A gitárock mesterei – Benkő Zsolt – 3. rész
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig- alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjukmeg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Benkő Zsolt nagyon korán eljegyezte magát a blues zenével. A nyolcvanas évek kérészéletű zenekarival való útkeresése meghozta a szükséges tapasztalatot, rutint, de legfőképp a zenei továbblépést. Első komoly sikerei a Sonia és a Sápadtarcúakhoz kötődnek, de szép éveket töltött ifjúkori barátjával, a Ferenczi Györggyel és a Herfli Davidsonnal, a Stuffal, a Traff-X-szel, valamint a Bluesrivers-szel. Szívesen emlékszik a már saját nevével fémjelzett Benkő Zsolt Groupra is, majd ezt követően a Petra Börnerova Bandre, kiváltképp a Garda Zsuzsával közös projektjére, amellyel a mai napig koncertezik, lemezeket rögzít. Napjainkban a Harakyru Band, a Thomastik Emlékzenekar illetve a fiával alapított Jack Don’t Come együttes ad állandó elfoglaltságot számára. A neves blues gitáros szívesen adja tovább tudományát magán- illetve csoportos kurzusokon tanítványainak, miközben markáns véleményt fogalmaz meg a hazai zenei életről és annak jövőjéről.
Másfél évtizede zenélsz Garda Zsuzsa énekesnővel, méghozzá duó formációban, amelyre korábban nem volt példa.
Általában duó, de előfordul, hogy dob-basszus kísérettel lépünk színpadra, sőt olykor a fiam is beszáll egy kis vendéggitározásra. 2007-ben időnkét felléptem a Janis Joplin Emlékzenekarral, amikor Zsuzsi megkeresett, hogy szeretne egy visszafogottabb, intimebb muzsikálást, amely akár a kávéház sarkában is elfér. Szimpatikusnak találtam az ötletet, amelyet akkoriban nagyon kevesen csináltak. Vettem egy looper-pedált, ezt szintén az elsők között használtam; úgy működik, hogy a felgitározott témát a looper visszajátssza, majd erre a kvázi alapra aztán rágitározol. Zsuzsi eleinte nehezen szabadult a nagyszínpados, harsány Joplin-os megszólalástól, de a korábbiakhoz képest nekem is szoknom kellett a finomabb hangzásvilágot. Mindazonáltal sokat megőriztünk a múltunkból, amitől a produkció progresszívebb, impulzívabb lett annál, minthogy énekel egy lány, a fiú meg gitáron kíséri. Akik a felállás alapján valami konszolidált, lanyha előadásra számítottak, csalódniuk kellett, mert a hangerővel, a hendrixszezéssel lebontottuk a csárdákat. Később írtunk saját számokat, készítettünk egy albumot angol nyelvű feldolgozásokkal és saját magyar nyelvű dalainkból, ez volt az Ezüst. Legfrissebb kiadványunk a Holdpillangó, amely a saját szerzemények mellett angol nyelvű feldolgozásokat tartalmaz. Miután produkciónk valójában hangosabb, mint egy kávézóbeli előadás, eljutottunk különböző fesztiválok nagyszínpadaira, nagyobb klubokba, valamint két alkalommal Bobek is szervezett nekünk cseh turnét; a mögöttünk hagyott másfél évtized alatt számtalan helyen léptünk fel. Úgy tűnt, volt és a mai napig van igény erre a fajta muzsikára.
A közönség igényén túlmenően mitől működhet ez – relatíve – ilyen hosszú ideig?
Zsuzsi nagyon könnyen alkalmazkodik ahhoz, amit hall, hamar megtalálja benne a magáét. Ami nagyon fontos számomra, mellette végtelen szabadságom van. Előfordul, hogy menet közben átírok egy dalt, amelyet azonnal vesznek az antennái, ő pedig vagy belemegy és hozzátesz valamit, vagy kivárja, amíg az ismerős részhez érünk. A lényeg, hogy nagyon kell figyelnünk egymásra. Én szabadon gitározom, ő pedig tud rá énekelni.
Ha már korábban szóba hoztad a fiadat: Máté, legalábbis a te oldaladról zenészcsaládban nőtt fel. Hamar a nyomdokaidba lépett?
Öt-hat-hétéves koráig nem látszott, hogy érdekelné a zene. Nyolc esztendősen saját elhatározásából jelentkezett klasszikus, iskolai gitárképzésre. Úgy kilenc-tíz éves lehetett, amikor azt mondta: „Apa, úgy szeretnék bluest játszani, ahogy te!”. Talán közrejátszott ebben, hogy többször vittem bulikba, és sokat meséltem neki a szakmáról. De szívesen segített a saját cuccaim körüli munkálatokban is. Eközben már kapott villanygitárt, pedálokat, vettünk egy kis Marshall- erősítőt, tehát összeállt egy alapfelszerelés. Aztán jött egy kölyökzenekar, amelyet a szülők istápoltak; Deep Purple-t, Bonamassát játszottak.
Kamaszkorában már kialakult egyfajta egyéni zenei gondolkodása, jó zenéket hallgatott, ugyanakkor még hiányzott a tehetség elmaradhatatlan párja, a munka. De mintha erre is ráérzett volna, két olyan évet éltünk meg, amikor a gyerek mindenféle külső behatás, kényszer nélkül reggeltől-estig gitározott, amely látványos fejlődést eredményezett. S ez nem csupán az elfogult apának, de a kívülálló szakmabelieknek is feltűnt. A tehetség utat tört magának, a befektetett munka meghozta gyümölcsét. Véleményem szerint e két tényező találkozása a legfontosabb. Máté huszonegy éves, jelenleg a Kőbányai Zenei Stúdió növendéke, ahol tovább fejlődött és ő is jól érzi magát…
… És te mikor érezted úgy, hogy a benned felhalmozódott hangszeres tudásanyagot, zeneszeretet átadd a fiataloknak? Mióta vállalsz tanítványokat?
Nem várta ki az élet: még eszembe sem jutott, hogy tanítsak, amikor ’93-ban „megtámadtak” azzal, hogy segítsek a nulláról induló kezdőknek. Azóta rengetegen megfordultak nálam. Én inkább egyfajta segítőnek, semmint tanárnak mondanám magam. Számos tapasztalatot gyűjtöttem, többek között feltűnt, hogy sokszor mennyi tévhit, kishitűség, rossz gondolat támad az emberekben a zenével kapcsolatban. Görcsösen ragaszkodnak bizonyos dolgokhoz, amelyeket, ha elengednének, más irányban is sikeresebbek lennének.
A zeneoktatás bizonyos mértékig pszichológia. Előbb meg kell ismernem az embert, s, ha ez sikerült, tudok segíteni neki. Hogy hová teszi az ujját a gitáron, lényegtelen; hogy hogyan gondol rá – az nem mindegy! Egy autista tanítvánnyal egészen másképp kell foglalkozni, mint egy idő szűkében lévő üzletemberrel, akinek a zene egyfajta kikapcsolódást jelent.
Ha jól tudom, te is részt veszel az „Öröm a Zene” oktatási rendszerben. Mit kell tudnunk a kezdeményezésről?
Jelenleg is zajlik - 2017 óta - a “Hangszert a kézbe” ismeretterjesztő interaktív turné, ahol a gitár szekciót vezetem. Ez az országjáró sorozat promotálja a (talán) nemsokára felálló “Öröm a Zene” tehetségpontokat, amely remélhetőleg hamarosan országos hálózattá nővi ki magát. Itt az alapfokú könnyűzenei ismereteket lehetne majd elsajátítani. Ebben Andrásik Remo munkáját igyekszem maximálisan segíteni, amely az általa megfogalmazott és rendszerben kidolgozott tematika hatalmas űrt töltene be a jövőben.
Jelenleg nem létezik nálunk egységes tanmenettel és módszertannal ellátott alapfokú, országosan is elérhető könnyűzenei oktatás. Egyes intézményekben egyéni tematikával zajlik az oktatás; ilyen például a Kőbányai Zenei Stúdió, amely jelenleg a könnyűzene felsőoktatási intézményének számít. Aki ide jelentkezik, annak nincs jelenleg akreditált alapfokú képzettsége, felkészül ahogy tud. Ha országosan is felállnának az „Öröm a Zene” tehetségpontok, bárki tanulhat kimondottan könnyűzenét, tábortűzhőz, vagy garázs zenekarhoz, esetleg magasabb szintű képzés felvételijéhez; vagy épp csak a maga örömére.
Ugyanezen rendszerbe sorolható a Gitármánia tábor is?
Pontosan. Nagyon sokan jönnek oda hozzám napközben, hogy elmagyaráznék-e nekik bizonyos dolgokat? Ilyenkor leülünk, elővesznek egy papírt, jegyzetelnek, vagy előkerül a gitár, megmutatok néhány fogást és mennek a dolgukra. Előadásokat is tartunk, amelyben megpróbálunk általánosan értelmezhető információkat átadni; lényeges, hogy mindez laza, közvetlen stílusban történjék, hisz az sokkal célravezetőbb.
Térjünk át a szakmai eszközökre. Milyen hangszereket, illetve felszerelést, kiegészítőket használsz?
Nem hangszergyűjtő, inkább hangszer használó típus vagyok. Az akusztikust is beleszámolva, mindössze hét gitár van a tulajdonomban. Alapvetően Fender Stratocaster párti vagyok, pár éve Telecasterezek. Van két japán egy mexikói, valamint két kézzel készült gitárom. Meggyesi Tibitől egy Strató, Gulyás Erhard Harrytől pedig egy ’61-s Telecaster. Ez utóbbit sokat használom, nagyon univerzális hangszer. A másik, amit nagyon preferálok egy régi, ’93-as japán Fender Stratocaster. Fender az akusztikus gitárom is.
