MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A gitárock mesterei – Marschalkó Zoltán – 2. rész

A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. A soron következő mester Marschalkó Zoltán. Felsorolni is sok, hogy hosszú és változatos életpályája során hivatásos zenészként hány zenekarban játszott, produkcióban fordult meg, valamint annak ellenére, hogy Jimi Hendrix gitározása, muzsikája hatott rá, mégsem kedvenc műfaja, a rock-blues muzsika biztosította számára a megélhetést. Mára felhagyott az aktív muzsikálással, tanítványokat vállal és eddig elért eredményeivel – miután sosem vágyott babérokra és kiérdemelte az eMeRTon-díjat –, maximálisan elégedett.

A Beatrice-ről az átlagembernek azonnal a punk, a rock és a babos kendő ugrik be, viszonylag kevesen tudják, hogy az a kezdetekkor slágerzenét játszó banda volt. Te pedig ott voltál a kezdeteknél. Hogyan kerültél be a zenekarba?

Rákosligeten egyfajta zenei bázis működött, sok helyi srácnak sikerült bejutnia nevesebb csapatokba. Például a Paci, Barille Pasquale is onnan indult és eljutott egészen az R-Go-ig, illetve a Beatricéig. De ott van Temesvári Andris – szintén rákosligeti, és jó barátok voltunk –, ő valahogyan összeismerkedett Csuka Mónikával, aki ekkorra már egyedüli lány maradt a Beatricében. Andrissal együtt kerültünk be a zenekarba, ahol később az öccse, Péter lett a dobos. Így, baráti szálakon keresztül működtek akkoriban a dolgok. Ezzel az összeállítással sláger-diszkós zenekar voltunk, ekkor ment a nagy slágerünk a Gyere, kislány gyere!, amely kislemezen is megjelent, ebben én gitározom.

Feró nagyon hajszolta a sikert, ennek érdekében mindent eljátszott. Abban az időben mi voltunk az ügyeletes diszkózenekar: A Metronóm 77 néven rendezett táncdalfesztivál szerű versenyen Szűcs Jutkát kísértük a Táncolj még című nótával, rajta kívül Delhusa Gjont az Érintsd meg a szívem dalával, de önálló produkcióval is indultunk, amelyben a Mikrolied-vokállal közösen adtuk elő a Gyáva Ádám című szerzeményt. Semmit sem nyertünk. Feró ekkor döntötte el, hogy politikai síkra tereli a Beatricét, szembehelyezkedik a kultúrhatalommal.  A fehér fellépő selyem-, vagyis düsesz cuccot bőrnadrágra és baboskendőre cserélte: ’78-ban az új társakkal punk-rockra váltott.

A Beatrice legalább is gitáros szempontból úgy működött, mint egy vetésforgó. Ez Feró hangulatától függött. Ha olyanja volt, kirúgott: jött helyettem Gáti Zoli, Cziránku Sanyi, vagy Fischer Laci; ez az állapot számomra 1977-ig tartott.

A hetvenes évek közepén alakult az Óceán, amely ígéretes rock formációnak indult, az áttörés azonban mégis elmaradt. Miért?

Nagy kérdés, hogy ’74-ben – rajtam kívül Csurgai Attila dobos, Kiss Zoli basszusgitáros, szegény Mikulcza Sanyi gitáros (ő tragikus halált halt 2003-ban) és Molnár Erik énekes – hogyan került össze ez az öt ember? Fogalmam sincs. Talán az ORI-büfében, a nagy zenész találkahelyen, ahol zenekarok alakultak, oszlottak fel, vagy épp tagcserék dőltek el. Amikor megalakult az Óceán együttes, ORI-vizsgát kellett tennünk. Összeállítottunk egy saját anyagból készült repertoárt, aztán úgy alakult, hogy Eriken kívül mind a négyen megkaptuk a működési engedélyt.

Nagyon sokan támogatásukról biztosították a zenekart, ebből annyi vált valóra, hogy az Omega által (Erik Molnár Gyuri öccse volt) sikerült jó cuccokhoz jutnunk. Az igazág az, hogy nagyon rövid ideig élt az Óceán. Éppen az Egyetemi Színpadon játszottunk, kiderült, hogy a nézőtéren ült Balázs Fecó Koncz Zsuzsával. Valószínű, hogy zenészeket kerestek, mert az előadás után Kiss Zolit meg engem elhívtak a Korálba. 

Hogy érezted magad abban a csapatban?

Ott sem töltöttem túl hosszú időt. Ahogy Feró igyekszik a Gyere kislány-os időt letagadni (bár újabban felvették a műsorba  – H.I.), úgy Fecó – Isten nyugosztalja – sem beszélt a Korál 1978-at megelőző időszakáról. Makrai Palit (szólógitár) és Kozma Andrist (basszusgitár) váltottuk a zenekarban – majd miután Brunner Győző dobos és Kiss Zoli kikerült –, jött Losó Laci basszusgitározni, második gitárosnak pedig Menyus (Menyhárt János – H.I.), valamint Szeicher Tibi dobosnak. Neki ráadásul énekcucca is volt. 

1975 -’76-ban járunk, amely nagyon szép időszak volt az életemben. Koncz Zsuzsát kísértük, aki köztudottan jó műsorprogrammal érkezett. A country-jellegű dalokban gyakorta kellett a steel-gitár, amit az Illésben, illetve a Fonográfban Bródy János kezelt. A feladat adott: valahogy pótolni kellett ezt a hangszert, amellyel én nem rendelkeztem. Kihívásnak tekintettem, s addig gyakoroltam, amíg megtanultam úgy gitározni, mintha a steel-pedált kezelném. Még csak slide-gyűrűt sem használtam, de azzal amúgy sem lehet a steelt pótolni.

Életre szóló élmény, hogy Leningrádban, ötvenezres jégcsarnokban, jégre terített perzsaszőnyegen, teltház előtt léptünk fel. Ugyanazt éltük át, amit a The Beatles.

Fecó már bontogatta a szárnyait, kitalálta, hogy nem akar Koncz Zsuzsa kísérőzenekara lenni. Ekkor készült el a Hazafelé, ezen a vonalon szeretett volna tovább haladni. Aztán ’77-ben szinte észrevétlenül alakult meg az új Korál Fischer Lacival, Scholler Zsolttal és a doboknál akkor még Pados Istvánnal, én pedig visszamentem a Ricsébe.

Milyen összeállítású tagság várt ekkor?

Még mindig Temesvári „Pepó” basszusozott, Zámori „Soma” Sanyi dobolt, Aszalós Zoli billentyűzött, Feró és Mónika énekelt. Ennek megfelelően zajlott az a diszkó korszak, amiről az imént beszélgettünk.

A Beatricét követően számos produkcióban megfordultál. Hogyan értékeled ezeket?

A Beatrice átalakult, én pedig Aszalós Zolival, Pepóval és a Bergendyt éppen otthagyó Debreczeni Csabával megcsináltam Bódy Magdi kísérőzenekarát. Gyönyörű időszak volt ez számomra, éjjel-nappal külföldön játszottunk. Közben 1979-ben három hét-egy hónapnyi időre kisegítettem a Generált, amikor Tátrai Tibusz a Piros bicikli lemez megjelenést követően otthagyta a csapatot. Lejátszottuk a lekötött bulikat, Várkonyi Matyi összehozta a Rockszínházat, Tibi (miután maga helyett ajánlott) elment az Új Skorpió trióba Frenreiszhez, Novai a Hungariába, Póta pedig Charlie-val tartott.

1980-ban Máté Péter kísérőzenekarában a Főnixben gitároztam, majd Matyi jóvoltából jött a Rockszínház, Charlie-nak köszönhetően pedig az Olympia, amellyel külföldön vendéglátóztam. Az Evitát követően tartottam velük, két éves szerződést teljesítettünk. Talán nem hangzik szerénytelenül, de úgy tűnik, elégedettek lehettek a játékommal, mert mindenki velem akart játszani. A vendéglátó az álmaimhoz képest nagyon nehéz döntés volt, ugyanakkor meg tudtam teremteni belőle itthoni egzisztenciámat. Hazatérésünk után három hónapot még vállaltunk a balatonfüredi Marina szállóban. Iszonyatos mennyiségű, nagyjából ötszáz számos repertoárral rendelkeztünk. 1982. júniusától Fogar (†Fogarasi János billentyűs – H.I.) szervezésben összeállt szerintem a világ legrövidebb ideig működő zenekara, az új Olympia, immár Charlie nélkül, aki a Pannónia együttesbe igazolt. A tagság rajunk kívül a dobos Zámori Sanyiból, Sipos Endre trombitásból, az apostolos Gábor István szaxofonosból, valamint Postássy Juli és Bontovics Kati énekesekből állt. Mivel a legközelebbi próbaidőpont október 17. lehetett volna, így azonnal fel is oszlottunk.

