A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Az 1950-es születésű Baranski László már az általános iskola első osztályában elkötelezte magát a zenével. Noha ifjúkori kedvencei között a klasszikus rock is helyet kapott, mégis a könnyebb, dallamosabb, slágeres zene felé vette az irányt. A hegedűt letéve, a hatvanas években „kötelező” amatőr beatzenekarosdin túljutva a már jóval ismertebb Volánban, majd hét éven keresztül a még népszerűbb Gemini együttesben szólaltatta meg a hathúrost, s mindmáig – immár negyvenkét esztendeje! – az Apostol együttes megbecsült muzsikusa. A nyolcvanas évek legelejétől a Rockszínházban, s azóta is különböző zenés színpadi darabokban látja el a kísérő-, illetve szólógitáros szerepét. Megfogalmazása szerint kétféle zene létezik: jó és rossz.
Azon korosztályhoz tartozol, amelynek kölyökként nem hiányozhatott a kezéből a gitár, és a Radio Louxemburg, valamint a Szabad Európa Rádió zenés műsorain szocializálódott. Hogyan kerültél zene közelbe, és miképpen élted meg az úgynevezett hőskorszakot – régi közgazdasági kategória után szabadon –, „az eredeti beat- felhalmozást”?
Úgy, hogy furcsa módon nem gitárral kezdtem, hanem hegedültem. Általános iskolai éveimet a nyolcadik kerületi, akkor Somogyi Béla, ma Rökk Szilárd utcában, a Magyar Rádió Zenei osztályában töltöttem, innen kerültek ki a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjai. Mint Várkonyi Matyi, Fischer Ádám, Fischer Iván, Salánki Hédi (aki rádiós zenei szerkesztő volt, ma Kanadában él), vagy néhai Kószás Laci padtársam, aki az Ex-Antiquis együttes tagja volt. Tehát már az általános iskola első osztályában a gyermekkórus póttagjaként elköteleztem magam a zenével.
Felmenőid között találkozhatunk zenészekkel?
Akadnak, hogyne. Horváth Jenő, a Gyere, ülj kedves mellém! című táncdal szerzője, a keresztapám, a nappali szobában mindennap zongorázott. Ami akár zenei életem egyfajta bevezetőjeként is felfogható, emellett ütötték is a fejemet, hogy a zenei pályára állítsanak. Amúgy képzőművészcsaládból származom: nagyapám Baranski E. László híres grafikus és festőművész volt.
Miért éppen a gitár mellett kötöttél ki?
Nem is tudom. A házunk melletti nagy térre lejárt egy kölyökbanda, a padokon ülve előkerültek a gitárok. Ott és ők mutatták meg az első fogásokat. Néhány akkordot tudtak csak, ám ahhoz épp elég volt, hogy a többinek utánanézzek. Aztán szüleim legnagyobb bánatára a hegedűt gitárra cseréltem. Onnantól kezdve, bár nem tartom magam gitárhősnek, „száznegyvenhat éve” gitározom.
Milyen zenei képzésben részesültél?
A kor neves és talán legjobb dzsesszgitár-művészéhez, Kovács Andorhoz jártam. Aztán beiratkoztam az OSZK-stúdióba (Országos Szórakoztatózenei Központ – H.I.), ám hamar kikoptam onnan; nem teljesen az én világom volt. Pár évet azért lehúztam ott: előbb OSZK-, majd ORI- (Országos Rendező Iroda – H.I.) vizsgát tettem, aztán előadóművészi engedélyt kaptam. Onnantól kezdve főállású zenész lettem.
Kik hatottak rád azokban az időkben, kik voltak a zenei példaképeid?
A dallamosabb, könnyebb zenei irányzat fogott meg. A korszak két nagy brit rivális bandája közül inkább a The Beatles, mint a The Rolling Stones volt a kedvencem. Később aztán Jimi Hendrix, a Deep Purple és persze a többi kortárs. A gitárosok közül, aki jó és ismert volt, mindegyik tetszett.
Igazából a Volán együttesben szereztél szélesebb körű ismertséget. Volt olyan bandád előtte, amely említésre méltó?
Volt, persze. Az első a Meatballs együttes, amely angolból fordítva Húsgolyókat jelent. Utána jött a Glória elnevezésű zenekar, ahol már együtt játszottunk Kiss Ernő basszusgitárossal. Vele mentem a Volán együttesbe, amely mindenképp előrelépést jelentett, hiszen a jó minőségű, márkás felszerelés mellé „sportállás” is dukált. Az elnevezés onnan ered, hogy a szocializmusban ugye mindenkinek rendelkeznie kellett kötelező munkahellyel; kivéve az élsportolókat, akiknek kreáltak valamilyen jól fizető állást, amit be lehetett írni a személyi igazolvány megfelelő rovatába.
Ami a felszerelést illeti, már odakerülésünkkor elcsodálkoztunk a Selmer erősítőkön, ám egy nagy beruházás keretében még azokat is lecseréltettük kétládás Laney-kre, Marshallokra, Hammond – orgonára, Premier dobokra. Ezekről a legtöbb zenekar még álmodni sem mert. A Volán saját klubbal rendelkezett az akkori Lenin körúton, a Volán Tröszt épületében. Minden vasárnap ott játszottunk. Én Kalmus József énekessel, Kiss Ernővel, Papp Imre „Mityó” billentyűssel, Végvári Ádám gitárossal játszottam, de sok, később híressé vált zenész megfordult a csapatban. Többek között a billentyűsök: Papp Gyula, Nagy Kati, aki énekelt is, Lerch Pisti, valamint Ella Péter, aki a gimiben padtársam volt.
A népszerű külföldi muzsikákat koppintottuk, igyekeztünk követni az aktuális slágerlistát. Aztán Mityó ’71-ben, én valamivel később, ’72-ben átigazoltam a hasonló zenét játszó Gemini együttesbe…
… Amely akár konkurenciát is jelenthetett nektek, hiszen a két banda repertoárja, zenei stílusa is egyezett. Volt közöttetek rivalizálás?
Nem emlékszem ilyenre, ez inkább városi legenda. Mindenki tette a dolgát, a fiatalok arra a bandára jártak, amelyik szimpatikusabb volt nekik, vagy amelyik közelebb esett a lakóhelyéhez.
(Folytatjuk) Hegedűs István
2021. december 19. 08:44