Protone márkájú, 30 Watt-os, csöves erősítőt használok, amely teljesen kézzel készült. Lőrincz Attila mester munkája, egy Dumble típusú kapcsolás, néhány egyéni módósítással. Ehhez jön egy 12”-os láda, melyben Eminence The Guvenor hangszoró van. Az utóbbi esztendőkben megpróbálok vonalból játszani, ami azt jelenti, hogy nincs szükségem alapra. Ehhez meg kellett találni a megfelelő pedálokat, eszközöket, amely mérhetetlenül sok munkaórámat emésztette fel. Ez az év volt az, amikor nagyszínpados helyzetben is olyan gitárhangot hallottam vissza, amellyel végre elégedett vagyok.
Tisztában vagyok vele, hogy a csöves hangzás, dinamika az igazi, ám a technika fejlődésével már van remény cipekedés nélkül is jól megszólalni. Most úgy néz ki, találtam egy megoldást, amely játék közben éppúgy inspirál, mintha erősítő lenne mögöttem. Íme: A Tc Electronic Polytune 3-as hangoló pedálban van buffer is, ezt bekapcsolva tartom, innen megyek egy Neunaber Neuron előfokpedálba (always on), majd következik két Vemuram Jan Ray copy overdrive (az egyik always on), majd egy Xotic BBPreamp, amely megérkezik egy ZVex Super Hard On boosterbe (always on). Innen megy a jel a Neunaber Echelon stereo delay pedálba (always on), majd egy Neunaber Immerse mkI pedálba (always on), ezt követően a BluGuitar BluBox hangszóró szimulátorba és egyben diboxba, amely a végső állomás. Innen adok ki jelet XLR kábellel a P.A-nek. Ha saját magamat hangosítom, akkor a jel egy LD System LD ICOA 12 aktív ládába érkezik egy keverőn keresztül.
Találtam valamit, amire a többi kolléga is azt mondja, hogy ez már használható hang, és azt gondolom, ezzel megint csak segíteni tudom a fiatalokat. A multieffekteket viszont nem kedvelem, bár azok fejlődését nem vonom kétségbe.
Zenészként, zenepedagógusként, illetve zene fogyasztóként mi a véleményed a különböző gitártechnikákról?
Mint arról Radics kapcsán is beszélgettünk, megváltoztak a körülmények. A technikai szint könnyebben elérhető most, mint a magvas, értelemmel, érzelemmel, tartalommal teli muzsikálás. Manapság sokkal több a nagyon technikás, nagyon jól gitározó zenész. És most keressük azt, akiben van tartalom. Régebben mindenkiben volt tartalom, életérzés, ki jobb, ki kevesebb technikával volt képes ezeket felszínre hozni. Amióta elérhetőbbek lettek az eszközök, tananyagok, videók, azóta jobban kidomborodott a virga, a magamutogatás. Mondandó viszont sok esetben nincs. Pont olyan, mint a celebvilág: üres. Amelyeket megpróbálnak tartalommal megtölteni, aztán kiderül, hogy semmi sincsen. Tisztelet a kivételeknek, természetesen!
Ugyanez érvényes a modern gitáros gyerekekre: üresek, még nem éltek annyit, hogy felismerjék a tartalom szükségességét, ötletük sincs, így nem tudnak mit beletenni a zenébe. A régiek, dacára a technikai egyszerűségnek, a túlhaladottságnak, mérhetetlen gazdag érzelemvilággal, lelki többlettel és energiákkal rendelkeztek, amelyet nem lehet egy lapon említeni a mai, ifjú titánokkal. Ahogy azt beszélgetésünkben már kifejtettem: nem lehet figyelmen kívül hagyni az adott társadalmi közeget, és abban elhelyezve kell vizsgálnunk a zenész teljesítményét, művészetét. Ahogy Radics Bélát nem vehetjük ki a hetvenes évek miliőjéből, úgy a titánokat sem lehet kivenni a 2020-as évek rohanó világából. Ha ezt nem tesszük, teljesen fals képet kapunk.
Sajnálom ezt a generációt, hogy mennyi minden kalandból kimaradtak, mert más lett a világ. Ettől függetlenül azok, akik emberileg rendben vannak, normális családban nőttek fel és tehetségesek, meg fogják találni a mai kor mondandóját.
Ehhez kapcsolódóan: mi a véleményed az általad művelt zene jövőjéről?
Menni fog tovább, de mindig alakulni, változni fog. Bíznunk kell abban, hogy akik éppen helyzetben vannak, színpadra kerülnek, megtalálják ennek az általunk művelt, tartalmas zenének az adott kornak megfelelő közlését. Technikában, szövegben, előadásmódban egyaránt.
Hegedűs István
.jpg)
2022. október 16. 05:45