MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

101 támogatott klub, 22 új induló előadó

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma október végi ülésén döntött az Induló Előadói Alprogram és a Klubtámogatói Alprogram idei pályázatairól. A hatályosítást követően 101 könnyűzenei koncerthelyszín összesen közel 240 millió forintot fordíthat a programjaira, az Induló Előadói Alprogram pedig 22 produkciót segít majd a hetedik évadban.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma augusztus elején hirdette meg az úgynevezett Klubtámogatói Alprogram pályázatait, amelyekre fővárosi, vidéki és határon túli koncerthelyszínek jelentkezhettek. Az immár hetedik alkalommal kiírt pályázatok célja ezúttal is az volt, hogy a belépőjegyes, élőzenei koncerteket szervező helyszíneket segítse magyar fellépők meghívásában. A három pályázatra összesen 210 millió forintos keretet irányzott elő a Kollégium. A szeptember végi határidőig 140 pályázatot nyújtottak be, és a három kategória jelentkezői mintegy 408 millió forintos igényt fogalmaztak meg.

A Hangfoglaló Program Kollégiuma végül 14%-kal lépte túl a tervezett keretet, így 101 koncerthelyszín mintegy 240 millió forintos támogatásba részesül. A fővároson kívüli kluboknál - amelyek ezúttal is működhetnek művelődési házakban, mozikban, szórakozóhelyeken - szempont volt, hogy a nagyobb városokban továbbra is legyenek támogatott helyszínek, illetve a sok éve jól működő klubok életben maradását segítse a támogatás. Ebben a kategóriában összesen 66 helyszín 176,1 millió forintot kap koncertek megrendezésére, azaz a fellépők honoráriumára és a bulik meghirdetésére. A határon túli tíz pályázóból kilenc kapott támogatást, a tervezett keretet mintegy 60%-kal felülmúló összegben. A Kollégium ezúttal a fővárosi helyszínektől csoportosított át forrást a másik két kategóriára, így a 26 budapesti klub a tervezett 50 millió forint helyett mindössze 39 milliós támogatásban részesül. Döntés született arról is, hogy a koronavírus miatt a jövő szeptember 30-ig megvalósítandó koncertek esetében a támogatás arányában csökkenthető a megvalósítandó koncertek száma.

A Hangfoglaló Program Kollégiuma ugyanezen az ülésén döntött az Induló Előadói Alprogram támogatásairól is. A hagyományos produkcióknak szóló pályázatra 207-en jelentkeztek, akik közül egy szakmai grémium javaslatára 56 formációt hívott meg a kollégium a Dürer Kertben tartott élő meghallgatásra. Az ottani 15 tagú zsűri pontszámait figyelembe véve végül 19+1 formáció részesül 2-2 millió forintos támogatásba.

A hetedik évad támogatott pályázói:

Ugyancsak döntés született az elektronikus zenei produkcióknak szóló pályázatról, amelyre összesen 20 jelentkezés érkezett. A Kollégium ebben az esetben is szakmai tanácsadók segítségét kérte, akik a beküldött dalok előzetes meghallgatása után állítottak fel egy javasolt sorrendet, ami alapján a Kollégium végül úgy döntött, hogy ebben a kategóriában Csontos Bence Ben Leavez és Dávid Balázs ZSD produkciói részesülhetnek a 1,5-1,5 millió forintos támogatásban.
 
A nyertes pályázók teljes névsora elérhető az NKA honlapján.


2020. november 21. 06:17

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA