A gitárock mesterei – Petendi Tamás – 2. rész
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. A miskolci „acélváros” szülöttét, Petendi Tamást legtöbbször Jimi Hendrix magyarországi földi helytartójaként emlegetik; nem véletlenül, hiszen a Message To Hendrix elnevezésű formációjával hosszú évek óta ápolja az ötvenegy esztendeje elhunyt amerikai gitáros-szerző zenei örökségét. Megfogalmazása szerint azonban Hendrix muzsikáján túl is van élet, amelyet mi sem bizonyít jobban, minthogy játszott már olyan rock és blues nagyságokkal, mint Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf, Ripoff Raskolnikov, Fekete Jenő, vagy a magyar-amerikai Tommy Katona.
Említetted, fiatalok is járnak a Message To Hendrix bulijaira. Van-e elképzelésed, vagy tudomásod arról, hogy kerülnek oda, és egyáltalán honnan ismerhetik ezt a fajta muzsikát? Hiszen a médiából nem ez ömlik rájuk nap, mint nap, mi több, egyáltalán nem hallható.
Nehéz kérdés. Ha netán valahonnan ismerik is Hendrix zenéjét, nem vagyok biztos abban, hogy kizárólag amiatt járnának a koncertjeinkre. Remélem, nem fog szerénytelenül hangzani, de azt gondolom, hogy a zenekar, illetve az fogja meg őket, ahogyan előadjuk a Hendrix-nótákat.
Manapság a hagyományos rockzenekari alapok, az erősítők, hangládák, vagy kombók sajnos kezdenek kimenni a divatból, ezeket a technika modern vívmányaival váltják ki. Miután mi ragaszkodunk a hagyományos berendezésekhez, valószínűnek tartom, hogy a zenekar megszólalása, a gitársoundok is csalogatóak lehetnek a közönség számára.
Gondolom, emellett az általatok szolgáltatott zene minősége, interpretációja sem elhanyagolható. Esetleg kisebb-nagyobb színpadi show-val kombinálva.
Természetesen felépítjük a produkciót. Nem vagyunk kimondott tribute zenekar, nem célunk Jimi Hendrix muzsikájának hangról-hangra történő interpretációja, még kevésbé a külsőségek ruházati, vagy hajviseleti másolása. Úgy gondolom, a hangzás autentikus, miközben mindhármunk lelke, egyénisége maximálisan benne van a zenében. Hadd hozzam példának a Magyar Atomot: ők is játszanak Hendrixet, de a közönség Tátraiért, Tóth Janóért, Solti Jánoskáért és a zenekar többi tagjáért, vagyis magáért a zenekarért jár a bulijaikra. Ugyanezen célt tűztük mi is magunk elé; nem kifejezetten Jimi Hendrixért, hanem miattunk, az előadásmódunkért, a játékunkért, az egyéniségünkért szokjon rá a közönség a Message To Hendrix zenekarra. Egy régi rajongónk nemrég elárulta, annak ellenére, hogy nem szereti Jimi zenéjét, eddig egyetlen bulinkat sem hagyta ki. Tibusz, aki az említett rajongónkkal ellentétben örök Hendrix-fan, többször is fellépett vendégként a zenekarral, minden alkalommal élmény volt játszani vele. Büszke vagyok arra, hogy közös színpadon muzsikálhattunk.
Tátrain kívül más nevesebb muzsikusokkal is zenéltél?
Igen, többek között Tóth János Rudolffal, akivel az EC 70 (teljes nevén: Eric Clapton 70 – H.I.) nevű bandában játszottam együtt, amelyet Kőmíves Andrissal (a Muzikum Klub & Bisztro szervezője is – H.I.) együtt hoztunk létre. Janó mostanában hívott el a Trendetlen nevű formációjába, amellyel, ha nem is gyakran, de emlékezetes bulikat csinálunk. Amire szintén büszke vagyok, hogy Ripoff Raskolnikov immáron sokadszorra hív meg együtt zenélésre, vagy említhetném Fekete Jencit is, akivel legutóbb egy teljes klubestet nyomtunk. Tommy Katona, aki nagyon jó barátom, meghívott Amerikába zenélni, ahol négy hónapot töltöttem. Két alkalommal jártam kint: először három hét nyaralás, majd visszamentem három hónapra zenélni, beszálltam Tommy bandájába, amellyel Dallas szinte összes klubjában felléptünk. A jelenleg is praktizáló JBB formációval pedig olyan kiváló muzsikusokkal zenélhetek együtt, mint Giber Jani, Gyöngyösi Gábor, Herr Attila, Mezőfi „Fifi” István, Fekete Pisti vagy Czibere József.
Mindez azt bizonyítja, hogy hiába óriási kedvenc, számomra Hendrixen kívül is van élet.
.jpg)
Kicsit még a zenekarodnál maradva: a Hendrix-interpretációkban milyen mértékben tértek el az eredeti zenétől?
Van egy keret, amelyet nem szeretnénk szétfeszíteni. A dalok váza adott, a gitárszólóknál viszont némi szabadságot megengedünk magunknak. Ha azt nem egy az egyben játsszuk, még simán belefér. Éppen Jimi volt az, aki szabadjára engedte a fantáziáját, konkrétan minden egyes koncerten másképpen szólaltak meg a dalai. A Band Of Gypsys például két nap alatt két-két koncertet adott hasonló repertoárral, és olyan ordító különbséggel, mintha némelyik dal nem is ugyanaz lenne. Teljes szabadságot adott magának és társainak is, amelyet követendő példának tartottam, és tartok ma is. Azt gondolom – és erről már beszéltünk –, azért is kíváncsiak ránk az emberek, mert híre megy, hogy mi is minden alkalommal – az adott pillanat hatása alatt – másként játsszuk ezeket a dalokat.
Hendrix kezdeti, Experience korszakából csak úgy, mint a későbbi Band of Gypsysből egyaránt műsoron tartunk különböző nótákat; utóbbit Szilárd hozta be a zenekarba, amit örömmel fogadtunk.
Említetted, hogy koncertjeiteken nem sajnáljátok a hangerőt, odafigyeltek a megszólalásra. A gitárra és annak hangzására lennék kíváncsi: milyen típusú hangszert, kiegészítőket, illetve felszerelést használsz?
Mi valóban hangosan játszunk, mármint ami a Message To Hendrixet illeti. Ellentétben a mai trendekkel. Úgy, ahogy Jimi Hendrix és kortársai kitalálták: a gitárt egy csöves erősítőbe dugva, egy hangfalra kötve, előtte mikrofonnal szólaltatjuk meg, a gitáros pedig a hangszórók által kavart szélben éli az életét. A színpad legyen hangos!
Az én szentháromságom: a Fender, a Gibson és a Marshall. Leginkább a Fender gitárt használom, abban is elsősorban a Stratocastert. Jelenleg három is van belőle. Az egyik egy Jimi Hendrix Stratocaster, 1997-ben gyártották Amerikában, természetesen ez a kedvenc. Emellett van egy régebbi darab, ez 1979-es gyártmány és a legfrissebb egy olcsó Squier amit ugyanúgy imádok. Van még egy Gibson SG Standardem 2005-ből. Nagyon szeretem a mexikói Telecasteremet is, amelyet nemrég fedeztem fel magamnak, jó lett volna hamarabb is használni ezt a típust. Utánozhatatlan hang, és egyszerű, mint az ék.
A pedál-boardom legfontosabb darabjai egy wah-wah, egy fuzzface, amely Hendrixhez elengedhetetlen, ezen kívül pár overdrive-om, valamint egy okta fuzz, egy delay és egy univibe; ez utóbbi is Jimi hangzására jellemző, ő használt ilyet először. A legjobb hangú pedálom egy Boss tuner.
Két erősítővel is dolgozom, az egyik egy Fender Bassman Ten 4 × 10 kombó, a másik egy Marshall JMP 50 1972-es fej. Van hozzá egy A és B láda is, ezek szintén 1972-es modellek. Ha van rá lehetőség, viszem a fullstack-et és lobogtatom a gatyaszáramat.
Blues gitáros létedre minden valószínűség szerint az old school, vagyis a hagyományos technika és hangzás mellett kötelezted el magad. Ettől függetlenül létezik, sőt manapság inkább dívik a new school, amely inkább a gyorsaságra fekteti a hangsúlyt. Mi a véleményed ez utóbbi gitározási stílusról?
Nem gondolnám, hogy a fiatalabb gitárosok egyértelműen teppingelő, tekerőgépek lennének. Másfelől nem érzem valahogy olyan élesnek a két stílus közötti határt. A modernebb high gain-es, delay „always on” tekerős gitárhősök világával nem igazán azonosulok – nem tudok, és nem is akarok úgy gitározni. Ezzel együtt semmi problémám ezzel, el kell és el is tudom fogadni, miközben én az old school vonalat képviselem. Mind zenei stílusokban, mind technikában.
A mai fiatalok teljesen más közegben sajátítják el a zenélést, mint mi annak idején az „off line”-korban. Amikor még nem volt internet, nem volt olyan szintű információáramlás, mint manapság. Ma, aki akarja, igénye van rá, az informatika, a YouTube segítségével mindent magába tud szívni, amire szüksége van. Az információdömping, a túlszínezett kínálat, a korlátlan merítés olyan kényelmet és lehetőségeket biztosít számukra, amelyek teljesen más zenei egyéniségeket generálnak. Szemben a nem is annyira távoli kilencvenes évekkel, amikor mindenért meg kellett küzdeni. Kazettáról, CD-kről, TV-ből, hangról-hangra szedtük le a harmóniameneteket, a szólókat és mindent, amire szükségünk volt. Kizárólag a fülünkre hagyatkozhattunk.
A neved mára akarva-akaratlanul összeforrt Hendrixével. Sosem gondoltál arra, hogy saját szerzeményekkel, saját zenével is kipróbáld magad?
Mostani zenekaromtól függetlenül más jellegű produkciókban is részt vettem és a jövőben is részt fogok venni. Zenekarok jöttek és mentek, de a Message To Hendrix állandó; nem lehetett elpusztítani és mindig működik.
2012 környékén összehoztam egy saját bandát, amely a nevemből adódóan Petenders névre hallgatott. Jó kis blues-rock zenekar volt, nem volt ugyan hosszú életű, de mégis egy négyszámos EP-t hagytunk magunk mögött. Ennek a zenéjét teljes egészében én írtam, az egész kiadvány rólunk szólt. Utána jött a Numberjack majd a Jumbofat zenekar, amelyek riffelős, rockosabb, keményebb vonalat képviseltek. A dalokat itt nem egyedül, társszerzőkkel írtam.
Nincsenek nagyratörő céljaim, vágyálmaim: a megkezdett úton szeretnék tovább haladni, és olyan zenészekkel együttműködni valamilyen formában, akikkel biztosított és kiteljesedhet a zenei szabadságom. Mindemellett, akikkel jól érzem magam és inspirálnak is egyben. Ezt nem lehet erőltetni; ha szembejön valami, ami megfelel a felsorolt kritériumoknak, tárt karokkal várom. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
Hegedűs István
2023. január 1. 06:58