Mihez kezdtél ezután?

Továbbra is sok mindent csináltam. Először is visszamentem a színházba, noha az Apostol együttes mellett másodgitáros lehettem, akadtak olyan darabok, amelyekben szükség volt a kétgitáros megoldásra. 1983-ban Berki Tomi hívásának eleget téve csináltuk a Berki Team elnevezésű formációt, a következő évben megjelent az Igazi paradicsom című albumunk. Közben összeismerkedtem Kékesi János zongoristával, vele, valamint Silye Attila basszusgitárossal és szegény Kangyal Öcsi dobossal (mindketten az Expressz együttes zenészei voltak – H.I.)  alakítottuk meg a Kékesi együttest. Ezt azért tartom fontosnak, mert olyan vizekre eveztem velük, ahol még sosem jártam. A legnagyobbakat, Kordáékat, Hollós Ilonát, Ákos Stefit kísértük.

Megjártam a Marcellina PJT-t is Temesvári Andris Pepóval, ezt követően ismét Máté Péter kísérőzenekara következett, amelyet már nem Főnixnek hívtak. Egészen Péter ’84-ben bekövetkezett haláláig dolgoztunk együtt. Róla elmondható, hogy óriási hanggal megáldott sziporkázó tehetség, ráadásul jó ember volt. Kár, hogy korán itt hagyott bennünket. Tervei szerint egy Elvis emléklemezt, valamint egy rock and roll albumot szeretett volna csinálni, meggyőződésem, hogy óriási siker lehetett volna mindkettő. De a szokásos, hagyományos nagylemezről sem akart lemondani, emellett félbe maradt a Kaméleon musical munkája, amelyet később valaki befejezett és bemutatták.

Meg kell, hogy említsem az 1985-ös autóbalesetet – Marcellina PJT-s ORI-turné közben –  amely Klárafalva és Deszk között történt. Temesvári Pepó vezetett, én ültem mellette, hátunk mögött a Zsoldos Imre és Sárosi Kati házaspár. A frontális ütközés közben öten haltak meg: Pepó és Zsoldos Imre, valamint a balesetért felelős, szembe jövő kocsi utasai közül hárman. Kati bokatörést én könnyebb sérülést szenvedtem. 

1987-ben a Berki Teammel az akkor még létező NDK-ban jártunk, s még ugyanebben az esztendőben csatlakoztam Zorán kísérőzenekarához. Olyan zenészekből állt, mint Rátonyi Robi zongorista, Szűcs István billentyűs, Csurgai Attila dobos és két vokalista lány. Később aztán átalakult, a billentyűsöket Papp Gyuszi és Oláh Ali váltotta, a basszusgitárt Dandó Peti kezelte. Az ott töltött hat év – 1987 és 1993 között – gyönyörű időszak szintén, amely addig tartott, amíg Presser el nem kezdett dolgozni Sipeki Zoli „Pipivel”.

Közben 1990-ben bekerültem a Kormoránba, a billentyűs Szűts Pistivel az újpesti Varietas stúdióban dolgoztunk. Dandó Petivel ketten hangmérnökösködtünk, ott rögzítettük a Kormorán aktuális albumait, majd a zenekar gitárosa lettem. Közben elindult a Besenyő Blues Band, ’92-ben az Öreg járgány szívatóval indul dalunkkal megnyertük a Pop-Rock fesztivált. A Kormoránnal ’96-ig több lemezen is közreműködöm, aztán az irányvonalváltás miatt elváltak útjaink.

’96-tól kezdve a kibővített Stúdió 11-ben gitározom, a kezdetben László Attilával, most ketten Tóth Gyuszival. Mára ugyan már nem a rádió hivatalos zenekara, hanem egyesület, de a nagyobb rendezvényekre, fesztiválokra bennünket hívnak.   

(Folytatjuk)
Hegedűs István


 

2021. október 3. 07:23

Minden jog fenntartva. 2021 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA