MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A gitárock mesterei – Halper László (2. rész)

A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Halper László dzsessz-blues gitáros egyszerre szocializálódott a The Beatles, valamint Jimi Hendrix zenéjén, de már a kezdetektől nagy súlyt helyezett a saját darabok komponálására. Kreativitásának, tehetségének köszönhetően olyan világsztárokkal zenélhetett együtt, mint Randy Brecker trombitás, Eddie Gomez dzsessz bőgős, vagy épp Steve Gadd dobos.

A Starting Points nevű formációd a bécsi kinn tartózkodásod alatt született. Milyen muzsikát játszottatok?

Két évet töltöttem Bécsben, a már említett AIM-iskolában. Hiába kaptam harmincezer shilling tandíjkedvezményt, nekem még az ötvenezer is nagyon sok volt. Az intézménnyel kötött megállapodás szerint ezt az összeget, mint fénymásoló, ledolgozhattam náluk. Közben itthon Starting Points néven megalapítottam a saját bandámat, amely kimondott dzsessz zenekar volt, az És frontembere, Hunyadi Laci barátom énekelt és szaxofonozott benne. Bécsből hazautazva sokat játszottunk itthon, a nyolcadik kerületi Mária utca sarkán álló Biliárd Féltíz elnevezésű dzsesszklubban, ahol naponta élő zene ment. A tulajdonosok a klub életének utolsó időszakában – a Baross utcai új vendéglátóhely megnyitásáig mintegy áthidalásképpen – fesztivált szerveztek, hogy az benne maradjon a köztudatban. Tudták, hogy Bécsben tanulok, és kérték, hogy a fesztiválra szervezzek le két amerikai tanárt (basszusgitár-, illetve dob oktatót) akiknek shillingben kifizetik a fellépti díját. A dobtanár éppen nem ért rá, de Bangus hozott egy oaklandi dobost, Ric Toldont, aki egyébként énekel és percussion-özik is; A koncerten Hunyadi Laci szaxofonozott, én pedig gitároztam. Az amerikai ritmusszekció (Miles Davis egykori basszusgitárosával) megtette a hatását, zsufi teltház előtt – néhány Hendrix szám mellett – nyomtuk a saját, alapvetően instrumentális kompozícióimat. Nagyon élveztük az együttmuzsikálást, ezért Angus meghívott a Culture Kings zenekarába játszani, ahol egy másik magyar gitárost, Csillag Endrét váltottam.

A nemzetközi sztárokkal való együtt zenélés, valamint a saját dzsesszkompozíciók mellett a Deák Bill Blues Band egyfajta kirándulásnak tekinthető?

2000 környékén már túl az ausztráliai tanulmányúton, és egy amerikai mesterkurzuson (ahol John Scofielddel is találkoztam), hazatérve több zenekarban játszottam egyidejűleg. Ekkor keresett meg Deák Bill Gyula, akivel korábban már ismertük egymást, hogy teljesen új zenekart szeretne csinálni. Sárközy Pali is visszakerült a csapatba, öröm volt vele játszani, embertelen jól gitározik. Klassz két évet töltöttünk együtt, Palira különösen jó szívvel emlékezem. Kvartettben játszottunk, Bill mellett Vígh Ákos szájharmonikázott, Pali basszusozott, Dobor József „Dodó” dobolt, én pedig gitároztam.

Deák Bill Gyula zenekara után életed következő és nem kevésbé fontos állomása az Urban Noises album, majd az azonos néven megalakuló formáció, amellyel elkészítetted a Gray Days albumot. Mit tudhatunk a projektekről?

A Deák Bill Blues Bandes szereplésemnek azért lett vége, mert közben megcsináltam a már említett Urban Noises lemezemet, amely az első saját albumom volt. Koncepciója és egyben érdekessége, hogy minden dobkíséret valamilyen természetes zajból állt össze. Egy ősrégi vasvágó gép adta az ötletet, amely épp 6/8-os ritmikával vágta az anyagot, és ezt a hangot rögzítettem.  De emellett más, egyéb, a hétköznapi életből származó zajok (ezért a cím: Városi zajok) adják a dalok ritmikáját. S, hogy még egy csavart elhelyezzünk benne a „N” betű úgy került a borítóra, hogy „V”-nek is olvasható legyen, így másfajta értelmezésben akár Urban voises, vagyis „voices” (hangok) is lehet…

Miután a lemez megjelent, a gombhoz varrtam a kabátot, vagyis ugyanezen a néven csináltam egy zenekart. Gyuszival nem tudtuk egyezetni a két projektet, így békével elváltunk egymástól. Az Urban Noises zenekarral megcsináltuk a Gray Days című albumunkat, úgyszintén csak saját szerzeményekkel. Ezen – ahogy korábban említettem –Jackie is szerepel.

