A gitárock mesterei – Kelemen Tamás (3.rész)
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Kelemen Tamás amellett, hogy a klasszikus rock műfaj híve, megrögzött Bon Jovi-rajongó, a populárisabb irányzatban is kipróbálta magát. Az amatőr zenekari éveket követően a Love, a Roxx 69, a Fáraó, az újjáalakult KGB, valamint a rockzenével egyre inkább kacérkodó, némi vérfrissítésen átesett Emelet gitárosa lett, miközben hang- és mozgókép-szinkronizáló stúdiót üzemeltet.
Mennyire kellett/ tudtál megfelelni fiatalon elhunyt elődöd, Terstyánszky Károly posztján?
Karcsit sajnos nem ismertem személyesen, de igyekeztem, hogy sikerüljön mindent visszaadnom az eredeti dalokból. Koránt sem volt egyszerű feladat. Az egy szál kislemezen kívül ugyanis nem igazán maradt használható felvétel, amelyről leszedhettem volna a dalokat. Mindössze egy kazettát kaptam a sitkei koncert felvételével, azt is annyira rossz minőségben, hogy hozzáhangolni sem nagyon lehetett. Hol jobban, hol kevésbé húzta a szalagot a magnó. A fiúktól kellett segítséget kérnem, hogy ez, vagy az a nóta vajon melyik hangnemben íródott eredetileg? Aztán a koncert napjára, szerencsére minden összeállt.
Hol tart ma a Fáraó? Mutatkozik-e igény erre a zenére, van- e fellépésetek?
Három éve jelent meg a Miénk a Rock’ n ’ Roll című nagylemezünk, amely nem is fogyott rosszul ahhoz képest, hogy ez a fajta stílus mára igencsak rétegzenévé szelídült. Azon túlmenően, hogy összefoglalja a Fáraó harminc évét, két új dal is helyet kapott az albumon. Mostanában noszogatom a fiúkat, hogy ideje lenne egy teljesen új anyag elkészítésének. Ami az eddigi fellépéseket illeti, nem panaszkodom. Ahhoz képest, hogy a két anyazenekar – Karthagó, Emelet – koncertjei közé kellett beillesztenünk a dátumokat, voltak kisebb-nagyobb bulijaink. Amelyekkel meg is voltunk elégedve.
Idén újjászületett a Kisváros tévésorozatból megismert KGB (Kiss-Gidófalvy Band) is, amelynek úgyszintén tagja lettél. Hogyan fogadták a csapatot?
Hála Istennek, akárhová mentünk nagyon jól, bár a járványhelyzet leállította a bulikat. Most azt tudom mondani, hogy valahogy elindultunk, de azt gondolom, erre a kérdésre jövő ilyenkor tudnék érdemben válaszolni.
A kemény rock ellenpontjaként 2009-től az Emelet session- gitárosa lettél. Bogdán Csabi elmondása szerint a koncerteken rock gitárosként, szólók formájában „becsempészte”, érvényesítette a műfajt az alapvetően populáris beállítottságú dalokban. Neked mennyi mozgástered van, egyáltalán követed-e ezt a vonalat?
Az elején valóban session-zenészként kerültem a csapathoz, azóta Hastó Zsoltival már teljes jogú tagok vagyunk. Ha minden jól megy, jövőre az Emelettel is jelentkezünk jó pár új dallal. Ami számunkra jó hír, jelenleg is van toplistás első, új produktumunk, ami azt jelenti, hogy a régebbi zenekarokra is ugyanakkora igény van, mint a fiatalokra.
A kérdésed második felére válaszolva pedig az a helyzet, hogy popzenekarban gitározni egyáltalán nem könnyű dolog – legalábbis rock gitárosként. A jelszó természetesen az alázat, valamint a dalok és a közönség kiszolgálása.
Csaba számos meghatározó dallamot írt a dalokba-szólókba, ezeket természetesen igyekszem ugyanúgy eljátszani, hiszen azt szokta meg a közönség. A koncertprogramban ezzel együtt azért akadnak olyan zenei részek, amikor lehet egy kicsit vitézkedni. Gabika (Berkes Gábor billentyűs – H.I.) is játszott progresszív zenét a Lobogóban, néha neki is, nekem is, meg persze Zsoltinak is jól esik „alászedni” egy picit. Azoknál a daloknál pedig, amelyeket már együtt készítettünk, nyilván sokkal nagyobb a mozgástér. De a lényeg maga a produkció és a közönség kiszolgálása, illetve, hogy Kikinek biztos alapot nyújtsunk, mert ő nem csupán a főhős, de kiváló énekes, szuper frontember.
Akármennyire igyekeztem visszafogni magam, egy picit azért rockosabb lett az Emelet, viszont a közönség soraiból érkezett visszajelzések egyértelműen lájkolták ezt a fajta törekvést. Tavaly, 2019-ben már tudatosan ebbe az irányba hangszereltük át a dalokat, amelynek szintén nagyon pozitív fogadtatása lett. Sőt, úgy vettem észre, hogy az egész csapat sokkal felszabadultabb mostanában, nagyon jókat játszunk.
Legtöbb kollégádhoz hasonlóan stúdiót üzemeltetsz, emellett szinkronmunkálatokat végzel. Mikor kezdődött ez a tevékenység és milyen produkciók, produktumok köthetők hozzád?
Már korábban belekóstoltam a stúdiózás világába; muzsikusként, hangmérnökként, vagy producerként jó néhány zenei album alkotásában részt vettem. Így a Fáraó, a Groovehouse, Baby Gaby, a Roxx 69, Ricky, Pflum Orsi, Amr Mostafa, a Manhattan, vagy épp az Emelet albumok.
Aztán átalakult a zeneipar, visszaestek az eladások; látszott, ha a folyamat egyáltalán visszafordítható, annak gyümölcseit csak évek múltán élvezhetjük. Inkább átnyergeltem a szinkronszakmába, és mondhatom, nagyon-nagyon megszerettem! Sok év munkájával eljutottam oda, hogy mozifilmeket is keverhettem. Így például a John Wick-et, a Power Rangers-t, a Rossz Anyákat, a La La Land-et, a Gentlemans-t, valamint a háborús témájú, 1917 című alkotást. De a nevünkhöz kötődik – más egyéb sorozatok mellett – az Agymenők is, amelynek több évadját mi csináltuk. Összességében több mint ezer film szinkronján dolgoztam.
A sok filmes munka mellett nagyon hiányzott a zene, így idén több fantasztikus társsal megalapítottuk a Talent Sound System Hungary Stúdiót, amelyet úgy építettünk meg, hogy a szinkron mellett végre zenei anyagok is készülhetnek.
A nagy szerelem azonban továbbra is a gitár maradt. Mennyi időd jut a gyakorlásra?
Az első számú szerelem valóban a hangszer, a gitár. Sajnos, mostanában sokkal kevesebbet lehet a kezemben, mint szeretném. A járvány első hulláma alatt egészen jól „kigyúrtam” magam, aztán ismét egy nagyobb szünet következett.
Ettől függetlenül a szinten tartó gyakorlást szem előtt tartom, már csak az ízületek miatt is, nem szeretném, hogy berozsdásodjanak. Mondjuk, ezt inkább nem nevezném gyakorlásnak… Miután a tavaszi hónapokban gyakrabban próbálunk, így jóval többet van a kezemben a hangszer, nyáron pedig beindulnak a koncertek. És azoknál nincs jobb gyakorlás.
Milyen típusú gitárt, illetve felszerelést (alapokat, pedálsort) használsz?
Hűha... több szettem is van: az Emeletben Fractal Audio Ax 8-at taposok egy Matrix 1000-es végfokkal és egy 1936-os Marshall-ládával, valamint egy Line 6 adó-vevővel, amelyet Varga Gabi barátomtól kaptam. Ugyancsak az Emeletben Music Man JP-6-os gitárokat használok. Ebből mindjárt kettő is van, imádom őket!
A Fáraóban egy 280 wattos Laney- ládával, valamint egy Peavey Triple X fejjel hajtok; itt nem is használok effekteket, csak az őszinte, kitekert fej marad, úgy nekifutásból, szárazon! Kis vazelinnek egy Cry Baby wah-pedál még befigyel. Ebben a csapatban egy Washburn N4-en játszom, ez szintén fantasztikus hangszer. De van egy rackes Marshall-tornyom is jó öreg 9200-as végfokkal, Jmp-1 előfokkal, Jfx effekttel, illetve egy Tc-G-major 2-vel. Na, ez a cucc a mindenkori etalon számomra! Imádom, de külön-külön is, egyben is, brutál nehéz. Azonnali gerincsérv, amikor ezzel mész a 4-6-oson a Dürerbe próbálni… Mégis megéri. Amikor hosszú idő után beállítottuk a stúdióba, bizony majdnem megkönnyeztem, amikor felüvöltött. Elképesztő motyó! Különösen a modellező szakkör után. Most a felvételek nívóját emeli a stúdióban, de több legendás fej és láda beszerzése is tervben van még.
Emellett elég komoly gitárgyűjteményem van, annak ellenére, hogy pár darabot pont eladtam. Azért még így is sok fincsiség található nálam. Úgy is, mint Gibson Les Paul Customok, Fender Usa modellek, Ibanez Jem, Universe, Gambale modellek, Kiesel, Kramer Music Man-ek, és így tovább.
Ezeket nem, vagy csak ritkán használom a koncerteken, mivel gyűjtői értéküknek nem tenne jót egy karc vagy sérülés.
Az alapvetően létező kétfajta technika közül melyiket preferálod: a vintage-, illetve az új iskola szerintit?
Tulajdonképpen itt is a minőségen van a hangsúly. Ha például Jeff Haley-t vagy Gary Moore-t hallgatok, nem hiányzik, hogy jöjjön valaki és belematekoljon; sőt mindig megdöbbenek, mennyire letisztult, kerek egész az, ami történik. Aztán jön egy Guthrie Govan-dal és elképedek, micsoda fantasztikus tehetség. Szóval nem tudok állást foglalni, talán az a legjobb, ha valaki mindkettőt jól tudja.
Van-e olyan álmod, vágyad, amellyel úgy érzed, adós maradt az élet, vagy épp ellenkezőleg, te maradtál adós a Sorsnak?
Igazán jó lenne még egyszer összehozni egy új Roxx 69 albumot, meg persze Emeletet és Fáraót is. Illetve jó lenne letenni a hajós vizsgát és jó nagyokat vitorlázni a Balcsin. És persze a legfontosabbak a gyermekeim: Anna húszéves, egyetemista, Kristóf tizenkilenc, jövőre kezdi az egyetemet. Tamara kettő, és bölcsibe megy. Na, jó lenne látni őket, ahogyan révbe érnek, meg az unokákat is, ahogy felnőnek!
Hegedűs István
2021. január 24. 10:11