A gitárock mesterei – Emmer Péter (3. rész)
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Ezt teszi a felvidéki, komárnói származású Emmer Péter is, méghozzá tehetségéhez mérten roppant szerényen. Több, rangos díj tulajdonosaként a dallamos hard rock/heavy muzsika mellett ellátogatott a dzsessz rock, valamint a színházi musical világába. Zenét és dalszöveget ír, zenekart működtet, újabban énekel, zenét oktat, de mindenekelőtt nemzetközi szinten is elismert virtuóz rock gitáros.
Eddig három különböző műfajról beszéltünk, amelyben alkotsz. Hogyan férnek meg egymással a stílusok?
Úgy tűnik, jól megférnek. Többféle műsorral lépek közönség elé: az egyszemélyes fellépések alkalmával a west-coast műfajából Toto-, Journey-, Mr. Mister- és Van Halen számokat, a klasszikus rock irányzatából pedig a Whitesnake-, Gary Moore-, Scorpions-, valamint egyéb hasonló stílusú nótákat gitározom illetve énekelem kész alapokra.
Ugyanakkor létezik egy teljes instrumentális repertoár, de az is előfordul, hogy duó-, vagy trió formációban játszom. A kiírásból sokszor nem derül ki, hogy éppen mi vár a közönségre, ezért aztán tervbe vettem, hogy minden egyes műsornak más nevet adok, hogy tudják az emberek, mikor, mire számíthatnak.
A kérdésedre válaszolva: nekem maga a zene tetszik. Stílustól függetlenül. Nyilván közel áll hozzám a rock, mint ahogy alapvetően rockernek, rock gitárosnak tekintem magam. Emellett megvannak a kicsapongásaim, ebben nincsenek korlátok. Ahogy beszéltem is róla, minden műfajt, ami jó, amiben rend van, meghallgattam, és ez ma sincsen másként. Mindenben megtaláltam a jót, mindegyik hatott rám. Annyi a különbség, hogy ma már nem csupán hallgatom, de némelyiket művelem is. Ezek bennem lakoznak, és adott esetben előjönnek. Vannak olyan időszakaim, amikor éppen énekelni, vagy épp gitározni szeretek. A legutóbbi, Other side című (harmadik) lemezemen ismét a gitár került előtérbe. A Memento után énekes albumot vártak tőlem, az instrumentális anyag hallatán többen furán néztek rám. Azt lehet mondani, hogy e kérdésben barbár vagyok: amihez nincs kedvem, azt nem szívesen csinálom. Noha a sok viszontagság megtanított, hogy mély levegővétel mellett azt is meg kell csinálni, ami nem éppen a kedvemre való. Összefoglalva, ez nálam hangulatfüggő.
Egy korábbi interjúból kiderül, hogy fontosnak tartod a zene emberekre, közönségre gyakorolt hatását. Hogyan építész hidat a kettő közé?
Aki a színpadon áll, ez a hivatása, tisztában van a rezgések fontosságával, tisztában van azzal, hogy ez a vibráció oda-vissza működik. A közönség visszajelzései alapján olyan tudatállapotba kerül az előadó, amely őt is inspirálja, és ez az érzés semmivel sem hasonlítható össze. Ezt a belső érzést, amelyet cselekedeteinkkel, színpadi munkánkkal, viselkedésünkkel fejezünk ki, nem lehet megrendezni, megjátszani. Ha nem vagy őszinte, a közönség megérzi, onnantól oda a hitelességed.
Ha a közönség soraiból nézek egy koncertet, a színpadi előadótól ugyanezt várom el. Hogy ne bújjon senki bőrébe, önmagát adja. Azonnal eldől, hogy szimpatikus-e, vagy sem, hiteles-e vagy sem. Bármennyire is példakép valaki, a színpadi szereplő nem veheti el, nem másolhatja kedvence frazírjait, előadói stílusát, színpadi mozgását, mert az már egy megrendezett cirkusz. Fontos az őszinteség, a közönség pedig eldönti, hogy kellesz-e vagy sem. Lehet, hogy nem tudják megfogalmazni, éppen mi zavaró egy előadóban, ám, ha nem hiteles, azt azonnal megérzik. Azt sem tolerálják, ha valaki haknira veszi az előadást, és csak a pénz, a várható bevétel lebeg a szeme előtt. Ez is hamar lejön a színpadról. Ha úgy tetszik, ez akár az ars poeticámnak is felfogható.
Elsősorban rock gitárosként határozod meg magad. A két nagy irányzattal – vintage és new school – szemben te melyik technika híve vagy?
Inkább a modernebb felfogást szeretem, jórészt azt használom. Mindemellett egy Fender Stratocaster és egy Gibson Les Paul tulajdonosa is vagyok, ami azért árnyalja ezt a képet, hiszen mindkét típus a klasszikus rockzene és a blues alapjának számít.
Vannak időszakaim, amikor minimalistán szeretnék játszani, olyankor előveszem a vintage-es dolgokat, a pentaton skálát, amely ugyancsak a klasszikus rockos hangzás alapja. A fő csapás azonban mégis a new school technika, egyes vélekedésekkel szemben abban is tetten érhető az érzelem. Ennek függvénye, hogy épp milyen zenei kontextusba helyezzük az előadandó darabot. Sok múlik a dalon, a lüktetésen. Ha az vintage-szerű, nyilván eszembe sem jutna az esztelen tekerés. Ám, ha a dal kalandosabb, modernebb felfogású, mondjuk, fusion, abba azért sok minden belefér. Tehát a stílus, a dal határozza meg a gitározás technikáját. Itt jön elő a muzikalitás, vagyis az, hogy miként állunk a feladathoz. Manapság a blues alapú muzsikában is hallani tappingelést, nem odavaló virgákat, aminek semmi értelme. Semmilyen nótát nem szabad megerőszakolni; úgy próbálok gitározni, amit magam is szívesen meghallgatnék.
Nyilván nekem is voltak korszakaim, de a bizonyítási vágyat már magam mögött hagytam. Nem azért jelentettem meg ismét egy instrumentális lemezt, hogy ezzel valakinek valamit bizonyítsak.
Az imént szóba került a két alap gitártípus. Azokon kívül milyen más modelleket és back line-t használsz?
Több gitárom van: az említetteken kívül Fender Telecaster, Ibanez, klasszikus nylon-, illetve fémhúros akusztikus gitárok, valamint basszusgitár is. Pár éve szerettem volna egy univerzális gitárt, hiszen előfordult, hogy a dalokhoz illően három-négy hangszert is kellett cserélgetnem. Hosszas nézegetés után nemrégiben beszereztem egy Musicman Luke III-as típust, ez a Steve Lukather-modell, amellyel nagyon jól elvagyok. Emiatt kissé hanyagolom a többi hangszert mostanában.
A pedálsor, akár a gitározásom, hangulatfüggő. Amikor úgy alakul, hogy az analóg hangzáshoz van kedvem, összerakok egy pedál boardot. Amúgy az effekteket az adott műsorhoz igazítom. Hála Istennek, mostanra az eszközeim is rendelkezésre állnak ehhez. Más időszakomban a digitális hangzást választom, amelyet multieffekttel oldok meg. Ma már ott tart a technika, hogy füllel nem is észlelhető a különbség. Újabban a digitális korszakomat élem, nemrég szereztem be egy Boss GT 1000-es multieffektet, amellyel nagyon meg vagyok elégedve. Egy-két felvételen már használtam, ám még javában az ismerkedési szakasznál tartok.
Ami az erősítőt illeti: van a már említett JTM 310-es Marshall kombóm, de mostanában inkább a Hughes and Kettner Grandmeister 40-est – amit egy 2x12-es Marshall JCM 900 Lead 1936 ládával – dolgozom a színpadon, kizárólag kontrollra. Kifelé az erősítő Redbox kimenetét használom.
Milyen útravalóval bocsátod el a tanítványaidat?
Alapjáraton tizenéves gyermekeket oktatok egy erre szakosodott intézményben. Jelenleg a túlterhelés folytán nincs ugyan, de magántanítványokat is vállalok.
A szakmai dolgokon túlmenően a zenészélettel járó egyéb dolgokról is szeretek elbeszélgetni velük. Mint például a színpadi játékról, viselkedésről, a zenekarosdit övező életről, a sikerekről, a kudarcokról, amelyet saját tapasztalataim kapcsán adok át nekik, és amelyeket nekem soha senki nem mondott el. Ezekből okulhatnak. A szakma, a zenészlét nem merül ki a gitározásban. Beszélgetünk a társakhoz való viszonyulásról, a különböző problémamegoldásokról, praktikákról, a lámpalázról, a hangosításról, a közösségi szellemről és a rögtönzésről akkor, ha valami épp nem jut az eszébe; fontos, hogy a kissrác érezze, nincs egyedül. Fontosnak tartom, hogy ezeket a pszichológia területét súroló dolgokat is megismerjék, megpróbálom az életre is megtanítani őket valamelyest.
Hegedűs István
2021. július 18. 04:11