Hogyan kerültél a Rádió C-hez, és milyen koncepcióval kezdtél ott dolgozni?

2002-ben, a világon elsőként indult el egy huszonnégy órás cigányrádió, ez lett a Rádió C, amelyet megkerestem egy műsorötletemmel. A Zenészlegendák című sorozat elképzelésem szerint az olyan korábbi zenészgenerációknak kívánt emléket állítani, akik akkora kissé elfelejtődtek, mint Bacsik Elek, Banyák Kálmán, vagy Csányi Mátyás. Mindannyian cigány származásúak, akik a klasszikusoktól a dzsesszig (és persze a cigányzenében is) több műfajban kiválót, maradandót alkottak. Nem gondoltam rá, hogy én csináljam ezt a sorozatot, de felkértek szerkesztő-műsorvezetőnek, amit aztán örömmel elvállaltam. Nem élő adásokat készítettem, hanem az elkészített interjúkból szerkesztettem össze az egyes adásokat. Nagy öröm számomra, hogy a későbbi műsoraimban olyan világhírességekkel beszélgethettem, mint Al Di Meola, Orszáczky Jackie, vagy épp Joe Zawinul (Weather Report billentyűs – H.I.), akinek nem csupán a bécsi sajtótájékoztatóján vehettem részt, de bekerülhettem azon öt riporter közé, akiknek külön szobában személyesen adott interjút.

A már említett Zenészlegendák-sorozatban érdekes történetekkel, sztorikkal szerettem volna megismertetni az idősebb zenészgeneráció kiemelkedő alakjait a fiatalabb nemzedékekkel. Ők olyan muzsikusok voltak, akik vagy feledésbe merültek, vagy korábban nem kaptak nyilvánosságot, hiszen legtöbbjük disszidált (illegálisan külföldre távozott – H.I.) és ezzel kitörlődött a magyar kultúrtörténetből. Az akkorra elhunyt legendák után az élő legendákat kezdtem interjúvolni, így tágult a kör. Az adássorozatból később ugyanezen címmel három kötet is született. Az első az „ősökről”, a második Jackie-ről és a Rákfogó, valamint a Kis Rákfogó együttes mindenkori tagjairól szól, a harmadik kötetben pedig szinte nincs is roma származású zenész, ez a rockzene első generációjával foglalkozik. Ezután felkértek más adások szerkesztésére-vezetésére is; az Élő roma zene például az európai profik muzsikáját mutatta be. Aztán annyira belejöttem, hogy vezettem közéleti műsorokat is. Majdnem az elején kerültem be, és hét éven keresztül, egészen a megszűnéséig dolgoztam a Rádió C-ben.

A Band Of Gypsys Reincarnation elnevezésű zenekaroddal talán a világon egyedülálló vállalkozásba fogtál azzal, hogy fúziós zenében ötvözöd Hendrixet, a dzsesszt és a cigányzenét. 

Érdekes módon ebben a fúzióban épp a családi hagyomány, cigányzene kapta a legkevesebb szerepet, amely inkább a hangszerválasztásban jelent meg. A Band Of Gypsys Reincarnation első lemeze még bőgő, cimbalom, dob, gitár és trombita felállással készült: Lukács Miki cimbalmozott, Kőszegi Imre dobolt, Oláh Péter bőgőzött, és Fekete István trombitált, kiegészülve két vendégművésszel, Randy Brecker trombitással és Tátrai Tibor gitárossal. Ha alkalmam van rá, mostanában nagyon szeretek együtt játszani a kiváló cimbalomművésszel, Balogh Kálmánnal. A gitár mellé azért jó választás a cimbalom, mert az bontva játssza az akkordokat, így a szólamok kevésbé ütköznek a gitárblokk akkordjaival.

Ugyancsak merész kísérlet a The Beatles és Hendrix zenei világát összehozni. Hogyan jutott eszedbe?

A 2006-ban létrehozott Off Abbey Road zenekar egy évvel megelőzte a Jimi Hendrix projektet. Beszéltünk arról, hogy a The Beatles zenéje alapvetés számomra; kigondoltam, hogy a The Beatlest csináljuk meg dzsessz-verzióban, amelyben Kőszegi Imre dobolt, Oláh Péter bőgőzött, és egy anno Rádió C-s kollégám, Lakatos Gyula zongorázott. Ebben a műsorban már két-három dzsesszes verziójú Hendrix szerzemény is helyet kapott. Ez nőtte ki magát aztán László Andris barátom ösztönzésére egy önálló, dzsesszes átdolgozású Hendrix-programmá, amelyet a 2007-es Hendrix fesztiválon mutattunk be. A The Beatles műsorban szereplő Hendrix-darabok mellé meghangszereltem még négy-öt számot, így az improvizációkkal éppen kitelt a ránk szabott ötven perces műsoridő. Elsőként Bornemissza Ádám lépett színpadra, aki egy szál akusztikus gitárral, magyar szöveggel játszotta a gitárkirály számait, utána másik kakukktojásként mi következtünk, majd jöttek a tribute zenekarok.

Ádám és mi különleges színfoltot adtunk a fesztiválnak, ennek sikere buzdított arra, hogy ezekkel az átiratokkal komolyan kezdjek el foglalkozni. Soha nem akartam olyan saját bandát alapítani, amely Hendrix-számokra épült volna, ám ezen a fesztiválon rájöttem, hogy így, dzsessz-verzióban izgalmas dolog ezeket eljátszani. Ráadásul Hendrix korai halála meghiúsította Miles Davisszel tervezett közös lemezüket. Most megkíséreljük összehozni Hendrix zenéjét a dzsesszel. Természetesen azt a zseniális muzsikát nem tudjuk reprodukálni, amelyet Jimi és Davis csinált volna együtt, ám azt gondolom, ettől függetlenül érdemes kísérletezni azzal a zenei világgal, amit Hendrix és a dzsessz ötvözése jelent.

Úgy gondolom, annak a zenésznek, aki Hendrix számokat játszik, mindenképpen érdemes bele tennie a saját egyéniségét. Elég csak meghallgatni a Magyar Atomot, amely úgyszintén hozzányúl a Hendrix- darabokhoz: Tátrai messze nem úgy játssza, ahogyan azt a mester megírta, vagy előadta, hanem vastagon beleadja az egyéniségét. A hőskorszakban persze másképpen kellett hozzáállni ehhez a kérdéshez: Jimi Hendrix zenéjét – és az ehhez kapcsolódó feelinget, amelyet hitelesen tudott átadni – elsőként Radics Béla hozta el Magyarországra, a vasfüggöny mögé. Éppen ezért igyekezett mindezt egy az egyben megjeleníteni; de nem is tehetett mást, hiszen akkoriban semmilyen fórum nem létezett, ahol a fiatalok hozzájuthattak volna az eredeti felvételhez. Leginkább a Radio Louxemburgon hallhatták egy-egy számát, azt is recsegve-ropogva.

Ha jól értelmezem, a fesztiválon szereplő produkcióból nőtt ki aztán a Band Of Gypsys Reincarnation?

Igen, hiszen amikor Kőszegi Imivel és Oláh Petivel felléptünk a fesztiválon, még nem volt nevünk. Utána jött az ötlet, hogy ezzel a műsorral állandó zenekar legyünk. A név Jimi – Band of Gypsys formációját idézi, és egy speciális hangzást szerettem volna adni a csapatnak. Ehhez szükségesnek tartottam a trombita behozatalát, és mindannyian rögtön Fekete Pistire gondoltunk. Hogy ezt az egyéni hangzást megerősítsük, úgy gondoltam, bővítsünk cimbalommal is. A Band Of Gypsys Reincarnation formáció a Művészetek Palotájában 2012 októberében megtartott, Hendrix hetvenedik születésnapja előtt tisztelgő koncertig működött. Úgy gondoltam, ez az előadás jelentette a csúcsot a zenekar életében; ezzel a névvel, ezt a projektet nem lehet tovább, feljebb vinni. Új lapot nyitottunk, ebből lett a Halper Hendrix Experiment (Kísérlet).

(folytatjuk)
Hegedűs István


2020. október 13. 16:21

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA