Az akusztikus gitárnál a hangosítás a probléma. Ezt kiküszöbölendő, a színpadra egy az Erhardhoz hasonló felépítésű, ausztrál gyártmányú Maton EBG 800 típust viszek. Van benne egy piezzo és egy mikrofon, ezzel csodákat lehet művelni. Megdöbbentő basszusokat ad ki magából, elképesztő dinamikával rendelkezik, a sima „sikálás” is úgy hat, mintha pergődob szólalna meg.
A gitár hangját egy AER Pocket Tools tenyérnyi méretű előfokon engedem át, és egy Udo-Amps Da Capo 75 akusztikus erősítőben végződik. Magam is megdöbbenek a soundtól, főképp, amikor a sub ládák visszaszólnak a színpadra.
Hogy viszonyulsz a tizenkéthúros gitárhoz?
A tizenkéthúros számomra azok közé a hangszerek tartozik, amely „minden, ami nem hathúros gitár”. Elboldogulok rajta, érdekel a hangzása, de rám jellemzően, általában azon dolgozom, mit és hogyan lehet másképpen csinálni. Akár az alternatív hangolást, ha már Joni Mitchellt említettem, de ide sorolhatnám a különböző instrumentumokat a zongorától a népi hangszereken keresztül a kavalig, amelyekbe kicsit belekóstoltam. De minduntalan rá kell jönnöm, hogy van egy énekhangom, van egy gitár, és egy élet kevés arra, hogy e kettőn jól tudjak tájékozódni. Ehelyett inkább megkeresem a hozzáértő kollégákat, hogy együtt zenéljünk egy jót.
Mi a véleményed a vonalra kivezetett hangzásról?
Úgy küldöm ki a hangot vonalba, hogy az közben átmegy egy csomó előfokon. Az erősítőmnek nagyon jó a vonal-kimenőjele. Hiszek egyébként a modellezős megoldásokban, s ennek praktikus okai is vannak.
A pedálok, gondolom, nem nagyon játszanak szerepet az akusztikus megszólalásban.
Éppen ellenkezőleg! Lehet, hogy nagyobb a pedál boardom, mint egy elektromos gitárosé! Gyakran cserélgetem is őket, s mire ez a cikk megjelenik, lehet, hogy már nem is lesz érvényes a felsorolás. De komolyra fordítva a szót, a board igazából két fontos elemből áll: egy Boss OC-5-ös Octave, ami kiváló basszust hoz, ezt az első oktávra kötöm; a másik újdonságom egy TC Electronic Hall of Fame Reverb zengető. Ettől modernebb, testesebb a megszólalás. Magát a zengetőt egyben delayként is használom; nem tartom kizártnak, hogy ez utóbbi önálló egységként is bekerül majd a készletembe. Folyamatosan kísérletezem, mert nagyon tetszenek a mostani gitár soundokban a kissé elhangoltabb, kórusosabb modulációs effektek, ezek beszerzésén gondolkodom.
Tapasztalatom egyébként, hogy hangszínezés szempontjából sokszor célravezetőbb, ha nem a külső hangtechnikus dönt a hangzás minőségéről.
Megmaradsz ebben a körben, stílusban, vagy töröd a fejed valamilyen változtatáson? Készülsz-e új albummal?
Igen, az új lemezt tervbe vettem. A Covid alatt volt időm gondolkodni, és kezdtem érdeklődni az intim, nagyon lecsupaszított, minden eddiginél nyersebb megszólalás iránt. Egyébként több projekt is van a fejemben. Most először egy teljes feldolgozás album elkészítése, de ettől függetlenül folyamatos dalírásban vagyok. Olyan nótákat próbálok írni egy szál gitárra, amelyek meglepőek. Az akusztikus gitárnak megvan az a tulajdonsága, hogy tud akár countrys, akár trubadúr hangszer lenni, de én olyat szeretnék, amilyen még nincsen. Foglalkoztat, hogy mit lehet még kiaknázni az akusztikusból. Sok elektronikus zenét hallgatok azért, hogy miképpen tudnám a saját kifejező eszközeimet tágítani, s, hogy gitárosként ne csupán a gitárból műveljem ki magam.
Szólista vagyok, és vannak elképzeléseim. Ezzel együtt nincs akkora egóm, hogy mindenáron magamat toljam előtérbe. Megvan az igényem arra, hogy akár egy szupergruppban is részt vegyek. Szeretem a session melókat, sokat töltekezem ezekből.
Jelen pillanatban hárman dolgozunk egy Petőfi 200 jubileumi projekten: Maszkurával, a harmonikással és Kathy Zsolttal, aki számos zenei produkciónak a menedzsere. Ha végig gondolom, jó, hogy nem egyedül vagyok; jó, hogy hárman osztozunk jóban és rosszban. Mindig van valami újfajta szerepkör, ami újfajta lelkületből táplálkozik, és ezeket viszem tovább a saját produkciómba.
Hegedűs István
2023. február 13. 08:13