Zuglótól Los Angelesig - Barta Tamás (1948. július 7. – 1982. február 16.)
Az átlag polgári családba született zuglói fiú megjárta a hadak útját. Hiába volt már elismert zenész, télvíz idején mégiscsak a hátán kellett a tüzelőt cipelnie a terézvárosi bérház harmadik emeletére. Úgy, hogy még a lakás sem volt az övé… Karizmatikus, egyéni stílusú gitárjátéka viszont nagyon is Barta Tamás sajátja volt. Nem véletlenül esett rá Frenreisz Károly választása, aki egy interjúban így emlékezik: „az LGT-ben az ő progresszív gitártudását kitűnően lehetett kamatoztatni”.
Fenyő Miklós, Barta Tamás, Csomós Péter és Hauer (Hámor) Rudi – 1966-ban így állt fel az akkor népszerű beat banda, a Syconor. Játszották a Twist and Shoutot, az It Wan’t Be Longot a The Beatlestől, pengették a The Boyst a Shadowstól, a nagyérdemű pedig jókat táncolt a javarészt Szent István parki gyerekek lelkes muzsikájára. Barta Bosch kultúrházban hallott játékáról Szörényi Levente nem volt valami nagy véleménnyel, sőt egyenesen fakezűnek tartotta. Ám a fiatal muzsikus, szívós, napi nyolc óra gyakorlással mégis a legjobb magyar gitárosok közé küzdötte fel magát.
Tizenévesen, amikor először került zeneközelbe (hegedülni tanult), egészen más elképzelésekkel veselkedett neki a világot jelentő deszkáknak; a gitárra fiatalkori barátja, Fenyő Miki beszélte rá, akivel a Landler Jenő Villamosipari technikumban koptatták együtt az iskolapadot. Már amikor épp nem az iskola mellé jártak… A Hungaria alapító-billentyűse szerint Barta Tamás egy év leforgása alatt tanulta meg, majd vitte tökélyre a hangszer kezelését. Nem mindennapi tehetségére, kitartására – nem utolsósorban becsvágyára – jellemző, miután kor- és vetélytársa, Radics Béla fergetegesen játszotta a Spotnickstól a Narancsvirágot, Barta sem akart lemaradni tőle: egy hét gyakorlás szükségeltetett ahhoz, hogy ugyanazzal a virtuozitással adja elő a minden valamire való gitáros számára „kötelező” darabot.
A Syconor után rövid időre a Baronits Zsolt-féle Syrius tagja lett, ott írta meg első dalát, a Hűtlen lányt. 1969-ben a külföldre távozott Matlaszkovszky Miklós helyére igazolt az akkor már szép sikereket elkönyvelő Hungaria együttesben. Nevéhez olyan nóták gitártémái, hangszerelési munkálatai, illetve szólói fűződnek, mint a Rémlátomás, a Koncert a Marson (nagylemez változat, a kislemezt még Matlaszkovszky játssza föl), a Hej Rolli-rolli, a Rolli-rock, az Eredeti rubin, vagy éppen a Hungariában egyetlen saját komponálású, instrumentális Vöröshangyaboly, amelyben pl. hat (!) különböző gitártémát egyesít. Komponálás terén Fenyő Miklós mellett aligha rúghatott labdába, már csak zenei elképzeléseik különbözőségének okán sem. Amíg Fenyő mindenáron a magyar rock and rollt, a „rolli rockot” akarta meghonosítani, addig Barta a fajsúlyosabb hard rock muzsika, illetve a rhythm and blues híve volt. A két ellentétes vonulat a figyelmes hallgató számára nyomon követhető úgy az 1970-es Koncert a Marson című, mint a korát megelőző, veretes nótákat felvonultató Tűzveszélyes albumon (1971).
Zeneszerzői képességeit Barta 1971-től, a frissen alakult Locomotív GT-ben bontakoztatta ki, amelyhez Frenreisz Károly hívására csatlakozott. A szupergrupp létrejötte alapjaiban rengette meg, s rendezte át szinte az egész hazai rockéletet, nem mellesleg magával sodorva a komplett Hungaria formáció szétesését.
Barta Tamás keze nyomát az LGT (a Képzelt riportot is beleértve) első négy nagylemeze, valamint öt kislemeze, továbbá a határainkon túl megjelent idegen nyelvű albumok őrzik – markáns zenei megjelenéssel, vagy éppen belesimulva társai művészi játékába. Az úgynevezett Frenreisz-korszak két korongja meglehetősen vegyes képet mutat: egyfelől tetten érhető az angolszász rock muzsika progresszív elemekkel való keveredése, ugyanakkor felbukkannak blues-os-, illetve country hatású szerzemények is. Az első, cím nélkül megjelent LP-n (1971) a dallamosságot (hogy a rosszízű sláger szót kerüljük) a Napba öltözött lány, illetve az Ezüst nyár tétele képviseli, de már a lemez nyitódalára, a Dal azokért, akik nincsenek itt opuszára is azonnal felkapja fejét a zenehallgató. A ’72-ben megjelent második nagylemez (Ringasd el magad) sem mutat egységesebb irányvonalat a debütalbumnál (felfoghatjuk úgy is, hogy a sokszínűséget tartották szem előtt); olyan gyöngyszemeket tartalmaz, mint az instrumentális Lincoln fesztivál blues, a Kotta nélkül, a nyitó dal Cirkusz, vagy éppen a Szerelem börtönében. Barta Tamás a két korongon összesen hét szerzeménnyel tette le a névjegyét.
A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról zenéjének megírására, (1973) illetve vígszínházbeli előadására való felkérés vízválasztónak bizonyul: Frenreisz Károly elhagyja a sikert sikerre halmozó csapatot. Helyére az egykori omegás Somló Tamás érkezik a Non-Stopból. A korábban zenebohócként is dolgozó, s egyben kiváló tehetségű muzsikust Barta tanítja basszusgitározni, sőt a bonyolultabb témákat fel is gitározza helyette a stúdióban a készülő harmadik (1973), Bummm című albumon. Amelyről nyugodt szívvel kijelenthető: az LGT pályafutásának egyik legfontosabb zenei anyaga. A sodró lendületű Szeress nagyon, a lírai hangvételű Vallomás, a keserűséggel teli Szabadíts meg, akár az Ő még csak most 14 magával ragadó tétele – mind-mind a zenekar, s benne Barta hírnevét öregbítik. Közöttük is az egyik legnépszerűbb darab a koncerthimnusszá nemesedett Gyere, gyere ki a hegyoldalba felpörgetett tempójú rock and rollja.
Barta az említett korongokon kívül az LGT-produkcióban készült Zalatnay Sarolta (Álmodj velem) és Kovács Kati (cím nélküli) egy-egy nagylemezén is közreműködik (természetesen a zenekar tagjaként), mint zeneszerző és gitáros. Az 1972-ben és ’73- ban rögzített LP-ken négy-négy szerzeménnyel vett részt a közös munkában. Kivételes hangszerkezelési képessége – mondjuk ki: zsenialitása –, különösen Kovács Kati egyik lenyűgöző blues-dalának (Várlak) hátborzongatóan gyönyörű gitárszólójában domborodik ki. Nem véletlen, hogy az opusz napjainkig több feldolgozást is megért.
Mint gitárhős, természetesen Barta Tamás is emblematikus hangszeren ontotta különleges ízű szólóit. Aranyszínű, Les Paul Gibson Gold gitárja különös „életutat” járt be: az LGT Ezüst nyár című tételének középrészében az egész zenekar által megszólaltatott ütemes dob-, ütő, és csörgőhangszerek fokozták a hangulatot; a koncert rituáléjához hozzátartozott Laux József magánszáma. Eszerint a dobos a szám csúcspontjához érkezve, felszerelését odahagyva a szólózó Bartához lépett, majd dobverőivel a gitártestet (!) és a húrokat ütögetve hozta a ritmust, ezzel örök és kitörölhetetlen nyomokat hagyva a drága, aranyszínű instrumentumon. Nos, e nevezetes gitár a későbbiekben Bencsik Sándor Samunál kötött ki, aki négyezer rubelért adott túl rajta a „hatalmas” Szovjetunióban…
Addig viszont eredeti tulajdonosa kezében még bejárta a világot. A Locomotív GT-ben töltött négy év alatt részt vett a Yamaha fesztiválon Japánban (1971), egy esztendővel később már a Great Western Express fesztiválon nyűtte a húrokat. 1973 júliusában az Ozark Fesztivál vendégei, augusztusban már a lengyelországi Sopotban szólalnak meg a népszerű Locomotív dalok. Októbertől egy hónapra Nagy Britanniába utaztak és a CBS-szel kötött szerződés értelmében, Londonban rögzítették első angol nyelvű nagylemezüket. De részt vettek a finnországi Turkuban megrendezett Ruisrock fesztiválon is, ahol Tamás – Amerika előtt – utoljára lépett színpadra az LGT gitárosaként. Aztán Los Angelesben még felvették a második angol nyelvű LP-t is, amely idehaza csupán 1988-ban jelenhetett meg (Locomotív GT ’74 USA – New Yorktól Los Angelesig).
