MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A Doggos új dala és klipje...

Alig várjuk, hogy a közönséggel együtt kiabáljuk, hogy „ELLOPAKODNAK AZ ÉVEK ÉS ÉRZEM…” - megjelent a Doggos új dala és klipje, a ‘pici szíved’

Egy évvel az első anyanyelvű EP, az Agymasszázs megjelenése után új dalt és klipet jelentetett meg a Doggos zenekar. A ‘pici szíved’ című szerzeményen kezdtek el dolgozni rögtön a legutóbbi kislemez elkészülte után. „Az előző EP sok szempontból is mérföldkő volt a zenekar életében.” - mondta Éreth Szabolcs, a zenekar egyik gitárosa. „Az Agymasszázson jelentek meg az első magyar nyelvű dalaink, amelyeknek köszönhetően érezhetően erősödött a zenekar és az iránta érdeklődők közötti kontakt, és úgy érezzük, hogy így mi is jobban ki tudjuk fejezni magunkat. Utólag szerintem mindegyikünk nevében mondhatom, hogy a nyelvváltás volt az egyik legjobb döntésünk az alkotási folyamatot illetően.”

A ‘pici szíved’ tehát valahol a megkezdett ösvényen viszi tovább a hallgatókat, miközben átkötésként is szolgál az új Doggos anyagok felé; az elmúlt egy év pedig számos tapasztalattal gazdagította a csapatot ehhez. Az egyre bővülő fellépési lehetőségek mellett elkezdett épülni egy stabilabb rajongóbázis is. A magyar nyelvű dalok segítettek abban, hogy aktívabb kapcsolódás alakuljon ki a közönséggel. „Egyre kevesebb az olyan eset, amikor ott, helyben, 30 perc alatt kell megismertetni és megszerettetni magunkat a közönséggel, mert mostanra az emberek már kezdik tudni, hogy kik vagyunk és mit csinálunk.” - árulja el Kárai Bence, a zenekar másik gitárosa. „Ilyen fellépés volt például tavaly nyáron a Fishing on Orfű. Mindig is szerettünk volna ott játszani, de valahogy sosem jött össze, most meg egy év alatt egyből két fellépést is nyomhattunk, mert a tavaly megrendezett Minifishingre is meghívást kaptunk. Nagyon jól is sikerültek ezek a koncertek. Én végül örülök, hogy ezek a lehetőségek nem korábban történtek meg, hanem most, amikor erőnk teljében vagyunk!” A ‘pici szíved’ egyébként pont a tavalyi Fishingen hangzott el először élőben, és azóta rendszeresen játsszák a srácok. „Van egy rész a dalban, a bridge után, amit élőben az egész zenekar ordít. Azt várom, hogy megjelenés után, az idei Fishingen már a közönséggel együtt kiabáljuk, hogy „ELLOPAKODNAK AZ ÉVEK ÉS ÉRZEM…” - teszi hozzá Bence.

A ‘pici szíved’ jelentéséről eltérnek a vélemények zenekaron belül. A legegyszerűbb értelmezése az, hogy „szakítós dal”, de sokkal izgalmasabb aspektusa az, hogy mi történik két ember személyiségével és életútjával, miután hosszú együttlét után különválnak az útjaik. „Számomra a dal a belső negatív éned és a fejlődni/továbblépni vágyó éned közti diskurzus.” - meséli Hanzli Fanni, a Doggos énekesnője. „Amikor az ember elkezd foglalkozni azzal, hogy tulajdonképpen miért is nem érzi jól magát az életében, és elkezd rajta dolgozni, van egy folyamatos küzdelem a negatív felfogással. Megtanulja, hogy - bár az élete része - nem kell feltétlenül megadnia magát neki, de az sem tragédia, ha néha mégis megteszi.”

A klipet egy fiatal, feltörekvő, de egyre népszerűbbé váló rendezőnő, Kreuzer Emmy készítette. A zenekar - a korábbi forgatásokhoz képest -   szeretett volna legalább minimálisan kontrollban lenni a klippel kapcsolatban. A csapat először dolgozott úgy, hogy ők maguk is belefolytak a pre-productionba, és az alapötletet is ők hozták. Kiadták egymásnak zenekaron belül, hogy mindenki hozzon egy-egy tervet, végül annyi izgalmas elképzelés összegyűlt, hogy a következő videókhoz is maradt merítés. A ‘pici szíved’ ötlete Éreth Szabolcstól jött, de Emmy is sokat hozzátett a forgatókönyvhöz, megvalósíthatóvá varázsolta, és még egy csavart is tett az eredeti koncepcióba. „A klip alapötlete az volt, hogy a szövegben élő, alapvetően párkapcsolati relációt képileg helyettesítsünk valami mással.” - mondja el Szabi. „Miután meglett, hogy ez egy felnőtt nő és gyerekkori zoknibáb kapcsolata/barátsága lesz, onnantól szinte magukat írták a vizuális gag-ek. A klipben így szerintem nagyon sok humor van, és tök jó élesben megfigyelni azt, ahogyan a szövegben élő hétköznapi szituáció egyetlen elemének abszurditásba tolása hogyan csavarja maga körül az egész történetet.” A forgatás egy nap alatt, de három helyszínen zajlott, a barátok segítőkészségének köszönhetően pedig a statisztéria is adott volt, sőt volt, aki a saját lakását ajánlotta a videóhoz.

A Doggos jelenleg a Margaret Islanddel koncertezik előzenekarként, amiből négy állomás már lezajlott, és kettő még hátravan. A srácok nagyon élvezik a turnézást, maximálisan kiaknázzák az ebben rejlő lehetőségeket. Azon kívül, hogy rengeteg tapasztalatot gyűjtenek látva egy nagy zenekar működését, a csapatösszetartást is erősíti az országjárás. A Margaret Island közönsége szerencsére nagyon nyitottan áll hozzájuk, számos pozitív élményt, visszajelzést kaptak tőlük a koncertek során.

A zenekar legközelebb április 30-án lesz látható a Sorbonne Sexual vendégeként a Gödör klubban, ahol természetesen a ‘pici szíved’ is elhangzik majd. 


2024. április 26. 09:33

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA