A gitárock mesterei – Petendi Tamás - 1. rész
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. A miskolci „acélváros” szülöttét, Petendi Tamást legtöbbször Jimi Hendrix magyarországi földi helytartójaként emlegetik; nem véletlenül, hiszen a Message To Hendrix elnevezésű formációjával hosszú évek óta ápolja az ötvenegy esztendeje elhunyt amerikai gitáros-szerző zenei örökségét. Megfogalmazása szerint azonban Hendrix muzsikáján túl is van élet, amelyet mi sem bizonyít jobban, minthogy játszott már olyan rock és blues nagyságokkal, mint Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf, Ripoff Raskolnikov, Fekete Jenő, vagy a magyar-amerikai Tommy Katona.
Ugye nem tévedek, ha azt mondom, Petendi Tamás Halper László és Szagán György gitárosokkal együtt Jimi Hendrix, a néhai gitárhős magyarországi helytartója?
Ha így gondolod, elfogadom és örömmel tartozom ebbe az illusztris társaságba.
Mit jelent számodra Hendrix, illetve a zenéje?
’78-as, miskolci születésű vagyok, tizenkét évesen, a kilencvenes évek legelején miatta kezdtem el gitározni. Gondolom, édesapámtól örököltem a zenei vénát, hiszen kissrácként az ő akusztikus gitárján kezdtem pötyögni. Sokszor gitározott nekem; a hatvanas években aktívan zenélt, egészen pontosan a Tröszt nevű zenekarával megnyerték az 1962-es Ki mit tud? televíziós vetélkedőt.
Később kaptam egy Hendrixről szóló dokumentumfilmet, amely bővelkedett a zenei bejátszásokban. Tulajdonképpen ez fertőzött meg. Mondhatnám vénásan, mintegy oltásként kaptam ezt a muzsikát, amelynek – s vele együtt Jiminek is – a mai napig a rajongója vagyok. Kinézetével, énekhangjával, szerzeményeivel, előadásmódjával, s nem utolsó sorban a játékával teljes mértékig lenyűgözött. Ha jól emlékszem, először a Purple Haze-t hallottam tőle egy londoni, Marquee Club-beli koncertfelvételen. Ettől az 1967-es, fekete-fehér videótól datálható gitározásom kezdete, valamint az olthatatlan Hendrix-vonzalom.
Úgy tudom, vele ellentétben, te nem vagy balkezes…
Érdekesség, hogy balkezes vagyok, viszont jobb kézzel tanultam meg játszani.
Elegendő volt az otthonról hozott, apai átörökölt tehetség, vagy külön zenei képzést kaptál?
Az alapokat otthonról szereztem be, faterral először The Shadowsokat játszogattunk. Később, a kilencvenes évek közepe táján beiratkoztam egy gitártanárhoz, a legendás Kerékgyártó „Füles” Istvánhoz, aki szintén Miskolcról indult, és sajnos másfél évtizede már nincs közöttünk. Pár évig jártam hozzá, nála sajátítottam el a komolyabb gitározás tudományát. Nagyon sokat köszönhetek neki!
Más kedvencedre is emlékszel Hendrixen kívül? Hiszen a későbbi időkben, de még a kilencvenes években is akadt jó néhány követendő gitárhős, vagy emblematikus zenész.
Az igazság, hogy a Hendrix-őrület rám ragadt valahogy, és erre máig büszke vagyok. Ettől függetlenül számos más muzsika is érdekelt és érdekel ma is. Elsősorban a blues, vagy az ahhoz közeli műfajok. A kilencvenes évek elején élte fénykorát a brit MTV, vagyis a Music Television, amely olyan szintű zenei forrást biztosított számomra, amelyből tudtam meríteni. Még, ha nem is kimondott gitármuzsikát sugárzott, de minőségi produkciót igen – főként a maiakhoz képest. Ezzel nem szeretném leszólni napjaink zenéjét, de megjegyezném, hogy a harminc évvel korábbi mainstreamben – még a popban is! – sokkal több gitár, gitárszóló jelent meg, mint manapság.
A korábbi évekhez visszanyúlva, rengeteg muzsika hatott rám; így alap a Led Zeppelin, a Deep Purple, az AC/DC vagy a ZZ Top, a Black Crowes és Lenny Kravitz, ez utóbbiakat épp az MTV-ben láttam-hallottam először. A blueson belül Hendrix mellett Stevie Ray Vaughan a nagy kedvenc, de itt vannak a „Három Királyok” is, úgy, mint Freddie King, Albert King és persze B.B. King. Ők a blues nagy öregjei, szintén alapnak számítanak. Albert Collins jellegzetes gitárstílusa is nagy hatással volt rám. Eric Claptonról nem is beszélve, aki ugyanolyan nagy kedvenc, mint Jimi. Őt nem is annyira a gitározása miatt szeretem, inkább a zeneszerzői teljesítményéért. Robben Fordról meg Füles gitárórái jutnak eszembe, amikor jól megizzasztott egy-egy leckeként feladott dzsesszes-bluesos gitárfutamával.
A felsorolt favoritokból adódik a kérdés: ismerted Radics Béla munkásságát, aki tulajdonképpen meghonosította Hendrix és a Cream zenéjét?
Természetesen hallottam róla, de a felvételei korábban nem jutottak el hozzám. Tudom, hogy Tátrai Tibusz, aki sokat tanult Bélától, a mai napig nagy tisztelője és sokat is beszélt róla. Mostanában előkerülnek bizonyos zenei anyagok, ezek egy részét meghallgattam, de megmondom őszintén, elsősorban a kifogásolható minőség miatt nehéz megítélni Radics Béla kvalitásait. Ennek ellenére úgy gondolom, irgalmatlan nagy gitáros volt, óriási tehetség, aki nem tudott kellőképpen érvényesülni, főként az akkori rendszernek köszönhetően.
Értékelhető felvételek híján valószínűleg azokra hathatott leginkább, akik fénykorában élőben látták-hallották őt a színpadon. Becsülendő és értékelendő, hogy Hendrix valamint a Cream kortársaként behozta Magyarországra a dalaikat, s hogy képes volt leszedni a hangzásukat: elbeszélésből tudom, hogy szinte Jimivel egy időszakban már itthon tolta a leghíresebb dalait, azzal a feelinggel, előadásmóddal, wah-wah pedállal, ahogy Jimi. Abban az időben ez páratlan volt. Sajnos életkorom miatt nem láthattam élőben, ám azt tudom, mindez sejtszintű átalakulást hozott az emberekben.
Az a videó, amelyet először láttam róla, roppant elkeserítő volt: az Ifiparkban, egy lejátszott buli után, kezében egy ki tudja, mit tartalmazó traubiszódás üveggel… Sajnos az említett okok miatt nem mondhatom, hogy kifejezetten Radics Béla rajongó lennék.
Visszakanyarodva a kezdetekhez: melyik volt az első zenekarod?
Az első bandámat még Miskolcon, Füles unszolására alapítottam, miután elvárta, hogy zenekart csináljak. Így neki köszönhetően nagyon hamar összehoztam a Tax Free nevű formációt, amelyből aztán a Happy BluesDay alakult. Tulajdonképpen velük indult a zenekari pályafutásom…
… Amelynek nagyobbik része immár nem Miskolchoz kötődik. Nálad mikortól kelt életre a dal, miszerint – hogy stílszerűek legyünk – „Elhagyom a várost”?
2004-ben költöztem Pestre, azóta is a fővárosban, illetve annak közelében élek. Itt is vállaltam munkát, nem a zenélésből tartottam fenn magam. Miután híre ment, hogy Hendrixben jó vagyok, 2008-ban Kollár Gábor dobos és Bokros Gyuri basszeros, akkori gitárosuk kiválása után elhívott a zenekarukba. Ez volt a Message To Hendrix trió, amely a mai napig működő ugyanazon elnevezésű zenekarom őse. Az átalakulást követően jelenleg Bűdi Szilárd basszusgitáros-énekes és Kottler Ákos dobos a „tettestársaim”.
Hogy látod, mennyire van igény erre a fajta muzsikára ötvenkét évvel az amerikai gitárkirály halála után? Vajon a közönség kíváncsi még Hendrix dalaira?
Hála Istennek, van rá igény. Ami megnyugtató, hogy a közönségünk vegyes összetételű, noha a műfaj és vele a publikum öregszik, ennek ellenére a fiatalabbak is jönnek a bulijainkra. Sőt, egyre több fiatalt fedezünk fel a soraikban, ami örvendetes. Konkrétan kamaszokról beszélünk. Nem panaszkodom, vannak koncertjeink; nem a mennyiségre, inkább a minőségre törekszem. Ritkábban lépünk fel, de a helyszínt nagyon megválogatjuk. Klubokban, de, ha hívnak, nagyszínpadokra, fesztiválokra is megyünk. A régi felállással még a Szigetfesztiválon is játszottunk.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
Foto: Toldi Bence
.jpg)
2022. december 11. 05:34