Az 1974-es amerikai turnéról Barta Tamás – egy fülműtétre hivatkozva – már nem tért haza a csapattal. Indoklása szerint soha többé nem akarta az Izabella utcai lerobbant lakás sokadik emeletére a hátán felcipelni a tüzelőt. Hiába próbálták zenésztársai – Somló Tamás, illetve régi hungariás barátja, Tóth József dobos is – lebeszélni, a Nyugat-, illetve főként Amerika-imádó zenész hajthatatlan maradt. Ez utóbbi elmondása szerint Los Angeles-i háza medencéjének szélén üldögéltek, élvezték a napsütést, lábukat a medencébe lógatva itták a jéghideg sört. E miliő, amiért Tóthnak is keményen meg kellett dolgoznia, végképp elkápráztatta Bartát; eldöntötte, hogy élete hátralévő részét az Egyesült Államokban szeretné leélni. Maradt a napfényes Los Angelesnél, ahol stúdiómuzsikusként dolgozott, illetve különböző formációkban zenélt; játszott például a Beach Boys-szal, a Johnny Rivers Banddel, valamint a Sly And The Family Stone-nal is. Azt tartották, hogy a kábítószer rabja lett, a szenvedély egyre erősebben elhatalmasodott a még mindig kitűnő formában muzsikáló gitároson (más források ezt cáfolják). Édesanyjával egymásnak magnetofonkazettákat küldözgetve tartották a kapcsolatot, amelyekre egy idő után érezhető amerikaias akcentussal mondta rá kinti életéről szóló beszámolóját.
Bartának rá kellett döbbennie, hogy az Egyesült Államokban, ahol tucat számra „teremnek” a minimum hasonló, de inkább a nála jobb képességű – sokan ennek ellenére munka nélkül tengődő – gitárosok és zenészek, hosszabb távon nem teremhet babér számára. A felismerés mellett a turnézással járó kényelmetlenségek, viszontagságok sem derítették jobb kedvre. Éppen ezért még a zenélés közben „civil” foglalkozás után nézett, amelyet telefonos üzletkötői munkavállalóként talált meg. Olyannyira beletanult a papírértékesítő szakmába, hogy 1979- től önállósította magát; innentől sikeres, jómódú üzletemberként élte életét, csupán hétvégenként zenélt. Kaliforniában, Los Angelesben, élete utolsó három esztendejében elérte mindazt, amire vágyott: saját tulajdonú, úszómedencés családi ház, cabrió autó, pezsgő társadalmi élet.
Önállósodásával azonban minden valószínűség szerint sértethette az Egyesült Államokban élő és működő magyar „papírmaffia” üzleti érdekeit; 1982. február 16-áról 17-re virradó éjszakán két pisztolylövés oltotta ki életét. A számos bizonytalanságtól hemzsegő esetről állítólag két rendőrségi jegyzőkönyv is készült: az egyik öngyilkosságnak beállítva mellkasi, a másikban fejlövést megjelölve… Hogy korai, értelmetlen halálában üzleti tevékenységéből adódó elszámolási vita, a bosszú, vagy esetleg a kábítószer játszotta-e a főszerepet, ennek titkát lassan negyven esztendeje sűrű homály fedi. Tény viszont, hogy az Egyesült Államokban még állandó nyughelye sincs, hamvait a levegőből, repülőgépről szórták szét.
2010. szeptember 23-án a Terézvárosi önkormányzat kezdeményezésére az Izabella utca 39/B. szám alatti lakóépület falán felavatták Barta Tamás emléktábláját, Deák Árpád erdélyi származású szobrászművész munkáját. Nem mellesleg ő készítette 2005-ben Radics Béla egész alakos bronzszobrát is. Siess haza, vár a mama! címmel nemrég mutatták be a hazai mozikban az LGT-gitárosról készült dokumentumfilmet, amelyet Hajdú Eszter Portugáliában élő filmrendező csaknem tíz esztendőn át készített.
Az előzmények ismeretében óhatatlanul felmerül a kérdés: milyen ember és zenész volt Barta Tamás? Presser Gábor egy magánbeszélgetésen így vélekedett kvalitásairól: „Barta számára a beat-, illetve rockzene valójában az Amerika iránti vágyakozást képviselte”. LGT-beli utódja – akit egyébként ő maga választott ki – Karácsony János „James” szerint a jelszó „akkoriban az volt, hogy arccal a Barta felé…”
Kivételes tehetsége, kreativitása, szorgalma a kor legjobb gitárosai közé emelte. Szólóit precízen, előre (Bencsik Sándorhoz a P. Mobil-, illetve P. Box gitárosához hasonlóan) kidolgozta, egyedi, rá jellemző hangzással szólaltatta meg. Magánemberként lobbanékony természetű, sértődős, érzékeny művészlélek, ez utóbbiakat hangszeres játékától nem tudta/akarta függetleníteni. Saját szerzeményeit, gitározását, munkásságának lenyomatát a Syrius kislemeze, a Hungariával, valamint a Locomotív GT-vel felvett magyar- és angol nyelvű kis-, és nagylemezek, válogatás-, illetve licence-albumok őrzik.
Barta Tamást mindenki maga ítéli meg, emberi habitusa, cselekedetei alapján. Egy azonban bizonyos: talentuma, kvalitásai, az utókorra hagyományozott zenei örökségének értéke maradandó és elvitathatatlan.
Hegedűs István
2021. május 6. 08:35